Vannak úgynevezett női regények. Általában szerelemről, romantikáról vagy kifejezetten női témákról szólnak.
Ez egy férfi regény.
Nyílt az ajtó, Sándor herceg lépett be, frissen letusolva, utcai ruhában. Gondosan behúzta maga mögött az ajtót. Az ügyvédhez sietett, barátságosan kezet rázott vele.
– Tenisz? – kérdezte Machowy. Emlékezett, hogy a seregben sokat sportoltak, történetesen teniszben a herceg nem tartozott a legjobbak közé.
– Vegyes páros. Idétlen celebekkel. Ezt várja el a média. Hát megkapják.
– Miért pont vegyes páros?
– Így igazságos. Annyi nő legyen a pályán, mint férfi.
Az ügyvéd témát váltott.
– Láttam a hiperrealista festményeket. Igazán imponáló.
Sándor herceg vágott egy grimaszt.
– Marhaság.
– Azt mondta a kis hölgy, hogy kedveled Anna Bohus művészetét…
– Én? – csodálkozott a herceg.
– Őfelsége ötlete volt. Ezt mondta.
A másik elnevette magát. Nem jóízűen, inkább kesernyésen.
– A királynőt hívja őfelségének. Végül is jogosan. Engem Sándor hercegnek hív. Így van rendjén.
– Erre nem gondoltam. Végtére is…
– Végtére is nem én vagyok a király.
Egy pillanatra kínos csend lett. Amikor megismerkedtek, a katonaságnál Sándor még trónörökös volt. Mindenki azt gondolta, ő fog uralkodni. Születésétől fogva királynak nevelték, tíz évvel ezelőtt azonban megváltoztatták az alkotmányt. Akár csak a briteknél, ahol már nem számít az első szülött neme, mindenképpen ő az örökös, függetlenül attól, lány-e vagy fiú.
– Valóban igazságtalan, ha valaki elsőszülött, és az öccse lép trónra, csak azért, mert fiú – mondta a herceg, miközben egy teniszlabdát dobált dühödten a falhoz. – De nem ugyanilyen igazságtalan-e, hogy azért esem el a királyságtól, mert valaki már megszületett előttem? Senki sem tehet arról, hogy lány-e vagy fiú. Nem lesz ettől értékesebb. De senki sem tehet arról sem, hogy első, második vagy harmadik gyereke a szüleinek. Ő sem lesz ettől sem jobb, sem rátermettebb. A nővérem pedig… – legyintett.
Albert Machowy próbált úgy tenni, mintha nem hallotta volna a királynőre tett megjegyzést. Agya lázasan dolgozott, vajon mit akarhatnak tőle. Mivel a barátságuk a herceggel régebbi volt, az utóbbi években nem jártak össze, ezért nyilvánvaló, hogy inkább jogászi minőségben van jelen. Ügyvédeket azonban dögivel találhatna a herceg a palota környezetében. Olyasvalakire volt tehát szüksége, akiben megbízik, és akinek semmi köze a hivatalos adminisztrációhoz…
– Iszol valamit? – kérdezte hirtelen Sándor, és kinyitott egy kis bárszekrényt. Machowy nemet intett a fejével. – Helyes választás – mosolygott a herceg. – Ez is olyan amerikaias divat. Kínálni, inni… Pedig nincs fontosabb a tiszta fejnél. Persze, nem a teniszre gondolok… Egy vegyespárost még részegen is megnyernék. Mindig a nőre kell játszani. A legjobb női játékos is gyengébb általában, mint a legrosszabb férfi. Nézd meg, a női kézilabdacsapatunk régen mindig az ifjúsági fiúkkal edzett, ha fejlődni akart. És persze a srácok nyertek mindig.
– Női kézilabdacsapat! – sóhajtott az ügyvéd.
– Szóval – folytatta a herceg –, a nőre kell rájátszani. Keményen megütni neki, előbb-utóbb hibázik. Ugyan nem úriemberhez illő, de már ez a mondat, hogy úriemberről beszélek, már ez se úriemberhez illő… Emlékszel, a seregben voltak katonanők, de főleg az irodákban. A terepgyakorlatoknál hátrébb vonták őket… Az nem olyan, mint a vegyes páros. Az vérre megy.
– A parancsnokunk, Amália hadnagy… Ő is nő volt – vetette közben Machowy.
– Ja, élvezte, hogy utasíthatja a trónörököst… Mert akkor még az voltam!
Az ügyvéd hirtelen felnevetett.
– Emlékszel, amikor egy folyami átkelésnél kiesett a csónakból? Egy parasztgyerek húzta ki. Csuromvíz volt az egyenruhája, rátapadt a testére, az egész szakasz a mellét bámulta…
– Azóta sokat változott a világ – komorult el a herceg. – Most már a legvadabb bevetésekben is részt vesznek a nők. Nincsen kivételezés.
– Szerencsére csak gyakorlatokon – egészítette ki Machowy. – Hiszen éles bevetésben a hadseregünknek nem kellett bizonyítania…
– Talán jobb is így… Ne adja Isten, hogy egyszer… Na mindegy. Szoktál arra gondolni, Albert, hogy nagyon rossz irányba haladnak a dolgok?
– Hol? A világban?
– A világban. Ott is. De az legyen a világ baja. Viszont idehaza is. – Hirtelen az egyik festményre mutatott. Nagybajúszú férfi, kivont karddal. – Tudod mit mondott nagyapám, III. Sándor, akiről a nevemet kaptam? – Elkomorult, eszébe jutott valami. – IV. Sándor. Ezt írtam az iskolai füzetemre. Apám rám szólt. „Ilyet már csak babonából se csinálj!” Hát tessék. I. Iza. Nem nevetséges? Nem is Izabella, az legalább valahogy hangozna. De mindig gyűlölte az Izabellát, és úgy hívatta magát, hogy Iza. Ez olyan, mintha én Első Öcsi lennék.
– Mit mondott III. Sándor? – kérdezte az ügyvéd, hogy közelebb kerüljenek a témához, amire már nagyon kíváncsi volt. Agyában kergetőztek a gondolatok, elfogad-e valamilyen megbízást, netalán állást, ha igen, hogyan egyezteti össze az iroda munkáival. Milyen természetű volna, protokolláris, vagy valami komolyabb. Beleborzongott a lehetőségbe, hogy valami alkotmányjogi… Ez igazán testhez álló lehetne, és a sok tyúkper után végre értelmes kihívás. Talán mindig is erre várt!
– Ha az egész világ megőrül is, mi maradjunk normálisak!
– Tessék?
– Ezt mondta. Még a sírjára is ezt írták.
– Igazán? – csodálkozott Machowy. – Ezt nem tudtam.
A herceg felnevetett.
– Persze, mert most találtam ki. Szegény nagyapámat nem érdekelte a politika, csak a nők. A családban van egy olyan pletyka, hogy valójában Charles, a jelenlegi angol király is az ő fia.
– Tényleg? – kerekedett el az ügyvéd szeme. A herceg látszólag viccesen, de azért némi fájdalmat okozva hátba vágta.
– Te mindent elhiszel? Miféle ügyvéd vagy te? De fordítsuk komolyra.