Különös párhuzamot figyelhetünk meg a jakobinusok, a bolsevikok és a tiszások között.

Mindannyian valami magasztos, nehezen megfogható, de remekül „eladható” elvre (szabadság-egyenlőség-testvériség; szegények felemelése, demokrácia; szeretetország, korrupció megszüntetése) alapozták azt a forradalminak szánt változtatást, ami csakugyan felforgatta az aktuális rendet.

Ennek megvannak a jól látható lépései. Először, elsősorban a vérre vágyó tömegek igényeinek kielégítésére, leszámolnak az ellenségekkel. Személyekkel, csoportokkal, sőt egész osztályokkal. A jakobinusok nem csak a királyt végezték ki, hanem támogatóit is, majd miután a legfontosabb, legismertebb figurák elfogytak, következhettek a kisemberek, a „gyanúsak”. A bolsevikok ugyanezt végigcsinálták a cári családdal, arisztokratákkal és tőkésekkel, kulákokkal, papokkal és egyszeri keresztény hívőkkel, hazafiakkal és minden reakcióssal. Az Agyar-kormány az előző kabinet minisztereire, döntéshozóira uszult rá, s bár már küldtek rá rendőröket és kommandósokat jámbor influenszerekre, ők még az elején járnak ennek az útnak.

Aki izgul, vajon mi következik, annak csak fel kell lapozni az eseménytörténetet. Miután az ellenfélnek kikiáltott emberek elfogytak, intézményeiket ellehetetlenítették, bezárták, államosították, megszüntették, újabb áldozatok után kell nézni.

https://vasarnap.hu/2026/10/08/ungvary-zsolt-jakobinus-es-bolsevik-orokseg/

Ungváry Zsolt írása a vasarnap.hu-n.

Nyílt az ajtó, Sándor herceg lépett be, frissen letusolva, utcai ruhában. Gondosan behúzta maga mögött az ajtót. Az ügyvédhez sietett, barátságosan kezet rázott vele.

            – Tenisz? – kérdezte Machowy. Emlékezett, hogy a seregben sokat sportoltak, történetesen teniszben a herceg nem tartozott a legjobbak közé.

            – Vegyes páros. Idétlen celebekkel. Ezt várja el a média. Hát megkapják.

            – Miért pont vegyes páros?

            – Így igazságos. Annyi nő legyen a pályán, mint férfi.

            Az ügyvéd témát váltott.

FELIDÉZÉS + Politika és állati hasonlatok; jegyzet a 2025.március 18-i vasarnap.hu-ról.

Március 15-e üzenetei, megünneplése és a nagyjainkra való emlékezés kapcsán ismét sikerült megragadni a lényeget; elsősorban a poloska szó és annak kontextusai jelentették a fő témát, miközben a szomszédunkban egy háború dúl, és a világ nagyhatalmai éppen újraosztják a lapokat, meglehet, 50-60 évre ismét bebetonozva a rendet.

Mivel más fogást ezúttal sem találtak a kormányfőn, hát beleálltak az áttelelő rovarok sorsa fölötti lamentálásba. Magyar Péter rögvest egy kis kulturális hiányosságáról adott tanúságot, amikor így szólt: „Ilyet egy politikus sem mondhat, nem hasonlíthat állatokhoz embereket”. Ebben történetesen téved, a magyar nyelv roppant gazdag az ilyesmiben. Ez egyébként már nem is hasonlat, hanem metafora volt, de mutatok pár hasonlatot, amikor embereket (vagy egyes tulajdonságaikat) állatokkal hozzák párhuzamba:

Ravasz, mint a róka; fürge, mint a gyík; erős, mint a bivaly (ld. még bivalyerős); gyáva, mint a nyúl (ld. még „Nyuszi vagy, McFly?”); bölcs, mint a bagoly; bociszemekkel néz; áll, mint Bálám szamara. Petőfi a Kutyák dala és a Farkasok dala című verseiben fel is osztja e két állatfajra az emberiséget, lehetne március 15-e egyik üzenete az azért való tülekedés, ki melyik fajhoz tartozik. Dobó szerint inkább kevés oroszlán, mint sok nyúl, és itt is emberekre gondol. Maga Jézus Krisztus is úgy bocsátja el tanítványait: „Íme, én elküldelek titeket, mint juhokat a farkasok közé: legyetek tehát okosak, mint a kígyók, és szelídek, mint a galambok.” (Mt 10,16)

Az tehát, hogy az állatvilágot segítségül hívva magyarázunk meg egy helyzetet, egyáltalán nem dehumanizálás vagy bunkóság, inkább nyelvi lelemény. A puszta megvetés helyett – amellyel Bangóné patkányoknak nevezte a fideszeseket vagy Gyurcsány sintértelepre begyűjtendő kóbor kutyáknak az ellene tüntetőket – itt egy hangalak két különböző jelentését vonta össze a szónok. A valóban nem túl kellemes képzeteket keltő vérszívó képét kapcsolta a feleségét lehallgató, a közösségi-emberi-férfiúi-erkölcsi létezésnek különleges mélypontjára süllyedő politikai ellenfelével, aki ráadásul a legundorítóbb bűnök egyikét, az árulást is elkövette. Aki elhagyja a saját táborát, családját, övéit, azt mindenütt megvetés övezi. Nevezhette volna kaméleonnak (az is állat) vagy olyan, a falkát elhagyó magányos farkasnak (állat!), aki új csapatot gyűjt maga köré, hogy a régit legyőzze. A közvélemény számára hősünkről kialakult képhez a falu bikája minősítés is találónak tűnhet.

(…)