Hír: Köszönöm, apa
(Kategória: Ungváry Zsolt)
Küldte: Ungváry Zsolt
2020. november 26. csütörtök - 11:24:05


Mekkora a szeretet ereje?

Az alábbi novella a 777.blogon jelent meg.


https://777blog.hu/2020/11/18/koszonom-apa-ungvary-zsolt-meghato-novellaja/




 

Az orvos tekintetéből azonnal megértette, hogy nagy a baj. Gyorsan odasúgta a feleségének: „Vidd ki Lacikát a folyosóra, jobb ha ezt nem hallja!”

Az asszony szeme hirtelen bepárásodott, nagyot nyelt, de kézen fogta a fiút, és kimentek a szobából. A doktor zavartan babrálta a nyakából lógó sztetoszkópot. Negyven körüli férfi lehetett, bizonyára került már ilyen helyzetbe. Tekintete a becsukódott ajtóra tapadt.

– Molnár úr, rettenetes ezt mondani egy apának, ilyen fiatalon… – kezdte. A zsebéből előhúzta a leleteket, mintha most szembesülne velük, aztán visszarakta az összehajtott papírlapot.

– Mennyire biztos?

– A tudomány mai korlátai és lehetőségei mellett… – próbálta volna elodázni a választ. Molnár hangja követelődző határozottsággal csengett.

– Mennyi?

– Másfél-két hónap. Talán három.

 

A műanyag-hadseregek között dúlt a háború. Katonák masíroztak a szőnyeg szélétől a fal felé, a konyha irányából repülőgép érkezett hangos berregéssel, és két kisautó száguldott keresztül az állásokon. Lacika ledobta a repülőt (nagy robbanással elpusztított két indiánt és egy plüssfigurát), a távirányításos kék rendőrkocsi pedig bősz szirénázás közepette átgázolt a sokkal kisebb tankokon.

Molnár László az ajtóból figyelte a fiát, akinek arcán a játék izgalma minden egyéb érzést elrejtett. Éppen a feje fölött, a kinagyított fotó, a családi kép, amin 3-4 éves lehet. Apa karjában, amint óvón, szeretettel átöleli, összemosolyognak; ezt a pillanatot kapta el a fotós.

Molnár László torkát furcsa érzés szorította össze.

– Gyere – mondta hirtelen. – Menjünk ping-pongozni!

– De jó! – kiáltotta a gyerek, otthagyva műanyag katonákat és harcteret. Apával fog ping-pongozni. Amióta rendesen feléri az asztalt, azóta sokkal jobban játszik, talán le is győzi apát. Míg gépiesen ütögette vissza a labdákat, arra gondolt: „Nem fogom látni a ballagásán. Az esküvőjén. Apaként.”

 

A lesoványodott test szinte elveszett a kórházi ágy paplanja és lepedői között. Nézte a szenvedő arcot, és imádkozott: „Istenem, add, hogy helyet cserélhessek vele!”

 

A pap megindítóan beszélt. „Hónapok óta beteg volt. A család készült rá, de hát fel lehet-e az ilyesmire készülni? Amikor megtudta a diagnózist, igyekezett minél több időt együtt tölteni vele; akit legjobban szeretett, akinek legnagyobb szüksége volna rá. Nem fogja látni a ballagásán, az esküvőjén, apaként…”

A temetés végén a rokonok szétoszlottak, siettek a kijárat felé, Lacika még hátra maradt, egyedül. Megsimogatta a koszorúkkal borított földkupacot.

– Köszönöm, apa – suttogta.

 




Ezen hír származási helye: Simon Kiadó és Ungváry Zsolt honlapja
( http://ungvaryzsolt.hu/news.php?extend.818 )