Hír: Hunnia - 4. rész
(Kategória: Szappanopera (Folytatásos regény))
Küldte: ungvaryzsolt.hu
2008. augusztus 13. szerda - 11:27:00
KÉSZÜLÕDÉS A SZAVAZÁSRA
Ezen hír származási helye: Simon Kiadó és Ungváry Zsolt honlapja
( http://ungvaryzsolt.hu/news.php?extend.6 )
(Kategória: Szappanopera (Folytatásos regény))
Küldte: ungvaryzsolt.hu
2008. augusztus 13. szerda - 11:27:00
KÉSZÜLÕDÉS A SZAVAZÁSRA
Ahogy közeledett a népszavazás napja, amikor Hun-sziget lakói a függetlenségrõl dönthetnek, megpezsdült körülöttük a levegõ. A mindennapi élet látszólag ugyanúgy zajlott, az emberek jöttek-mentek, átjártak a Duna túloldalára az egyetlen hídon, amin önkéntes polgárõrök járõröztek (talán az õ jelenlétük utalt rá, hogy mégis változott valami), de atrocitás nem érte a hun-szigetieket. Sokan a magyar területekre jártak dolgozni, s onnan is jelentõs volt a forgalom a szigetre. Megjelentek az elsõ turisták is, akik kíváncsian nézelõdtek, fényképeztek, és próbáltak szóba elegyedni a helybéliekkel. Hozzáállásuk azonban, ami leginkább a vadak közé merészkedõ európai felfedezõre emlékeztetett, nem aratott teljes sikert.
A hirdetõoszlopokon, az óriásplakátokon, a hivatalos épületeken megjelentek a népszavazásra buzdító reklámok. Fiatalok a buszmegállóban és a hídnál szórólapokat osztogattak, amelyeken a független Hunniát népszerûsítették. Egyre gyakrabban bukkantak fel az új ország szimbólumai, a piros-ezüst sávok, illetve a leendõ címerben szereplõ fekete madár.
A tájékoztatásra azért is szükség volt, mert a - most bemutatkozó - hunniai választójogi törvény szerint három héttel a szavazás elõtt be kell jelentkeznie annak, aki élni akar e jogával. Ezzel próbálják kiszûrni az utolsó pillanatban, valamilyen hirtelen ötlettõl vezérelt voksolókat, a pillanatnyi hangulatuknak, egy-egy manipuláló híradásnak felülõ ingatagokat. Aki szavazni akar, az három héttel korábban is legyen erre elszánva, és a lakhelyéhez tartozó választási irodában készíttesse el a regisztrációs kártyát. Ez némi sorbaállással, adategyeztetéssel is jár, akinek tehát nem annyira fontos a népszavazás, hogy ezt a kis kellemetlenséget elviselje, nem is jogosult szavazni. Ennek ellenére a hun-szigeti választásra jogosultak döntõ része regisztrált. A szabálynak volt egy olyan jelentõsége is, hogy megakadályozza a választás napján hirtelen elõbukkanó esetleges ?kékcédulás? csalókat. Mert afelõl senkinek sem volt kétsége, hogy Gyurcsányék megpróbálnak beavatkozni a népszavazás eredményébe.
-Ha a 2002-es választásoknál is lett volna ilyen szabály - mondta Székely a Palkó Cukrászdában Forrainak, a színésznek, miközben kávéjukat kavargatták -, nem nyerhettek volna a szocik a mobiltelefonos mozgósításukkal.
-Ja. Meg a tizenkilencezer forinttal, amivel megvették a sok maflát. Hányszor tizenkilencezer forintjuk bánta azóta! - sóhajtott patetikusan, s az égre pillantott. Forrai civilben is szerette az ilyen teátrális jeleneteket. Eleinte kifejezetten idegesítõ volt, de aki megszokta, azt inkább már szórakoztatta. A színész egyébként sem manírból csinálta, hanem mert valóban patetikus, romantikus és érzelmileg túlfûtött alkat volt. (?Forrai Márton Bendegúz körül vibrál a színpad levegõje?, írta róla egy nõi kritikusa.)
-Arra is meg lett volna a módszer - bólogatott Székely, és rövid hezitálás után rendelt egy süteményt, a híres Palkó-féle krémesbõl. (Egy idõben különleges képviselõfánkot is készítettek a cukrászdában; az édesség tetején marcipánból valamelyik nevezetes parlamenti képviselõt mintázták meg. A baloldaliak tölteléke természetesen kesernyésebb, nehezebb; a jobboldaliak krémje édesebb, könnyebb. Mivel egy idõ után a gyurcsányok és lendvaiildikók rárohadtak Palkóra - ez a vezetékneve volt a tulajnak - beszüntette az egyéni képviselõfánkok árusítását.) - A feleségem szerint - folytatta Székely - a 2002-es választásnál úgy kellett volna eljárni, hogy a delikvensnek felajánlják: tizenkilencezer forintot kér vagy szavazólapot. Így mindenki jól jár. A sok proli bezsebelhette volna a tizenkilenc ezresét, és nem hozza a nyakunkra újra a bolsikat. A költségvetés is keresett volna rajta, az országról már nem is beszélve.
-Ez jó! - nevetett Forrai, s közben olyan lelkesedéssel habzsolta a krémest, hogy nem lehetett tudni, az ötletet vagy a süteményt dicséri.
-Mondd, Marci - kocogtatta kis kanalát a tányér széléhez eltöprengve Székely Levente -, van neked már almafád?
