Hír: Hunnia - 9. rész
(Kategória: Szappanopera (Folytatásos regény))
Küldte: ungvaryzsolt.hu
2008. szeptember 16. kedd - 11:42:17
A GYÕZELEM KÜSZÖBÉN
Ezen hír származási helye: Simon Kiadó és Ungváry Zsolt honlapja
( http://ungvaryzsolt.hu/news.php?extend.11 )
(Kategória: Szappanopera (Folytatásos regény))
Küldte: ungvaryzsolt.hu
2008. szeptember 16. kedd - 11:42:17
A GYÕZELEM KÜSZÖBÉN
A sikeres népszavazást követõ napon Etelváron megünnepelték a függetlenséget. Noha hivatalosan senki sem ismerte el az új államot, Hunnia lakóit ez kevéssé zavarta. Sporteseményekkel, kulturális rendezvényekkel, elõadásokkal szórakoztatták magukat és egymást.
Az árusok legnépszerûbb portékája délutánra a sziget zászlajának választott Árpád-sávos lobogó lett, mindenki úgy érezte, feltétlenül be kell szereznie egyet; órák alatt társadalmi státusz szimbólummá lett, hogy ki mekkorát helyez ki a házára, erkélyére, kertjébe a vörös-ezüst csíkozású zászlóból. Amióta a szociálliberális magyar kormányzat és cselédmédiája támadást indított legõsibb nemzeti jelképünk ellen - s ezt a hatalomhoz dörgölõdzõ, onnan (az adófizetõktõl ellopott pénzbõl) fényes megélhetést biztosító jövedelmet húzó "értelmiségiek", "mûvészek", "szakemberek" mindenféle magyarázatokkal tovább fokozták -, azóta a Turul-nemzetség színei nem pusztán a hõsi múltat, a magyarság dicsõségét jelentették, hanem az ellenállást, a kormányellenességet is. Ahogy 1956-ban kivágták a piros-fehér-zöld trikolórból a gusztustalan Rákosi-címert, úgy emelték magasba 2006 õszén a hazafiak a legyalázott, bemocskolt, pellengérre állított Árpád-sávos lobogót. Hunnia Királyságnak ezért is választották hivatalos zászlajává: a hun és magyar gyökerek, a nemzetté váló hét törzs, az ezeregyszáz éves kárpát-medencei magyar államiság épp úgy benne volt ebben a szimbólumban, mint megtagadása a bolsevista, nemzetvesztõ huszadik és huszonegyedik századnak, a károlyiknak, kunbéláknak, rákosiknak, kádároknak, gyurcsányoknak.
A legnépszerûbb programok egyike a buborékban zajlott, ahol Hunnia apraja-nagyja nevezhetett a Függetlenség Kupa tenisztornára. (A teniszpályák az önkormányzat kezelésében voltak, év közben bérbe adták piaci alapon, de például oktatási célokra, tömegsport-rendezvényekre a helyiek kedvezményesen igénybe vehették. Így nagyjából nullszaldósan mûködött, miközben az etelváriaknak biztosították a mozgás lehetõségét; napközben, amikor kisebb érdeklõdés mutatkozott, az iskolások szállták meg.) A férfi egyes versenyben Forrai Márton Bendegúz, a Hun-szigeti Füzeskén élõ, de egy budapesti színházban játszó színész ellenállhatatlanul menetelt elõre a gyõzelem felé. Anita, a dekoratív, szõke nõ lelkesen figyelte, s közben - hogy, hogy nem - Székely Levente mellé sodródott. Az építési vállalkozó - aki évek óta járt családjával a szigetre nyaralni, s egyik ötletadója volt az elszakadásnak, sõt a függetlenségrõl szóló nyilatkozatot is õ olvasta fel az etelvári városháza elõtti téren - már korábban kiesett, és most két fiával együtt szurkolt a többieknek.
-Azt hinné az ember, hogy Wimbledonban van... - lelkendezett Anita, s csillogó szemét Székelyre emelte. A vállalkozó zavartan krákogott.
-Wimbledonban füvön játszanak.
-Tényleg? - nyíltak kerekre a csillogó szemek, és már-már rajongást tükröztek.
-Igen. Meg ott azért egy kicsit ügyesebbek.
-Én nem is érzem a különbséget. Maga is indult a kupáért?
-Igen, de már kiestem.
-Ó, de sajnálom. Pedig biztos ügyesen teniszezik.
-Hát, Márton barátunkhoz képest nagyon amatõr vagyok.
-Ó, igen, a mûvész úr roppant ügyes. Igen, igen. - A két fiúra pillantott. - A maga gyerekei?
-Igen.
-Igazán szép család. A kedves felesége nem kísérte el?
-Õ otthon maradt.
-Nem szereti a teniszt?
-Rövidesen szülni fog.
-Három gyerek! - sikkantott Anita. - Hát ez remek! Csoda! Mindig felnéztem azokra az asszonyokra, akik... A maga felesége biztosan nagyon csinos.
