Hír: Hunnia - 7. rész
(Kategória: Szappanopera (Folytatásos regény))
Küldte: ungvaryzsolt.hu
2008. szeptember 03. szerda - 11:37:47
A NÉPSZAVAZÁS NAPJA
Ezen hír származási helye: Simon Kiadó és Ungváry Zsolt honlapja
( http://ungvaryzsolt.hu/news.php?extend.9 )
(Kategória: Szappanopera (Folytatásos regény))
Küldte: ungvaryzsolt.hu
2008. szeptember 03. szerda - 11:37:47
A NÉPSZAVAZÁS NAPJA
2006. december 5-én, a kettõs állampolgárságról tartott és gyalázatos eredményt hozó népszavazás második évfordulóján került sor a Hun-sziget elszakadását megerõsítõ referendumra. Kizárólag azok szavazhattak, akik korábban regisztráltatták magukat, kiszûrve ezzel a magyar kormány esetleges aknamunkáját, az utolsó pillanatban betelepítendõ ál-választókat.
A hétköznap dacára folyamatosan érkeztek a polgárok, hogy kinyilváníthassák szándékukat. Viszonylag kevés szavazókört alakítottak ki, mivel a voksolás ellenõrzésére és technikai lebonyolítására csak a legmegbízhatóbb önkéntesek jelentkezését fogadták el. Felajánlották az ellenõrzés lehetõségét a helyi szociálliberális pártok küldötteinek, de azok nem éltek ezzel, a Fidesz viszont képviseltette magát.
-Kezdettõl fogva illegitim, illegális és illúzió a Hun-sziget függetlensége - nyilatkozta a háromfõs SZDSZ legrútabb tagja az eseményekrõl tudósító budapesti kereskedelmi adónak. - Mi lesz, ha holnap kitalálja Buda, hogy különválik Pesttõl? Vagy a határon túli magyar falvak is majd különválnak azoktól az országoktól, amelyekhez nemzetközi szerzõdések alapján tartozniuk kell? Háborút akarnak? Ismét feldúlni a térség békéjét? Hullahegyeket, megkülönböztetést, kirekesztést, fasizmust? Koncentrációs táborokat és kényszermunkát?
-Ön tehát úgy véli - segített a riporter artikulálni a liberális képviselõ gondolatait -, hogy a függetlenség a káosz elõszele?
-Ebben az esetben igen. Mi, szabadelvûek természetesen mindig és mindenütt kiállunk azon követelések és törekvések mellett, amelyek az emberi szabadságjogok kiteljesedését jelentik.
-És itt nem errõl van szó?
-Éppen ellenkezõleg. Itt valójában egy szélsõséges, abszurd eszméket hirdetõ kisebbség zsarnoksága és zsarolása ölt testet...
-Az okokról beszélj, te majom! - kiáltotta oda a nyilatkozó képviselõ körül kialakuló kisebb csoportosulásból valaki.
-Látja - mutatott a bekiabálóra az eszdéeszes -, errõl beszéltem. Érvek és megértés helyett arrogancia, hõzöngés, fenyegetés...
-Ha a pártotok nem adná el és tenné tönkre az országot, akkor nem akarnánk elszakadni... - hallatszott egy másik hang.
A liberális párttag szikrázó szemmel fordult oda:
-Négyévente vannak Magyarországon országgyûlési választások. Ott lehet leváltani vagy megbízni a kormányt. Aki demokrata, elfogadja a játékszabályokat, és nem ül fel ordas eszméknek.
-Aki demokrata, az nem szabotálja a népszavazást.
-Ilyen témában nem lehet népszavazást tartani!
-Miért, ki mondja meg, mirõl lehet?
A riport ennél a pontnál félbe szakadt, mert az SZDSZ párttag közölte, hogy a kialakult lincshangulatban nem érzi magát biztonságban, beült autójába, és csikorgó kerekekkel elhúzott a helyszínrõl. Szemtanúk szerint áthajtott a hídon, és Budapest felé robogott; a megengedett sebességet jócskán túllépve.
++++++++++++++
A fenti közjáték egyébként nem volt jellemzõ az eseményre. Inkább emelkedett, ünnepet idézõ hangulatban történt a szavazás. Dél körül a részvétel megközelítette a negyven százalékot, s arra lehetett számítani, hogy minden korábbi csúcs megdõl. A magyar sajtó mérsékelt érdeklõdése mellett a külföldi gyakorlatilag jelen sem volt. Néhány erdélyi orgánum számolt be mindössze róla.
Úgy tûnt, a magyar politika sem vesz tudomást a történtekrõl. Néhány apró jel azért árulkodott; Székely Levente, a függetlenség egyik fõ harcosa, aki nevét és arcát adta az autonómia deklarációjához, éppen a szavazást megelõzõ napon kapott felszólítást az APEH-tõl, hogy keresse fel a hivatalt a vállalkozásaihoz kapcsolódó teljes adminisztráció bemutatása céljából. Székely természetesen nem ment el, de az iratokról fénymásolatot készített, és mindent letétbe helyezett.
-Nem kellene mégis tisztáznod magad? - aggodalmaskodott a felesége. - A végén még becsuknak. Olyan nincs, hogy ezek ne verjenek rá valakire bármit, ha úgy akarják.
