Hír: Hunnia - 49. rész
(Kategória: Szappanopera (Folytatásos regény))
Küldte: Ungváry Zsolt
2009. június 11. csütörtök - 20:03:57
Magyarországon az állandósuló, permanens kampány ezúttal az EP-választás közeledtét jelezte. Évek óta minden közvélemény-kutatás a jobboldal kimagasló támogatottságát mérte, minden olyan népszavazást, idõközi választást és egyéb megméretést, aminek az ország sorsa szempontjából az égvilágon semmi jelentõsége nem volt, meg is nyerte a Fidesz. 2002 óta – leszámítva a Medgyessy kormány megalakulását követõ esztelen osztogatás idõszakát, illetve a 2006-os választást környezõ néhány napot – a felmérések szerint a szocialisták népszerûsége mindig az ellenzéké mögött kullogott. Mégis, hét éve õk kormányoztak, és kegyetlen, aljas döntéseikkel gyarmati sorba taszították az országot, eljátszva a jövõjét is. Mindent, ami egy nemzet életben maradása és fejlõdése szempontjából fontos – szellemi és anyagi értelemben egyaránt – a szemétdombra hánytak. Eladták az összenemzeti tulajdont képezõ ásványkincseket, energiahordozókat, a szolgáltatókat; a légi közlekedést a reptérrel; leépítették a vasutat. Szétzúzták az oktatást és az egészségügyet, meggátolták a hazai középosztály kialakulását és felemelkedését, egyszóval végrehajtották a feladatukat: létrehozni egy gyarmatot, amelynek anyagi javaival a gyarmatosítók rendelkeznek, és ahol egy csökkentett lélekszámú, legyengített egészségû és elhülyített, kizárólag kiszolgálói munkákra alkalmas és a nyugatiak levedlett, használt üveggyöngyeinek számára felvevõ piacot jelentõ lakosság él.
A magát valami spirituális egységként, valami többletet hordozó értékként hirdetõ Európa – miután felélte saját tartalékait, tönkretette termõföldjeit, és a nehezebb munkák elvégzésére beengedte egykori gyarmataikról korábbi rabszolgáit – rájött, hogy indokolatlanul és igazságtalanul magas életszínvonalát csak újabb népek megsarcolásával tudja fenntartani. Ezért pénzfeleslegét kihelyezte Kelet-Európa politikailag szerencsétlenebb csillagzatú országaiba, s ettõl kezdve az ottani emberek munkájának gyümölcsét kamat és törlesztés címén egyszerûen leszakította. Ezért kellett õket az EU-ba is beengedni, minden más csak lárifári.
Most meg demokratikus cirkuszt is rendeznek a jónépnek, hogy delegáljanak néhány képviselõt a semmiféle hatalommal nem rendelkezõ parlamentjükbe bohóckodni. Ennek értelmetlenségével mindenki tisztában van, így aztán az EP-választás nem is jelent mást, mint egy reprezentatív közvélemény-kutatást, hogy a pártok lemérhessék, hol tartanak az országgyûlési voksoláshoz képest. Ezt, mint minden tét nélküli választást, az MSZP megint csúfosan elbukja, de a következõ parlamenti választásokig majd csak kifundál megint valamit, hogy az egyetlen fontos döntéskor õ legyen a gyõztes. Aztán a Fidesz megint lobogtathatja négy évig a remek közvélemény-kutatási eredményeket, s egy-egy idõközi választás hetven százalékos sikerét, miközben mindenkit óva int attól, hogy a szavazófülkén kívül máshol is nyomatékot adjon a szocialistákkal szembeni ellenérzésének.
Ludányi Béla a kívülállók nyugalmával figyelhette volna az egész EP-kampányt, mivel Hunnia nem lévén EU-tag, a választás sem érintette. De persze a fõorvos úr naphosszat lógott az interneten, s újabban már nem csak a tévében elhangzottakat kísérte folyamatos kommentárjaival, hanem a világhálón olvasottakat is. Ami tovább nehezítette a felesége dolgát, mert a tévét legalább õ is hallotta, s valami fogalma lehetett róla, mihez fûzi a férje a megjegyzéseket. De ha a számítógép elõtt kuksolt a fõorvos úr, akkor teljesen váratlanul érkeztek a felkiáltások, felhördülések és szitkozódások.
- Marha jó! Szélsõséges! Mennyire szeretem ezt a szót!
- Parancsolsz, drágám? – kérdezte a felesége, mert még negyven év házasság után is beleesett abba a csapdába, hogy azt hitte, a férje õhozzá szól és választ vár.
- Akkor én is szélsõséges vagyok, mert elérzékenyülök a Turul nemzetség vörös-ezüst csíkozású zászlójától? Ki találta ki ezt a baromságot? Az, aki szerint a házasság idejétmúlt, avítt dolog, a gyerekeket el lehet kapartatni, de ha homokosok akarnak egybe kelni, azt tûzön-vízen át támogatni kell? Az nem szélsõséges, aki kilövi a tüntetõk szemét és röhög a véresre vert képviselõtársán? Aki azt mondja egy kislány megerõszakolásáról, hogy gyerekcsíny? Ezek szándékosan provokálnak?
