https://vasarnap.hu/2025/08/06/ungvary-zsolt-megkisertes-latogato-a-siesta-szanatoriumban-novella/

A költőnek éppen tisztább pillanata volt.
Ebbe beletartozott az is, hogy magát költőnek tekintette, függetlenül a külvilágtól és pillanatnyi helyzetétől. Az ilyesmit az utókor dönti el, amikor valakiről mint alkalomadtán verselgető-írogató földesúrról, városi jegyzőről, tanítóról beszél, vagy jeles literátorról, aki megélhetése érdekében polgári foglalkozást is űzött; pedagógus volt, orvos, gazdatiszt, netán vagyonos nemesi família sarja.
József Attila magát költőnek tartotta, percnyi kétséget sem érzett, hogy az utókor is eképpen fogja definiálni, de pusztán a versek honoráriumából nem tudott megélni. Mással viszont nem szívesen foglalkozott, így nem is csodálkozott, hogy körültekintve a hófehér falakon és kórházi ágyakon éppen egy idegszanatóriumban találta magát. Tudatosult benne, hol van, és miért került ide. Amiatt az iszonyatos szakadék miatt, ami a vágyak, a víziók, a belső tudat világa és a valóságos között tátong.

(...)