2025. dec.
16.
Díjak és vélemények

(...)
 

Jó lenne, ha végre megértenék a baloldalon, hogy az Orbán-gyűlöletre, kormány-gyalázásra nem azért ugrunk, mert szervilis talpnyalóként ezért bármit várunk cserébe vagy így elégül ki genetikusan alattvaló szolgalelkünk, hanem mert ezekkel a gyalázkodásokkal a nekünk szent és fontos értékeket becsmérlik. Amit kicsit patetikusan, kicsit talán már unalmasan, de nagyon egyértelműen, az életünk minden fontos aspektusát lefedve úgy fogalmazunk meg: Isten, haza, család. Krasznahorkai ebbe nem tud, nem is akar belesimulni. Szíve joga.

Nekünk pedig jogunk azt gondolni, hogy attól, hogy egy magát a világ „nagy megmondóinak” kikiáltó csoport valamit állít valakiről, az még nem biztos, hogy egyezik a mi vélekedésünkkel.

Egy díjtól senki sem lesz jobb író, színész, tudós stb., az csak azt fejezi ki, hogy egy adott közösségnek, szubkultúrának kik és mik a preferáltjai. A Nobel-bizottság preferenciái jelentősen eltérnek a miénktől. Jellemző, hogy Kertész Imre esetében nagyon hasonlóan történt. És nem azért, mert nem fontos nekünk az irodalom, hanem éppen azért, mert tudjuk, hogy a huszadik században legalább hat-nyolc (de inkább húsz-huszonöt), a legnagyobb irodalmi elismerésre méltóbb költőnk és írónk is volt náluk. Elszomorít és frusztrál bennünket, hogy a magyar irodalom a nagyvilágnak Kertészt vagy Krasznahorkait jelenti, miközben nekünk Jókait, Gárdonyit, Kosztolányit, József Attilát, Radnótit, Herczeget, Mikszáthot, Móriczot, Wasst, Márait… Ha ők már mind megkapták, hát egye fene, szóba jöhet más is…

 

(...)

 

Hozzászólás küldéséhez be kell jelentkezned. Jelentkezz be, vagy kattints ide a regisztrációhoz