-Éppen azért. Ha bemegyek, elfogadom az õ játékszabályaikat, és nem jöhetek ki jól belõle. A letétbe helyezett anyagot egy független könyvvizsgáló cég átnézheti, de az APEH-hel nekem nincsen dolgom. Holnaptól már nem is tartozom a joghatóságuk alá, mivel Hunnia Sziget Királyság állampolgáraként nem is fogok adót fizetni a Magyar Köztársaságnak.
+++++++++++ ++
A helyi média bõven dokumentálta az eseményeket. Az etelvári városi kábeltévé, valamint internetes honlapok tudósítói lelkesen járták a szavazóköröket, és rövid interjúkat készítettek az ismert személyiségekkel.
Forrai Márton Bendegúz, a harminc esztendõs, Budapesten játszó színész Füzeskén, a közeli iskolában szavazott.
-Nagyon flottul megy minden - szólt vidáman. - Jellemzõ a kitûnõ szervezésre, hogy a tanítás zavartalanul folyik, miközben az igazgatói irodában a helyiek leadhatják a szavazatukat. Én mindenütt fegyelmezett, elszánt, jóarcú embereket látok, akik a sorsukat a saját kezükbe akarják venni. Az elõbb bekukkantottam egy tanterembe is; helyes lurkók figyelték kerekre nyílt szemmel a tanítónénit. Büszke vagyok rá, hogy itt élhetek, és szavazatommal aktív részesévé válhatok egy történelmi eseménynek.
A pletykára éheseknek az is feltûnt, hogy a jóképû mûvészt egy szõke hölgy várta az utcán, és együtt távoztak.
Morczos Kálmán százados, Etelvár rendõrkapitánya már kora reggel, az elsõk között adta le voksát; váll-lapján azonban piros-ezüst csíkozásban volt a három arany csillag.
-Ez még a Magyar Köztársaság rendõrségének egyenruhája? - dugta a százados orra alá diktafonját Talabér Gergõ, a Hunniai Értesítõ újságírója, akinek karikás szemén és görnyedt tartásán látszott, hogy nem sokat alhatott az éjjel, de hõsiesen végzi a munkáját.
-Én már nem tartozom a magyar rendõrség állományába, mivel a bács-kiskun megyei rendõrkapitány leváltott. Megbízásomat az etelvári polgármestertõl kaptam, és ennek szellemében gondoskodom a továbbiakban is a város biztonságáról és rendjérõl. Amíg nem készül el az új egyenruha, addig viselem a régit, de, amint láthatja, a váll-lapon már Hunnia zászlajának színei szerepelnek.
-Jól tudom, hogy százados úrra komoly feladatok várnak ma?
-Igen. A polgármesterasszony megbízásából igyekszem megakadályozni a provokációkat. Polgárõrök és önkéntesek is segítenek; az õ tevékenységüket is én hangolom össze.
-Számíthatunk rendbontásra?
-Remélem, hogy mindenki átérzi a nap jelentõségét és a döntéssel járó felelõsséget. Mi azon fogunk õrködni, hogy senki se kérdõjelezhesse meg a népszavazás tisztaságát, és mindenütt rendben zárhassák le hét órakor az urnákat.
-Igaz az a pletyka, miszerint a polgármesterasszony Önt kérte fel a leendõ független állam belügyminiszteri posztjára?
A komoly ember most elõször mosolyodott el egy pillanatra.
-Sajnálom, de ezt az információt jelenleg sem megerõsíteni, sem cáfolni nem tudom.
+++++++++++
A nap folyamán komolyabb atrocitásra csak egy helyen került sor. Szervezett provokációra utalt, hogy dél körül egyszerre megjelent vagy harminc-negyven cigány lakos a szigetfalui déli szavazókörben. Hangoskodtak, szidalmazták az épületbõl távozókat, és éltették a magyar kormányt.
-Mi a fenének elszakadni? Magyarok vagyunk, vagy mi! - kiabáltak.
-A mi véleményünk is számít. Igaz vagy se?
Az épületbe egyszerre öten mentek be, és fenyegetõen odaálltak a hosszú asztal elé, amely mögött a bizottság tagjai kissé megszeppenten ültek.
-Jöttem szavazni - mondta az elsõ érkezõ, és rátámaszkodott az asztalra. - Bogdán Lajos. Itt lakom, a Dunasoron.
-Kérem a regisztrációs kártyát - szólt hivatalos hangon az ügyintézõ.
Bogdán hosszasan kotorászott a zsebében, végül kirakott egy régi típusú személyi igazolványt.
-Tessék!
-Nem erre gondoltam. A szavazáshoz szükség van arra a dombornyomott kártyára, amit a bejelentkezéskor kapott. Csak azzal szavazhat.
-Dombor micsinált micsoda? - kacagott a férfi. - Bogdán Lajos vagyok, ismerhetnek. Mindig itt szokok szavazni.
-Csak a regisztrációs kártyával lehet.
-Mi se jöhetünk? - kérdezték a hátrébb állók. Egy nagydarab, tetovált kezû férfi félretolta az útjába esõket, és két tenyerét rácsapta az asztalra. Úgy állt meg, szétvetett lábakkal, elõredõlve, szemben a bizottsággal.
