Hír: Hunnia - 47. rész
(Kategória: Szappanopera (Folytatásos regény))
Küldte: Ungváry Zsolt
2009. május 28. csütörtök - 14:16:34
TITKOS MEGBÍZOTTAK
A hunniai polgárok számára a nagyvilág dolgainak figyelemmel kíséréséhez adottak voltak a különbözõ magyar televíziós- és rádióadók, valamint az internet. Helyi ügyekben elsõsorban a Hunniai Értesítõbõl tájékozódtak, no meg a kábeltévékbõl, de õszintén szólva azokat nem sokan nézték. Egy szép napon azonban – némi bevezetõ reklám után – valamennyi hun-szigeti postaládában ott hevert a Haladjunk címû ingyenes lap. Impresszuma szerint Hunniában készült, hun újságírókkal, de a tulajdonosi- és az anyagi hátterét homály fedte. Néhány lokális bulvártéma mellett (amibe belefért egy lesifotó a Duna parton fürdõruhában napozó Forrai házaspárról, valamint Katona Péternek, az Etelvári Labdarúgó Egylet középcsatárának foglalkozásán – a gólzsák munkaidõben szemetesként dolgozott a köztisztasági hivatalnál – való ízléstelen élcelõdés), politikai-közéleti cikkek is szerepeltek, s ezek hangvétele nem hagyott kétséget afelõl, hogy a Haladjunk nem szimpatizál Hunnia vezetõivel, sõt magával az önálló állami léttel sem.
(A névválasztást azzal indokolta az újság szerkesztõségi vezércikkében, hogy a múltba révedõ, konzervatív, maradi értékekkel szemben nyitott a jövõre, és a modern Európában keresi a helyét. Az eredetileg tervezett „Haladás” címet végül elvetették, mivel errõl mindenkinek a magyar élvonalbeli futballbajnokságba frissen visszajutott szombathelyi csapat jutott az eszébe.)
A Haladjunk szellemiségének megfelelõen bírálta az elszakadást is, de ügyes taktikával éppen a hazafias érzelmekre apellálva. „Hát ezeknek a ki tudja, honnan szalajtott, önjelölt vezéreknek nem felelt meg Petõfi és Kossuth országa? A piros-fehér-zöld trikolór? Bajuk van a magyar névvel?”; erre aztán néhány függetlenségpárti, nemzeti érzésû olvasó is így hümmögött: „Bizony, bizony, ez csakugyan nem szép!”
A lap élesen támadta a kormányzó személyét is, aki megaberuházásokba kezd (hány zsömlét lehetne vásárolni a kormányzói palota építésére fordított összegbõl?), úrhatnám, operett-államot játszik. Éppen most, amikor nemzetközi válság fenyeget, a viszály kiélezése, az árkok mélyítése senkinek sem válik dicsõségére.
Külön cikksorozat foglalkozott a fajüldözõ, rasszista, kirekesztõ (e jelzõk a magyarországi médiából érintetlenül kerültek át ide is) szemlélettel. Európai visszhangokra hivatkozva bírálta a Szathmári-gyilkosság miatt elítélt három romával szembeni bánásmódot, illetve negyedik társuk halálát – kimondatlanul ugyan, de sugallva – az etelvári rendõrség nyakába varrta. A szigetfalui cigányokkal készült interjúban egy helybéli felhánytorgatta, hogy „Amikor mi születésnapot ünnepeltünk, kijött a rendõrség, be kellett rekeszteni a mulatságot, és hazaküldeni a komákat, bezzeg, amikor a gádzsók tartanak születésnapot, akkor nem jönnek a zsaruk!”
Vészterhesnek nevezte a Haladjunk Hunnia kapcsolatát a szomszédos Magyarországgal, amelyért kizárólag a konfrontatív etelvári politikát tette felelõssé.
„Hiányoznak a demokratikus pártok is”, nyilatkozta Fleisch Péter, a korábbi etelvári lakos, az idõközben Budapestre „menekült”, SZDSZ-es politikus. „Tragikus, olykor elviselhetetlen a pártok versengése Magyarországon, a valóban európai értelemben vett jobboldal teljes hiánya, de ez még mindig szívderítõbb, mint az az állapot, ami a Hun-szigeten kialakult: gyakorlatilag semmilyen párt nem mûködik, egy néhány fõs baráti társaság hitbizománya lett a hajdan virágzó sziget.”