-Igen.
A beszélgetés egy kicsit elakadt. A szõkeség újabb témával próbálkozott.
-Hallottam, hogy maga a legesélyesebb itt a kormányzói tisztségre.
-Hát ezt meg hol hallotta?
-Beszélik... - kuncogta a nõ. - De ki más is lehetne alkalmasabb rá.
-Nagyon sokan alkalmasak. Nekem nincsenek ilyen ambícióim.
-Nem szégyen, ha valakinek ambíciói vannak. Én szeretem... - búgta, és egészen közel lépett a férfihoz ? én szeretem, ha egy férfinak ambíciói vannak...
-Nem vágyom pozíciókra. Normális világban szeretnék élni, s ennek a felépítésében szívesen részt veszek - szólt kitérõen.
-De azért csak vannak politikai ambíciói? Anélkül nem lehet.
-Persze, vannak ambícióim. Ha nem lennének, otthon ülnék, egész nap olvasnék vagy tévét néznék... Az is egy életforma. De minálunk ez nem szokás.
-Pedig néha kevésbé kockázatos.
-Kevésbé? Minél kevésbé?
-Van, hogy aki nagyon belefeledkezik a politikába, magasra jut. Vagy mélyre zuhan.
-Minálunk ez sem szokás.
-És az édesapja?
Székely tekintete elborult; most elõször pillantott szigorúan, összevont szemöldökkel a nõre.
-Mi van vele? - kérdezett vissza élesen.
-Úgy hallottam, õt börtönbe csukták ilyen politikai okokból...
Székely nem felelt.
-Maga honnan ismeri Forrait? - terelte másra a témát.
-Itt találkoztunk a fogadáson, a városházán.
-És kegyedet ki hívta meg oda?
-Azt hittem, nyilvános a rendezvény. Csak besétáltam.
Ebben a percben Talabér Gergõ, a Hunniai Értesítõ fõszerkesztõje sodródott melléjük. Jókedvûen hátba veregette Székelyt és rávigyorgott Anitára.
-Bemutatsz a hölgynek?
-Igazából én sem ismerem. Most kezdünk egymásról egyre többet megtudni?
-Anita vagyok - nyújtott kezet a nõ. - Szintén játszik?
-Feladtam - ismerte be az újságíró. - Eltörött az ütõm.
-Eltörött? - nevette el magát Székely. Ez jellemzõ volt Talabérre. A fõszerkesztõ azonban nem fogta fel tragikusan. - Miért nem kértél kölcsön egy másikat? - kérdezte a vállalkozó.
-Örültem, hogy valamire ráfoghatom a visszalépést. Tank atya rettenetesen elbánt velem. Hogy néz az ki, ha valakit egy pap ver el?
-Egy teniszezõ pap? - csodálkozott Anita. - Fiatal?
-Hatvan már biztosan elmúlt. De nem látszik rajta. Átgázol mindenen. Innen van a beceneve is. Ott plébános Leventééknél, Mátyáskúton.
-És pap létére még versenyben van?
-Hogyne. Õ játssza a döntõt Forraival.
-És õt is legyõzi majd? - folytatta Anita a szõke nõ szerepét.
Talabér megrázta a fejét.
-Forrai aztán nem egy imádkozó sáska... Már bocsánat a kifejezésért. Õ aligha fogja tisztelni az atyát. Már úgy értem, a sportban. Mert különben úriember.
-Azt már észrevettem... - dünnyögte Anita, aki az elõzõ éjszakát a színész házában töltötte, de kizárólag mint szállóvendég.
+++++++++++++ +++++
A nap folyamán a hunniai rendfenntartók bevittek a kapitányságra egy férfit, aki viselkedésével kivívta az ünneplõ közönség rosszallását. A fickót Morczos Kálmán százados hallgatta ki, de már a személyi adatok felvételénél elakadtak.
-Ne játsszunk itt rendõrösdit! - mondta felháborodottan az õrizetes. - A nemzetbiztonsági hivatal munkatársa vagyok. Azonnal vegyék ezt le rólam!
Ugyanis megbilincselték, amikor ellenállást tanúsított, és fennhangon szidta Hunnia valamennyi polgárát.
-Vagyis ideküldték provokátornak? - értelmezte a helyzetet Morczos, de a bilincshez egyelõre nem nyúlt.
-Nézze, maga rendõr. A rendészeti miniszter és a miniszterelnök úr a felettese. Amit mûvel, az lázadás. Nagyon súlyos bûncselekmény.
-Nem szeretem, ha megbilincselt provokátorok fenyegetnek a saját irodámban.
-Én nem provokátor vagyok. A törvényes magyar kormány megbízottja.
-Akkor viszont kém.
-Ne szórakozzon velem, százados! Eresszen el, ezzel enyhítheti a büntetését.