- Igen, Bélám, szándékosan provokálnak, hogy megüssön a guta, és elmondhassák, hogy egy szélsõségessel kevesebb van.
- Hát azért se fog megütni a guta! De nézd csak meg ezt a plakátot! Na, gyere már ide, itt, a monitoron! Itt jobbra ez a mexikói ketrecharcos, mögötte az Árpád-sáv mint szégyenbélyeg. Balra meg Izrael állam kék-fehér zászlaja. Tessék választani!
- Bélám, te nem is fogsz választani, mert mi nem vagyunk uniós ország.
- Még szép is lenne! Itt Mátyáskúton meg is választanák a szadeszt!
- Ne beszélj már butaságokat!
- Hát ezt a Szigetit is megválasztották. Kiköltözök ide a Demszky-pokolból, aztán a sok hülye választ nekem egy ilyen másik privatizáló kóconfittyet. A jövõ héten kitalálja, hogy metrót épít Etelvárról Mátyáskútra.
- A pesti metróból se lesz soha semmi. Itt meg különben is magas a talajvíz.
A fõorvos közben továbbgörgette az egérrel a képet a monitoron, újabb plakátokat tanulmányozva.
- „Ki lesz a harmadik erõ?” Ezen sipákolnak, mert megijedtek a Jobbiktól. Hát tudod mit? Ne a Jobbik legyen a harmadik erõ. Legyen az MSZP! A Jobbik pedig legyen a második.
- A Jobbik nem is támogatta az EU-csatlakozást. Akkor minek akar képviselõt küldeni?
- Te is ilyen fideszes szövegekkel jössz?
- Én a Fideszre szavaztam odahaza mindig, tudhatod.
- Még szerencse, hogy már nem szavazol… Azért kell egy jobbikos is, hogy amikor hazudoznak a magyarokról Strasbourgban, legalább legyen egyetlen ember, aki feláll, és elmondja, hogy itt nem a kopaszok tartják rettegésben a cigányokat, hanem magyar tanárokat lincselnek Olaszliszkán, magyar kislányokat gyilkolnak Makón és ’Lacházán, és magyar öregasszonyokat rabolnak ki naponta. Hogy legyen egy valaki, aki feláll, amikor azt mondják, hogy itt tombol az antiszemitizmus, akkor elmagyarázza, hogy nálunk holokauszt emléknap van az iskolában; a Parlamentben, a kormányban, a gazdasági és a kulturális életben, a sajtóban ott vannak mindenütt a zsidóság képviselõi, és senki sem bántja õket. Hogy amikor azt hazudják a tótok meg az oláhok, hogy mi irredenták vagyunk és vissza akarjuk csatolni az õsi morva és dák földet, legyen egyetlen ember, aki történelemórát tart az EU-nak az ezeréves magyar államiságról. Ha annyira üldözték a szlovákokat a fasiszta magyarok, hogyhogy ilyen szépen túlélték erõben, egészségben ezt az ezer évet? Miközben önálló szlovák állam tizenhét éve van, és már a felére fogyott ott a magyarság?… Ezért kell legalább egy magyar ember is abba a rohadt uniós parlamentbe. De jobb volna kettõ vagy három, mert akkor kétszer-háromször többen tudnák elmondani az igazságot, és kicsit tompítani a Tabajdi Csabák és Gurmai Ziták füllentéseit.
Ludányiné a férje homlokára szorította a tenyerét, hogy egy kicsit lehûtse.
- Nem akarsz inkább valami szexoldalt nézegetni az interneten, hogy megnyugodjál?
+++++++++++++++++++++++
Az Ister Szálló második emeletén elfogott három férfi kihallgatása során lassacskán kirajzolódott, hogy Morczos Kálmán elhamarkodottan bélyegezte õket terroristáknak. Egyiküknél valóban találtak fegyvert, de semmi sem utalt arra, hogy használni is akarta, arra pedig pláne nem, hogy komolyabb merényletre készültek volna.
Mindhárman az izraeli-magyar Sziklavíz Kft. alkalmazásában álltak, és – noha egybehangzóan azt vallották, hogy csak nyaralni érkeztek a szigetre – feltételezhetõen a cég megbízásából végeztek környezettanulmányt az ásványvíz zavartalan kitermelésével és palackozásával összefüggésben.
Maga a kormányzó is tájékozódott az ügyben, majd hívatta Morczost.
- Ezt elhamarkodta kissé, belügyminiszter úr! – szólt neheztelve.
- Lehet, hogy a szó hagyományos értelmében nem akartak megölni senkit. De gazdaságilag megszállni egy országot, elvenni a vizét, extraprofitot termelni mások vagyonának megszerzésével, az is terrorizmus.