Szigeti N. Dezsõ, mátyáskúti polgármester arról készített beszámolót a lapban, mennyi pénzt hozna az ásványvíz-lelõhely és a palackozó privatizálása, s ebbõl mire telne az önkormányzatnak.
Rövid cikk jelent meg az etelvári Attila Király Gimnáziumról is, ahonnan a történelem elfogultan nacionalista tanára számûzte a szabad szellemet, és középkori inkvizíciót vezetett be a gondolkodó diákokkal szemben.
++++++++++++++++++++++++++++
El lehet képzelni Székely Levente és környezete hangulatát, amikor részleteket olvastak a Haladjunk legfrissebb számából.
- Gyurcsányország utánunk jött! – állapította meg Homoki Alíz némi pátosszal, kétségbeeséssel, és jelentõs egészséges dühvel.
- Azt hiszem – vélekedett a kormányzó -, hiba volt rátelepedni egy meglévõ közegre. Hiszen itt is rengeteg a potenciális agymosott, vannak ellendrukkereink, régi sérelmeket dédelgetõ emberek. Egy szûz területen kellett volna egy színtiszta nemzeti államot felépíteni.
- Jó, hogy nem laboratóriumban – gúnyolódott Varga Ottó, a füzeskei polgármester.
- Lehet, hogy ez valamilyen társadalmi törvény – mondta Homoki Alíz. – Akármilyen közösség létrejön, abban elõbb-utóbb megjelennek az MSZP szavazói. Ez a „Nagy Sátáni Egyensúly Törvény”. Nehogy már jól mûködjön valami…
- Az sem biztos – szólt közbe a szigetfalui polgármester -, hogy ez tükrözi a közhangulatot. Tudjuk, hogyan és kék írják az efféle újságokat.
- Majd tükrözni fogja. Ha elég sokat nyomják a fejükbe a marhaságokat, egy idõ után el is hiszik.
- Fel kell venni a kesztyût. Megmutatni a valóságot. Aki nyitott szemmel jár, azt nehezebb megtéveszteni.
- Nyitott szemmel jár, és kellõen intelligens – egészítette ki a kormányzó.
- Mint amilyen a hunniai polgárok többsége… Az ellenség csak acsarkodjon, romboljon, mi építkezzünk tovább.
- Persze, de hát hiába támogatok én akár államilag is jó ügyeket, a Sátánnak is rengeteg a pénze. Sõt! Annak korlátlan.
- Ez nem a Sátán, csak néhány pénzéhes gazember.
- Mégis, miért van az – tette fel a költõi kérdést a kormányzó -, hogy a szemétségre, az életellenességre, a devianciára mindig jut pénz, médiafelület, támogató, végrehajtó? A jó dolgokra meg valahogy soha nem elég.
- Mert a gonoszságot mindig táplálni kell.
- A jószándékot is táplálni kéne.
- Hát majd mi tápláljuk. Nem fogjuk megint átengedni nekik az országunkat! – szólt harciasan Székely.
+++++++++++++++++++++
A hun belügyminisztériumot az Európai Unió kisebbségekkel foglalkozó szervezete megkereste a Szathmári-gyilkosság kapcsán elítélt romák ügyében. „Még mindig börtönben ülnek-e az elítéltek?”, címû munkaanyaguk lényegében számon kérte a hun igazságszolgáltatáson az ítéletet, és a büntetés megszüntetését követelte, valamint kilátásba helyezte, hogy az ügyet „korrekt bírósági eljárás” folyamán fogják megvizsgálni.
Érdekes, gondolta Morczos Kálmán, miért nem azt kérdik, a temerini magyar fiúk ülnek-e még. Vagy azt is megkérdezhették volna Szlovákiától, hogy Malina Hedvig bántalmazóival mi van, esetleg a szlovák rendõrségen belül indult-e vizsgálat a dunaszerdahelyi etnikai alapú brutalitás miatt. Az azonban senkit sem érdekel, mert pusztán magyarok az áldozatok.
Morczos egy rövid, hivatalos levélben válaszolt, hogy a tettesek a független bíróságon kiszabott büntetésüket töltik, s mivel Hunnia nem tagja az EU-nak, némi értetlenséggel fogadja a megkeresést. Egyébként pedig – ezt már nem hivatalosan tette hozzá – az elítéltek börtönben is maradnak, bármit dumáljon az EU vagy bármely más nagybetûs rövidítés. Õ belügyminiszterként azt vallja, hogy rendnek kell lenni, a rend pedig nem azt jelenti, hogy kilõjük a tüntetõk szemét, hanem hogy a gyilkosok és a tolvajok rács mögött vannak. Ez ilyen egyszerû.