-Mi az, hogy nem szavazhatunk? A cigányokat nem engedik, hogy beleszóljanak a dolgokba? Nem addig van az! Mi is épp olyan állampolgárok vagyunk, mint maguk. Igaz? - nézett körül diadalmasan. Helyeslõ kiabálás fogadta a szózatát.
Az ügyintézõ kétségbeesetten nézett körül. A zajra bejött az utcáról a rendõrposzt, akinek láttán egy pillanatra csend lett.
-Gond van? - kérdezte a rendõr.
-Nem engednek szavazni - ordította a nagydarab.
-Nincsen regisztrációs kártyájuk - magyarázta a választási bizottság delegáltja.
-Micsoda kártya? Itt lakunk, emberek vagyunk mink is.
A rendõr próbálta hátrébb terelni a közben mind szaporodó szavazni vágyókat. Ekkor hirtelen az egyik sarokból kivált egy fiatalember, aki kamerával a kezében rögzíteni kezdte a dulakodást.
-Ki maga? - kérdezte a rendõr. - Van engedélye forgatni?
-Ez nyilvános hely, nem? Rejtegetni valójuk van? - szólt vissza a kamerás.
A rendõr telefonált.
-Az ügyeletes tisztet keresem - mondta, s közben bal kezével próbálta távol tartani a feléje igyekvõket, hogy tudjon beszélni. - Jelentem, rendbontás van a szigetfalui kettes szavazókörben. Olyanok is szavazni akarnak, akiknek nincsen kártyája.
-Asztalos fõhadnagy vagyok. Akinek nincs kártyája, nem szavazhat.
-Többen is vannak. Fenyegetik a bizottságot.
-Oldja meg helyben az esetet. Akinek nincs dombornyomott kártyája, nem szavazhat. Világos a rendelkezés. Végeztem.
A rendõrnek még lett volna mondandója, de a vonal megszakadt. Szépen bennehagyták a slamasztikában. Közben már vagy tízen dulakodtak a teremben, egyikük leverte az urnát, és leszakította a róla a pecsétet. A szavazólapokhoz azonban nem nyúlt.
-Hagyják el a helyiséget! - kiabálta a rendõr, egyre kisebb meggyõzõdéssel. Az operatõr zavartalanul forgatott. Megjelent egy öltönyös cigány férfi is, aki bejelentette, hogy Budapestrõl érkezett, az Országos Cigány Önkormányzattól, és a súlyos diszkrimináció miatt eljárást fog indíttatni.
-Ez az egész választási cirkusz rasszista! - mennydörögte. - Minden polgárnak azonos jogai vannak!
-Úgy van! - helyeseltek neki.
A bizottság elnöke közben felállt, és próbálta távozásra bírni a cigányokat, de senki sem mozdult.
-Addig nem megyünk, amíg nem szavazhatunk!
Gépkocsi fékezett az utcán, a kerekei le is csúsztak az aszfaltról, és felverték a port. Öt egyenruhás szállt ki belõle, Morczos Kálmán vezette õket. Felsorakoztak az ajtó mellett. Morczos belépett a helyiségbe.
-A szavazást felfüggesztem! - mennydörögte. - Mindenki távozzon!
A cigányok összenéztek. A nagydarab választ várva a budapesti küldöttre pillantott, õ azonban a rendõröket méregette. Ahogy a szemükbe nézett, inkább nem feszítette tovább a húrt.
-Csak azok szavazhatnak, akik fel tudják mutatni a regisztrációs kártyát - folytatta a százados. - Ezt minden hun-szigeti állampolgár beszerezhette még idejében. Senkit sem korlátoztak ebben.
-Jelentést fogok tenni - mondta a budapesti férfi, de már kifelé lépkedett.
-Tegyen! Budapesten lehet, hogy hallgatnak magára. Itt nem. Itt csak a jog számít és a mi törvényeink.
A csoport némi morgolódás után elhagyta a termet.
Tíz perc szünet után folytatódott a szavazás.
++++++++++++
Az ideiglenes kormányzati központ (a négy polgármesterbõl és a civilek által jelölt Székely Leventébõl állt, ezúttal kiegészült a nagyvonalú mecénással, Barabás Hunorral) az etelvári polgármesteri hivatal neogótikus városháza emeleti irodáinak egyikében rendezkedett be. Az este folyamán két jogász is érkezett, akikre gyorsan átragadt az izgalom.
-Én azért nem bántam volna, ha a magyar kormány mégis reagál valahogy - mondta a füzeskei polgármester.
-Nem baj - vélte Székely. - Talán könnyebb lesz tárgyalni, ha hivatkozhatunk a demokratikus megerõsítésre. Ez legalább egy kézzel fogható érv lesz.
-Én is inkább attól féltem, hogy minden követ megmozgatnak a referendum megakadályozására - vallotta be Homoki Alíz, Etelvár polgármestere.
-Szerintem eltaktikázták magukat - mondta Székely. - Arra játszottak, hogy agyonhallgatják, elbagatellizálják az egészet. Nem hitték, hogy végigcsináljuk.
-Szerencse, hogy Morczos Kálmán mellénk állt.
-Benne biztos voltam - szólt Homoki Alíz, inkább csak a többiek megnyugtatására, mert valójában fogalma sem lehetett a rendõrkapitány szándékairól, hiszen mindössze pár napja vette át a város vezetését. Ez a megjegyzés mégis jól sült el, amirõl néhány megkönnyebbült sóhaj tanúskodott.
