Hír: A tulipán és az ember
(Kategória: Ungváry Zsolt)
Küldte: Ungváry Zsolt
2020. július 07. kedd - 19:35:43


Örök karantén - kívülről a világ.

Az írás a Képmás magazin 2020. júliusi számában jelent meg.



Mi abban a szerencsés helyzetben voltunk, hogy a kijárási korlátozás heteit érdi kertes házunkban töltöttük, ami inkább hasonlított az Édenhez (bár nem tudom, Ádám és Éva pingpongoztak-e, vagy sikerült ennél is tartalmasabban tölteni az idejüket), mint börtönhöz. Ennek ellenére feleségem kifejezett kérésére minden nap nagy sétákat tettünk a környéken. Hiába megyei jogú város, Érd alapvetően egy nagy falu; hatvanperces útvonalunk poros, dimbes-dombos mellékutcákon, vadul csaholó kutyákkal, itt-ott tyúkokkal vagy esetleg kecskékkel tarkított udvarok mellett haladt el. Az állatvilágnál azonban lényegesen érdekesebbek voltak a növények. Március közepétől május végéig sikerült nyomon követnünk a közben ismerőssé váló portákon a természet megújuló körforgását.

Eleinte az a benyomása lehetett az embernek, hogy a földben mindenütt kizárólag nárciszhagymák gubbasztanak, mert feleségem kedvenc virágától sárgállottak a kertek. Egészen addig, míg – ki tudja, honnan – előtört milliónyi tulipán, jóval változatosabb szín kombinációkban. A bokrokról ekkor már ömlött az aranyeső, kicsit magasabban pedig a sárgabarack, majd minden mást elhomályosítva a meggy és a cseresznye virágzott. Addigra a nárciszok, tulipánok elhervadtak, és amikor az aranyeső zöldre váltva beleolvadt a környezetébe, nyílni kezdett az orgona, majd a rózsák uralták el a teret, a gyümölcsfák ágain pedig apró bogyók jelezték a leendő körtét, barackot, diót, szilvát, almát. Mire a karantén véget ért, a cseresznye éppen kezdett pirosodni.

A mi életünkben ez a pár hét szinte észrevétlen röppent el, nem is híztunk (persze nem is fogytunk), nem őszültünk látványosan, arcunk változatlan maradt. Míg a kopár ágakból bőven termő cseresznyefa lett, addig én nem nőttem (s talán nem is mentem össze) egy centit sem.

Vajon ilyesmi lehet-e az Istennek végigsétálni a mi utcáinkban, s villanásnyi karantén-idő alatt bekukkantani a kerítések fölött? Jé, a Zsoltika milyen helyes kisfiú, focizik az udvaron, miközben fennhangon közvetíti magát. Amikor legközelebb arra jön, már nagyobbacska a legény, kijárta az iskolát, felbukkan mellette egy lány. Aztán a gyerekek babakocsiban, rövid nadrágban, fociznak, pingpongoznak, a Zsoltika haja közben egyre fehérebb, de új virágok nyílnak a kertben, megint fiúk-lányok, mindig ugyanebben a menetben. Nárcisz-tulipán-orgona-rózsa; kisfiú-felnőtt-öreg. Kikel, virágzik, lehullik, elszárad; megszületik, él, meghal.

Jövőre is lesznek tulipánok a kertekben; ha kívülről nézem, úgy tűnik, ugyanazok. Pedig a tavalyi tulipán elszáradt, ez már egy másik. A gyerekek és felnőttek is megtöltik mindig a házakat, kívülről nézve talán nincs köztük különbség. Csak az a tulipán és az az ember tudja, hogy ő azért mégis egyedi.




Ezen hír származási helye: Simon Kiadó és Ungváry Zsolt honlapja
( http://ungvaryzsolt.hu/news.php?extend.769 )