++++++++++++++++++++++
A hun titkosszolgálat figyelmét nem kerülte el a Mátyáskúton, az új polgármester körül sertepertélõ alak, Málnási György. Az önkormányzattól bérelt házban lakott, és feltûnõen sok idõt töltött Szigeti N. Dezsõ polgármester társaságában. Ezzel párhuzamosan pedig egyre furcsább döntések születtek a hivatalban.
Molnár Zoltán kapta a feladatot, hogy lenyomozza Málnásit. A formai dolgokkal nem volt sok gondja, a férfi személyi adatait, múltját a bejelentett budapesti lakcíme alapján nem volt nehéz megszerezni. 1952-ben született, közgazdászként végzett, tanult szovjet, sõt amerikai egyetemeken is (ezen Molnár eltöprengett, mert hogy valaki hetvenháromban Leningrádba járjon, az oké, de hetvennégy és hetvenhét között három szemesztert hallgasson az USÁ-ban, az furcsa…), és a legkülönfélébb munkahelyeken dolgozott. Eleinte értelemszerûen állami vállalatoknál (köztük stratégiai fontosságúaknál), késõbb magyar-amerikai, magyar-német és magyar-izraeli vegyesvállalatoknál. Úgy festett, mindenhez ért. Molnárnak eszébe jutottak a gyerekkorában olvasott Hód-történetek, a magyar kémrõl, akit mindig más céghez építettek be a feladattól függõen. Málnásinak is gyanúsan sokat változtak és hihetetlenül változatos képet mutattak a munkahelyei. Családja nem volt, de a rövid kutakodás során is vagy tíz hölgy került Molnár látókörébe, akivel Málnásinak hosszabb-rövidebb kapcsolata volt. Nem kis megdöbbenésére köztük szerepelt Forrai jelenlegi felesége, Anita, akit annak idején a magyar titkosszolgálat állított rá – sikertelenül – Székelyre, s aki segített Lilla kiszabadításában, amikor a lányt (Molnár jelenlegi menyasszonyát) elrabolták. Lehet a dolog teljesen véletlen, de – ahogy Morczos Kálmán mondaná – a mi szakmánkban nincsenek véletlenek. Mindenesetre irigylésre méltó Málnási aktivitása és különleges vonzereje, tekintve, hogy legalább húsz évvel idõsebb Anitánál.
Málnási szerteágazó kapcsolatrendszerében Molnárnak sikerült feltárnia a Sziklavíz Kft-hez való kötõdését. (A cég honlapjáról kiderül, hogy az elnevezés Mózesre utal, aki a sziklából is vizet fakasztott; a kft. elsõsorban ásványvíz termeléssel és kereskedéssel foglalkozik.) Alighanem õk szeretnék megszerezni a mátyáskúti lelõhelyet a Hun Harmat ásványvízzel együtt. De vajon miért olyan érdekes egyetlen víznyerõ hely, hogy ezért pénzt és befolyást nem kímélve polgármestert vásárolnak? Mert az nem kétséges, hogy Szigeti az õ strómanjuk, õk állnak az újdonsült településvezetõ mögött, Málnási pedig az összekötõ, de inkább a felügyelõ, aki vigyáz Szigetire, nehogy szembe menjen az érdekeikkel, sõt bizonyra utasítja is õt.
- Ez a demokrácia rákfenéje – mondta Molnár Morczosnak, amikor beszámolt a nyomozás eredményeirõl, s megmutatta a csatolt anyagokat, iratokat, fényképeket is. Anitáról egyelõre hallgatott; a nõt kedvelte a Lilla kiszabadításában játszott szerepe miatt, s nem akarta bemártani, amíg utána nem jár, vajon köze van-e Málnási mostani akciójához. - Manipulatív választással, a gazemberektõl kapott pénzen megvesznek embereket, akik aztán az õ ízlésük szerint ténykednek. Áttételes uralom. Egy valamirevaló diktatúrában legalább látszik, ki a diktátor.
Morczos hümmögött. Õ rendõr volt elsõsorban, nem politikus, de azért neki is volt véleménye.
- Régen is elõfordult, hogy például nem a király kezében volt a tényleges hatalom, hanem valami kegyenc kormányzott. Richelieu, Metternich… A hatalomgyakorlás mindig bonyolult, és gyakorta áttételes.
