https://demokrata.hu/velemeny/cserepszavazas-1198866/
A nők persze nem szavazhatnak, hiszen ők csak nők, nincsen agyuk, és folyamatosan bosszantanak bennünket a csacsogásukkal. („Helyes!”, rivallt extázisban asszonyok egy népes csoportja, és továbbra is rajongva bámultak bálványukra.) No és a rabszolgák? Azt senki se gondolhatja, hogy ők szavazzanak, mert még megválasztanak valakit, aki felszabadítja őket. („Még hogy szavazó rabszolga! Ki látott már olyat?”, értett egyet a tömeg, és ezt még a nagy államférfi rabszolga hívei is belátták.) Értelemszerűen a metoikoszok, betelepülők, azok sem. („Vesszünk mi! Éljen a Nagyember!”, nyilatkoztak támogatóan a metoikoszok.) – És ha lenne olyan elvetemült, aki rátámad a demokráciára, amit megálmodtam, azzal mi legyen? – tette fel a kérdést Kleiszthenész.
– Megalázni, bezárni, felnégyelni, kibelezni!
– Jó ötlet. De mi civilizáltak vagyunk, megelégszünk a száműzéssel. Kaptok cserépdarabokat, s ha valaki netán kihúzza a gyufát, akkor belekarcoljátok a nevét a cserépbe, s már űzzük is szám a gazembert, jó messzire! A tömeg roppant elégedetten oszlott szét, és indult hazafelé. Klassz srác ez a Kleiszthenész. Még a nő, a rabszolga és a metoikosz is bólogatott, végül az egyik csak kibökte:
– Mi lesz, ha egyszer valakinek eszébe jut, hogy annak a nevét karcolja a cserépbe, aki ezt kitalálta? Jó kis ramazuri lesz...