-A kertben?
-Nem, nem. Az almásban. Tudod, amibõl azt a remek bioalmalét készítik Füzeskén. - Válaszra sem várva folytatta: - Átadnék én neked az én részembõl nyolc-tíz fát.
-Nem értek én ehhez, Levikém - sóhajtott fájdalmasan. - Permetezés, metszés?
-Nem neked kellene csinálnod. Vannak erre alkalmazottak. Ez csak amolyan kis tulajdonosi program. Szeretném, ha a füzeskeiek minél többen tulajdonossá válnának az almásban. Ne mondják, hogy semmi közük hozzá, mert a pesti vállalkozóé az egész.
-Ja, értem.
-Ha látnák, hogy a Forrai mûvész úrnak is van néhány fája, könnyebben vennének õk is párat.
-"Mûvész úr!..." - kacagott Forrai, de szeme villanásán látszott, hogy hízeleg neki az ajánlat. - Hát üsse kavics, írass nyolc fát a nevemre. Majd fogják mutogatni a színháztörténészek: ezek a Forrai fái.
+++++++++++++++++++
Rak os Róbert, Etelvár korábbi, fideszes polgármestere, ebéd elõtt beugrott egy kapucsinóra a Palkó Cukrászdába. Az egyik asztalnál megpillantotta Székely Leventét, de úgy tett, mintha nem venné észre. Amíg ez a gyanús vállalkozó meg nem hülyítette a helyieket, õ szép nyugodtan irányította a települést. De tavasszal mindenki megõrült itt, azóta folyik a szervezkedés az önálló ország miatt. Rakos ezt képtelenségnek tartotta, ezért Székelyék kerestek maguknak egy másik polgármester-jelöltet, aki aztán október elsején fölényesen meg is nyerte a választást. Rakos ezt nem tudta megbocsátani, s a függetlenség harcos ellenségévé lett. Mivel a város mostani vezetése nem állt szóba a balliberális sajtóval, így hun-szigeti kérdésekben Rakos lett a média kedvence. Igazán szájízük szerint való volt, hiszen ellenzékiként nem vetülhetett rá a kormánypártiság vádja, ugyanakkor lelkesen szajkózta azokat a vádpontokat, amelyekkel a szocialisták és liberálisok támadták a szakadárokat.
-Egy kapucsínót kérek, sok cukorral - fordult a pulthoz Rakos. A kislány tanácstalanul forgatta kezében az üres csészét, ám ekkor a tulajdonos, maga Palkó Géza lépett oda.
-Sajnálom, Robikám, elfogyott a vizünk.
-Tessék? - kerekedett el az ex-polgármester szeme. - Nincs víz?
-Neked nincs.
-Ezt hogy érted? - kérdezte egy kicsit emeltebb hangon, de mivel erre a vendégek többsége érdeklõdve fordult feléjük, inkább elhalkult. - Mi az, hogy nekem?
-Hallottuk, miket nyilatkoztál az Árpád-sávos zászlóról meg a függetlenségrõl?
-Igen, mert ez elvetélt dolog. Ha minden település elszakadna...
-...akkor végre normális országban élhetnénk. Így is lenne, ha a hozzád hasonlók ezt nem gáncsolnák.
-Én gáncsolom? Nem láttad, miket mutattak a kereskedelmi adókon?
-Mi olyasmit nem nézünk. Neked se kéne, attól beszélsz ilyen hülyeségeket.
-Kérek egy kapucsínót! - mondta makacsul.
-Mondtam már. Elfogyott a víz.
-Más nem fogyott el? - kérdezte gúnyosan.
-De. A türelem.
-Nem így beszéltél itt velem, amíg polgármester voltam.
-Nem azért, mert polgármester voltál. Hanem mert rendes embernek ismertelek.
-Most is rendes ember vagyok.
-Most hülyeségeket beszélsz.
Rakos tanácstalanul billegett egyik lábáról a másikra. A vendégek bizonyára hallották a párbeszédet, de nem mutatták jelét, hogy be szeretnének avatkozni.
-Nézd, Robi - szólt atyaian a cukrász. - Mi becsülünk téged azért, amit régen tettél. Megvetünk azért, amit most csinálsz. Szerintem ne nyilatkozz többet marhaságokat, és megint lesz víz. S ha víz lesz, kávé is akad?
Rakos feje elvörösödött, és köszönés nélkül elsietett. Palkó mosolyogva nézett utána.
++++++++++++++++++++
Morczos Kálmán százados most elõször találkozott személyesen az újdonsült etelvári polgármesterrel, Homoki Alízzal. Meglepte a jó ötvenes asszony határozott fellépése, elegáns öltözködése és vezetõhöz méltó viselkedése. A rendõrtiszt ritkán kereste a feljebbvalói kegyét, ami miatt elõmenetele nem mutatott párhuzamot sem életkorával, sem képességeivel. De õt ez nem bántotta. Céljának mindig a bûnözõk lefülelését, a becsület és igazságosság érvényre juttatását tartotta. Nem nagyon tetszett neki, ha az állományt nem a tolvajok és gyilkosok ellen mozgósították, hanem megpróbálták a politika szolgálatába állítani. Harminc éves fejjel végezte el a fõiskolát, amikor már úgy ítélte meg, hogy gyerekkori álmait úgy is valóra válthatja, ha nem kell a szocializmus hívévé szegõdnie. Ezért is érte sokkolóan, amikor október 23-án kollégái vérfürdõt rendeztek a pesti Belvárosban, majd nem sokkal késõbb õt akarták a felettesei rábírni erre itt, Etelváron. Azon az estén Morczos megtagadta a parancsot, s ezzel gyakorlatilag ki is írta magát a magyar rendõrség kötelékébõl.