- Igen, sokszor a valódi cél rejtve marad. Itt is, az ásványvíz csak a felszín. Nem?
Morczos töprengett.
- Az mindenestre világos, hogy a vizet meg akarják szerezni. Nagy érték, és egyre nagyobb lesz. De ilyen lelõhelyet máshol is találnának, bizonyára találtak is már tucatjával. Ez inkább csak olyan betörési kísérlet. Az elsõ lépés. Hosszabb távon szerintem le akarják nyúlni az egész Hun-szigetet.
- Ennél sokkal nagyobb területekre is rátehetnék a kezüket…
- Talán ez csak egy kísérlet. Könnyebb átvenni egy már meglévõ országot, mint a semmibõl alapítani. Bár – tette hozzá önmagával vitatkozva - az átvétel is konfliktusokkal jár, mert az õslakosokkal baj lehet. Kiirtani mégse tanácsos õket.
- Miért nem?
- Az ilyesmire odafigyelnek manapság.
- Attól függ, kit irtanak ki. Azt vettem észre, nem mindegyik népcsoportra terjed ki a nagyvilág szelektív figyelme. Ruandában például milliókat öltek le háborítatlanul…
- Na, ez azért mégiscsak Európa. Kifinomultabb technikákat kell alkalmazni.
- Régen a gyarmatosítók ezt fegyverrel percek alatt lerendezték.
- Régen, Amerikában vagy Afrikában. Most új módszerekkel kísérleteznek, huszonegyedik századi, európai modellel. Magyarország ilyen kísérleti nyúl már évtizedek óta. Most találtak egy kis enklávét, ahol fõpróbát tarthatnak. Hogyan nyúljunk le egy egész országot a bennszülöttek orra elõtt úgy, hogy a nagyvilág ezen ne háborogjon.
Molnár szeme összeszûkült, homlokát ráncolta.
- Ezért engedték olyan nagyvonalúan a függetlenségünket?
- Valami titkos céljuk biztosan volt vele. Ha igazán akarták volna, Gyurcsányék tíz perc alatt lerendezik a kérdést. Nem akarták.
- A lényeg persze ugyanaz, mint a gyarmatok esetében – bólogatott Molnár, visszatérve az eredeti témához. – Megszerezni a bennszülöttek földjét, ásványkincseit, házát, vagyonát. És vajon mit szólnak ehhez a bennszülöttek?
- Kérdés, tudnak-e róla egyáltalán?
- Meg kell nekik mondani.
- Az kevés. Rá kell õket döbbenteni. De – harapta el gyorsan a mondatot a belügyminiszter – én nem vagyok politikus. Ez az õ dolguk…
+++++++++++++++++++++
Bordó Kornél, az Attila Király Gimnázium igazgatója, kénytelen volt fogadni a szülõk egy népes küldöttségét. A Schmidt gyerekkel kapcsolatos balhé – az iskola és Hunnia értékrendjével való szembeszállása – váratlanul nagy hullámokat vert, különösen azért, mert ennek kapcsán kiderült, hogy néhány fiú olyan bulikat szervez, amelyektõl nem alaptalanul féltik a szülõk a csemetéiket. Fõleg a lányos apák vonták kérdõre az igazgatót, aki azzal védekezett, hogy a gimnáziumon kívüli eseményekre, a tanulók szabadidõs tevékenységére nincsen és nem is lehet befolyása, ezért felelõsséggel nem tartozik, és az apák dolga, hogy utánanézzenek, merre járnak a fiatalok.
- De azt nem vitatja, igazgató úr, hogy mindig ugyanazzal a pár sráccal van gond? Elsõsorban a Schmidt Danival.
- Schmidt Dani papájával beszéltem, és majd hatni fog a gyerekre.
- Igaz, hogy nem is hunniai lakosok?
Bordó Kornél megigazította szûknek bizonyuló gallérját.
- Járnak Hunniába a Duna túlsó partjáról iskolások épp úgy, mint dolgozók is. A piacra, vagy például sportrendezvényekre…
- Miért kell nekünk megtartanunk egy problémás kölköt, ha ráadásul nem is idevalósi?
Ez a kérdés többekben felmerült, és néhány befolyásos etelvári szülõ arra kérte az igazgatót, találjon módot a gyerek eltávolítására.
Bordó Kornél fáradtan pihegett a fotelben, miután a szülõk távoztak.