- Ebben teljesen egyet értünk. De a nemzetközi közvélemény ezt nem így fogja kommentálni.
- Teszek a közvéleményre – szólt dühösen Morczos, sutba dobva a kötelezõ tiszteletet is. – Az a mi nemzetünk tragédiája, hogy évtizedek óta mindig azt figyeljük, mások mit szólnak ahhoz, amit csinálunk. Már elõre magyarázkodunk mindenért, és csak akkor merünk megtenni bármit is, ha azzal senkinek sem bántjuk az érzékenységét. Pedig nekünk is van érzékenységünk, vannak érdekeink, nekünk is csak egy életünk és egy hazánk van. Én rá akartam döbbenteni arra a mátyáskútiakat, hogy itt az életükre, a jövõjükre, az otthonukra vadásznak egyes befektetõi körök. Márpedig ez terrorizmus.
Székely a fejét csóválta.
- A politika sosem lehet puszta igazságkeresés.
- Én éppen nem is ezt mondtam. Éppen hogy néha nem árt kicsit kiszínezni a valóságot, hogy az igazság minél szemléletesebb legyen. Én nem azért szakadtam el Magyarországtól, hogy végignézzem újra, amint multinacionális cégek szétlopják a hazámat, aztán kikezdik a jogrendszerünket, az összetartó erõnket. Ezek a sziklavizesek gazemberek, pénzéhes konkvisztádorok. Az egész nyugati világ az ilyeneket támogatja, de én erre nem vagyok hajlandó.
- De a vége mégiscsak az lesz, a mindenségit – csapott az asztalra a kormányzó -, hogy el kell õket engednünk, és még bocsánatot is kérhetünk. És még a mieink is azt látják, hogy tévedtünk, hibáztunk, farkast kiáltottunk. És késõbb már hiába kiáltjuk, mert immunisak lesznek. És megérhetjük, hogy nekünk sem hisznek, vagy ami rosszabb, ezeknek fognak hinni.
- Miért kéne bocsánatot kérni?
- Mert nem követtek el semmi köztörvényeset azzal, hogy megszálltak az egyik szállodánkban. Fizettek érte, rendesen viselkedtek. Vagy bizonyítékokat is akar hamisítani, belügyminiszter úr?
Morczos összehúzott szemmel figyelte a kormányzót, vajon mire gondolhat. Néhány percnyi csönd után aztán megszólalt.
- Nem. Természetesen ez nem a mi stílusunk… Elengedjük õket.
Székely bólintott.
- De bocsánatot nem kérek! – jelentette ki a belügyminiszter.
A kormányzó elnevette magát.
- Helyes! Egy kicsit mi is keménykedhetünk.
++++++++++++++++++++++++
A Haladjunk címû, ismeretlen tulajdonosi hátterû újságban – amely a Hunniai Értesítõvel szemben elsõsorban a bulvártémákat és a (valódi- és ál-) botrányokat kereste – fényképes, kétoldalas tudósítás jelent meg a Sziklavíz Kft-rõl. A riportban megszólalt a cég igazgatóhelyettese, a mátyáskúti kirendeltségvezetõ, valamint egy helybéli férfi. Kis táblázatok ismertették a Sziklavíz anyagi fejlõdését, terjeszkedését a közép-európai piacon.
„Nemzetközi kapcsolatainknak köszönhetõen sokkal nagyobb volumenben, több felé fogjuk tudni teríteni az ásványvizet, mint eddig. Ehhez növelni kell a kitermelési kapacitást is, amivel újabb munkahelyeket teremthetünk.”
„Szükség van új dizájnra – mondta az igazgatóhelyettes -, mert az eddigi csomagolás nem kellõen vonzó. Változtatunk a külsõ megjelenésen, az eddigi piros-fehér színvilágot a címkéken az ég és a tenger kék színe váltja. A Hun Harmat elnevezéssel is gondok lehetnek, hiszen a hun szó Európában meglehetõsen rosszul cseng, senki sem vesz meg olyan élelmiszert, amirõl az elnevezés azt sugallhatja neki, hogy meg akarják mérgezni.”
„Most már kicsit megnyugodtunk – nyilatkozta egy bizonyos K. Elemér, mátyáskúti lakos, akit azonban sem a nevérõl, sem a fényképérõl nem ismert fel senki a faluban. – Amikor nagy csinnadrattával és hõzöngéssel kimondták az elszakadást, attól féltünk, hogy egy bezárkózó, kirekesztõ államban kell élnünk, és visszajutunk a középkorba. Vannak is erre utaló jelek, elég, ha a kormányzói palota megalomán építkezésére gondolunk. De szerencsére egy ilyen európai kapcsolatokkal rendelkezõ, kiváló cég, mint a Sziklavíz Kft. megjelenése reményt adhat, hogy normalizálódnak a viszonyok. Az etelvári kormány nem meri majd õket bántani, mert azzal komoly nemzetközi befektetõi csoportokkal konfrontálódna, azok pedig nem kukoricáznak sokat, és nem lesznek olyan tutyi-mutyik, mint a Gyurcsány-kormány volt a függetlenség kikiáltásakor.”