Homoki Alíz hasonló érdeklõdéssel méregette a kövér, csúnya embert, aki azonban olyan egyenes derékkal, csillogó szemmel állt elõtte, hogy szinte megszépült. Bátor kiállásnak természetesen híre ment.
-Foglaljon helyet, százados úr!
-Nem tudom, százados vagyok-e még - mosolygott esetlenül Morczos. - Fegyelmit indítottak ellenem...
-...és leváltották az etelvári fõkapitányságról. Tudom. Megkaptam róla az értesítést. Csakhogy ránk nem vonatkoznak már a budapesti kormány, meg a Bács-Kiskun megyei kapitányság határozatai. Ön, ahogy eddig is, az etelvári kapitányság vezetõje. Az állomány pedig engedelmeskedik is magának. Így van?
-Igen.
-Na látja. December 5-e után pedig mindez egy népszavazással megerõsített jogosítványt kap.
-Reméljük, sikeres lesz.
-Hogyne lenne sikeres - szólt mosolyogva a polgármesterasszony.
-És tudomásul is veszik?
-Kénytelenek lesznek.
-Ha tiszta lesz a választás...
-Tiszta lesz, garantálom. Ehhez egyébként százados úr segítségére is számítunk. Meg kell akadályozni minden provokációt. Arra a napra különleges óvintézkedéseket teszünk; polgárõrök és civil önkéntesek is segítik majd a rendõrség munkáját. Ennek összehangolására szeretném felkérni Önt.
-Köszönöm a megtiszteltetést - bólintott Morczos. - Esetleg nem lesznek nemzetközi megfigyelõk, akik...
-Nincs szükség nemzetközi megfigyelõkre. Mi ellenõrizzük és óvjuk a népszavazás tisztaságát. Kézi szavazatszámlálás lesz, csak az elõre regisztráltatottak szavazhatnak az erre a célra kiadott dombornyomott kártyákkal. Nem vagyunk afrikai diktátorok, akik megeszik az alattvalóikat. Ez a mi ügyünk. Ki az az EU, vagy bárki más, hogy minket ellenõrizgessen... Mi sem mentünk oda a német vagy brit választásokra, hogy minden rendben van-e.
-Akkor jól értem, hogy továbbra is én vagyok Etelvár fõkapitánya? - kérdezte Morczos.
-Természetesen. A városom rendõrparancsnokát én, a polgármester nevezem ki. És ha megtörtént a népszavazás - folytatta Homoki Alíz -, szüksége lesz Hunnia Sziget Királyságnak saját rendõrségre. Gondolkozzon el rajta, százados úr, hogyan szervezné meg egy új állam belügyét.
-Értettem!
Morcz os tisztelgett és távozott. A polgármester elégedetten nézett utána.
++++++++++++++++++++ ++
Igaz, csak napokkal késõbb, de a Fidesz - hasonlóan az azonnal reagáló MDF-hez - is kiadott egy közleményt, amelyben elhatárolódik a Hun-szigeten történt, "az európai gyakorlattal össze nem egyeztethetõ, önkényes szeparatizmussal, ami anakronizmusával, megfelelõ jogi szabályozás híján csak árt az ellenzék ügyének".
-Ma Magyarországon - nyilatkozta a párt szóvivõje - nem a különállás, az árkok további mélyítése a cél. Az elmúlt négy év baloldali kormányzása aláásta a közbizalmat, szembefordított egymással magyart és magyart. Nem tartjuk elfogadhatónak, ha a kormány - egyébként jogos - bírálata összekapcsolódik a nemzet még további megosztásával. A közös pontokat kell keresni, nem azokat, amelyek elválasztanak.
Hiába igyekezett azonban a legnagyobb ellenzéki párt szabadulni a Hunnia függetlenségébõl rá vetülõ gyanútól, MSZP-s politikusok naponta és minden hullámhosszon a Fideszt láttatták az események mögött.
-Nevetséges - dünnyögött Székely Levente a hírek hallatán -, mintha ebben az országban senkinek sem lehetne egy önálló gondolata.
++++++++++++++ ++++++++
Ludányi fõorvos úr már évek óta nem praktizált - tanácsadásra még el-eljártak hozzá a régebbi betegei, de szülést bõ tíz éve nem vezetett -, de azért (ahogyan õ fogalmazott) rajta tartotta kezét az egészségügy újabban alig pulzáló ütõerén. Hivatásánál fogva rengeteg embert ismert, gyakran elõfordult, hogy az érettségi találkozókhoz hasonló kis ünnepségeket rendezett a nála születetteknek, akik között azóta már jelentõs emberek - közéleti személyek, mûvészek, tudósok - voltak.
Emellett persze a család is szentnek számított. Noha aktív korában a sok ügyelet, a hétvégeket, nyarakat nem ismerõ beosztás, a mindig rosszkor meginduló szülési fájdalmak és hajnalban elfolyó magzatvizek miatt kevés idõt tudott szeretteivel együtt tölteni, most igyekezett bepótolni. Sajnos, a fia párválasztására nem figyelt kellõképpen, s a menyével a mai napig nem volt képes megbékélni. A lánya, Mariann azonban remekül választott: Székely Levente tehetséges mérnök, késõbb bátor vállalkozó és igazi, harcos közéleti ember lett. Politikai nézeteik, világlátásuk sokban hasonlított. Amikor a fiataloknak megvásárolta a Hun-szigeten a nyaralót, még maga sem hitte volna, hogy egyszer innen mutatnak fügét az ismét bolsevikká lett Magyarországnak.
