12.

Dexim és Griscsuk a menedékház teraszán ültek két kis kempingszéken, és az erdőt nézték. Amióta idejöttek a foglyokkal, nem járt erre senki, a rendőrségnek sem sikerült a nyomukat követniük – ha egyáltalán erőltették a dolgot –, turistát pedig legfeljebb télen látott a táj. A morowok nyaranta, ha pihenni támadt kedvük, akár még egy hétvégére is, a tengerhez ruccantak le.

            - Minden rendben van a pincében? – kérdezte Dexim, inkább csak megszokásból. Igaz, ő ritkán ment le, de az ukrán rendet tartott az emberei között, akik egyébként sem nézték jó szemmel, ha a főnökükön kívül más bukkant fel a túszok közelében.

            - Minden. A nudista nehezen bírja a bezártságot, de az ex-miniszterelnök nejének van tartása, a fogyatékos meg talán azt sem tudja, mi folyik körülötte.

            - Ezt azért nem hiszem.

            - Na, mondjuk úgy, hogy nem nagyon érti. De békés természetű.

            Dexim hátrafordult; a csukott ajtó üvegén át is látta, hogy Evelyn odabent szorgosan veri a laptopja billentyűit. A férfi elmosolyodott.

            - Jól áll neki ez az emberrablás.

            Griscsuk is hátrafordult, ő azonban aggodalmasan felvonta a szemöldökét.

            - Mi lesz vele utána?

            - Gondoskodom róla – mondta félreérthetetlen határozottsággal Dexim.

            - Ez jól hangzott – vigyorodott el az ukrán.

            - És a maga felesége?

            Legyintett.

            - Hozzá van szokva, hogy sokat vagyok távol.

            Dexim eltöprengett.

            - Vajon Gänse hogy viseli a felesége távol létét?

            - Nehezen. Már el is vesztette a bársonyszékét…

            - Margarine tudja?

            - Nem mondunk nekik semmit.

            Hallgattak. Újra Dexim törte meg a csendet.

            - Nem örülök ennek a kormányváltásnak…

            - Hát nem a legjobbkor jött.

            - Éppen elértük, amit akartunk, erre az emberünk elbukik. Kereshetünk másik tárgyalópartnert.

            - Kérdés, Chyson ígér-e büntetlenséget az elődje feleségéért cserébe. Amennyit tudok róla, erősen kétlem…

            - Jópofa lenne elrabolni Chysonnak valami rokonát. Vajon neki is megváltozna a véleménye a terroristákkal való tárgyalásokról?

            Griscsuk keserűen nevetett.

            - Nem rabolhatom el a világ összes politikusának a pereputtyát.

            - Chysonnak egyébként sincs senkije – mondta Dexim.

            - Szerencsés fickó. Akkor nem lehet zsarolni.

            - Szerencsés… - dünnyögte maga elé Dexim, s közben arra gondolt, jószerivel neki sincs senkije. Könnyen szállt bele ebbe a bizonytalan kimenetelű vállalkozásba, de volt-e joga belerángatni Evelynt. A szoba felé nézett, ahol a nő még mindig gépelt. Sosem kérdezte tőle, vannak-e rokonai, kikhez kötődik, kikért tartozik felelősséggel.

            Evelyn megérezte a rászegeződő pillantást, felnézett, és Deximre mosolygott. A férfi, a maga számára is meglepően, így szólt hirtelen Griscsukhoz.

            - Én kiszállok.

            - Tessék?

            - Elértük a célunkat. Rákényszerítettük Gänsét, hogy ország-világ előtt ismerje be: a saját feleségéért hajlandó alkudozni, míg másokért nem. Mindenki láthatta, hogy a politikusok, akikre rábízza a saját sorsát, az ország sorsát, milyen önző gazemberek; az elveik csak addig érnek, amíg nem ütköznek az érdekeikkel.

            - És mi legyen a túszokkal?

            - Engedjük el őket.

            - De a mentességünk nincs biztosítva. Hiába ígért Gänse bármit, a bíróság független, és új miniszterelnök van azóta.