-Nem látok rá módot. Pillanatnyilag a Magyar Köztársasággal semmilyen kiadatási vagy bûnügyi együttmûködési egyezményünk nincsen.
-Tréfál?
-Eszembe n sincs. Magát, a vallomása alapján kémnek kell tekintsem, és ezen az alapon akár ki is végeztethetném.
A fogoly megrettent.
-Magyarországon nincs is halálbüntetés.
-Csakhogy ez itt nem Magyarország. Hunnia Sziget Királyság önálló állam. Éppen úgy, mint Luxemburg, Málta vagy akár Oroszország.
-Az Európai Unióban sincs halálbüntetés.
-Ez nem is az Európai Unió.
-Hát milyen törvények vannak itt?
-Még nem alakultak ki. De azt garantálom, hogy tisztességes törvények lesznek, ahol az összes kémet és hazaárulót, akit megcsípünk, kivégezzük. Lehet, magával teremtünk precedenst...
Elfordult, hogy a provokátor ne lássa a mosolyt az arcán. Aztán szólt a két õrnek, akik az ajtónál várakoztak:
-Vigyék le az õrizetest az egyik cellába. Odabent levehetik róla a bilincset.
+++++++++++
M ég tartottak az ünnepségek szerte a Hun-szigeten, amikor Budapesten két nyilatkozat is napvilágot látott. Az egyiket az MSZP adta ki, a másikat a Fidesz. Érdekes módon stílusuk, tartalmuk meghökkentõ hasonlóságot mutatott. Egyaránt elítélték a Hun-szigeten történt törvénytelen szavazást. A függetlenség kikiáltását abszurdnak, a magyar és az európai joggal összeegyeztethetetlennek, a demokrácia és az önrendelkezés elve megcsúfolásának tartották. Az MSZP állásfoglalása egy kicsit lekezelõre, a Fideszé inkább elvszerûre sikeredett, de mindkettõ a leghatározottabban elzárkózott az elismeréstõl.
Homoki Alíz, Etelvár polgármestere, aki a rádióból értesült a nyilatkozatokról, jókedvûen mondta Barabás Hunornak, akivel éppen a helyi kórház anyagi helyzetérõl beszélgettek:
-Ez jó nekünk. Mind a két nagy pártban gyanút fog kelteni, hogy a másik is ellenünk van. Ki ne lenne bizalmatlan egy szocialista-fideszes egységfront esetén. Szerintem, látva a másik álláspontját, finomítani fognak.
-Nagyon ügyeseknek kell lennünk... - dünnyögte Barabás Hunor.
++++++++++++
Morc zos Kálmán alig végzett a nemzetbiztonsági hivatal munkatársának kihallgatásával, Székely Levente kereste fel õt az irodában.
-Gond van a helyszínek biztosításával? - kérdezte a százados.
-Nem, dehogy! Minden nagyon flottul zajlik. Túlságosan is simán. Úgy fest, egyelõre békén hagynak bennünket.
-Várjuk ki a végét - szólt a rendõr, és a cellában üldögélõ fogolyra gondolt.
-Persze - folytatta Székely -, azért nem tétlenkednek teljesen odaát.
-Igen, ez várható volt.
-Azt hiszem, van itt egy ügynök.
-Ó, ha csak egy lenne! - sóhajtott Morczos.
-Egy nõ. Azt hiszem, rám állították. Nem is csinál belõle különösebben titkot. Úgy hiszem, fenyegetni próbál.
-Egy nõ? Fenyegetni? Furcsa ötlet.
-Furcsa. Forrai körül is legyeskedik.
Morczos nevetett.
-No, azt aligha bánja a mûvész úr.
-Ott volt a hölgy a városházi fogadáson is. De valószínûleg nem meghívóval jutott be.
-Ezer és egy módja volt annak, hogy bejusson. Nem zártuk le hermetikusan a városházát. Nem is lett volna értelme. De meghívót is bárhonnan szerezhetett. Ha igazán ügynök, ez nem lehetett gond.
Székely eltöprengett.
-Ki biztosította a helyszínt?
-Az embereim, természetesen.
-De ki volt a parancsnok?
-A helyettesem, Asztalos fõhadnagy.
-Beszélhetné k vele?
-Hogyne! De inkább ne most. Kint van a városban, a Duna-hidat õrzik.
-Támadástól tart, százados úr?
-Bármi megtörténhet. Biztos hallotta a délutáni nyilatkozatokat.
-A kormány részérõl semmilyen bejelentés nem történt.
-Ezek ritkán jelentik be elõre, ha támadni akarnak.
-Volna esélyünk, hogy tartsuk a hidat?
-Létezik rá terv, hogyne. Elég keskeny a híd. Polgárõrök és civilek segítségével, akár ötven-hatvan emberrel is meg tudunk egy betörést akadályozni. De akkor vér fog folyni. Azt pedig senki sem akarja.
-Hogy Gyurcsányék mit akarnak, azt sosem lehet tudni.