Nem sokkal a függetlenség kikiáltása után természetesen errõl folyt a szó a budapesti házban, ahová a gyerekek házastársukkal, valamint az unokákkal hivatalosak voltak. Ludányiné sürgött-forgott, legújabb konyhamûvészeti bravúrjaival villogott, s próbált békíteni a férje és a menye között. Tünde - aki megfogta az Isten lábát a Ludányi professzor úr mamlasz fiával, ahogyan féltékeny barátnõi a háta mögött irigykedtek - eleve idegenkedett az öregtõl, de különösen bántotta, hogy (érzése szerint, s ez persze nem is volt feltétlenül rossz megérzés) Ludányi fõorvos kivételezik a lánya családjával a fiáéval szemben. Leventével úgy el tud pusmorogni, nagyokat kacagni, s rettenetesen egyet érteni, míg hozzá soha nincs egy kedves szava. Mariannéknak ezernyi ajándékkal kedveskednek, pedig annak a férje halálra kereste magát az ingatlan bizniszeivel, õk meg örülhetnek, ha kapnak két szelet rántott húst. Most meg ezzel a baromsággal, független királysággal teszik nevetségessé magukat.
-Mindenki ezen röhög - jegyezte meg a maga dünnyögõ stílusában.
-Mindenki? - hördült fel Ludányi Béla.
-Minden normális ember... - tette hozzá, ha már lúd, legyen kövér alapon.
-Normális? Igen? - szólt vészjóslóan visszafogott hangon a prof. - Szerinted az a normális, amit a többiek mûvelnek ebben az országban? Láttál te már fogóval kiráncigált, apró darabokra vagdalt véres embriódarabkákat??
-Béla, kérlek, az asztalnál - próbálta a felesége csitítani.
-Én láttam. Több, mint hatmillió ilyen gyilkosság történt ebben a normális országban. Normális, hogy minden évben homokosok riszálják végig a feneküket az Andrássy úton, és ez a kormánypártjaink szerint nagyon derék és haladó dolog? Ha pedig valakinek nem tetszik, vagy a gyerekeit félti a látványtól, az begyepesedett marha, meg szélsõséges tróger? Normális, hogy hol egy pufajkás a miniszterelnökünk, hol egy besúgó, aki magyarul sem tud rendesen, hol meg egy volt KISZ-vezér? Tizenhét évvel az állítólagos rendszerváltás után? Hát hol volt hatvankettõben a Hitlerjugend...
-Béla bácsi, ezek olyan párhuzamok, amiket a történészek...
-Miféle történészek? Akik szenvtelenül beszélnek Trianonról, megértéssel vannak mindenki érzékenységére, csak éppen a miénkre, magyarokéra nem? Hát nekünk nem volt elég bajunk? Elcsatolták a hazánk kétharmadát. Aztán megszállt minket egy barbár ázsiai horda és itt maradt negyven évig. Mindent felforgattak, ami épeszû embereknek megfelelne... Nyomukban a románok baltával fejezték le a székelyeket. A szerbek negyvenezer vagy több magyart mészároltak le.
-Ez olyan régen történt? - vonogatta Tünde a vállát.
-De ebbõl következett aztán, hogy nálunk hiányzik az emberek védekezõ mechanizmusa. Mert soha nem kaptunk elégtételt. Azt hisszük, az a dolgok rendes menete, ha bennünket szívatnak.
-Kérlek, Béla, higgadj le egy kicsit?
-Én higgadt vagyok. Csak szeretném megmagyarázni az unokád anyjának, hogy miért kell néhányunknak helyettük is sikítani. Mert olyasmi is csak nálunk fordulhat elõ, mint két éve a népszavazáson, hogy megtagadjuk a saját véreinket! Melyik országban lehetne ilyen disznóság? Hol nem köpnék szemen azt a disznót, aki nemmel szavaz a testvére állampolgárságára?
-Béla bácsi szereti az összeesküvés-elméleteket? - kötözködött tovább a meny.
-Szerinted véletlen Trianon elképesztõ igazságtalansága? A kommunisták magyarirtó politikája? Miért csak nálunk gyûlölték ennyire a saját népüket a szovjetek csicskásai? Csak itt volt nemzetellenes a szocializmus, másutt majd szétrobbantak a nagy nacionalizmusban; románok, szerbek, csehszlovákok? És a rendszerváltás óta is minden fordítva történik, mint logikus volna. Ami a családot, a nemzetet rombolja, az oké, ami pedig erõsítené, az szélsõséges, üldözendõ. A rendõrök ma is ugyanúgy viselkednek, mint a Kádár-korban. Mindenkinek joga van mindenre, csak nekünk nem, tõlünk félnek. A nemzettõl, az egyháztól, a közösségektõl, a független emberektõl. Rabszolgákat akarnak, és elvenni a maradék országunkat is.
-Ugyan kinek kellene és miért?
Ludányi nagyot sóhajtott, homlokán már kidagadtak az erek, kicsit hangosabban is beszélt, mint az elején, de azért türtõztette magát.