            - Engem ez már nem érdekel. A vagyonomat kimentettem külföldi számlákra. Megpattanok egy olyan országba, amelyikkel nincs kiadatási egyezmény.

            - És Evelyn?

            - Viszem magammal.

            Griscsuk mosolygott.

            - Ő is tudja?

            Dexim is elmosolyodott.

            - Még nem. De meg fogja tudni. Nem nagyon van más választása. Itt marad, valószínűleg börtönbe kerül évekre, és a tévéhez már soha nem mehet vissza. Vagy velem jön, gazdagon élhet, és írhatja a cikkeit, könyveit… Az Internet világában mindegy, hol alkot az író…

            Az ukrán bólogatott.

            - Szép terv. Én azonban nem szívesen mondanék le ilyen remek túszokról, ha már így kéz alatt, szinte ingyen hozzájuk jutottam. Meg aztán az embereim kevesellni fogják az erkölcsi elégtételt.

            - Mire gondol? – fészkelődött Dexim a széken.

            - Fejenként egymillió euróra. Szerintem ez méltányos, nem borítja fel az ország költségvetését, az embereim sem járnak rosszul, és némi fájdalomdíjat kaphatok a kormánytól. Mások ilyen esetben kártérítésre perlik az államot. Megjegyzem, ezt Alex barátunk még mindig megteheti, mi valószínűleg eljátszottuk ezt az esélyt.

            - Vagyis átalakul mezei túszejtővé? Pénzt kér a túszokért?

            - Nézze, én üzletember vagyok. Kár lenne veszni hagyni. De magát ez már nem érinti – tette hozzá gyorsan. – Segítek magának és a kis hölgynek kijutni az országból. Ukrajnán keresztül megszökhetnek, aztán megkeresheti a nagyvilágban az átutalt milliárdjait.

            Dexim hümmögött.

            - Beszélek Evelynnel…

            - Csak bátran. Erre most bőven van ideje és alkalma…

13.

Orlando Chyson hátradőlt a székében, kinyújtott kezével az íróasztal lapját simogatta. Még barátkozott az érzéssel. Amióta politikai pályára lépett – de talán már előtte is –, mindig arról ábrándozott, hogy egyszer miniszterelnök lesz. Mint a futballista a világbajnoki döntőn szerzett gólról, a fizikus a Nobel-díjról, a romantikus kislány a szőke herceggel kötött esküvőjéről. Ez az esetek többségében megmarad álomnak, de valakinek megvalósul. Elvégre négyévente van foci vébé, és ott lőnek gólokat, a Nobel-díjakat is valakinek kiosztják évente, és ha hercegek kevesen is akadnak, azért a jóképű, gazdag fiúk is valakit csak elvesznek. Mint ahogy belőle is miniszterelnök lett.

            Chyson mosolygott; erősnek, sebezhetetlennek, hatalmasnak érezte magát, és nem cserélt volna sem a labdarúgóval, sem a fizikussal.

            Jelzett a belső telefon.

            - George MacManaman úr megérkezett – jelentette a titkárnő. Chyson felállt, maga nyitott ajtót vendégének. Személyesen most találkoztak először, de természetesen sokat tudott róla. Már előre örült, hogyan fogja megleckéztetni a globális világcég önhitt topmenedzserét; Morowiában a miniszterelnök nagyobb úr, mint holmi pénzmogulok…

            Chyson kezet nyújtott és bemutatkozott. A Central Petrol alelnöke egy pillanatig értetlenül nézte a kormányfő jobbját, mintha nem értené, mire való, aztán lazán éppen csak beleejtette a sajátját; nem szorította meg, inkább csak megpaskolta, és bemutatkozás helyett megkérdezte:

            - Maga az új miniszterelnök?

            Chyson zavartan nyelt egyet. Ha lett volna humorérzéke, elüti valami tréfával („Nem, én a római pápa vagyok” vagy „Dehogy, csak épp erre jártam, és láttam itt egy üres irodát”), de iménti érzései folyományaként az önérzet kerekedett felül benne.