- Ennek a nyilatkozatnak a vége kicsit didaktikus népszínmûre sikerült – csóválta a Haladjunk fõszerkesztõje a fejét a budapesti irodában, ahol a hírszerkesztõvel beszélgetett. – Te írtad?
- Ugyan! A neves magyar író, aki szívesen gyárt nekünk ál-interjúkat.
- Attól ilyen dagályos a stílusa, hogy író?
- Nem, attól, hogy neves.
- És a kép?
- Egy nemzetközi ügynökségtõl kaptuk.
- Csak nehogy errõl is kiderüljön, hogy mexikói ketrecharcos.
- Ugyan már! Ezzel a fejjel inkább valami drogosnak nézném.
- Na, mindegy. A fõnökség meg lesz elégedve.
- Már kaptunk egy csomó tiltakozó e-mailt és telefont. Azt állítják – kuncogott a hírszerkesztõ -, hogy K. Elemér nem is valós veszély, mert senki sem ismeri.
- Na, hát akkor majd gyártunk néhány olvasói levelet, amiknek az aláírója ismeri. De az se baj, ha így marad. Nem az a lényeges, létezik-e K. Elemér, hanem hogy lássák a mátyáskútiak, merre hány méter…
+++++++++++++++++
Rakos Róbert, aki 2006 elõtt fideszes polgármester volt Etelváron, a függetlenséggel kapcsolatos ellenérzései miatt bukott el a legutóbbi megméretésen Homoki Alízzal szemben. Rakos nem is titkolta fenntartásait az önálló hun állammal szemben, és a magyarországi kereskedelmi médiumok elõszeretettel hívták õt stúdióbeszélgetésre a sziget dolgaival kapcsolatban. Mert nincs annál édesebb érzés számukra, mint egy jobboldalival kimondatni, mennyire helyteleníti a magukat nemzetinek, antikommunistáknak valló más politikusok tevékenységét.
Ez a szerep érezhetõen nem hozott a szigeten nagy népszerûséget Rakosnak, akit egy idõben ritkábban is lehetett látni, de aztán újra felbukkant a boltokban, az utcán, a cukrászdában. Amikor Forrai Bendegúz egyszer számon kérte Palkó Gézán, miért szolgálja ki a volt polgármestert, a cukrász vállat vont.
- Annak idején egyszer elhajtottam innen. Kapucsinót rendelt, mondtam, hogy kifogyott a víz, s amíg olyan sületlenségeket nyilatkozik, addig neki nem is lesz. Viszont az idõ múlik, Rakos alapvetõen azért nem volt rossz fiú, mi is rá szavaztunk még ’98-ban és 2002-ben is, hát adok neki kávét, ha kér. Azért mégse valami bolsevik hazaáruló, azt nem lehetne rá mondani.
Forrai hümmögött, csakugyan, az ex-polgármesternél nagyobb gazemberek is megfordulnak az etelvári utcákon, mégse köpi le õket senki. Rakos sokat tett a városért annak idején, hát egy kávét azért ihat.
Úgyhogy újabban megint bejárt. De nem bírta megállni, hogy ne nyilvánítson véleményt.
- Veszélyes ez a túlzott Jobbik erõsödés odaát… - dünnyögte, a kávéját kavargatva.
- Itt kár agitálni – hûtötte le Palkó Géza –, mi nem vagyunk se fideszesek, se jobbikosok, se EU-tagok, nem is szavazunk, ne heccelj minket ilyen pártközpontos dumával.
- Én nem heccelek senkit. Csak mondom, hogy ha megerõsödnek a szélsõségek, az eddig passzív szocialista szavazók mind elmennek.
- Marha jó – rázta a fejét a cukrász. – A te logikád szerint ne tegyék szóvá a disznóságokat, ne mondják azt, hogy gyökeresen mást akarnak? Legjobb volna, ha úgy beszélnének, mint az MSZP-sek, átlényegülnének MSZP-sé, és akkor a sok szoci mind rájuk szavazna. Csakhogy MSZP már van egy, az is sok. Minek szaporítani?
- Akkor sincs másnak esélye a baloldallal szemben, mint a Fidesznek.
- Robikám, komám, én nem vagyok olyan dörzsölt politikus, mint te, de azt gondolom, a választás nem totó, hogy megpróbálom eltalálni a gyõztest. A választás arról szól, hogy mindenki döntse el, melyik párt áll hozzá legközelebb, és húzza be oda az ikszet. De – emelte fel az ujját, mert látta, hogy a másik tovább akar vitatkozni – nálunk szerencsére nincs EU, úgyhogy egyél inkább egy krémest.
