Talán a közelgő ünnep miatt még idegesebb volt mindenki. A főszerkesztő átnézte a kész anyagokat: kicsit bulváros ízzel megírt elemzés a római katonák viselkedéséről; a szerző igyekezett úgy kritikát megfogalmazni, hogy abba a helytartóságról ne köthessenek bele. Nagy gyakorlatuk volt már ebben, az olvasóik remekül eligazodtak a sorok között. Igazából a rómaiak is érthették volna, ha akarják, de a Jeruzsálemi Hírek fikarcnyit sem érdekelte őket. Aztán persze egy kis történeti elemzés az ünnep kapcsán, némi gazdasági eszmefuttatás a pangó kereskedelemről, a várható fügetermés és ezzel összefüggésben az árak.
Sikerült interjút készíteni Heródessel, a galileiai negyedes fejedelemmel, aki éppen a városban tartózkodott. A riportból kiderült, hogy kibékültek Pilátussal, akivel pedig hosszabb ideje meglehetősen feszült viszonyban voltak.

A bűnügyi rovatban kapott helyett Barabás, az ismert gonosztevő, akit végre sikerült elkapni, és kis híján ki is végezték, ám az ünnepre való tekintettel Pilátus – a nép kérésére – szabadon engedte.
– Próbáltunk Barabásról is összeszedni valami kis színeset, esetleg megszólaltatni, de teljesen eltűnt, lapzártáig már nem kerítjük elő – panaszkodott az ügyeletes.

– Figyelj csak – emelte fel az ujját a főszerkesztő, mert eszébe jutott valami. – Erre a Barabás sztorira emlékszem, ott voltam én is a tömegben, éppen a templomba igyekeztem beváltani az utalványokat a múlt heti lapok után. A gazembert elengedték, de azért három kivégzésre így is sor került.

– Nem nagy kunszt. Keresztrefeszítés. Ha minden keresztrefeszítésről írnánk, rendőrségi krónika lennénk, nem hírlap.

– De ha közel a lapzárta és üres hasábok vannak, meg kell becsülni egy kis bulvárt is.

Az ügyeletes újságíró az orrát vakargatta.

– Mégis, valami minimális információnk azért csak van?

– Arra emlékszem például, hogy az egyik halálraítéltet Jézusnak hívták. Úgy emlegették: a názáreti Jézus.

– Názáret? – csóválta a fejét. – Szóval galileai? Minek írnánk róla a Jeruzsálemi Hírekben? Egyáltalán: mit keresett itt?

– Fogalmam sincs – vont vállat a főszerkesztő.

– Utánanézzek, miért végezték ki?

A főszerkesztő az udvaron elhelyezett napórára pillantott.

– Már nincs rá idő. Egyébként sem hiszem, hogy lényeges volna. Írjál róla pár mondatot. De ne legyen több tíz sornál!