-Szerencsére általában õk sem tudják. Azt hiszem, sikerült kicsit megzavarnunk õket.
Székely elmosolyodott.
-Én is azt hiszem. Erre aligha számítottak.
-Sekélyes a fantáziájuk...
-És nem ismernek minket. Õk csak a szocialista embertípust ismerik, az õ világukat. Mi meg tudjuk õket lepni. Csak akarat és bátorság kérdése.
-Remélem.
Morczos tisztelgett, Székely a kezét nyújtotta. Magában igazat adott Homoki Alíznak: ez az ember alkalmas lenne Hunnia belügyminiszterének.
++++++ +++++++++
A teniszverseny férfi egyéni döntõjében, az elsõ ízben kiírt Függetlenség Kupáért Forrai Márton Bendegúz színmûvész és Károly (Tank) atya, Mátyáskút plébánosa csatáztak. A nézõtéren kisebb polémia alakult ki arról, melyikük gyõzelme lenne üdvösebb.
-Igazán szép üzenete lenne, ha egy katolikus pap nyerne - vélte valaki. - Ép lélek, ép test. Egy olyan országban öröm élni, ahol ez megvalósul.
-Ez szép - ellenkeztek vele -, de a pap a szószéken legyen diadalmas. Mit gondolnak rólunk a kommunisták, ha meghallják, hogy a sportversenyen egy hatvan éves férfi nyert? Pláne pap, aki még fegyverforgatónak se áll be.
-Úgy tûnik, Hunnia lakói már kellõen nemzetiek, de még nem elég keresztények...
-Még mindig jobb, mint ha fordítva lenne...
Ezen némi polémia bontakozott ki. Az egyik oldal érvei szerint mindannyian elsõsorban teremtmények vagyunk és csak másodsorban magyarok, németek vagy esetleg románok. A másik párt ezt nem vitatta, de az egyetemes egyházat elég erõsnek érezte ahhoz, hogy megvédje magát, összefogjon az érdekeiért, míg mi, magyarok csak magunkra számíthatunk, ezért ki kell állnunk az érdekeinkért még akkor is, ha az netalán ütközne a keresztény felfogással vagy az egyház hivatalos álláspontjával.
-Ne adja Isten, hogy ez a kettõ ütközzön! - mondta ki a szentenciát végül egy idõsebb úr, s mivel ekkor (tisztes ellenállás után) Tank atya vereséget szenvedett, a nézõk is konszenzusra jutottak. Dicséretes és örömteli, hogy ilyen agilis és vitális papjaink vannak, de a teniszkupát nyerje mégis egy életerõs fiatalember.
++++++++++++++
Este a Duna-parton fényes tûzijátékot rendeztek. Igaz, az elsõ dörrenések hangjára akadt, akinek görcsbe rándult a gyomra, mert azt hitte, a kommunisták rendõrei lõnek. A szél visszafelé fújta a füstfelhõket is, amitõl pedig egyesek könnygázt vizionáltak. De a bátrabbak megnyugtatták õket.
-Ez a diadal fénye és hangja! A magyar rendõrök pedig nem mernek idejönni, mert tudják, hogy mi nem csináljuk össze magunkat, mint Pesten a fideszesek. A mi politikusaink nem fognak védekezni, magyarázkodni és elhatárolódni, hanem kiadják a jelszót: Elõre!
-Így van. A kommunista alapvetõen gyáva fajta, csak akkor támad, ha nincs komoly ellenállás. Vagy mögöttük vannak az oroszok, esetleg - mint most - Washington, Brüsszel meg Tel Aviv.
-Éppen ez az. Most is erõsnek érzik magukat, ezért fognak támadni.
-De most nem lekvárok állnak velük szemben, akik szó nélkül hagynak minden hazugságot, és elnézést kérnek a puszta létezésért, mint ez az ál-ellenzék. Mi nem fogjuk elismerni soha, hogy nekik bármiben igazuk lehet. Amikor rasszistáznak meg kirekesztõsöznek, ezek a fideszes fiúk megértõen bólogatnak azzal a nagy ostoba fejükkel. De soha nem kérdeznek vissza: hol tart ma a magyarság? A szimbólumainkat, ereklyéinket gyalázzák. A Turult, a Szent Jobbot, a Szent Koronát, az Árpádok zászlóját. Elhazudják a múltunkat, ellopják a történelmünket. Melyik népnek szûkült be ennyire az élettere, mint a miénk az elmúlt nyolcvan évben? Trianonban elvették az ország kétharmadát, de ami megmaradt, azon is szorulunk vissza. Nézzétek meg, mi van a magyar vidéken. Vagy a pesti belvárosban. Hol vannak a magyarok?
-Azért akadnak még tökös legények. Például a székelyek!
-Most, két éve tagadtuk meg õket.
-Én ugyan nem! Én igennel szavaztam.
