Az 1980-as évek végén, a többség számára váratlanul, néhány esztendő (sőt néhány hónap) alatt, a szemünk láttára szűnt meg a szocializmus. Nem klasszikus forradalommal, hiszen bár voltak utcai tüntetések, a lényeges dolgok kerekasztaloknál és háttéralkukkal dőltek el, a nagy tömegrendezvények inkább csak keretbe helyezték, megerősítették a folyamatokat.

Egy elnyomó, az élet minden területére (politika, gazdaság, oktatás, kultúra, média, sport, sőt magánélet) kiterjedő, alternatívát nem engedő ideológiai alapra helyezett totális diktatúrát, amelyet egy megszálló birodalom tartott fenn, cseréltünk le egy független, jogállami, a polgári szabadságjogokat biztosító, piacgazdaságra épülő, többpárti parlamentáris rendszerre. A népköztársaságot köztársaságra. Ezt jobb híján rendszerváltásnak (-változásnak, -változtatásnak) hívtuk. Antall József nem szerette a „váltás” szót („Az ember a gatyáját váltja” – mondta), a „változás” viszont tőlünk független folyamatokra utal. (Az időjárás szokott változni.) A „változtatás”-ban van benne leginkább az aktív, célirányos szerepvállalás, de sajnos – mint később kiderült – bizonyos világpolitikai folyamatokra és alkukra nem lehetett befolyásunk.