-Már most lakóparkok épülnek mindenütt. Nem nekünk, annyit mondhatok. A legfontosabb cégek mind idegen kézben. És miért is? Hát például az édesvíz, a jó éghajlat, remek termõföld, s hozzá bónuszként a birka gazdanép. Mi úgy döntöttünk, hogy legalább egy köpetnyi területen, a Hun-szigeten maradjunk a magunk urai. Ennyit szeretnénk. Már ez is túlzás?
-Ez úgy hangzik, mint valami rezervátum.
-Rezervátum? Hát ha kell, akkor rezervátum. De inkább leszek indián ott, mint birka itt.
-Kóstoljátok meg a süteményt - tolta a tálat férje és menye elé a professzor felesége. - Most kivételesen jól sikerült.
-Édesanyának mindig jól sikerülnek a süteményei - mosolygott joviálisan az ifjabb Ludányi.
"Ezt a mamlaszt!", gondolta szomorúan a fiára pillantva Ludányi Béla.
A tájékoztatásra azért is szükség volt, mert a - most bemutatkozó - hunniai választójogi törvény szerint három héttel a szavazás elõtt be kell jelentkeznie annak, aki élni akar e jogával. Ezzel próbálják kiszûrni az utolsó pillanatban, valamilyen hirtelen ötlettõl vezérelt voksolókat, a pillanatnyi hangulatuknak, egy-egy manipuláló híradásnak felülõ ingatagokat. Aki szavazni akar, az három héttel korábban is legyen erre elszánva, és a lakhelyéhez tartozó választási irodában készíttesse el a regisztrációs kártyát. Ez némi sorbaállással, adategyeztetéssel is jár, akinek tehát nem annyira fontos a népszavazás, hogy ezt a kis kellemetlenséget elviselje, nem is jogosult szavazni. Ennek ellenére a hun-szigeti választásra jogosultak döntõ része regisztrált. A szabálynak volt egy olyan jelentõsége is, hogy megakadályozza a választás napján hirtelen elõbukkanó esetleges ?kékcédulás? csalókat. Mert afelõl senkinek sem volt kétsége, hogy Gyurcsányék megpróbálnak beavatkozni a népszavazás eredményébe.
-Ha a 2002-es választásoknál is lett volna ilyen szabály - mondta Székely a Palkó Cukrászdában Forrainak, a színésznek, miközben kávéjukat kavargatták -, nem nyerhettek volna a szocik a mobiltelefonos mozgósításukkal.
-Ja. Meg a tizenkilencezer forinttal, amivel megvették a sok maflát. Hányszor tizenkilencezer forintjuk bánta azóta! - sóhajtott patetikusan, s az égre pillantott. Forrai civilben is szerette az ilyen teátrális jeleneteket. Eleinte kifejezetten idegesítõ volt, de aki megszokta, azt inkább már szórakoztatta. A színész egyébként sem manírból csinálta, hanem mert valóban patetikus, romantikus és érzelmileg túlfûtött alkat volt. (?Forrai Márton Bendegúz körül vibrál a színpad levegõje?, írta róla egy nõi kritikusa.)
-Arra is meg lett volna a módszer - bólogatott Székely, és rövid hezitálás után rendelt egy süteményt, a híres Palkó-féle krémesbõl. (Egy idõben különleges képviselõfánkot is készítettek a cukrászdában; az édesség tetején marcipánból valamelyik nevezetes parlamenti képviselõt mintázták meg. A baloldaliak tölteléke természetesen kesernyésebb, nehezebb; a jobboldaliak krémje édesebb, könnyebb. Mivel egy idõ után a gyurcsányok és lendvaiildikók rárohadtak Palkóra - ez a vezetékneve volt a tulajnak - beszüntette az egyéni képviselõfánkok árusítását.) - A feleségem szerint - folytatta Székely - a 2002-es választásnál úgy kellett volna eljárni, hogy a delikvensnek felajánlják: tizenkilencezer forintot kér vagy szavazólapot. Így mindenki jól jár. A sok proli bezsebelhette volna a tizenkilenc ezresét, és nem hozza a nyakunkra újra a bolsikat. A költségvetés is keresett volna rajta, az országról már nem is beszélve.
-Ez jó! - nevetett Forrai, s közben olyan lelkesedéssel habzsolta a krémest, hogy nem lehetett tudni, az ötletet vagy a süteményt dicséri.
-Mondd, Marci - kocogtatta kis kanalát a tányér széléhez eltöprengve Székely Levente -, van neked már almafád?
-A kertben?
-Nem, nem. Az almásban. Tudod, amibõl azt a remek bioalmalét készítik Füzeskén. - Válaszra sem várva folytatta: - Átadnék én neked az én részembõl nyolc-tíz fát.
-Nem értek én ehhez, Levikém - sóhajtott fájdalmasan. - Permetezés, metszés?
-Nem neked kellene csinálnod. Vannak erre alkalmazottak. Ez csak amolyan kis tulajdonosi program. Szeretném, ha a füzeskeiek minél többen tulajdonossá válnának az almásban. Ne mondják, hogy semmi közük hozzá, mert a pesti vállalkozóé az egész.
-Ja, értem.
-Ha látnák, hogy a Forrai mûvész úrnak is van néhány fája, könnyebben vennének õk is párat.
-"Mûvész úr!..." - kacagott Forrai, de szeme villanásán látszott, hogy hízeleg neki az ajánlat. - Hát üsse kavics, írass nyolc fát a nevemre. Majd fogják mutogatni a színháztörténészek: ezek a Forrai fái.