-De egy csomó marha meg nemmel. Vagy el se ment, mert nem érdekli, csak a saját kis nyavalyái. De a székelyeknél is csökken a terület. Marosvásárhely már román többségû. A Gyilkos-tónál, Szent Anna-tónál, ahol azelõtt soha nem láttak oláhot, már kirándulgatnak, fürdenek, dajdajoznak a regátiak. A tótok közben elterelik a Dunát. Nyitrán vernek meg egy lányt, amiért magyarul beszél! A Délvidéken a szlávok saját mocskos háborújukba magyar fiatalokat használnak ágyútöltelékül. A magyar katonák meg közben Afganisztánba meg Irakba mennek az amcsik rendjét fenntartani.
Mielõtt még a kétségbeesés lett volna úrrá a panaszszavak hallatán, Székely Levente, aki ott volt a tömegben, közbeszólt:
-Ha visszaszorulunk akár egy ilyen kicsi szigetre is, mint ez, akkor is ki fogunk tudni törni. Itt a lehetõség, hogy megmutassuk: százezer ember is elhozhatja a magyar feltámadást, ha példát mutat. Úgyhogy, uraim, ne búslakodjunk, ne veszekedjünk, hanem nézzük a tûzijátékot, s gondoljunk arra, milyen kellemetlenül érzik magukat most ellenségeink!
A legnépszerûbb programok egyike a buborékban zajlott, ahol Hunnia apraja-nagyja nevezhetett a Függetlenség Kupa tenisztornára. (A teniszpályák az önkormányzat kezelésében voltak, év közben bérbe adták piaci alapon, de például oktatási célokra, tömegsport-rendezvényekre a helyiek kedvezményesen igénybe vehették. Így nagyjából nullszaldósan mûködött, miközben az etelváriaknak biztosították a mozgás lehetõségét; napközben, amikor kisebb érdeklõdés mutatkozott, az iskolások szállták meg.) A férfi egyes versenyben Forrai Márton Bendegúz, a Hun-szigeti Füzeskén élõ, de egy budapesti színházban játszó színész ellenállhatatlanul menetelt elõre a gyõzelem felé. Anita, a dekoratív, szõke nõ lelkesen figyelte, s közben - hogy, hogy nem - Székely Levente mellé sodródott. Az építési vállalkozó - aki évek óta járt családjával a szigetre nyaralni, s egyik ötletadója volt az elszakadásnak, sõt a függetlenségrõl szóló nyilatkozatot is õ olvasta fel az etelvári városháza elõtti téren - már korábban kiesett, és most két fiával együtt szurkolt a többieknek.
-Azt hinné az ember, hogy Wimbledonban van... - lelkendezett Anita, s csillogó szemét Székelyre emelte. A vállalkozó zavartan krákogott.
-Wimbledonban füvön játszanak.
-Tényleg? - nyíltak kerekre a csillogó szemek, és már-már rajongást tükröztek.
-Igen. Meg ott azért egy kicsit ügyesebbek.
-Én nem is érzem a különbséget. Maga is indult a kupáért?
-Igen, de már kiestem.
-Ó, de sajnálom. Pedig biztos ügyesen teniszezik.
-Hát, Márton barátunkhoz képest nagyon amatõr vagyok.
-Ó, igen, a mûvész úr roppant ügyes. Igen, igen. - A két fiúra pillantott. - A maga gyerekei?
-Igen.
-Igazán szép család. A kedves felesége nem kísérte el?
-Õ otthon maradt.
-Nem szereti a teniszt?
-Rövidesen szülni fog.
-Három gyerek! - sikkantott Anita. - Hát ez remek! Csoda! Mindig felnéztem azokra az asszonyokra, akik... A maga felesége biztosan nagyon csinos.
-Igen.
A beszélgetés egy kicsit elakadt. A szõkeség újabb témával próbálkozott.
-Hallottam, hogy maga a legesélyesebb itt a kormányzói tisztségre.
-Hát ezt meg hol hallotta?
-Beszélik... - kuncogta a nõ. - De ki más is lehetne alkalmasabb rá.
-Nagyon sokan alkalmasak. Nekem nincsenek ilyen ambícióim.
-Nem szégyen, ha valakinek ambíciói vannak. Én szeretem... - búgta, és egészen közel lépett a férfihoz ? én szeretem, ha egy férfinak ambíciói vannak...
-Nem vágyom pozíciókra. Normális világban szeretnék élni, s ennek a felépítésében szívesen részt veszek - szólt kitérõen.
-De azért csak vannak politikai ambíciói? Anélkül nem lehet.
-Persze, vannak ambícióim. Ha nem lennének, otthon ülnék, egész nap olvasnék vagy tévét néznék... Az is egy életforma. De minálunk ez nem szokás.
-Pedig néha kevésbé kockázatos.
-Kevésbé? Minél kevésbé?
-Van, hogy aki nagyon belefeledkezik a politikába, magasra jut. Vagy mélyre zuhan.
-Minálunk ez sem szokás.
-És az édesapja?