-Ma is rendet tett Szigetfalun! - helyeselt a helyi polgármester, aki addigra ért csak ki a provokáció helyszínére, amikor már minden elrendezõdött. - Kemény fickó. Bár minden magyar rendõr ilyen lenne, talán szükség sem volna az elszakadásra...
Pár perc nyugtalan csönd következett.
-Gyurcsányék melléfogtak - dörzsölte a kezét a szigetfalui polgármester. - Ezt most már nem lehet letagadni.
-Fõleg, ha meglesz a többség! - emelte magasba az ujját az örök aggodalmaskodó Szepesi Ernõ, Mátyáskút polgármestere.
-Meglesz, Ernõ, különben bele sem vágtunk volna! - bizonygatta Székely, de õ is másodpercenként pillantott az órájára, aztán már nem is bírta tovább, és fel-alá kezdett sétálgatni.
-Az SZDSZ-esek megint vartyognak - dünnyögte Szepesi.
-Hadd vartyogjanak! - legyintett Homoki Alíz.
-És ha megvan az eredmény? Hogyan tovább?
-Életbe lép az alkotmány. Megkezdi a mûködést az átmeneti kormány, és kiírjuk a választásokat.
Csörgött a telefon. Összenéztek, mindannyian tudták, honnan jön ilyenkor a hívás. A polgármester-asszony próbálta megõrizni a higgadtságát és a komoly, felelõsségteljes politikus imázsát, de nem tudott uralkodni az arcvonásain, így - míg beszélt - a többiek már felugráltak a helyükrõl.
-A választási bizottság elnöke - mondta Homoki rekedten, miután letette a kagylót. Megköszörülte a torkát. - 75 százalékos részvétel és 88 százalék az igen.
Erre már kitört az éljenzés a szobában. Székely Levente átszaladt a díszterembe, onnan ki az erkélyre. Odalent már spontán módon gyülekezett a tömeg. A férfi kihúzta a zászlótartóból a Turul nemzetség hatalmas, vörös-ezüst csíkozású lobogóját, és meglengette az etelvári éjszakában. Tettét ováció fogadta, aztán valaki belekezdett, és Hunnia boldog népe énekelni kezdte a Himnuszt. A magyar himnuszt.
+++++++++++++++
A választási bizottságban független adminisztrátorok végezték a munkát, a civil szervezetek, az egyházak és a politikai pártok megfigyelõinek felügyelete alatt. Az összesítés kézi számlálással történt, hogy kiküszöböljék az esetleges számítástechnikai visszaéléseket. Így is gyorsan befutottak az elõzetes eredmények. Minden szavazókörben kifüggesztették az adott körzet végeredményét, így az ottani számokat a delegáltak ellenõrizhették. Valamennyi körzet adatait pedig egy egyszerû számológéppel is pár perc alatt összeadhatták, s a kialakuló eredményt bárki nyomon követhette. Ezzel a csalást gyakorlatilag ki tudták zárni.
Kilenc órakor jelentették az ideiglenes kormányzati központnak a végeredményt. Homoki Alíz Hunnia Sziget Királyság nevében értesítette a magyar miniszterelnököt és a köztársasági elnöki hivatalt (Sólyom Lászlót nem lehetett elérni), hogy a polgárok demokratikus döntésének eredményeként a Hun-sziget elszakadt a Magyar Köztársaságtól. Az elválás zökkenõmentes és jogszerû lebonyolítása érdekében tárgyalásokat javasoltak a magyar kormánynak.
Hivatalos válasz egyelõre nem érkezett. De ezzel pillanatnyilag senki sem törõdött. A Duna-parton tûzijátékot rendeztek, az utcákon dudáló autók robogtak, nyitott ablakukban Árpád-sávos és magyar zászlókat lengettek.
Mivel a többség az utcákon ünnepelt, csak kevesen látták, hogy a magyarországi média sokadik hírként számol be az eseményrõl. Általában gúnyosan, a színes bulváresemények között említették, festett hajú és arcú, a magyar nyelvet hibásan beszélõ pesti bemondónõk mosolyogták meg a hun-szigetiek tettét. A politikusok közül kizárólag egy államtitkárt tudtak megszólaltatni, aki közölte, hogy szíve szerint nevetségesnek tartaná az egész felhajtást, de mivel a magyar törvényekkel való nyílt szembeszegülés történt, nem lehet szó nélkül hagyni. Vizsgálatot és szigorú büntetést ígért.
-És kiket büntetnek meg? A szavazópolgárokat?
-Természe tesen nem. Hanem azokat, akik ezt a gyalázatot megszervezték, a lebonyolításában részt vettek.
-Miért nem akadályozta meg a magyar kormány?
-A helyi népszavazások az önkormányzatok hatáskörébe tartoznak. Ebbe nekünk nincsen beleszólásunk.
-Hát akkor?...
-De a népszavazás tárgya és eredménye sérti a Magyar Köztársaság szuverenitását, ezért ez már kormányzati hatáskörbe tartozik. Köszönöm, ennyit akartam mondani - fejezte be gyorsan.