+++++++++++++++++++
Rak os Róbert, Etelvár korábbi, fideszes polgármestere, ebéd elõtt beugrott egy kapucsinóra a Palkó Cukrászdába. Az egyik asztalnál megpillantotta Székely Leventét, de úgy tett, mintha nem venné észre. Amíg ez a gyanús vállalkozó meg nem hülyítette a helyieket, õ szép nyugodtan irányította a települést. De tavasszal mindenki megõrült itt, azóta folyik a szervezkedés az önálló ország miatt. Rakos ezt képtelenségnek tartotta, ezért Székelyék kerestek maguknak egy másik polgármester-jelöltet, aki aztán október elsején fölényesen meg is nyerte a választást. Rakos ezt nem tudta megbocsátani, s a függetlenség harcos ellenségévé lett. Mivel a város mostani vezetése nem állt szóba a balliberális sajtóval, így hun-szigeti kérdésekben Rakos lett a média kedvence. Igazán szájízük szerint való volt, hiszen ellenzékiként nem vetülhetett rá a kormánypártiság vádja, ugyanakkor lelkesen szajkózta azokat a vádpontokat, amelyekkel a szocialisták és liberálisok támadták a szakadárokat.
-Egy kapucsínót kérek, sok cukorral - fordult a pulthoz Rakos. A kislány tanácstalanul forgatta kezében az üres csészét, ám ekkor a tulajdonos, maga Palkó Géza lépett oda.
-Sajnálom, Robikám, elfogyott a vizünk.
-Tessék? - kerekedett el az ex-polgármester szeme. - Nincs víz?
-Neked nincs.
-Ezt hogy érted? - kérdezte egy kicsit emeltebb hangon, de mivel erre a vendégek többsége érdeklõdve fordult feléjük, inkább elhalkult. - Mi az, hogy nekem?
-Hallottuk, miket nyilatkoztál az Árpád-sávos zászlóról meg a függetlenségrõl?
-Igen, mert ez elvetélt dolog. Ha minden település elszakadna...
-...akkor végre normális országban élhetnénk. Így is lenne, ha a hozzád hasonlók ezt nem gáncsolnák.
-Én gáncsolom? Nem láttad, miket mutattak a kereskedelmi adókon?
-Mi olyasmit nem nézünk. Neked se kéne, attól beszélsz ilyen hülyeségeket.
-Kérek egy kapucsínót! - mondta makacsul.
-Mondtam már. Elfogyott a víz.
-Más nem fogyott el? - kérdezte gúnyosan.
-De. A türelem.
-Nem így beszéltél itt velem, amíg polgármester voltam.
-Nem azért, mert polgármester voltál. Hanem mert rendes embernek ismertelek.
-Most is rendes ember vagyok.
-Most hülyeségeket beszélsz.
Rakos tanácstalanul billegett egyik lábáról a másikra. A vendégek bizonyára hallották a párbeszédet, de nem mutatták jelét, hogy be szeretnének avatkozni.
-Nézd, Robi - szólt atyaian a cukrász. - Mi becsülünk téged azért, amit régen tettél. Megvetünk azért, amit most csinálsz. Szerintem ne nyilatkozz többet marhaságokat, és megint lesz víz. S ha víz lesz, kávé is akad?
Rakos feje elvörösödött, és köszönés nélkül elsietett. Palkó mosolyogva nézett utána.
++++++++++++++++++++
Morczos Kálmán százados most elõször találkozott személyesen az újdonsült etelvári polgármesterrel, Homoki Alízzal. Meglepte a jó ötvenes asszony határozott fellépése, elegáns öltözködése és vezetõhöz méltó viselkedése. A rendõrtiszt ritkán kereste a feljebbvalói kegyét, ami miatt elõmenetele nem mutatott párhuzamot sem életkorával, sem képességeivel. De õt ez nem bántotta. Céljának mindig a bûnözõk lefülelését, a becsület és igazságosság érvényre juttatását tartotta. Nem nagyon tetszett neki, ha az állományt nem a tolvajok és gyilkosok ellen mozgósították, hanem megpróbálták a politika szolgálatába állítani. Harminc éves fejjel végezte el a fõiskolát, amikor már úgy ítélte meg, hogy gyerekkori álmait úgy is valóra válthatja, ha nem kell a szocializmus hívévé szegõdnie. Ezért is érte sokkolóan, amikor október 23-án kollégái vérfürdõt rendeztek a pesti Belvárosban, majd nem sokkal késõbb õt akarták a felettesei rábírni erre itt, Etelváron. Azon az estén Morczos megtagadta a parancsot, s ezzel gyakorlatilag ki is írta magát a magyar rendõrség kötelékébõl.
Homoki Alíz hasonló érdeklõdéssel méregette a kövér, csúnya embert, aki azonban olyan egyenes derékkal, csillogó szemmel állt elõtte, hogy szinte megszépült. Bátor kiállásnak természetesen híre ment.
-Foglaljon helyet, százados úr!
-Nem tudom, százados vagyok-e még - mosolygott esetlenül Morczos. - Fegyelmit indítottak ellenem...
-...és leváltották az etelvári fõkapitányságról. Tudom. Megkaptam róla az értesítést. Csakhogy ránk nem vonatkoznak már a budapesti kormány, meg a Bács-Kiskun megyei kapitányság határozatai. Ön, ahogy eddig is, az etelvári kapitányság vezetõje. Az állomány pedig engedelmeskedik is magának. Így van?
