Isten malmai lassan őrölnek. A történelmet nem lehet megerőszakolni, legfeljebb késleltetni, de az igazság hosszú távon diadalra jut.

Magyarországon 1989-90-ben lezajlott a rendszerváltás, ám a diktatúra pártállamából kinövő, azzal jogfolytonos MSZP csak 36 év késéssel hozta meg a döntést: a Magyar Nemzet (és ez itt most az újságra vonatkozik) értesülései szerint a kommunista utódpárt nem indul a következő választáson.

Néhányan talán még megpróbálkoznak egyéniben, egyfajta tehetetlenségi erőtől hajtva, de már a pártlogó nélkül, függetlenként, bízva személyes ismertségükben és karizmájukban. (Ez a vicc helye.) Köztük Kunhalmi Ágnes, aki sajátos performanszairól maradhat meg emlékezetünkben (végigröhögcsélte a saját sajtótájékoztatóját, háttértáncosként szerepelt egy televíziós bejelentkezésnél, de karrierje csúcsa mindenképpen az a kísérlet volt, amikor a zárt ajtónak nekifutást kis híján olimpiai számmá tette), vagy Hiller István, akit valami rejtélyes okból egyfajta higgadt szakmaiság lengett körül, de azért ne feledjük, hogy Gyurcsány ámokfutásának idején ő volt az MSZP elnöke, illetve a Böszme kulturális-oktatási minisztere.

Hivatalosan nem jelentették be, hogy a Tisza Párt javára lépnének vissza, de – a többi öngyilkos kispárthoz (Momentum, 2RK, LMP) hasonlóan – e gesztussal az ellenzék legnagyobb erejének malmára hajtják a vizet. Igaz, ez a víz nem valami felduzzasztott folyam, hanem csak alig csordogáló erecske. Hiller maga ismerte el, hogy kerületének tiszás jelöltjét, Tarr Zoltánt nem tekinti ellenfélnek és ellenségnek. (De vajon akkor minek tekinti, ha végső soron őellene is indul, és nyilván inkább drukkol saját magának, mint Tarrnak. Vagy mégsem?)

https://vasarnap.hu/2026/01/28/mszp-ami-kesik-nem-mulik-illetve-kesve-mulik/

Ungváry Zsolt írása a vasarnap.hu-n