-Magyar szuverenitás... - dünnyögte Ludányi fõorvos úr, Székely Levente apósa, a tévé elõtt ülve. - Ilyenkor bezzeg a szátokra meritek venni a magyar szuverenitást. Amikor a tótok elterelték a Dunát, lapítottatok. Amikor magyar katonákat kellett küldeni Afganisztánba meg Irakba, haptákba vágtátok magatokat és mentetek. Ha a magyarokat verik a szomszédban, ahhoz szavatok sincs. Ha eladjátok az energiaszolgáltatókat külföldi kézbe, az oké. Ha idegen titkosszolgálatok grasszálnak és nyomoznak magyar területen, az is belefér. Pont nektek van pofátok szuverenitásról beszélni!
-Béla, ne vitatkozz a tévével! - óvta a felesége. - Potyára idegesíted fel magadat.
-Kezdettõl fogva illegitim, illegális és illúzió a Hun-sziget függetlensége - nyilatkozta a háromfõs SZDSZ legrútabb tagja az eseményekrõl tudósító budapesti kereskedelmi adónak. - Mi lesz, ha holnap kitalálja Buda, hogy különválik Pesttõl? Vagy a határon túli magyar falvak is majd különválnak azoktól az országoktól, amelyekhez nemzetközi szerzõdések alapján tartozniuk kell? Háborút akarnak? Ismét feldúlni a térség békéjét? Hullahegyeket, megkülönböztetést, kirekesztést, fasizmust? Koncentrációs táborokat és kényszermunkát?
-Ön tehát úgy véli - segített a riporter artikulálni a liberális képviselõ gondolatait -, hogy a függetlenség a káosz elõszele?
-Ebben az esetben igen. Mi, szabadelvûek természetesen mindig és mindenütt kiállunk azon követelések és törekvések mellett, amelyek az emberi szabadságjogok kiteljesedését jelentik.
-És itt nem errõl van szó?
-Éppen ellenkezõleg. Itt valójában egy szélsõséges, abszurd eszméket hirdetõ kisebbség zsarnoksága és zsarolása ölt testet...
-Az okokról beszélj, te majom! - kiáltotta oda a nyilatkozó képviselõ körül kialakuló kisebb csoportosulásból valaki.
-Látja - mutatott a bekiabálóra az eszdéeszes -, errõl beszéltem. Érvek és megértés helyett arrogancia, hõzöngés, fenyegetés...
-Ha a pártotok nem adná el és tenné tönkre az országot, akkor nem akarnánk elszakadni... - hallatszott egy másik hang.
A liberális párttag szikrázó szemmel fordult oda:
-Négyévente vannak Magyarországon országgyûlési választások. Ott lehet leváltani vagy megbízni a kormányt. Aki demokrata, elfogadja a játékszabályokat, és nem ül fel ordas eszméknek.
-Aki demokrata, az nem szabotálja a népszavazást.
-Ilyen témában nem lehet népszavazást tartani!
-Miért, ki mondja meg, mirõl lehet?
A riport ennél a pontnál félbe szakadt, mert az SZDSZ párttag közölte, hogy a kialakult lincshangulatban nem érzi magát biztonságban, beült autójába, és csikorgó kerekekkel elhúzott a helyszínrõl. Szemtanúk szerint áthajtott a hídon, és Budapest felé robogott; a megengedett sebességet jócskán túllépve.
++++++++++++++
A fenti közjáték egyébként nem volt jellemzõ az eseményre. Inkább emelkedett, ünnepet idézõ hangulatban történt a szavazás. Dél körül a részvétel megközelítette a negyven százalékot, s arra lehetett számítani, hogy minden korábbi csúcs megdõl. A magyar sajtó mérsékelt érdeklõdése mellett a külföldi gyakorlatilag jelen sem volt. Néhány erdélyi orgánum számolt be mindössze róla.
Úgy tûnt, a magyar politika sem vesz tudomást a történtekrõl. Néhány apró jel azért árulkodott; Székely Levente, a függetlenség egyik fõ harcosa, aki nevét és arcát adta az autonómia deklarációjához, éppen a szavazást megelõzõ napon kapott felszólítást az APEH-tõl, hogy keresse fel a hivatalt a vállalkozásaihoz kapcsolódó teljes adminisztráció bemutatása céljából. Székely természetesen nem ment el, de az iratokról fénymásolatot készített, és mindent letétbe helyezett.
-Nem kellene mégis tisztáznod magad? - aggodalmaskodott a felesége. - A végén még becsuknak. Olyan nincs, hogy ezek ne verjenek rá valakire bármit, ha úgy akarják.
-Éppen azért. Ha bemegyek, elfogadom az õ játékszabályaikat, és nem jöhetek ki jól belõle. A letétbe helyezett anyagot egy független könyvvizsgáló cég átnézheti, de az APEH-hel nekem nincsen dolgom. Holnaptól már nem is tartozom a joghatóságuk alá, mivel Hunnia Sziget Királyság állampolgáraként nem is fogok adót fizetni a Magyar Köztársaságnak.
+++++++++++ ++
A helyi média bõven dokumentálta az eseményeket. Az etelvári városi kábeltévé, valamint internetes honlapok tudósítói lelkesen járták a szavazóköröket, és rövid interjúkat készítettek az ismert személyiségekkel.
Forrai Márton Bendegúz, a harminc esztendõs, Budapesten játszó színész Füzeskén, a közeli iskolában szavazott.