Ezen hír származási helye: Simon Kiadó és Ungváry Zsolt honlapja
( http://ungvaryzsolt.hu/news.php?extend.84 )
(Kategória: Szappanopera (Folytatásos regény))
Küldte: Ungváry Zsolt
2009. június 11. csütörtök - 20:03:57
Magyarországon az állandósuló, permanens kampány ezúttal az EP-választás közeledtét jelezte. Évek óta minden közvélemény-kutatás a jobboldal kimagasló támogatottságát mérte, minden olyan népszavazást, idõközi választást és egyéb megméretést, aminek az ország sorsa szempontjából az égvilágon semmi jelentõsége nem volt, meg is nyerte a Fidesz. 2002 óta – leszámítva a Medgyessy kormány megalakulását követõ esztelen osztogatás idõszakát, illetve a 2006-os választást környezõ néhány napot – a felmérések szerint a szocialisták népszerûsége mindig az ellenzéké mögött kullogott. Mégis, hét éve õk kormányoztak, és kegyetlen, aljas döntéseikkel gyarmati sorba taszították az országot, eljátszva a jövõjét is. Mindent, ami egy nemzet életben maradása és fejlõdése szempontjából fontos – szellemi és anyagi értelemben egyaránt – a szemétdombra hánytak. Eladták az összenemzeti tulajdont képezõ ásványkincseket, energiahordozókat, a szolgáltatókat; a légi közlekedést a reptérrel; leépítették a vasutat. Szétzúzták az oktatást és az egészségügyet, meggátolták a hazai középosztály kialakulását és felemelkedését, egyszóval végrehajtották a feladatukat: létrehozni egy gyarmatot, amelynek anyagi javaival a gyarmatosítók rendelkeznek, és ahol egy csökkentett lélekszámú, legyengített egészségû és elhülyített, kizárólag kiszolgálói munkákra alkalmas és a nyugatiak levedlett, használt üveggyöngyeinek számára felvevõ piacot jelentõ lakosság él.
A magát valami spirituális egységként, valami többletet hordozó értékként hirdetõ Európa – miután felélte saját tartalékait, tönkretette termõföldjeit, és a nehezebb munkák elvégzésére beengedte egykori gyarmataikról korábbi rabszolgáit – rájött, hogy indokolatlanul és igazságtalanul magas életszínvonalát csak újabb népek megsarcolásával tudja fenntartani. Ezért pénzfeleslegét kihelyezte Kelet-Európa politikailag szerencsétlenebb csillagzatú országaiba, s ettõl kezdve az ottani emberek munkájának gyümölcsét kamat és törlesztés címén egyszerûen leszakította. Ezért kellett õket az EU-ba is beengedni, minden más csak lárifári.
Most meg demokratikus cirkuszt is rendeznek a jónépnek, hogy delegáljanak néhány képviselõt a semmiféle hatalommal nem rendelkezõ parlamentjükbe bohóckodni. Ennek értelmetlenségével mindenki tisztában van, így aztán az EP-választás nem is jelent mást, mint egy reprezentatív közvélemény-kutatást, hogy a pártok lemérhessék, hol tartanak az országgyûlési voksoláshoz képest. Ezt, mint minden tét nélküli választást, az MSZP megint csúfosan elbukja, de a következõ parlamenti választásokig majd csak kifundál megint valamit, hogy az egyetlen fontos döntéskor õ legyen a gyõztes. Aztán a Fidesz megint lobogtathatja négy évig a remek közvélemény-kutatási eredményeket, s egy-egy idõközi választás hetven százalékos sikerét, miközben mindenkit óva int attól, hogy a szavazófülkén kívül máshol is nyomatékot adjon a szocialistákkal szembeni ellenérzésének.
Ludányi Béla a kívülállók nyugalmával figyelhette volna az egész EP-kampányt, mivel Hunnia nem lévén EU-tag, a választás sem érintette. De persze a fõorvos úr naphosszat lógott az interneten, s újabban már nem csak a tévében elhangzottakat kísérte folyamatos kommentárjaival, hanem a világhálón olvasottakat is. Ami tovább nehezítette a felesége dolgát, mert a tévét legalább õ is hallotta, s valami fogalma lehetett róla, mihez fûzi a férje a megjegyzéseket. De ha a számítógép elõtt kuksolt a fõorvos úr, akkor teljesen váratlanul érkeztek a felkiáltások, felhördülések és szitkozódások.
- Marha jó! Szélsõséges! Mennyire szeretem ezt a szót!
- Parancsolsz, drágám? – kérdezte a felesége, mert még negyven év házasság után is beleesett abba a csapdába, hogy azt hitte, a férje õhozzá szól és választ vár.
- Akkor én is szélsõséges vagyok, mert elérzékenyülök a Turul nemzetség vörös-ezüst csíkozású zászlójától? Ki találta ki ezt a baromságot? Az, aki szerint a házasság idejétmúlt, avítt dolog, a gyerekeket el lehet kapartatni, de ha homokosok akarnak egybe kelni, azt tûzön-vízen át támogatni kell? Az nem szélsõséges, aki kilövi a tüntetõk szemét és röhög a véresre vert képviselõtársán? Aki azt mondja egy kislány megerõszakolásáról, hogy gyerekcsíny? Ezek szándékosan provokálnak?