            - A miniszterelnök vagyok – szólt akkora öntudattal, ami a másikban cseppnyi kétséget sem hagyhatott e kiváló férfiú rangját és kvalitásait illetően.

            MacManaman apró szemrebbenéssel nyugtázta a tényt, majd kínálás nélkül leült a legkényelmesebb fotelbe.

            - A kitermelési jogról szóló szerződés aláírása miatt jöttem ide személyesen – mondta. – Azzal a másikkal már előkészítettünk mindent, tényleg csak szignálni kell.

            Chyson habozott. Igyekezett fontoskodó képet vágni. A jövevényt megkerülve a saját íróasztala mögé lépett, és az iratai között kezdett turkálni.

            - Még nem vizsgáltunk meg minden szerződést, amit az elődöm tető alá hozott. Úgy tudom, a kitermeléssel kapcsolatban felvetődött egy másik cég, az Euras…

            MacManaman felkacagott.

            - Engem akar revolverezni, öregem? Az Eurasszal semmilyen tárgyalás nem történt, kizárólag a maguk balmákjai puhatolóztak mindenféle ködös politikai vágyálmokkal összefüggésben. De elárulok valamit – halkította le a hangját, a szeme csillogott, mint aki viccet mesél -: az Euras is mi vagyunk. A tulajdonosi kör átfedései miatt gyakorlatilag azt mondhatom, tök mindegy, kivel szerződik. A CP komolyabb, tőkeerősebb, tekintélyesebb, ezért azt javaslom.

            - Hogy érti, hogy az Euras is…

            - Ezek ilyen üzleti trükkök. Több aligazgatónk is tagja az Euras felügyelőbizottságának, a részvények jelentős része pedig a CP menedzsmentjének a kezében van. Nem untatnám a biznisz világának apró titkaival…

            - Nem egészen értem… – bizonytalanodott el Chyson. – Ha az Eurast nem tekintik riválisnak, akkor mi szükség volt erre az egész balmák szálra? Miért kellett Borót bevonniuk…

            - Több vasat tartottunk a tűzben, ennyi az egész. Mert ha teszem azt úgy döntünk, mégis legyen autonóm Balmákföld…

            - Úgy döntenek? Kik? Maguk?

            - Olvasott erről a kis túszügyről, tudja, a gimnáziumban…

            - Azt a balmákok szervezték…

            - Ennél azért kicsit összetettebb a dolog, de erről bizonyára a maguk titkosszolgálatának is vannak információi.

            - Természetesen….

            - Ez csak egy kis játék volt. Cirkusz a népnek.

            - Meghalt hét ember… - nyögte Chyson rosszallóan. MacManaman vállat vont.

            - Veszteség. Felírjuk a többi közé.

            - De mi szükség volt rá, ha mindegy, melyik cégük nyer…

            - Magának mindegy, hogy most Boróval tárgyalok Igrán, a független Balmákföld fővárosában, vagy itt Ozergradban a morow miniszterelnökkel?

            - Már hogy lenne mindegy! De ez nem a maga döntése. Az az olaj a morow államé, aminek én vagyok a miniszterelnöke. Az, hogy kinek adjuk át a kitermelési jogot, a morow parlament és a morow politikai erők döntésének függvénye…

            MacManaman olyan szánakozó pillantásokat vetett rá, hogy Chysonban benne akadt a hang.

            - Nézze, öregem.

            - A nevem Orlando Chyson.

            - Köszönöm. Szóval nézze, Orlando. Nem nagyon történhet itt olyasmi olajügyben, ami a mi szándékaink ellen való.

            - Azt nem állíthatja, hogy Gänse bukása és az én megválasztásom is a maguk közreműködésével történt…

            MacManaman olyan vérlázítóan mosolygott, hogy Chyson már kiabált:

            - Hiszen Gänse a maguk embere volt! Maguknak nem jött jól a bukása!