-Igen.
-Na látja. December 5-e után pedig mindez egy népszavazással megerõsített jogosítványt kap.
-Reméljük, sikeres lesz.
-Hogyne lenne sikeres - szólt mosolyogva a polgármesterasszony.
-És tudomásul is veszik?
-Kénytelenek lesznek.
-Ha tiszta lesz a választás...
-Tiszta lesz, garantálom. Ehhez egyébként százados úr segítségére is számítunk. Meg kell akadályozni minden provokációt. Arra a napra különleges óvintézkedéseket teszünk; polgárõrök és civil önkéntesek is segítik majd a rendõrség munkáját. Ennek összehangolására szeretném felkérni Önt.
-Köszönöm a megtiszteltetést - bólintott Morczos. - Esetleg nem lesznek nemzetközi megfigyelõk, akik...
-Nincs szükség nemzetközi megfigyelõkre. Mi ellenõrizzük és óvjuk a népszavazás tisztaságát. Kézi szavazatszámlálás lesz, csak az elõre regisztráltatottak szavazhatnak az erre a célra kiadott dombornyomott kártyákkal. Nem vagyunk afrikai diktátorok, akik megeszik az alattvalóikat. Ez a mi ügyünk. Ki az az EU, vagy bárki más, hogy minket ellenõrizgessen... Mi sem mentünk oda a német vagy brit választásokra, hogy minden rendben van-e.
-Akkor jól értem, hogy továbbra is én vagyok Etelvár fõkapitánya? - kérdezte Morczos.
-Természetesen. A városom rendõrparancsnokát én, a polgármester nevezem ki. És ha megtörtént a népszavazás - folytatta Homoki Alíz -, szüksége lesz Hunnia Sziget Királyságnak saját rendõrségre. Gondolkozzon el rajta, százados úr, hogyan szervezné meg egy új állam belügyét.
-Értettem!
Morcz os tisztelgett és távozott. A polgármester elégedetten nézett utána.
++++++++++++++++++++ ++
Igaz, csak napokkal késõbb, de a Fidesz - hasonlóan az azonnal reagáló MDF-hez - is kiadott egy közleményt, amelyben elhatárolódik a Hun-szigeten történt, "az európai gyakorlattal össze nem egyeztethetõ, önkényes szeparatizmussal, ami anakronizmusával, megfelelõ jogi szabályozás híján csak árt az ellenzék ügyének".
-Ma Magyarországon - nyilatkozta a párt szóvivõje - nem a különállás, az árkok további mélyítése a cél. Az elmúlt négy év baloldali kormányzása aláásta a közbizalmat, szembefordított egymással magyart és magyart. Nem tartjuk elfogadhatónak, ha a kormány - egyébként jogos - bírálata összekapcsolódik a nemzet még további megosztásával. A közös pontokat kell keresni, nem azokat, amelyek elválasztanak.
Hiába igyekezett azonban a legnagyobb ellenzéki párt szabadulni a Hunnia függetlenségébõl rá vetülõ gyanútól, MSZP-s politikusok naponta és minden hullámhosszon a Fideszt láttatták az események mögött.
-Nevetséges - dünnyögött Székely Levente a hírek hallatán -, mintha ebben az országban senkinek sem lehetne egy önálló gondolata.
++++++++++++++ ++++++++
Ludányi fõorvos úr már évek óta nem praktizált - tanácsadásra még el-eljártak hozzá a régebbi betegei, de szülést bõ tíz éve nem vezetett -, de azért (ahogyan õ fogalmazott) rajta tartotta kezét az egészségügy újabban alig pulzáló ütõerén. Hivatásánál fogva rengeteg embert ismert, gyakran elõfordult, hogy az érettségi találkozókhoz hasonló kis ünnepségeket rendezett a nála születetteknek, akik között azóta már jelentõs emberek - közéleti személyek, mûvészek, tudósok - voltak.
Emellett persze a család is szentnek számított. Noha aktív korában a sok ügyelet, a hétvégeket, nyarakat nem ismerõ beosztás, a mindig rosszkor meginduló szülési fájdalmak és hajnalban elfolyó magzatvizek miatt kevés idõt tudott szeretteivel együtt tölteni, most igyekezett bepótolni. Sajnos, a fia párválasztására nem figyelt kellõképpen, s a menyével a mai napig nem volt képes megbékélni. A lánya, Mariann azonban remekül választott: Székely Levente tehetséges mérnök, késõbb bátor vállalkozó és igazi, harcos közéleti ember lett. Politikai nézeteik, világlátásuk sokban hasonlított. Amikor a fiataloknak megvásárolta a Hun-szigeten a nyaralót, még maga sem hitte volna, hogy egyszer innen mutatnak fügét az ismét bolsevikká lett Magyarországnak.
Nem sokkal a függetlenség kikiáltása után természetesen errõl folyt a szó a budapesti házban, ahová a gyerekek házastársukkal, valamint az unokákkal hivatalosak voltak. Ludányiné sürgött-forgott, legújabb konyhamûvészeti bravúrjaival villogott, s próbált békíteni a férje és a menye között. Tünde - aki megfogta az Isten lábát a Ludányi professzor úr mamlasz fiával, ahogyan féltékeny barátnõi a háta mögött irigykedtek - eleve idegenkedett az öregtõl, de különösen bántotta, hogy (érzése szerint, s ez persze nem is volt feltétlenül rossz megérzés) Ludányi fõorvos kivételezik a lánya családjával a fiáéval szemben. Leventével úgy el tud pusmorogni, nagyokat kacagni, s rettenetesen egyet érteni, míg hozzá soha nincs egy kedves szava. Mariannéknak ezernyi ajándékkal kedveskednek, pedig annak a férje halálra kereste magát az ingatlan bizniszeivel, õk meg örülhetnek, ha kapnak két szelet rántott húst. Most meg ezzel a baromsággal, független királysággal teszik nevetségessé magukat.