- Igen, Bélám, szándékosan provokálnak, hogy megüssön a guta, és elmondhassák, hogy egy szélsõségessel kevesebb van.
- Hát azért se fog megütni a guta! De nézd csak meg ezt a plakátot! Na, gyere már ide, itt, a monitoron! Itt jobbra ez a mexikói ketrecharcos, mögötte az Árpád-sáv mint szégyenbélyeg. Balra meg Izrael állam kék-fehér zászlaja. Tessék választani!
- Bélám, te nem is fogsz választani, mert mi nem vagyunk uniós ország.
- Még szép is lenne! Itt Mátyáskúton meg is választanák a szadeszt!
- Ne beszélj már butaságokat!
- Hát ezt a Szigetit is megválasztották. Kiköltözök ide a Demszky-pokolból, aztán a sok hülye választ nekem egy ilyen másik privatizáló kóconfittyet. A jövõ héten kitalálja, hogy metrót épít Etelvárról Mátyáskútra.
- A pesti metróból se lesz soha semmi. Itt meg különben is magas a talajvíz.
A fõorvos közben továbbgörgette az egérrel a képet a monitoron, újabb plakátokat tanulmányozva.
- „Ki lesz a harmadik erõ?” Ezen sipákolnak, mert megijedtek a Jobbiktól. Hát tudod mit? Ne a Jobbik legyen a harmadik erõ. Legyen az MSZP! A Jobbik pedig legyen a második.
- A Jobbik nem is támogatta az EU-csatlakozást. Akkor minek akar képviselõt küldeni?
- Te is ilyen fideszes szövegekkel jössz?
- Én a Fideszre szavaztam odahaza mindig, tudhatod.
- Még szerencse, hogy már nem szavazol… Azért kell egy jobbikos is, hogy amikor hazudoznak a magyarokról Strasbourgban, legalább legyen egyetlen ember, aki feláll, és elmondja, hogy itt nem a kopaszok tartják rettegésben a cigányokat, hanem magyar tanárokat lincselnek Olaszliszkán, magyar kislányokat gyilkolnak Makón és ’Lacházán, és magyar öregasszonyokat rabolnak ki naponta. Hogy legyen egy valaki, aki feláll, amikor azt mondják, hogy itt tombol az antiszemitizmus, akkor elmagyarázza, hogy nálunk holokauszt emléknap van az iskolában; a Parlamentben, a kormányban, a gazdasági és a kulturális életben, a sajtóban ott vannak mindenütt a zsidóság képviselõi, és senki sem bántja õket. Hogy amikor azt hazudják a tótok meg az oláhok, hogy mi irredenták vagyunk és vissza akarjuk csatolni az õsi morva és dák földet, legyen egyetlen ember, aki történelemórát tart az EU-nak az ezeréves magyar államiságról. Ha annyira üldözték a szlovákokat a fasiszta magyarok, hogyhogy ilyen szépen túlélték erõben, egészségben ezt az ezer évet? Miközben önálló szlovák állam tizenhét éve van, és már a felére fogyott ott a magyarság?… Ezért kell legalább egy magyar ember is abba a rohadt uniós parlamentbe. De jobb volna kettõ vagy három, mert akkor kétszer-háromször többen tudnák elmondani az igazságot, és kicsit tompítani a Tabajdi Csabák és Gurmai Ziták füllentéseit.
Ludányiné a férje homlokára szorította a tenyerét, hogy egy kicsit lehûtse.
- Nem akarsz inkább valami szexoldalt nézegetni az interneten, hogy megnyugodjál?
+++++++++++++++++++++++
Az Ister Szálló második emeletén elfogott három férfi kihallgatása során lassacskán kirajzolódott, hogy Morczos Kálmán elhamarkodottan bélyegezte õket terroristáknak. Egyiküknél valóban találtak fegyvert, de semmi sem utalt arra, hogy használni is akarta, arra pedig pláne nem, hogy komolyabb merényletre készültek volna.
Mindhárman az izraeli-magyar Sziklavíz Kft. alkalmazásában álltak, és – noha egybehangzóan azt vallották, hogy csak nyaralni érkeztek a szigetre – feltételezhetõen a cég megbízásából végeztek környezettanulmányt az ásványvíz zavartalan kitermelésével és palackozásával összefüggésben.
Maga a kormányzó is tájékozódott az ügyben, majd hívatta Morczost.
- Ezt elhamarkodta kissé, belügyminiszter úr! – szólt neheztelve.
- Lehet, hogy a szó hagyományos értelmében nem akartak megölni senkit. De gazdaságilag megszállni egy országot, elvenni a vizét, extraprofitot termelni mások vagyonának megszerzésével, az is terrorizmus.