-Nagyon flottul megy minden - szólt vidáman. - Jellemzõ a kitûnõ szervezésre, hogy a tanítás zavartalanul folyik, miközben az igazgatói irodában a helyiek leadhatják a szavazatukat. Én mindenütt fegyelmezett, elszánt, jóarcú embereket látok, akik a sorsukat a saját kezükbe akarják venni. Az elõbb bekukkantottam egy tanterembe is; helyes lurkók figyelték kerekre nyílt szemmel a tanítónénit. Büszke vagyok rá, hogy itt élhetek, és szavazatommal aktív részesévé válhatok egy történelmi eseménynek.
A pletykára éheseknek az is feltûnt, hogy a jóképû mûvészt egy szõke hölgy várta az utcán, és együtt távoztak.
Morczos Kálmán százados, Etelvár rendõrkapitánya már kora reggel, az elsõk között adta le voksát; váll-lapján azonban piros-ezüst csíkozásban volt a három arany csillag.
-Ez még a Magyar Köztársaság rendõrségének egyenruhája? - dugta a százados orra alá diktafonját Talabér Gergõ, a Hunniai Értesítõ újságírója, akinek karikás szemén és görnyedt tartásán látszott, hogy nem sokat alhatott az éjjel, de hõsiesen végzi a munkáját.
-Én már nem tartozom a magyar rendõrség állományába, mivel a bács-kiskun megyei rendõrkapitány leváltott. Megbízásomat az etelvári polgármestertõl kaptam, és ennek szellemében gondoskodom a továbbiakban is a város biztonságáról és rendjérõl. Amíg nem készül el az új egyenruha, addig viselem a régit, de, amint láthatja, a váll-lapon már Hunnia zászlajának színei szerepelnek.
-Jól tudom, hogy százados úrra komoly feladatok várnak ma?
-Igen. A polgármesterasszony megbízásából igyekszem megakadályozni a provokációkat. Polgárõrök és önkéntesek is segítenek; az õ tevékenységüket is én hangolom össze.
-Számíthatunk rendbontásra?
-Remélem, hogy mindenki átérzi a nap jelentõségét és a döntéssel járó felelõsséget. Mi azon fogunk õrködni, hogy senki se kérdõjelezhesse meg a népszavazás tisztaságát, és mindenütt rendben zárhassák le hét órakor az urnákat.
-Igaz az a pletyka, miszerint a polgármesterasszony Önt kérte fel a leendõ független állam belügyminiszteri posztjára?
A komoly ember most elõször mosolyodott el egy pillanatra.
-Sajnálom, de ezt az információt jelenleg sem megerõsíteni, sem cáfolni nem tudom.
+++++++++++
A nap folyamán komolyabb atrocitásra csak egy helyen került sor. Szervezett provokációra utalt, hogy dél körül egyszerre megjelent vagy harminc-negyven cigány lakos a szigetfalui déli szavazókörben. Hangoskodtak, szidalmazták az épületbõl távozókat, és éltették a magyar kormányt.
-Mi a fenének elszakadni? Magyarok vagyunk, vagy mi! - kiabáltak.
-A mi véleményünk is számít. Igaz vagy se?
Az épületbe egyszerre öten mentek be, és fenyegetõen odaálltak a hosszú asztal elé, amely mögött a bizottság tagjai kissé megszeppenten ültek.
-Jöttem szavazni - mondta az elsõ érkezõ, és rátámaszkodott az asztalra. - Bogdán Lajos. Itt lakom, a Dunasoron.
-Kérem a regisztrációs kártyát - szólt hivatalos hangon az ügyintézõ.
Bogdán hosszasan kotorászott a zsebében, végül kirakott egy régi típusú személyi igazolványt.
-Tessék!
-Nem erre gondoltam. A szavazáshoz szükség van arra a dombornyomott kártyára, amit a bejelentkezéskor kapott. Csak azzal szavazhat.
-Dombor micsinált micsoda? - kacagott a férfi. - Bogdán Lajos vagyok, ismerhetnek. Mindig itt szokok szavazni.
-Csak a regisztrációs kártyával lehet.
-Mi se jöhetünk? - kérdezték a hátrébb állók. Egy nagydarab, tetovált kezû férfi félretolta az útjába esõket, és két tenyerét rácsapta az asztalra. Úgy állt meg, szétvetett lábakkal, elõredõlve, szemben a bizottsággal.
-Mi az, hogy nem szavazhatunk? A cigányokat nem engedik, hogy beleszóljanak a dolgokba? Nem addig van az! Mi is épp olyan állampolgárok vagyunk, mint maguk. Igaz? - nézett körül diadalmasan. Helyeslõ kiabálás fogadta a szózatát.
Az ügyintézõ kétségbeesetten nézett körül. A zajra bejött az utcáról a rendõrposzt, akinek láttán egy pillanatra csend lett.
-Gond van? - kérdezte a rendõr.
-Nem engednek szavazni - ordította a nagydarab.
-Nincsen regisztrációs kártyájuk - magyarázta a választási bizottság delegáltja.
-Micsoda kártya? Itt lakunk, emberek vagyunk mink is.
A rendõr próbálta hátrébb terelni a közben mind szaporodó szavazni vágyókat. Ekkor hirtelen az egyik sarokból kivált egy fiatalember, aki kamerával a kezében rögzíteni kezdte a dulakodást.
