FELIDÉZÉS 10. 

Amikor a politika történelemmé válik. 

Korábbi Jobbszél-jegyzetek emlékeztetnek a múltra.
Az alábbi írás 2023.10.25-én jelent meg a Demokratában.

https://demokrata.hu/velemeny/tanu-746447/

A tárgyaláson a szemtanút szólították.

– Ön a bűncselekmény elkövetésekor éppen a közelben tartózkodott – kezdte a bíró –, és látta a tettest elfutni. A köztéri kamera készített is egy fotót az illetőről, ám a képen két alak szerepel. Tudjuk, hogy csak egyetlen tettes van, ezért kérem, azonosítsa!

– A barna szemű – állította határozottan.

– Mindkét gyanúsított barna szemű.

– Akkor a magasabb.

– Nyilvánvalóan közel azonos a testmagasságuk. Kérem, pontosítson.

– A fiatalabbik.

– Nehéz ezt megítélni, egykorúnak tűnnek.

– A szemüveges.

– Mindketten szemüveget viselnek.

– A bal oldali.

– Úgy érti, önnek bal? Vagy a kép szempontjából? Egymáshoz viszonyítva?

– Hát a nő!

A hallgatóság felháborodottan hördült fel. A bíró ceruzájával élesen kopogott a pulpituson, félő volt, hogy a tárgyalás botrányba fullad.

– Melyikük a nő? Hogyan meri ezt kijelenteni valakiről, hogy nő? Hogyan képes eldönteni egy ennyire kényes kérdést?

– A nőies arcú…

– Mi az, hogy nőies? Ki tudná ezt definiálni? Vajon melyikük határozza meg magát nőként?

– Kérdezzük meg tőlük… – szólt kínjában a tanú. A bíró felkacagott.

– Maga szerencsétlen, ez csak egy fénykép. Ki tudna szóra bírni egy fotót?

– Az, amelyiknek cicije van… – próbálkozott, de vesztére tette.

– Ezt a szexista megjegyzést nem is vesszük jegyzőkönyvbe, ha szabadlábon szeretne távozni… Megállapítom: a szemtanú nem tudta egyértelműen azonosítani a gyanúsítottat, további vizsgálatok válnak szükségessé. Kérem, uram, hagyja el a termet.

– Uram? Hiszen én nő vagyok!

– De itt az áll, hogy Szabó József, kazánkovács. Budapest, Liliom utcai lakos.

– Az is téves. Gyömrőinek vallom magam, a Liliom utcát pedig Tulipán utcának. Már intézkedtek is a táblacseréről.

– Ne szórakozzon velem!

– Senki se szórakozzon senkivel!

„A regény mindig fikció, mese, nem érdemes túlragozni vagy irreálisan nagy jelentőséget tulajdonítani neki. Egy-egy vers ugyan kirobbantott forradalmakat, de alapvetően az irodalom élvezete magányos, privát műfaj. Leginkább pedig önkéntes. A gyerekek számára ugyan vannak kötelező iskolai olvasmányok, de ez az összes többi esetre nem igaz: egyáltalán nem kötelező elolvasni, sem véleményt alkotni róla.

Az irodalom szélsőséges. Felnagyít, karikíroz, meghamisít, kitalál. Olykor durván fogalmaz, máskor téves következtetésekre jut vagy szándékosan torzít. (…)

A téma évekkel korábban fogalmazódott meg bennem, és el is kezdtem írni. Közben Magyarországon lezajlott egy kormányváltás, ami óhatatlanul átértelmezi a szöveg egyes részeit. Ám itt nem konkrét, napi politikáról van szó, hanem szimbolikus, elvi kérdésekről. És egy bibliai idézetről, Szent Páléról, ami nem válhat korszerűtlenné – hiszen az Isten örök és változatlan, tehát tanítása is az –, ezért el kell fogadnunk, legfeljebb valahogyan a saját életünkre és világunkra vonatkoztathatjuk.

Nem kívántam politikai mintát alkotni, egy ötletet vittem tovább, amely szerint a pártrendszer alakulhatna úgy is, hogy nemi alapon rendeződik el a tagság. Egyértelmű volna és logikus. De aligha hozna el egy boldogabb, működőbb, vidámabb társadalmat.”

(részlet a regény előszavából)


Részlet a regényből:

Ludwig atya magához vette az asztalról a Bibliát, kinyitotta a könyvjelzőnél. Szemüvegét feltolta a homlokára.

            – Pál apostol írta. „Ti asszonyok, engedelmeskedjetek a férjeteknek, amiképpen illik az Úrban.” Ilyen egyszerű. Ez a nő feladata a családban.

            – Engedelmeskedni? – tiltakoztak a lányok. – Ez már nagyon elavult, atya.

             – A Szentírás nem avulhat el. Az isteni tanításban nincsen idő. Nincsen fejlődés vagy elmaradás.

A legújabb kancellárt bevezették egy titkos terembe, amelyben vetítőgép állt, a szemközti falon fehér vászon. Lekapcsolták a villanyt, a szalag surrogni kezdett és a már fakuló, kicsit akadozó, de a körülményekhez képest jó minőségű film pergett: egy hatalmas asztalon, amelynek fedőlapja Kelet-Európa térképét ábrázolta, kis makett harckocsikat és katonákat tologatott a bajuszos kancellár.

– A cél, mint mindig – hallatszott a narrátor recsegő, pattogós hangja – az őshonos lakosság kiirtása, és az így születő szabad terület betelepítése németekkel. Nekünk szükségünk van az élettérre, és ők útban vannak. A germán géniusznak vannak sikerei és kudarcai, de logikus tervünket nem adhatjuk fel.

(…)

https://demokrata.hu/velemeny/haboru-1224009/

Ungváry Zsolt Jobbszél-jegyzete a Demokratában és a demokrata.hu-n.