- Ebben teljesen egyet értünk. De a nemzetközi közvélemény ezt nem így fogja kommentálni.
- Teszek a közvéleményre – szólt dühösen Morczos, sutba dobva a kötelezõ tiszteletet is. – Az a mi nemzetünk tragédiája, hogy évtizedek óta mindig azt figyeljük, mások mit szólnak ahhoz, amit csinálunk. Már elõre magyarázkodunk mindenért, és csak akkor merünk megtenni bármit is, ha azzal senkinek sem bántjuk az érzékenységét. Pedig nekünk is van érzékenységünk, vannak érdekeink, nekünk is csak egy életünk és egy hazánk van. Én rá akartam döbbenteni arra a mátyáskútiakat, hogy itt az életükre, a jövõjükre, az otthonukra vadásznak egyes befektetõi körök. Márpedig ez terrorizmus.
Székely a fejét csóválta.
- A politika sosem lehet puszta igazságkeresés.
- Én éppen nem is ezt mondtam. Éppen hogy néha nem árt kicsit kiszínezni a valóságot, hogy az igazság minél szemléletesebb legyen. Én nem azért szakadtam el Magyarországtól, hogy végignézzem újra, amint multinacionális cégek szétlopják a hazámat, aztán kikezdik a jogrendszerünket, az összetartó erõnket. Ezek a sziklavizesek gazemberek, pénzéhes konkvisztádorok. Az egész nyugati világ az ilyeneket támogatja, de én erre nem vagyok hajlandó.
- De a vége mégiscsak az lesz, a mindenségit – csapott az asztalra a kormányzó -, hogy el kell õket engednünk, és még bocsánatot is kérhetünk. És még a mieink is azt látják, hogy tévedtünk, hibáztunk, farkast kiáltottunk. És késõbb már hiába kiáltjuk, mert immunisak lesznek. És megérhetjük, hogy nekünk sem hisznek, vagy ami rosszabb, ezeknek fognak hinni.
- Miért kéne bocsánatot kérni?
- Mert nem követtek el semmi köztörvényeset azzal, hogy megszálltak az egyik szállodánkban. Fizettek érte, rendesen viselkedtek. Vagy bizonyítékokat is akar hamisítani, belügyminiszter úr?
Morczos összehúzott szemmel figyelte a kormányzót, vajon mire gondolhat. Néhány percnyi csönd után aztán megszólalt.
- Nem. Természetesen ez nem a mi stílusunk… Elengedjük õket.
Székely bólintott.
- De bocsánatot nem kérek! – jelentette ki a belügyminiszter.
A kormányzó elnevette magát.
- Helyes! Egy kicsit mi is keménykedhetünk.
++++++++++++++++++++++++
A Haladjunk címû, ismeretlen tulajdonosi hátterû újságban – amely a Hunniai Értesítõvel szemben elsõsorban a bulvártémákat és a (valódi- és ál-) botrányokat kereste – fényképes, kétoldalas tudósítás jelent meg a Sziklavíz Kft-rõl. A riportban megszólalt a cég igazgatóhelyettese, a mátyáskúti kirendeltségvezetõ, valamint egy helybéli férfi. Kis táblázatok ismertették a Sziklavíz anyagi fejlõdését, terjeszkedését a közép-európai piacon.
„Nemzetközi kapcsolatainknak köszönhetõen sokkal nagyobb volumenben, több felé fogjuk tudni teríteni az ásványvizet, mint eddig. Ehhez növelni kell a kitermelési kapacitást is, amivel újabb munkahelyeket teremthetünk.”
„Szükség van új dizájnra – mondta az igazgatóhelyettes -, mert az eddigi csomagolás nem kellõen vonzó. Változtatunk a külsõ megjelenésen, az eddigi piros-fehér színvilágot a címkéken az ég és a tenger kék színe váltja. A Hun Harmat elnevezéssel is gondok lehetnek, hiszen a hun szó Európában meglehetõsen rosszul cseng, senki sem vesz meg olyan élelmiszert, amirõl az elnevezés azt sugallhatja neki, hogy meg akarják mérgezni.”
„Most már kicsit megnyugodtunk – nyilatkozta egy bizonyos K. Elemér, mátyáskúti lakos, akit azonban sem a nevérõl, sem a fényképérõl nem ismert fel senki a faluban. – Amikor nagy csinnadrattával és hõzöngéssel kimondták az elszakadást, attól féltünk, hogy egy bezárkózó, kirekesztõ államban kell élnünk, és visszajutunk a középkorba. Vannak is erre utaló jelek, elég, ha a kormányzói palota megalomán építkezésére gondolunk. De szerencsére egy ilyen európai kapcsolatokkal rendelkezõ, kiváló cég, mint a Sziklavíz Kft. megjelenése reményt adhat, hogy normalizálódnak a viszonyok. Az etelvári kormány nem meri majd õket bántani, mert azzal komoly nemzetközi befektetõi csoportokkal konfrontálódna, azok pedig nem kukoricáznak sokat, és nem lesznek olyan tutyi-mutyik, mint a Gyurcsány-kormány volt a függetlenség kikiáltásakor.”