Székely tekintete elborult; most elõször pillantott szigorúan, összevont szemöldökkel a nõre.
-Mi van vele? - kérdezett vissza élesen.
-Úgy hallottam, õt börtönbe csukták ilyen politikai okokból...
Székely nem felelt.
-Maga honnan ismeri Forrait? - terelte másra a témát.
-Itt találkoztunk a fogadáson, a városházán.
-És kegyedet ki hívta meg oda?
-Azt hittem, nyilvános a rendezvény. Csak besétáltam.
Ebben a percben Talabér Gergõ, a Hunniai Értesítõ fõszerkesztõje sodródott melléjük. Jókedvûen hátba veregette Székelyt és rávigyorgott Anitára.
-Bemutatsz a hölgynek?
-Igazából én sem ismerem. Most kezdünk egymásról egyre többet megtudni?
-Anita vagyok - nyújtott kezet a nõ. - Szintén játszik?
-Feladtam - ismerte be az újságíró. - Eltörött az ütõm.
-Eltörött? - nevette el magát Székely. Ez jellemzõ volt Talabérre. A fõszerkesztõ azonban nem fogta fel tragikusan. - Miért nem kértél kölcsön egy másikat? - kérdezte a vállalkozó.
-Örültem, hogy valamire ráfoghatom a visszalépést. Tank atya rettenetesen elbánt velem. Hogy néz az ki, ha valakit egy pap ver el?
-Egy teniszezõ pap? - csodálkozott Anita. - Fiatal?
-Hatvan már biztosan elmúlt. De nem látszik rajta. Átgázol mindenen. Innen van a beceneve is. Ott plébános Leventééknél, Mátyáskúton.
-És pap létére még versenyben van?
-Hogyne. Õ játssza a döntõt Forraival.
-És õt is legyõzi majd? - folytatta Anita a szõke nõ szerepét.
Talabér megrázta a fejét.
-Forrai aztán nem egy imádkozó sáska... Már bocsánat a kifejezésért. Õ aligha fogja tisztelni az atyát. Már úgy értem, a sportban. Mert különben úriember.
-Azt már észrevettem... - dünnyögte Anita, aki az elõzõ éjszakát a színész házában töltötte, de kizárólag mint szállóvendég.
+++++++++++++ +++++
A nap folyamán a hunniai rendfenntartók bevittek a kapitányságra egy férfit, aki viselkedésével kivívta az ünneplõ közönség rosszallását. A fickót Morczos Kálmán százados hallgatta ki, de már a személyi adatok felvételénél elakadtak.
-Ne játsszunk itt rendõrösdit! - mondta felháborodottan az õrizetes. - A nemzetbiztonsági hivatal munkatársa vagyok. Azonnal vegyék ezt le rólam!
Ugyanis megbilincselték, amikor ellenállást tanúsított, és fennhangon szidta Hunnia valamennyi polgárát.
-Vagyis ideküldték provokátornak? - értelmezte a helyzetet Morczos, de a bilincshez egyelõre nem nyúlt.
-Nézze, maga rendõr. A rendészeti miniszter és a miniszterelnök úr a felettese. Amit mûvel, az lázadás. Nagyon súlyos bûncselekmény.
-Nem szeretem, ha megbilincselt provokátorok fenyegetnek a saját irodámban.
-Én nem provokátor vagyok. A törvényes magyar kormány megbízottja.
-Akkor viszont kém.
-Ne szórakozzon velem, százados! Eresszen el, ezzel enyhítheti a büntetését.
-Nem látok rá módot. Pillanatnyilag a Magyar Köztársasággal semmilyen kiadatási vagy bûnügyi együttmûködési egyezményünk nincsen.
-Tréfál?
-Eszembe n sincs. Magát, a vallomása alapján kémnek kell tekintsem, és ezen az alapon akár ki is végeztethetném.
A fogoly megrettent.
-Magyarországon nincs is halálbüntetés.
-Csakhogy ez itt nem Magyarország. Hunnia Sziget Királyság önálló állam. Éppen úgy, mint Luxemburg, Málta vagy akár Oroszország.
-Az Európai Unióban sincs halálbüntetés.
-Ez nem is az Európai Unió.
-Hát milyen törvények vannak itt?
-Még nem alakultak ki. De azt garantálom, hogy tisztességes törvények lesznek, ahol az összes kémet és hazaárulót, akit megcsípünk, kivégezzük. Lehet, magával teremtünk precedenst...
Elfordult, hogy a provokátor ne lássa a mosolyt az arcán. Aztán szólt a két õrnek, akik az ajtónál várakoztak:
-Vigyék le az õrizetest az egyik cellába. Odabent levehetik róla a bilincset.