Ezen hír származási helye: Simon Kiadó és Ungváry Zsolt honlapja
( http://ungvaryzsolt.hu/news.php?extend.79 )
(Kategória: Szappanopera (Folytatásos regény))
Küldte: Ungváry Zsolt
2009. május 28. csütörtök - 14:16:34
TITKOS MEGBÍZOTTAK
A hunniai polgárok számára a nagyvilág dolgainak figyelemmel kíséréséhez adottak voltak a különbözõ magyar televíziós- és rádióadók, valamint az internet. Helyi ügyekben elsõsorban a Hunniai Értesítõbõl tájékozódtak, no meg a kábeltévékbõl, de õszintén szólva azokat nem sokan nézték. Egy szép napon azonban – némi bevezetõ reklám után – valamennyi hun-szigeti postaládában ott hevert a Haladjunk címû ingyenes lap. Impresszuma szerint Hunniában készült, hun újságírókkal, de a tulajdonosi- és az anyagi hátterét homály fedte. Néhány lokális bulvártéma mellett (amibe belefért egy lesifotó a Duna parton fürdõruhában napozó Forrai házaspárról, valamint Katona Péternek, az Etelvári Labdarúgó Egylet középcsatárának foglalkozásán – a gólzsák munkaidõben szemetesként dolgozott a köztisztasági hivatalnál – való ízléstelen élcelõdés), politikai-közéleti cikkek is szerepeltek, s ezek hangvétele nem hagyott kétséget afelõl, hogy a Haladjunk nem szimpatizál Hunnia vezetõivel, sõt magával az önálló állami léttel sem.
(A névválasztást azzal indokolta az újság szerkesztõségi vezércikkében, hogy a múltba révedõ, konzervatív, maradi értékekkel szemben nyitott a jövõre, és a modern Európában keresi a helyét. Az eredetileg tervezett „Haladás” címet végül elvetették, mivel errõl mindenkinek a magyar élvonalbeli futballbajnokságba frissen visszajutott szombathelyi csapat jutott az eszébe.)
A Haladjunk szellemiségének megfelelõen bírálta az elszakadást is, de ügyes taktikával éppen a hazafias érzelmekre apellálva. „Hát ezeknek a ki tudja, honnan szalajtott, önjelölt vezéreknek nem felelt meg Petõfi és Kossuth országa? A piros-fehér-zöld trikolór? Bajuk van a magyar névvel?”; erre aztán néhány függetlenségpárti, nemzeti érzésû olvasó is így hümmögött: „Bizony, bizony, ez csakugyan nem szép!”
A lap élesen támadta a kormányzó személyét is, aki megaberuházásokba kezd (hány zsömlét lehetne vásárolni a kormányzói palota építésére fordított összegbõl?), úrhatnám, operett-államot játszik. Éppen most, amikor nemzetközi válság fenyeget, a viszály kiélezése, az árkok mélyítése senkinek sem válik dicsõségére.
Külön cikksorozat foglalkozott a fajüldözõ, rasszista, kirekesztõ (e jelzõk a magyarországi médiából érintetlenül kerültek át ide is) szemlélettel. Európai visszhangokra hivatkozva bírálta a Szathmári-gyilkosság miatt elítélt három romával szembeni bánásmódot, illetve negyedik társuk halálát – kimondatlanul ugyan, de sugallva – az etelvári rendõrség nyakába varrta. A szigetfalui cigányokkal készült interjúban egy helybéli felhánytorgatta, hogy „Amikor mi születésnapot ünnepeltünk, kijött a rendõrség, be kellett rekeszteni a mulatságot, és hazaküldeni a komákat, bezzeg, amikor a gádzsók tartanak születésnapot, akkor nem jönnek a zsaruk!”
Vészterhesnek nevezte a Haladjunk Hunnia kapcsolatát a szomszédos Magyarországgal, amelyért kizárólag a konfrontatív etelvári politikát tette felelõssé.
„Hiányoznak a demokratikus pártok is”, nyilatkozta Fleisch Péter, a korábbi etelvári lakos, az idõközben Budapestre „menekült”, SZDSZ-es politikus. „Tragikus, olykor elviselhetetlen a pártok versengése Magyarországon, a valóban európai értelemben vett jobboldal teljes hiánya, de ez még mindig szívderítõbb, mint az az állapot, ami a Hun-szigeten kialakult: gyakorlatilag semmilyen párt nem mûködik, egy néhány fõs baráti társaság hitbizománya lett a hajdan virágzó sziget.”