- Ennek a nyilatkozatnak a vége kicsit didaktikus népszínmûre sikerült – csóválta a Haladjunk fõszerkesztõje a fejét a budapesti irodában, ahol a hírszerkesztõvel beszélgetett. – Te írtad?
- Ugyan! A neves magyar író, aki szívesen gyárt nekünk ál-interjúkat.
- Attól ilyen dagályos a stílusa, hogy író?
- Nem, attól, hogy neves.
- És a kép?
- Egy nemzetközi ügynökségtõl kaptuk.
- Csak nehogy errõl is kiderüljön, hogy mexikói ketrecharcos.
- Ugyan már! Ezzel a fejjel inkább valami drogosnak nézném.
- Na, mindegy. A fõnökség meg lesz elégedve.
- Már kaptunk egy csomó tiltakozó e-mailt és telefont. Azt állítják – kuncogott a hírszerkesztõ -, hogy K. Elemér nem is valós veszély, mert senki sem ismeri.
- Na, hát akkor majd gyártunk néhány olvasói levelet, amiknek az aláírója ismeri. De az se baj, ha így marad. Nem az a lényeges, létezik-e K. Elemér, hanem hogy lássák a mátyáskútiak, merre hány méter…
+++++++++++++++++
Rakos Róbert, aki 2006 elõtt fideszes polgármester volt Etelváron, a függetlenséggel kapcsolatos ellenérzései miatt bukott el a legutóbbi megméretésen Homoki Alízzal szemben. Rakos nem is titkolta fenntartásait az önálló hun állammal szemben, és a magyarországi kereskedelmi médiumok elõszeretettel hívták õt stúdióbeszélgetésre a sziget dolgaival kapcsolatban. Mert nincs annál édesebb érzés számukra, mint egy jobboldalival kimondatni, mennyire helyteleníti a magukat nemzetinek, antikommunistáknak valló más politikusok tevékenységét.
Ez a szerep érezhetõen nem hozott a szigeten nagy népszerûséget Rakosnak, akit egy idõben ritkábban is lehetett látni, de aztán újra felbukkant a boltokban, az utcán, a cukrászdában. Amikor Forrai Bendegúz egyszer számon kérte Palkó Gézán, miért szolgálja ki a volt polgármestert, a cukrász vállat vont.
- Annak idején egyszer elhajtottam innen. Kapucsinót rendelt, mondtam, hogy kifogyott a víz, s amíg olyan sületlenségeket nyilatkozik, addig neki nem is lesz. Viszont az idõ múlik, Rakos alapvetõen azért nem volt rossz fiú, mi is rá szavaztunk még ’98-ban és 2002-ben is, hát adok neki kávét, ha kér. Azért mégse valami bolsevik hazaáruló, azt nem lehetne rá mondani.
Forrai hümmögött, csakugyan, az ex-polgármesternél nagyobb gazemberek is megfordulnak az etelvári utcákon, mégse köpi le õket senki. Rakos sokat tett a városért annak idején, hát egy kávét azért ihat.
Úgyhogy újabban megint bejárt. De nem bírta megállni, hogy ne nyilvánítson véleményt.
- Veszélyes ez a túlzott Jobbik erõsödés odaát… - dünnyögte, a kávéját kavargatva.
- Itt kár agitálni – hûtötte le Palkó Géza –, mi nem vagyunk se fideszesek, se jobbikosok, se EU-tagok, nem is szavazunk, ne heccelj minket ilyen pártközpontos dumával.
- Én nem heccelek senkit. Csak mondom, hogy ha megerõsödnek a szélsõségek, az eddig passzív szocialista szavazók mind elmennek.
- Marha jó – rázta a fejét a cukrász. – A te logikád szerint ne tegyék szóvá a disznóságokat, ne mondják azt, hogy gyökeresen mást akarnak? Legjobb volna, ha úgy beszélnének, mint az MSZP-sek, átlényegülnének MSZP-sé, és akkor a sok szoci mind rájuk szavazna. Csakhogy MSZP már van egy, az is sok. Minek szaporítani?
- Akkor sincs másnak esélye a baloldallal szemben, mint a Fidesznek.
- Robikám, komám, én nem vagyok olyan dörzsölt politikus, mint te, de azt gondolom, a választás nem totó, hogy megpróbálom eltalálni a gyõztest. A választás arról szól, hogy mindenki döntse el, melyik párt áll hozzá legközelebb, és húzza be oda az ikszet. De – emelte fel az ujját, mert látta, hogy a másik tovább akar vitatkozni – nálunk szerencsére nincs EU, úgyhogy egyél inkább egy krémest.
Ezen hír származási helye: Simon Kiadó és Ungváry Zsolt honlapja
( http://ungvaryzsolt.hu/news.php?extend.84 )