2026. febr.
05.
Ily korban élünk...

"A technikai fejlődés egyfajta kényszert (sokszor persze kellemes kényszert) jelent számunkra. Ahogyan az állatok és növények is alkalmazkodnak a megváltozott környezethez (hőmérséklet, csapadék, táplálék jellege és mennyisége), úgy az ember is beépíti életébe az új dolgokat. Évszázadokig ez viszonylag csekély különbséggel járt, aztán a huszadik század második felében felgyorsult.

Ez onnan jutott eszembe, hogy a minap a neten rendeltem egy adag vízkőoldó folyadékot. Maga a fogalom (a vízkőoldás) sem létezett régen, sem a kerti pottyantós budi karbantartásához, sem a patakban mosó Iluskának nem volt effélére szüksége. De minél modernebb és bonyolultabb egy szerkezet, annál több faksznit igényel a használata.

Én egyébként viszonylag lassan reagálok az efféle dolgokra, emlékszem, a kilencvenes évek közepén öcsém osztálytársának az édesapja, amikor látta, hogy írógépen klaffogom a regényeimet, felvetette, miért nem használok kompjútert (a számítógépet akkoriban még így hívták…). Elhárítottam, mondván, ha nem látom a szögek helyét (illetve, bocsánat, a fekete betűket a papíron) és nem tapinthatom a sebet (vagyis kezemben a lapokat), én nem hiszek benne. Attól tartanék, hogy az egész megírt szöveg elillan, hiszen voltaképpen nem is létezik."

(...)


https://vasarnap.hu/2026/02/04/ungvary-zsolt-ily-korban-elunk-most-a-foldon/



Ungváry Zsolt írása a vasarnap.hu-n.
2026. febr.
03.
Megkísértés (novella)

Ungváry Zsolt novellája a vasarnap.hu-n:
 

https://vasarnap.hu/2025/08/06/ungvary-zsolt-megkisertes-latogato-a-siesta-szanatoriumban-novella/

 

A költőnek éppen tisztább pillanata volt.
Ebbe beletartozott az is, hogy magát költőnek tekintette, függetlenül a külvilágtól és pillanatnyi helyzetétől. Az ilyesmit az utókor dönti el, amikor valakiről mint alkalomadtán verselgető-írogató földesúrról, városi jegyzőről, tanítóról beszél, vagy jeles literátorról, aki megélhetése érdekében polgári foglalkozást is űzött; pedagógus volt, orvos, gazdatiszt, netán vagyonos nemesi família sarja.
József Attila magát költőnek tartotta, percnyi kétséget sem érzett, hogy az utókor is eképpen fogja definiálni, de pusztán a versek honoráriumából nem tudott megélni. Mással viszont nem szívesen foglalkozott, így nem is csodálkozott, hogy körültekintve a hófehér falakon és kórházi ágyakon éppen egy idegszanatóriumban találta magát. Tudatosult benne, hol van, és miért került ide. Amiatt az iszonyatos szakadék miatt, ami a vágyak, a víziók, a belső tudat világa és a valóságos között tátong.

(...)

2026. febr.
02.
Mese (2) - Seherezádé folytatja

"– Tudod, Seherezádé – szólt másnap este a szultán –, eddig nem csigázott fel eléggé a történeted. Nem vagy te annyira szép. Lehet, hogy mégis fejed vétetem. Én ugyanis bármelyik nőt megkaphatom.

– Örülök, ó fényességes Sahrijár, hogy éppen ezt mondod, hiszen hősöm is így gondolkodott, ami nem tette túl kedvessé az emberek előtt. Nem is volt igaz, hiszen, ha még emlékszel mesém címére: Sokat akar a szarka… De térjünk vissza utolsó szavamra, ami magyarázatra szorul. E szóval ugyanis hősöm anyanyelvén próbálja megvilágítani a fejéből áradó sötétséget, s mivel ez visszaszáll nevére: hazudik, hadovál, megtéveszt, ő így Magyaráz.

– Zavaros a beszéded, gyönyörűségem, térj a lényegre!"
(...)


https://demokrata.hu/velemeny/mese-2-2-1126362/
Ungváry Zsolt Jobbszél-jegyzete a Demokratában és a demokrata.hu-n.

Oldal:  [1] 2 3 ... 464 465 466