Szigeti N. Dezsõ, mátyáskúti polgármester arról készített beszámolót a lapban, mennyi pénzt hozna az ásványvíz-lelõhely és a palackozó privatizálása, s ebbõl mire telne az önkormányzatnak.
Rövid cikk jelent meg az etelvári Attila Király Gimnáziumról is, ahonnan a történelem elfogultan nacionalista tanára számûzte a szabad szellemet, és középkori inkvizíciót vezetett be a gondolkodó diákokkal szemben.
++++++++++++++++++++++++++++
El lehet képzelni Székely Levente és környezete hangulatát, amikor részleteket olvastak a Haladjunk legfrissebb számából.
- Gyurcsányország utánunk jött! – állapította meg Homoki Alíz némi pátosszal, kétségbeeséssel, és jelentõs egészséges dühvel.
- Azt hiszem – vélekedett a kormányzó -, hiba volt rátelepedni egy meglévõ közegre. Hiszen itt is rengeteg a potenciális agymosott, vannak ellendrukkereink, régi sérelmeket dédelgetõ emberek. Egy szûz területen kellett volna egy színtiszta nemzeti államot felépíteni.
- Jó, hogy nem laboratóriumban – gúnyolódott Varga Ottó, a füzeskei polgármester.
- Lehet, hogy ez valamilyen társadalmi törvény – mondta Homoki Alíz. – Akármilyen közösség létrejön, abban elõbb-utóbb megjelennek az MSZP szavazói. Ez a „Nagy Sátáni Egyensúly Törvény”. Nehogy már jól mûködjön valami…
- Az sem biztos – szólt közbe a szigetfalui polgármester -, hogy ez tükrözi a közhangulatot. Tudjuk, hogyan és kék írják az efféle újságokat.
- Majd tükrözni fogja. Ha elég sokat nyomják a fejükbe a marhaságokat, egy idõ után el is hiszik.
- Fel kell venni a kesztyût. Megmutatni a valóságot. Aki nyitott szemmel jár, azt nehezebb megtéveszteni.
- Nyitott szemmel jár, és kellõen intelligens – egészítette ki a kormányzó.
- Mint amilyen a hunniai polgárok többsége… Az ellenség csak acsarkodjon, romboljon, mi építkezzünk tovább.
- Persze, de hát hiába támogatok én akár államilag is jó ügyeket, a Sátánnak is rengeteg a pénze. Sõt! Annak korlátlan.
- Ez nem a Sátán, csak néhány pénzéhes gazember.
- Mégis, miért van az – tette fel a költõi kérdést a kormányzó -, hogy a szemétségre, az életellenességre, a devianciára mindig jut pénz, médiafelület, támogató, végrehajtó? A jó dolgokra meg valahogy soha nem elég.
- Mert a gonoszságot mindig táplálni kell.
- A jószándékot is táplálni kéne.
- Hát majd mi tápláljuk. Nem fogjuk megint átengedni nekik az országunkat! – szólt harciasan Székely.
+++++++++++++++++++++
A hun belügyminisztériumot az Európai Unió kisebbségekkel foglalkozó szervezete megkereste a Szathmári-gyilkosság kapcsán elítélt romák ügyében. „Még mindig börtönben ülnek-e az elítéltek?”, címû munkaanyaguk lényegében számon kérte a hun igazságszolgáltatáson az ítéletet, és a büntetés megszüntetését követelte, valamint kilátásba helyezte, hogy az ügyet „korrekt bírósági eljárás” folyamán fogják megvizsgálni.
Érdekes, gondolta Morczos Kálmán, miért nem azt kérdik, a temerini magyar fiúk ülnek-e még. Vagy azt is megkérdezhették volna Szlovákiától, hogy Malina Hedvig bántalmazóival mi van, esetleg a szlovák rendõrségen belül indult-e vizsgálat a dunaszerdahelyi etnikai alapú brutalitás miatt. Az azonban senkit sem érdekel, mert pusztán magyarok az áldozatok.
Morczos egy rövid, hivatalos levélben válaszolt, hogy a tettesek a független bíróságon kiszabott büntetésüket töltik, s mivel Hunnia nem tagja az EU-nak, némi értetlenséggel fogadja a megkeresést. Egyébként pedig – ezt már nem hivatalosan tette hozzá – az elítéltek börtönben is maradnak, bármit dumáljon az EU vagy bármely más nagybetûs rövidítés. Õ belügyminiszterként azt vallja, hogy rendnek kell lenni, a rend pedig nem azt jelenti, hogy kilõjük a tüntetõk szemét, hanem hogy a gyilkosok és a tolvajok rács mögött vannak. Ez ilyen egyszerû.