            - Nekünk nincsenek embereink. Céljaink vannak, amiket elérünk. Egyenes úton vagy kerülővel, de előbb-utóbb elérjük. Nézze, Orlando – váltott atyai hangra. – A Central Petrol és a morow állam közötti szerződés készen van, csak alá kell írni. De ha akarja, újratárgyalhatjuk az Euras nevében, és választhatja őket. Ebben az esetben viszont tanácsos lenne kiegyezni a balmákokkal, kiengedni Borót, megadni az autonómiát…

            - Arról szó sem lehet! Abba azonnal belebuknék.

            - Hát akkor legyen a CP. Mi is így gondoltuk. Akár holnap megejthetnénk végre a dolog szentesítését.

            Chyson nem akart ennyire nyilvánvaló vesztesként kikerülni. Tett még egy kísérletet.

            - Megvitatom a kormánnyal. Az energetikai minisztert utasítom egy hatástanulmány…

            - Ugyan már, ne játsszunk itt, pubi! – szólt MacManaman. Aktatáskáját ölébe fektette, felnyitotta, és kivett belőle néhány fényképet. Chyson felé nyújtotta, de túl korán engedte el, a fotók a földre estek. Chysonnak le kellett hajolnia, és felszedegetni. De már az első kép láttán megszédült. Évekkel korábban készült, akkor még csak megyei pártvezető volt. Éppen a politikai karrierje érdekében számolta fel addigi kapcsolatait, és szakított előző életével. A végső siker érdekében, ahogy magának magyarázta, cölibátust választott, akár a papok. De ezeken a fényképeken félreérthetetlen és kendőzetlenül őszinte pózokban a fiatal (ám egyértelműen felismerhető) Orlando Chyson üzekedett férfiakkal. – Magának, Orlando – csevegett MacManaman – a hatalom mindennél fontosabb. Megértem. Tartsa meg a székét. Mi segítünk ebben. Cserébe maga is segít nekünk.

            Chyson összeszedte a képeket, és a zsebébe gyűrte. Bólintott. MacManaman megdörzsölte a kezét.

            - Akkor már csak egy probléma van. Gänse száját kellene befogni.

            - Ölessem meg? – kiáltotta riadtan. MacManaman döbbenten nézett.

            - Képes lenne rá? Ugyan, ugyan! Gänse nagyon szereti a feleségét, és bármire hajlandó, hogy visszakapja. Hát fizesse ki az emberrablóknak a váltságdíjat, ha jók az információim, összesen hárommillió eurót kérnek. Bagatell. Ez szép gesztus lenne.

            - Mindenütt azt nyilatkoztam, nem tárgyalok terroristákkal.

- A politikusok mindig hazudnak, és mindig úgy alakítják a szavaikat, ahogy a pillanatnyi helyzetükben fontos. Az eleganciát kell kiemelni: lám, még a nagy riválisa feleségét sem hagyja cserben. Ha maga lett volna a miniszterelnök a balmák akció idején, a három túsz még ma is élne. Lovagolja meg ezt a szálat, mi médiakapcsolatainkkal segítünk benne. Az olajszerződést pedig mielőbb írjuk alá. Ez a hazájuk érdeke is, hiszen Morowia naponta egy csomó pénzt veszít azzal, hogy ott poshad az a drága fekete arany a tenger fenekén.

            - És ha nem lettem volna meleg?… Ha nincsenek a képek, akkor mivel…

            MacManaman legyintett.

            - Mindenki zsarolható valamivel. Még a pápa is azzal, hogy belépett a Hitlerjugendbe… Ha tudná, rólam micsoda kartonok vannak valakinél… - Nevetett. – Találtunk vagy gyártottunk volna mást. Ezen ne eméssze magát, kedves Orlando!

14.

Evelyn mély levegőt vett, alámerült, két lassú tempóval megkerülte a vízből kiemelkedő sziklát, aztán a parthoz úszott, ahol Ian Dexim, hátát egy pálmafának vetve ült, és jéghideg koktélt kortyolgatott.

            - Nem jössz be? – fröcskölte le a nő. – Nagyon kellemes a tenger. Szinte langyos.

            A férfi a fejét rázta, letette a poharat a kezéből, és a távolba nézett. Éppen egy kirándulókat szállító vitorlás hajó kötött ki a szomszédos szigeten.

