27.
2001. március 22-én jelent meg az első Jobbszél-jegyzet a Demokratában. Akkor még nem szerepelt a cikk felett a fotóm; pedig lényegesen jobban néztem ki, mint most, és húsz kilóval kevesebb voltam. Még floppyn vittem be az írást a szerkesztőségbe…
Amikor a Jobbszél indult, a köztársasági elnök Mádl Ferenc, a parlamenti elnök Áder János, a budapesti főpolgármester Demszky Gábor, a labdarúgó válogatott szövetségi kapitánya Bicskei Bertalan volt (a foci bajnokság címvédője a Dunaújváros), a miniszterelnök pedig Orbán Viktor.
Az angol uralkodó II. Erzsébet, a római pápa II. János Pál, az amerikai elnök a második Bush, a francia Jacques Chirac, az orosz Vlagyimir Putyin, a német kancellár Gerhard Schröder. Azóta volt három pápa, négy amerikai és három francia elnök, valamint három német kancellár. (A Jobbszél már közel ötéves nagyfiú volt, amikor Merkel mutti felbukkant; ő bő négy éve fel is hagyott a kormányzással.)
2001-ben jószerivel senki sem tudta, kicsoda Gyurcsány Ferenc. Most viszont jószerivel már senkit sem érdekel, ki volt ő. Gyurcsány teljes közéleti aktivitásán átívelt a Jobbszél. De volt ez alatt 10 MSZP-elnök, 6 Jobbik-elnök, sőt még a hazai politikában – nevéhez méltón – csak egy rövid momentumra felbukkanó pártnak is volt 5 elnöke.
Olaszországban líra, Németországban márka, az osztrákoknál schilling, spanyoloknál peseta, Magyarországon forint volt a hivatalos fizető eszköz. Nem létezett önálló Szerbia, Montenegró, Koszovó, Dél-Szudán. Még állt a WTC ikertornya. (Bár már nem sokáig.) Spanyolország még nem volt világbajnok, Messinek és Cristiano Ronaldónak nem volt aranylabdája.
Közben beléptünk az Európai Unióba. (Én ugyan nemmel szavaztam, de eleinte mégsem tűnt rossz ötletnek. Aztán egyre inkább az lett.)
A havi nettó átlagkereset 64 913 Ft volt. Akkor két gyermekem volt; azóta már négyen vannak és született két unokám is. Feleségem akkor is csak egy volt és ma is. Ráadásul ugyanaz. És közben meghaltak a szüleim.
25 év.