-Ki maga? - kérdezte a rendõr. - Van engedélye forgatni?
-Ez nyilvános hely, nem? Rejtegetni valójuk van? - szólt vissza a kamerás.
A rendõr telefonált.
-Az ügyeletes tisztet keresem - mondta, s közben bal kezével próbálta távol tartani a feléje igyekvõket, hogy tudjon beszélni. - Jelentem, rendbontás van a szigetfalui kettes szavazókörben. Olyanok is szavazni akarnak, akiknek nincsen kártyája.
-Asztalos fõhadnagy vagyok. Akinek nincs kártyája, nem szavazhat.
-Többen is vannak. Fenyegetik a bizottságot.
-Oldja meg helyben az esetet. Akinek nincs dombornyomott kártyája, nem szavazhat. Világos a rendelkezés. Végeztem.
A rendõrnek még lett volna mondandója, de a vonal megszakadt. Szépen bennehagyták a slamasztikában. Közben már vagy tízen dulakodtak a teremben, egyikük leverte az urnát, és leszakította a róla a pecsétet. A szavazólapokhoz azonban nem nyúlt.
-Hagyják el a helyiséget! - kiabálta a rendõr, egyre kisebb meggyõzõdéssel. Az operatõr zavartalanul forgatott. Megjelent egy öltönyös cigány férfi is, aki bejelentette, hogy Budapestrõl érkezett, az Országos Cigány Önkormányzattól, és a súlyos diszkrimináció miatt eljárást fog indíttatni.
-Ez az egész választási cirkusz rasszista! - mennydörögte. - Minden polgárnak azonos jogai vannak!
-Úgy van! - helyeseltek neki.
A bizottság elnöke közben felállt, és próbálta távozásra bírni a cigányokat, de senki sem mozdult.
-Addig nem megyünk, amíg nem szavazhatunk!
Gépkocsi fékezett az utcán, a kerekei le is csúsztak az aszfaltról, és felverték a port. Öt egyenruhás szállt ki belõle, Morczos Kálmán vezette õket. Felsorakoztak az ajtó mellett. Morczos belépett a helyiségbe.
-A szavazást felfüggesztem! - mennydörögte. - Mindenki távozzon!
A cigányok összenéztek. A nagydarab választ várva a budapesti küldöttre pillantott, õ azonban a rendõröket méregette. Ahogy a szemükbe nézett, inkább nem feszítette tovább a húrt.
-Csak azok szavazhatnak, akik fel tudják mutatni a regisztrációs kártyát - folytatta a százados. - Ezt minden hun-szigeti állampolgár beszerezhette még idejében. Senkit sem korlátoztak ebben.
-Jelentést fogok tenni - mondta a budapesti férfi, de már kifelé lépkedett.
-Tegyen! Budapesten lehet, hogy hallgatnak magára. Itt nem. Itt csak a jog számít és a mi törvényeink.
A csoport némi morgolódás után elhagyta a termet.
Tíz perc szünet után folytatódott a szavazás.
++++++++++++
Az ideiglenes kormányzati központ (a négy polgármesterbõl és a civilek által jelölt Székely Leventébõl állt, ezúttal kiegészült a nagyvonalú mecénással, Barabás Hunorral) az etelvári polgármesteri hivatal neogótikus városháza emeleti irodáinak egyikében rendezkedett be. Az este folyamán két jogász is érkezett, akikre gyorsan átragadt az izgalom.
-Én azért nem bántam volna, ha a magyar kormány mégis reagál valahogy - mondta a füzeskei polgármester.
-Nem baj - vélte Székely. - Talán könnyebb lesz tárgyalni, ha hivatkozhatunk a demokratikus megerõsítésre. Ez legalább egy kézzel fogható érv lesz.
-Én is inkább attól féltem, hogy minden követ megmozgatnak a referendum megakadályozására - vallotta be Homoki Alíz, Etelvár polgármestere.
-Szerintem eltaktikázták magukat - mondta Székely. - Arra játszottak, hogy agyonhallgatják, elbagatellizálják az egészet. Nem hitték, hogy végigcsináljuk.
-Szerencse, hogy Morczos Kálmán mellénk állt.
-Benne biztos voltam - szólt Homoki Alíz, inkább csak a többiek megnyugtatására, mert valójában fogalma sem lehetett a rendõrkapitány szándékairól, hiszen mindössze pár napja vette át a város vezetését. Ez a megjegyzés mégis jól sült el, amirõl néhány megkönnyebbült sóhaj tanúskodott.
-Ma is rendet tett Szigetfalun! - helyeselt a helyi polgármester, aki addigra ért csak ki a provokáció helyszínére, amikor már minden elrendezõdött. - Kemény fickó. Bár minden magyar rendõr ilyen lenne, talán szükség sem volna az elszakadásra...
Pár perc nyugtalan csönd következett.
-Gyurcsányék melléfogtak - dörzsölte a kezét a szigetfalui polgármester. - Ezt most már nem lehet letagadni.
-Fõleg, ha meglesz a többség! - emelte magasba az ujját az örök aggodalmaskodó Szepesi Ernõ, Mátyáskút polgármestere.
-Meglesz, Ernõ, különben bele sem vágtunk volna! - bizonygatta Székely, de õ is másodpercenként pillantott az órájára, aztán már nem is bírta tovább, és fel-alá kezdett sétálgatni.