            - Gondterheltnek látszol…

            Dexim furcsán elmosolyodott. Ehhez az édeni környezethez nem illett a gondterheltség…

            A nő kimászott a tengerből, a napfényben csillogtak bőrén a vízcseppek.

            - Hiányzik az üzleti élet? – nevetett. – A korai felkelés, a tárgyalások…

            - Ugyan már! – vágott a szavába Dexim. – Hogy korrupt politikusokkal bájologjak megbízásokért? Idegeskedjem, mikor küldik rám az adóhivatalt? Mikor kapok egy telefonhívást, hogy terroristák felrobbantották a házat, amit építtettem… - Elhallgatott, önkéntelen mozdulattal letörölte a nő lábán végigfutó kis nedvességet. – Inkább neked hiányzik a tévé!

            Evelyn hátravetette a fejét, úgy kacagott.

            - Nekem? Hogy korrupt politikusokkal csináljak riportokat? Hogy izguljak, megvágják-e a felvett anyagaimat. Vagy egyszerűen csak elsüllyesztik őket? Hogy felkeljek reggel, és végigbuszozzak a zsúfolt belvároson? Ugyan már!

            Letelepedett a férfi mellé. Karjáról lesöpörte a rátapadó sót. Dexim egy néhány nappal ezelőtti morow újságot lapozgatott.

            - Mindig azt várom – szólalt meg Evelyn -, hogy felébredek. Ami az elmúlt hetekben történt… Mintha nem is velem történne… Mégis… Meddig maradunk itt?

            - Unatkozol? – mosolygott Dexim, és letette az újságot.

            - Dehogy! De hát meddig van erre fedezet? Egy évre? Tízre?

            - Százra. Nem fogok addig élni, amíg a vagyonomat felélhetem…

            - Felélni… Szabad ezt?

            - Haza nem mehetek. Megőrizni meg kár lenne a vagyont. Pénz. Mi az? Papírdarabok. Vagy még az se. Számok egy folyószámlán. Ez meg itt tenger, koktél, napsütés. Ezek valós dolgok. Becserélni értéktelen, hamis dolgokat valós dolgokra… Ezt nevezted felélésnek?

            - Akkor is rossz érzés…

            Dexim sóhajtott.

            - Rossz. Én se így terveztem. Végső soron az unokaöcsémre hagytam volna. Őt támogattam volna belőle. Másképp alakult. – Hirtelen felkapta az újságot, s mintha most venné észre a hírt, felolvasta: - Aláírták a szerződést a Central Petrollal. Ez van a címlapon. Tessék, itt alatta egy másik érdekes hír: kiszabadították a túszokat, de részleteket nemzetbiztonsági okokra hivatkozva nem közölnek. Csak egy felmérést. Orlando Chyson népszerűsége csúcson van.

            - Vajon kifizették Griscsuknak, amit kért?

            - Valószínű. Tellett a Central Petrol pénzéből. 

            Evelyn végigfeküdt a forró kőre terített törülközőjén, fejét Dexim ölébe hajtotta. Mintha csak mellékesen érdeklődne, megszólalt:

            - Nem merült fel benned, hogy mégse éld föl teljesen…

            - Tessék?

            Lerakta az újságot, amibe újra kezdett elmélyedni.

            - Maradék nélkül elkölteni mindent… Mintha nem is éltél volna…

            - Sokallod a hotelszámlát? Költözzünk kisebbe? – nevetett Dexim.

            - Nem úgy értem. Sőt. Inkább nagyobba.

            - Tessék?

            - Nem lenne mégis szerencsésebb ráhagyni valakire ezt a vagyont?

            A férfi megpróbált Evelyn szemébe nézni, de a nő csak hunyorgott, elvakította a napsütés.

            - Úgy érted?

            - Hogy máshogy lehet ezt érteni? – fakadt ki nevetve a nő.

            - Te! Én bedoblak a vízbe!

            Hirtelen felpattant átnyalábolta derekánál Evelynt, de nem sikerült felkapnia. Egy kicsit birkóztak, aztán beugrottak mind a ketten.

vége