++++++++++++++++++++++
A hun titkosszolgálat figyelmét nem kerülte el a Mátyáskúton, az új polgármester körül sertepertélõ alak, Málnási György. Az önkormányzattól bérelt házban lakott, és feltûnõen sok idõt töltött Szigeti N. Dezsõ polgármester társaságában. Ezzel párhuzamosan pedig egyre furcsább döntések születtek a hivatalban.
Molnár Zoltán kapta a feladatot, hogy lenyomozza Málnásit. A formai dolgokkal nem volt sok gondja, a férfi személyi adatait, múltját a bejelentett budapesti lakcíme alapján nem volt nehéz megszerezni. 1952-ben született, közgazdászként végzett, tanult szovjet, sõt amerikai egyetemeken is (ezen Molnár eltöprengett, mert hogy valaki hetvenháromban Leningrádba járjon, az oké, de hetvennégy és hetvenhét között három szemesztert hallgasson az USÁ-ban, az furcsa…), és a legkülönfélébb munkahelyeken dolgozott. Eleinte értelemszerûen állami vállalatoknál (köztük stratégiai fontosságúaknál), késõbb magyar-amerikai, magyar-német és magyar-izraeli vegyesvállalatoknál. Úgy festett, mindenhez ért. Molnárnak eszébe jutottak a gyerekkorában olvasott Hód-történetek, a magyar kémrõl, akit mindig más céghez építettek be a feladattól függõen. Málnásinak is gyanúsan sokat változtak és hihetetlenül változatos képet mutattak a munkahelyei. Családja nem volt, de a rövid kutakodás során is vagy tíz hölgy került Molnár látókörébe, akivel Málnásinak hosszabb-rövidebb kapcsolata volt. Nem kis megdöbbenésére köztük szerepelt Forrai jelenlegi felesége, Anita, akit annak idején a magyar titkosszolgálat állított rá – sikertelenül – Székelyre, s aki segített Lilla kiszabadításában, amikor a lányt (Molnár jelenlegi menyasszonyát) elrabolták. Lehet a dolog teljesen véletlen, de – ahogy Morczos Kálmán mondaná – a mi szakmánkban nincsenek véletlenek. Mindenesetre irigylésre méltó Málnási aktivitása és különleges vonzereje, tekintve, hogy legalább húsz évvel idõsebb Anitánál.
Málnási szerteágazó kapcsolatrendszerében Molnárnak sikerült feltárnia a Sziklavíz Kft-hez való kötõdését. (A cég honlapjáról kiderül, hogy az elnevezés Mózesre utal, aki a sziklából is vizet fakasztott; a kft. elsõsorban ásványvíz termeléssel és kereskedéssel foglalkozik.) Alighanem õk szeretnék megszerezni a mátyáskúti lelõhelyet a Hun Harmat ásványvízzel együtt. De vajon miért olyan érdekes egyetlen víznyerõ hely, hogy ezért pénzt és befolyást nem kímélve polgármestert vásárolnak? Mert az nem kétséges, hogy Szigeti az õ strómanjuk, õk állnak az újdonsült településvezetõ mögött, Málnási pedig az összekötõ, de inkább a felügyelõ, aki vigyáz Szigetire, nehogy szembe menjen az érdekeikkel, sõt bizonyra utasítja is õt.
- Ez a demokrácia rákfenéje – mondta Molnár Morczosnak, amikor beszámolt a nyomozás eredményeirõl, s megmutatta a csatolt anyagokat, iratokat, fényképeket is. Anitáról egyelõre hallgatott; a nõt kedvelte a Lilla kiszabadításában játszott szerepe miatt, s nem akarta bemártani, amíg utána nem jár, vajon köze van-e Málnási mostani akciójához. - Manipulatív választással, a gazemberektõl kapott pénzen megvesznek embereket, akik aztán az õ ízlésük szerint ténykednek. Áttételes uralom. Egy valamirevaló diktatúrában legalább látszik, ki a diktátor.
Morczos hümmögött. Õ rendõr volt elsõsorban, nem politikus, de azért neki is volt véleménye.
- Régen is elõfordult, hogy például nem a király kezében volt a tényleges hatalom, hanem valami kegyenc kormányzott. Richelieu, Metternich… A hatalomgyakorlás mindig bonyolult, és gyakorta áttételes.
