– Főszereplő úr – jelentette az adjutáns –, reménytelen tovább tartani a keleti frontot. Tűzszünetet kell kötni, feladni a Donbászt.

– Ezt már hallottam – pöckölt le a gallérjáról egy poloskát. – De mit mondjunk a népnek? (Rövid szünet, amíg a nevetést valahogy visszanyelte, de profi volt, nem okozott gondot együttérző képet vágni.) A népnek, amelyik szenvedett, elvesztette legjobbjait és bízott a győzelemben. Nem fognak minket kinyírni, ha letesszük a fegyvert?

– Fogjuk fel úgy, Vologya, hogy ez csak az első felvonás volt. Írjuk hozzá a saját másodikunkat – javasolta egy mellékszereplő, aki reflektorfényre vágyott. – Itt van ez a felfegyverzett, modern harceszközökkel, rakétákkal és lőszerrel ellátott erős hadsereg. Mi lenne, ha megfordítanánk az arcvonalat nyugat felé? Ha még maradt ott pénz, paripa és minden egyéb, hát ideje volna zsákmányul ejteni. Lenyelhetnénk egész Európát, mint anno, amikor a második ukrán fronttal a nagyapám Bécsbe masírozott… Oh, die schönen alten Zeiten!

https://demokrata.hu/velemeny/szlava-1154325/

Ungváry Zsolt Jobbszél-jegyzete a Demokratában és a demokrata.hu-n.