-Mindenki ezen röhög - jegyezte meg a maga dünnyögõ stílusában.
-Mindenki? - hördült fel Ludányi Béla.
-Minden normális ember... - tette hozzá, ha már lúd, legyen kövér alapon.
-Normális? Igen? - szólt vészjóslóan visszafogott hangon a prof. - Szerinted az a normális, amit a többiek mûvelnek ebben az országban? Láttál te már fogóval kiráncigált, apró darabokra vagdalt véres embriódarabkákat??
-Béla, kérlek, az asztalnál - próbálta a felesége csitítani.
-Én láttam. Több, mint hatmillió ilyen gyilkosság történt ebben a normális országban. Normális, hogy minden évben homokosok riszálják végig a feneküket az Andrássy úton, és ez a kormánypártjaink szerint nagyon derék és haladó dolog? Ha pedig valakinek nem tetszik, vagy a gyerekeit félti a látványtól, az begyepesedett marha, meg szélsõséges tróger? Normális, hogy hol egy pufajkás a miniszterelnökünk, hol egy besúgó, aki magyarul sem tud rendesen, hol meg egy volt KISZ-vezér? Tizenhét évvel az állítólagos rendszerváltás után? Hát hol volt hatvankettõben a Hitlerjugend...
-Béla bácsi, ezek olyan párhuzamok, amiket a történészek...
-Miféle történészek? Akik szenvtelenül beszélnek Trianonról, megértéssel vannak mindenki érzékenységére, csak éppen a miénkre, magyarokéra nem? Hát nekünk nem volt elég bajunk? Elcsatolták a hazánk kétharmadát. Aztán megszállt minket egy barbár ázsiai horda és itt maradt negyven évig. Mindent felforgattak, ami épeszû embereknek megfelelne... Nyomukban a románok baltával fejezték le a székelyeket. A szerbek negyvenezer vagy több magyart mészároltak le.
-Ez olyan régen történt? - vonogatta Tünde a vállát.
-De ebbõl következett aztán, hogy nálunk hiányzik az emberek védekezõ mechanizmusa. Mert soha nem kaptunk elégtételt. Azt hisszük, az a dolgok rendes menete, ha bennünket szívatnak.
-Kérlek, Béla, higgadj le egy kicsit?
-Én higgadt vagyok. Csak szeretném megmagyarázni az unokád anyjának, hogy miért kell néhányunknak helyettük is sikítani. Mert olyasmi is csak nálunk fordulhat elõ, mint két éve a népszavazáson, hogy megtagadjuk a saját véreinket! Melyik országban lehetne ilyen disznóság? Hol nem köpnék szemen azt a disznót, aki nemmel szavaz a testvére állampolgárságára?
-Béla bácsi szereti az összeesküvés-elméleteket? - kötözködött tovább a meny.
-Szerinted véletlen Trianon elképesztõ igazságtalansága? A kommunisták magyarirtó politikája? Miért csak nálunk gyûlölték ennyire a saját népüket a szovjetek csicskásai? Csak itt volt nemzetellenes a szocializmus, másutt majd szétrobbantak a nagy nacionalizmusban; románok, szerbek, csehszlovákok? És a rendszerváltás óta is minden fordítva történik, mint logikus volna. Ami a családot, a nemzetet rombolja, az oké, ami pedig erõsítené, az szélsõséges, üldözendõ. A rendõrök ma is ugyanúgy viselkednek, mint a Kádár-korban. Mindenkinek joga van mindenre, csak nekünk nem, tõlünk félnek. A nemzettõl, az egyháztól, a közösségektõl, a független emberektõl. Rabszolgákat akarnak, és elvenni a maradék országunkat is.
-Ugyan kinek kellene és miért?
Ludányi nagyot sóhajtott, homlokán már kidagadtak az erek, kicsit hangosabban is beszélt, mint az elején, de azért türtõztette magát.
-Már most lakóparkok épülnek mindenütt. Nem nekünk, annyit mondhatok. A legfontosabb cégek mind idegen kézben. És miért is? Hát például az édesvíz, a jó éghajlat, remek termõföld, s hozzá bónuszként a birka gazdanép. Mi úgy döntöttünk, hogy legalább egy köpetnyi területen, a Hun-szigeten maradjunk a magunk urai. Ennyit szeretnénk. Már ez is túlzás?
-Ez úgy hangzik, mint valami rezervátum.
-Rezervátum? Hát ha kell, akkor rezervátum. De inkább leszek indián ott, mint birka itt.
-Kóstoljátok meg a süteményt - tolta a tálat férje és menye elé a professzor felesége. - Most kivételesen jól sikerült.
-Édesanyának mindig jól sikerülnek a süteményei - mosolygott joviálisan az ifjabb Ludányi.
"Ezt a mamlaszt!", gondolta szomorúan a fiára pillantva Ludányi Béla.
Ezen hír származási helye: Simon Kiadó és Ungváry Zsolt honlapja
( http://ungvaryzsolt.hu/news.php?extend.6 )