Hír: Addig jó, amíg a focipályán szenvedünk vereséget.
(Kategória: Ungváry Zsolt)
Küldte: Ungváry Zsolt
2024. június 20. csütörtök - 05:59:39


Ungváry Zsolt írása a mandiner.hu-n:

https://mandiner.hu/belfold/2024/06/most-talan-sokan-irigylik-a-nemeteket-de-hal-istennek-vannak-fontosabb-csatak-es-masfajta-gyozelmek-is-az-eletben

A magyar válogatott az első két meccse után nulla ponttal áll a labdarúgó Európa-
bajnokságon. Kétségkívül csalódás, hiszen ennél merészebb álmaink voltak, de hát ha már az
álmok sem merészek, ugyan hová jutnánk. A második mérkőzésen legalább felcsillant valami
abból a csapatból, amelyet az elmúlt években megismertünk, és azt egyetlen sportnál sem
szabad elfelejteni, hogy az ellenfél is győzni akar.





A foci ráadásul nagyon esetleges játék. Ha a 2016-os kontinens viadal osztrákok elleni
találkozóján Alaba lövése a második percben a kapufáról befelé pattan, talán nagy zakóval
jövünk haza. Ha a portugálok ellen 3-3-nál Elek Ákos pár centivel jobban céloz, a luzitánok
kiesnek, és nem nyerik meg a tornát. Ha tegnap este a bíró úgy ítéli meg, hogy Orbánnal
szemben szabálytalankodtak az első gólnál, vagy ha a VAR nem kockázza ki a mi meg nem
adott gólunkat…
A németektől tétmeccsen utoljára 1954-ben kaptunk ki, a világbajnoki döntőben. Előtte
néhány nappal, a csoportkörben 8-3-ra vertük őket. Ha ’54-ben Puskásék világbajnokok
lesznek, a kommunista rendszer a mennybe megy, és talán nincs is ötvenhat… Ha nincs a
csúszós talajon a németek csavaros stoplis cipője, aminek sokan a sikert tulajdonították, akkor
talán sosem lesz az Adidasból világmárka.
A foci tehát több, mint sport vagy szórakozás. A foci üzlet, szenvedély, politika és korunkban
a nemzeti érzés kifejezésének egyik kiemelt terepe. Ilyen szempontból igazán nem mindegy,
mit játszik a csapat, s vajon a felvidéki, kettős identitású kissrác, aki a haverokkal együtt
szurkolta ki a szlovák győzelmet Belgium ellen, majd ránéz a tabellán utolsó magyarokra,
Szoboszlais magyar címeres vagy Skriniar-os szlovákot (na jó, azon is van egy fél magyar
címer) kér a szülinapjára?
Az eredmény persze nem minden, tudjuk az Agymanókból, hogy a szomorúság, a csalódás is
építi a személyiséget, erősítheti a közösség összetartozását. Ezért nem volna szerencsés a
játékosok ellen fordulni (akik egyébként a rossz rajt után ezúttal olykor felidézték a szebb
időket), a szeretet és az összefogás bajban is fontosabb, mint egy esetleges sikereket kísérő
rossz hangulat vagy nyafogás. (Ebből is van részünk idehaza a gazdaság vagy a politika
kapcsán…) Én a hetvenes években eszméltem és nőttem bele az akkori magyar focit kísérő
hangulatba, és noha akkoriban zsinórban három vb-re jutottunk ki (Argentinában három
szoros vereséget szenvedtünk az argentin, olasz, francia triótól, Salvador ellen pedig minden
idők legnagyobb győzelmét arattuk Elchében: 10-1), mégis inkább voltak gazember kutyaütők
a futballisták, mint nemzeti hősök. Végh Antal könyvei (Miért beteg a magyar futball;
Gyógyít6tatlan) a teljes összeomlást vizionálták.
Most nem születnek hasonló elemzések, remélem nem is fognak, a közhangulat sem kedvezne
nekik, és végtére is a németektől (de akár a svájciaktól sem) nem szégyen kikapni. Az
Aranycsapat, a ’66-os brazil verés, az olimpiai első helyezések, Albert aranylabdája után a
hetvenes évek mélyrepülésnek, tragédiának tűnt. Most harminc évnyi böjt után az irány felfelé
mutat, és ez optimizmusra adhat okot. Ahogy Trianon majd később a szovjet megszállás,
különösen a régi dicsőségek fényében elviselhetetlen sötétséget hozott a magyar história
egére, úgy a kommunista diktatúra alóli felszabadulás, sőt a baloldal visszatérési kísérleteinek
örömteli megakadályozása a tisztuló égboltot sugallja.
Az életerő, a lelkesedés csak részben függ az objektív helyzettől, elsősorban belülről fakad.
Úgyhogy nézzük azt, hogy akár tovább is juthatunk. Ha mégsem, az sem tragédia. A korábbi
sikerek eufóriáját és közösségépítő erejét senki sem veheti el tőlünk.
Most talán sokan irigylik a házigazdát, de aki a 2-0-t talán elcserélné velük, gondoljon arra,
hogy vannak fontosabb csaták és másfajta győzelmek is az életben. Én nem bánom, hogy nem

vagyok a rózsaszín mezes németek honfitársa, akik Ilkay Gündogan és Jamal Musiala
góljaival nyertek.
Nem tudom, Adolf ehhez mit szólna. (Adolf Dassler, az Adidas alapítója.)




Ezen hír származási helye: Simon Kiadó és Ungváry Zsolt honlapja
( http://ungvaryzsolt.hu/news.php?extend.1256 )