-Az SZDSZ-esek megint vartyognak - dünnyögte Szepesi.
-Hadd vartyogjanak! - legyintett Homoki Alíz.
-És ha megvan az eredmény? Hogyan tovább?
-Életbe lép az alkotmány. Megkezdi a mûködést az átmeneti kormány, és kiírjuk a választásokat.
Csörgött a telefon. Összenéztek, mindannyian tudták, honnan jön ilyenkor a hívás. A polgármester-asszony próbálta megõrizni a higgadtságát és a komoly, felelõsségteljes politikus imázsát, de nem tudott uralkodni az arcvonásain, így - míg beszélt - a többiek már felugráltak a helyükrõl.
-A választási bizottság elnöke - mondta Homoki rekedten, miután letette a kagylót. Megköszörülte a torkát. - 75 százalékos részvétel és 88 százalék az igen.
Erre már kitört az éljenzés a szobában. Székely Levente átszaladt a díszterembe, onnan ki az erkélyre. Odalent már spontán módon gyülekezett a tömeg. A férfi kihúzta a zászlótartóból a Turul nemzetség hatalmas, vörös-ezüst csíkozású lobogóját, és meglengette az etelvári éjszakában. Tettét ováció fogadta, aztán valaki belekezdett, és Hunnia boldog népe énekelni kezdte a Himnuszt. A magyar himnuszt.
+++++++++++++++
A választási bizottságban független adminisztrátorok végezték a munkát, a civil szervezetek, az egyházak és a politikai pártok megfigyelõinek felügyelete alatt. Az összesítés kézi számlálással történt, hogy kiküszöböljék az esetleges számítástechnikai visszaéléseket. Így is gyorsan befutottak az elõzetes eredmények. Minden szavazókörben kifüggesztették az adott körzet végeredményét, így az ottani számokat a delegáltak ellenõrizhették. Valamennyi körzet adatait pedig egy egyszerû számológéppel is pár perc alatt összeadhatták, s a kialakuló eredményt bárki nyomon követhette. Ezzel a csalást gyakorlatilag ki tudták zárni.
Kilenc órakor jelentették az ideiglenes kormányzati központnak a végeredményt. Homoki Alíz Hunnia Sziget Királyság nevében értesítette a magyar miniszterelnököt és a köztársasági elnöki hivatalt (Sólyom Lászlót nem lehetett elérni), hogy a polgárok demokratikus döntésének eredményeként a Hun-sziget elszakadt a Magyar Köztársaságtól. Az elválás zökkenõmentes és jogszerû lebonyolítása érdekében tárgyalásokat javasoltak a magyar kormánynak.
Hivatalos válasz egyelõre nem érkezett. De ezzel pillanatnyilag senki sem törõdött. A Duna-parton tûzijátékot rendeztek, az utcákon dudáló autók robogtak, nyitott ablakukban Árpád-sávos és magyar zászlókat lengettek.
Mivel a többség az utcákon ünnepelt, csak kevesen látták, hogy a magyarországi média sokadik hírként számol be az eseményrõl. Általában gúnyosan, a színes bulváresemények között említették, festett hajú és arcú, a magyar nyelvet hibásan beszélõ pesti bemondónõk mosolyogták meg a hun-szigetiek tettét. A politikusok közül kizárólag egy államtitkárt tudtak megszólaltatni, aki közölte, hogy szíve szerint nevetségesnek tartaná az egész felhajtást, de mivel a magyar törvényekkel való nyílt szembeszegülés történt, nem lehet szó nélkül hagyni. Vizsgálatot és szigorú büntetést ígért.
-És kiket büntetnek meg? A szavazópolgárokat?
-Természe tesen nem. Hanem azokat, akik ezt a gyalázatot megszervezték, a lebonyolításában részt vettek.
-Miért nem akadályozta meg a magyar kormány?
-A helyi népszavazások az önkormányzatok hatáskörébe tartoznak. Ebbe nekünk nincsen beleszólásunk.
-Hát akkor?...
-De a népszavazás tárgya és eredménye sérti a Magyar Köztársaság szuverenitását, ezért ez már kormányzati hatáskörbe tartozik. Köszönöm, ennyit akartam mondani - fejezte be gyorsan.
-Magyar szuverenitás... - dünnyögte Ludányi fõorvos úr, Székely Levente apósa, a tévé elõtt ülve. - Ilyenkor bezzeg a szátokra meritek venni a magyar szuverenitást. Amikor a tótok elterelték a Dunát, lapítottatok. Amikor magyar katonákat kellett küldeni Afganisztánba meg Irakba, haptákba vágtátok magatokat és mentetek. Ha a magyarokat verik a szomszédban, ahhoz szavatok sincs. Ha eladjátok az energiaszolgáltatókat külföldi kézbe, az oké. Ha idegen titkosszolgálatok grasszálnak és nyomoznak magyar területen, az is belefér. Pont nektek van pofátok szuverenitásról beszélni!
-Béla, ne vitatkozz a tévével! - óvta a felesége. - Potyára idegesíted fel magadat.
Ezen hír származási helye: Simon Kiadó és Ungváry Zsolt honlapja
( http://ungvaryzsolt.hu/news.php?extend.9 )