- Igen, sokszor a valódi cél rejtve marad. Itt is, az ásványvíz csak a felszín. Nem?
Morczos töprengett.
- Az mindenestre világos, hogy a vizet meg akarják szerezni. Nagy érték, és egyre nagyobb lesz. De ilyen lelõhelyet máshol is találnának, bizonyára találtak is már tucatjával. Ez inkább csak olyan betörési kísérlet. Az elsõ lépés. Hosszabb távon szerintem le akarják nyúlni az egész Hun-szigetet.
- Ennél sokkal nagyobb területekre is rátehetnék a kezüket…
- Talán ez csak egy kísérlet. Könnyebb átvenni egy már meglévõ országot, mint a semmibõl alapítani. Bár – tette hozzá önmagával vitatkozva - az átvétel is konfliktusokkal jár, mert az õslakosokkal baj lehet. Kiirtani mégse tanácsos õket.
- Miért nem?
- Az ilyesmire odafigyelnek manapság.
- Attól függ, kit irtanak ki. Azt vettem észre, nem mindegyik népcsoportra terjed ki a nagyvilág szelektív figyelme. Ruandában például milliókat öltek le háborítatlanul…
- Na, ez azért mégiscsak Európa. Kifinomultabb technikákat kell alkalmazni.
- Régen a gyarmatosítók ezt fegyverrel percek alatt lerendezték.
- Régen, Amerikában vagy Afrikában. Most új módszerekkel kísérleteznek, huszonegyedik századi, európai modellel. Magyarország ilyen kísérleti nyúl már évtizedek óta. Most találtak egy kis enklávét, ahol fõpróbát tarthatnak. Hogyan nyúljunk le egy egész országot a bennszülöttek orra elõtt úgy, hogy a nagyvilág ezen ne háborogjon.
Molnár szeme összeszûkült, homlokát ráncolta.
- Ezért engedték olyan nagyvonalúan a függetlenségünket?
- Valami titkos céljuk biztosan volt vele. Ha igazán akarták volna, Gyurcsányék tíz perc alatt lerendezik a kérdést. Nem akarták.
- A lényeg persze ugyanaz, mint a gyarmatok esetében – bólogatott Molnár, visszatérve az eredeti témához. – Megszerezni a bennszülöttek földjét, ásványkincseit, házát, vagyonát. És vajon mit szólnak ehhez a bennszülöttek?
- Kérdés, tudnak-e róla egyáltalán?
- Meg kell nekik mondani.
- Az kevés. Rá kell õket döbbenteni. De – harapta el gyorsan a mondatot a belügyminiszter – én nem vagyok politikus. Ez az õ dolguk…
+++++++++++++++++++++
Bordó Kornél, az Attila Király Gimnázium igazgatója, kénytelen volt fogadni a szülõk egy népes küldöttségét. A Schmidt gyerekkel kapcsolatos balhé – az iskola és Hunnia értékrendjével való szembeszállása – váratlanul nagy hullámokat vert, különösen azért, mert ennek kapcsán kiderült, hogy néhány fiú olyan bulikat szervez, amelyektõl nem alaptalanul féltik a szülõk a csemetéiket. Fõleg a lányos apák vonták kérdõre az igazgatót, aki azzal védekezett, hogy a gimnáziumon kívüli eseményekre, a tanulók szabadidõs tevékenységére nincsen és nem is lehet befolyása, ezért felelõsséggel nem tartozik, és az apák dolga, hogy utánanézzenek, merre járnak a fiatalok.
- De azt nem vitatja, igazgató úr, hogy mindig ugyanazzal a pár sráccal van gond? Elsõsorban a Schmidt Danival.
- Schmidt Dani papájával beszéltem, és majd hatni fog a gyerekre.
- Igaz, hogy nem is hunniai lakosok?
Bordó Kornél megigazította szûknek bizonyuló gallérját.
- Járnak Hunniába a Duna túlsó partjáról iskolások épp úgy, mint dolgozók is. A piacra, vagy például sportrendezvényekre…
- Miért kell nekünk megtartanunk egy problémás kölköt, ha ráadásul nem is idevalósi?
Ez a kérdés többekben felmerült, és néhány befolyásos etelvári szülõ arra kérte az igazgatót, találjon módot a gyerek eltávolítására.
Bordó Kornél fáradtan pihegett a fotelben, miután a szülõk távoztak.
Ezen hír származási helye: Simon Kiadó és Ungváry Zsolt honlapja
( http://ungvaryzsolt.hu/news.php?extend.79 )