+++++++++++
M ég tartottak az ünnepségek szerte a Hun-szigeten, amikor Budapesten két nyilatkozat is napvilágot látott. Az egyiket az MSZP adta ki, a másikat a Fidesz. Érdekes módon stílusuk, tartalmuk meghökkentõ hasonlóságot mutatott. Egyaránt elítélték a Hun-szigeten történt törvénytelen szavazást. A függetlenség kikiáltását abszurdnak, a magyar és az európai joggal összeegyeztethetetlennek, a demokrácia és az önrendelkezés elve megcsúfolásának tartották. Az MSZP állásfoglalása egy kicsit lekezelõre, a Fideszé inkább elvszerûre sikeredett, de mindkettõ a leghatározottabban elzárkózott az elismeréstõl.
Homoki Alíz, Etelvár polgármestere, aki a rádióból értesült a nyilatkozatokról, jókedvûen mondta Barabás Hunornak, akivel éppen a helyi kórház anyagi helyzetérõl beszélgettek:
-Ez jó nekünk. Mind a két nagy pártban gyanút fog kelteni, hogy a másik is ellenünk van. Ki ne lenne bizalmatlan egy szocialista-fideszes egységfront esetén. Szerintem, látva a másik álláspontját, finomítani fognak.
-Nagyon ügyeseknek kell lennünk... - dünnyögte Barabás Hunor.
++++++++++++
Morc zos Kálmán alig végzett a nemzetbiztonsági hivatal munkatársának kihallgatásával, Székely Levente kereste fel õt az irodában.
-Gond van a helyszínek biztosításával? - kérdezte a százados.
-Nem, dehogy! Minden nagyon flottul zajlik. Túlságosan is simán. Úgy fest, egyelõre békén hagynak bennünket.
-Várjuk ki a végét - szólt a rendõr, és a cellában üldögélõ fogolyra gondolt.
-Persze - folytatta Székely -, azért nem tétlenkednek teljesen odaát.
-Igen, ez várható volt.
-Azt hiszem, van itt egy ügynök.
-Ó, ha csak egy lenne! - sóhajtott Morczos.
-Egy nõ. Azt hiszem, rám állították. Nem is csinál belõle különösebben titkot. Úgy hiszem, fenyegetni próbál.
-Egy nõ? Fenyegetni? Furcsa ötlet.
-Furcsa. Forrai körül is legyeskedik.
Morczos nevetett.
-No, azt aligha bánja a mûvész úr.
-Ott volt a hölgy a városházi fogadáson is. De valószínûleg nem meghívóval jutott be.
-Ezer és egy módja volt annak, hogy bejusson. Nem zártuk le hermetikusan a városházát. Nem is lett volna értelme. De meghívót is bárhonnan szerezhetett. Ha igazán ügynök, ez nem lehetett gond.
Székely eltöprengett.
-Ki biztosította a helyszínt?
-Az embereim, természetesen.
-De ki volt a parancsnok?
-A helyettesem, Asztalos fõhadnagy.
-Beszélhetné k vele?
-Hogyne! De inkább ne most. Kint van a városban, a Duna-hidat õrzik.
-Támadástól tart, százados úr?
-Bármi megtörténhet. Biztos hallotta a délutáni nyilatkozatokat.
-A kormány részérõl semmilyen bejelentés nem történt.
-Ezek ritkán jelentik be elõre, ha támadni akarnak.
-Volna esélyünk, hogy tartsuk a hidat?
-Létezik rá terv, hogyne. Elég keskeny a híd. Polgárõrök és civilek segítségével, akár ötven-hatvan emberrel is meg tudunk egy betörést akadályozni. De akkor vér fog folyni. Azt pedig senki sem akarja.
-Hogy Gyurcsányék mit akarnak, azt sosem lehet tudni.
-Szerencsére általában õk sem tudják. Azt hiszem, sikerült kicsit megzavarnunk õket.
Székely elmosolyodott.
-Én is azt hiszem. Erre aligha számítottak.
-Sekélyes a fantáziájuk...
-És nem ismernek minket. Õk csak a szocialista embertípust ismerik, az õ világukat. Mi meg tudjuk õket lepni. Csak akarat és bátorság kérdése.
-Remélem.
Morczos tisztelgett, Székely a kezét nyújtotta. Magában igazat adott Homoki Alíznak: ez az ember alkalmas lenne Hunnia belügyminiszterének.
++++++ +++++++++
A teniszverseny férfi egyéni döntõjében, az elsõ ízben kiírt Függetlenség Kupáért Forrai Márton Bendegúz színmûvész és Károly (Tank) atya, Mátyáskút plébánosa csatáztak. A nézõtéren kisebb polémia alakult ki arról, melyikük gyõzelme lenne üdvösebb.
-Igazán szép üzenete lenne, ha egy katolikus pap nyerne - vélte valaki. - Ép lélek, ép test. Egy olyan országban öröm élni, ahol ez megvalósul.
-Ez szép - ellenkeztek vele -, de a pap a szószéken legyen diadalmas. Mit gondolnak rólunk a kommunisták, ha meghallják, hogy a sportversenyen egy hatvan éves férfi nyert? Pláne pap, aki még fegyverforgatónak se áll be.
