A regény megrendelhető az ungvaryzsoltkukacfreemail.hu címen.


A gimnázium első emeleti folyosójának végén volt a dohányzásra kijelölt hely, ahol a tanárok és nagykorú diákok pöfékelhettek. Szünetekben – főleg a végzősök miatt – általában tele volt, óra közben azonban nem látogatták, mert még a dohányos pedagógusok is inkább kimentek az udvarra vagy az épület elé, semmint hogy a füstös, fejfájdítóan levegőtlen szobában kuporogjanak, míg ruhájuk anyaga teljesen át nem itatódik a szaggal, amit aztán visznek magukkal a tantermekbe.

            Két történelemtanár, egy középkorú és egy nyugdíj előtt álló kolléga húzódtak vissza ide. Ők nem is cigarettáztak, de szerettek nyugodtan beszélgetni, a tanáriban pedig mindig sokan nyüzsögtek.

            – A nyugalom felülírja a rossz levegőt – mondta mosolyogva Eugen, a fiatalabb, miután társa gyanakodva szimatolt.

            – Micsoda opportunizmus! – mosolygott Bela, az idősebb. – Csak azt szaglásztam, nem főztek-e itt kávét.

            – Van kávéfőző – mutatta Eugen. – Be kell dobni a becsületkasszába egy ötöst.

            – És ki üríti a becsületkasszát?

            A fiatalabb vállat vont.

            – Gondolom, aki a kávét veszi.

            – Nyilvánvalóan kevesebbe kerül a kávé, mint amennyi befolyik. Egy kiló babkávé nálunk a hipermarketben kétszázötven korona, de akkor már drágán vettem. Abból simán kijön száz adag. Vagyis ötszáz korona. Ki teszi el a kétszázötven hasznot?

            – Lehet, hogy nem jön össze annyi. Becsületkassza. Szerinted hány százalékos a tantestület becsülete?         

            Bela farzsebéből előhúzta a pénztárcáját, kikeresett belőle egy ötöst, és bedobta, aztán a társára pillantott.

           – Te is kérsz?

            – Nem, köszönöm.

Bekapcsolta a gépet. Szörnyű recsegéssel darálta a babszemeket. Kicsit várt, aztán az odahelyezett papírpohárba már csurgott is a fekete lé.

            – Fantasztikus illata van! Az ízét tulajdonképpen nem is szeretem, de ahogy betölti a szobát ez az illat… – Egészen elalélt. – Két-három másodperc az egész, utána elfárad az orrod, hozzászokik, elvész az újdonság varázsa. De ez a három másodperc… Mint egy orgazmus…

„A regény mindig fikció, mese, nem érdemes túlragozni vagy irreálisan nagy jelentőséget tulajdonítani neki. Egy-egy vers ugyan kirobbantott forradalmakat, de alapvetően az irodalom élvezete magányos, privát műfaj. Leginkább pedig önkéntes. A gyerekek számára ugyan vannak kötelező iskolai olvasmányok, de ez az összes többi esetre nem igaz: egyáltalán nem kötelező elolvasni, sem véleményt alkotni róla.

Az irodalom szélsőséges. Felnagyít, karikíroz, meghamisít, kitalál. Olykor durván fogalmaz, máskor téves következtetésekre jut vagy szándékosan torzít. (…)

A téma évekkel korábban fogalmazódott meg bennem, és el is kezdtem írni. Közben Magyarországon lezajlott egy kormányváltás, ami óhatatlanul átértelmezi a szöveg egyes részeit. Ám itt nem konkrét, napi politikáról van szó, hanem szimbolikus, elvi kérdésekről. És egy bibliai idézetről, Szent Páléról, ami nem válhat korszerűtlenné – hiszen az Isten örök és változatlan, tehát tanítása is az –, ezért el kell fogadnunk, legfeljebb valahogyan a saját életünkre és világunkra vonatkoztathatjuk.

Nem kívántam politikai mintát alkotni, egy ötletet vittem tovább, amely szerint a pártrendszer alakulhatna úgy is, hogy nemi alapon rendeződik el a tagság. Egyértelmű volna és logikus. De aligha hozna el egy boldogabb, működőbb, vidámabb társadalmat.”

(részlet a regény előszavából)


Részlet a regényből:

Ludwig atya magához vette az asztalról a Bibliát, kinyitotta a könyvjelzőnél. Szemüvegét feltolta a homlokára.

            – Pál apostol írta. „Ti asszonyok, engedelmeskedjetek a férjeteknek, amiképpen illik az Úrban.” Ilyen egyszerű. Ez a nő feladata a családban.

            – Engedelmeskedni? – tiltakoztak a lányok. – Ez már nagyon elavult, atya.

             – A Szentírás nem avulhat el. Az isteni tanításban nincsen idő. Nincsen fejlődés vagy elmaradás.

(…)

Az igazi szabadság beköszöntekor ennek az újságnak meg kellett volna szűnnie, ehelyett a – részben – elszabotált rendszerváltás szimbolikus megtestesítője volt a „legnagyobb példányszámú” politikai napilap. Szellemiségében sem sokat változott, megmaradt a nemzetközi, antiszuverenista, magyarellenes erők szócsövének.

2016-ban végre eltűnt a színről. Mintha a Völkischer Beobachter 1971-ben némult volna el…

(…)

https://demokrata.hu/velemeny/szabad-nepszabadsag-1234218/

Ungváry Zsolt írása a demokrata.hu-n.