-Úgy tûnik, Hunnia lakói már kellõen nemzetiek, de még nem elég keresztények...
-Még mindig jobb, mint ha fordítva lenne...
Ezen némi polémia bontakozott ki. Az egyik oldal érvei szerint mindannyian elsõsorban teremtmények vagyunk és csak másodsorban magyarok, németek vagy esetleg románok. A másik párt ezt nem vitatta, de az egyetemes egyházat elég erõsnek érezte ahhoz, hogy megvédje magát, összefogjon az érdekeiért, míg mi, magyarok csak magunkra számíthatunk, ezért ki kell állnunk az érdekeinkért még akkor is, ha az netalán ütközne a keresztény felfogással vagy az egyház hivatalos álláspontjával.
-Ne adja Isten, hogy ez a kettõ ütközzön! - mondta ki a szentenciát végül egy idõsebb úr, s mivel ekkor (tisztes ellenállás után) Tank atya vereséget szenvedett, a nézõk is konszenzusra jutottak. Dicséretes és örömteli, hogy ilyen agilis és vitális papjaink vannak, de a teniszkupát nyerje mégis egy életerõs fiatalember.
++++++++++++++
Este a Duna-parton fényes tûzijátékot rendeztek. Igaz, az elsõ dörrenések hangjára akadt, akinek görcsbe rándult a gyomra, mert azt hitte, a kommunisták rendõrei lõnek. A szél visszafelé fújta a füstfelhõket is, amitõl pedig egyesek könnygázt vizionáltak. De a bátrabbak megnyugtatták õket.
-Ez a diadal fénye és hangja! A magyar rendõrök pedig nem mernek idejönni, mert tudják, hogy mi nem csináljuk össze magunkat, mint Pesten a fideszesek. A mi politikusaink nem fognak védekezni, magyarázkodni és elhatárolódni, hanem kiadják a jelszót: Elõre!
-Így van. A kommunista alapvetõen gyáva fajta, csak akkor támad, ha nincs komoly ellenállás. Vagy mögöttük vannak az oroszok, esetleg - mint most - Washington, Brüsszel meg Tel Aviv.
-Éppen ez az. Most is erõsnek érzik magukat, ezért fognak támadni.
-De most nem lekvárok állnak velük szemben, akik szó nélkül hagynak minden hazugságot, és elnézést kérnek a puszta létezésért, mint ez az ál-ellenzék. Mi nem fogjuk elismerni soha, hogy nekik bármiben igazuk lehet. Amikor rasszistáznak meg kirekesztõsöznek, ezek a fideszes fiúk megértõen bólogatnak azzal a nagy ostoba fejükkel. De soha nem kérdeznek vissza: hol tart ma a magyarság? A szimbólumainkat, ereklyéinket gyalázzák. A Turult, a Szent Jobbot, a Szent Koronát, az Árpádok zászlóját. Elhazudják a múltunkat, ellopják a történelmünket. Melyik népnek szûkült be ennyire az élettere, mint a miénk az elmúlt nyolcvan évben? Trianonban elvették az ország kétharmadát, de ami megmaradt, azon is szorulunk vissza. Nézzétek meg, mi van a magyar vidéken. Vagy a pesti belvárosban. Hol vannak a magyarok?
-Azért akadnak még tökös legények. Például a székelyek!
-Most, két éve tagadtuk meg õket.
-Én ugyan nem! Én igennel szavaztam.
-De egy csomó marha meg nemmel. Vagy el se ment, mert nem érdekli, csak a saját kis nyavalyái. De a székelyeknél is csökken a terület. Marosvásárhely már román többségû. A Gyilkos-tónál, Szent Anna-tónál, ahol azelõtt soha nem láttak oláhot, már kirándulgatnak, fürdenek, dajdajoznak a regátiak. A tótok közben elterelik a Dunát. Nyitrán vernek meg egy lányt, amiért magyarul beszél! A Délvidéken a szlávok saját mocskos háborújukba magyar fiatalokat használnak ágyútöltelékül. A magyar katonák meg közben Afganisztánba meg Irakba mennek az amcsik rendjét fenntartani.
Mielõtt még a kétségbeesés lett volna úrrá a panaszszavak hallatán, Székely Levente, aki ott volt a tömegben, közbeszólt:
-Ha visszaszorulunk akár egy ilyen kicsi szigetre is, mint ez, akkor is ki fogunk tudni törni. Itt a lehetõség, hogy megmutassuk: százezer ember is elhozhatja a magyar feltámadást, ha példát mutat. Úgyhogy, uraim, ne búslakodjunk, ne veszekedjünk, hanem nézzük a tûzijátékot, s gondoljunk arra, milyen kellemetlenül érzik magukat most ellenségeink!
Ezen hír származási helye: Simon Kiadó és Ungváry Zsolt honlapja
( http://ungvaryzsolt.hu/news.php?extend.11 )