A mátyáskúti polgármester-választás roppant alacsony részvétel mellett zajlott. Mindazok, akik annak idején szorgalmazták az elszakadást, és abban bíztak, hogy létrejöhet egy politikailag érett, a közösségért felelõsséget érzõ populáció, amely képes saját sorsát is megérteni, önmagát elhelyezni a világban, és valami affinitása van még a nemzet és az emberiség dolgai iránt is, most csalódottan állapították meg, hogy a szavazni jogosultaknak mindössze negyven százaléka kereste fel a kijelölt köröket.
Akadt, aki azzal magyarázta távolmaradását, hogy minek ártsa magát a dolgokba, amikor végre minden jól megy. Amit akartunk, elértük, hátradõlhetünk, hiszen Hunniában az elsöprõ többség utálja a bolsevizmus minden formáját, nem ül fel az ostoba ígéreteknek, nem hagyja magát megtéveszteni, és nem fogja önként visszahozni azokat, akik elõl elmenekült.
Mások számára nem volt megfelelõ választék. A magyarországi viszonyokból itt maradt két nagy párt jelöltjei nem mozgatták meg a fantáziáját, új hun pártok nem jelentek meg a színen, a független pedig annyira arctalan és ismeretlen volt, hogy nem jelentett különösebb vonzerõt.
Néhányan felvetették, miért nem alakult meg egy tisztességes nemzeti párt Hunniában, amit – elsõ hallásra meglepõ, de a magyar lelket ismerve talán nem is olyan logikátlan módon – úgy magyaráztak, hogy mivel itt majd’ mindenki nemzeti érzésû, az egész ország ideológiája és alapvetése erre épül, szükségtelen létrehozni egy pártot, ami ugyanezt vallja. Hiszen abba jószerivel mindenki beléphet, akkor meg mi értelme az egésznek. Magyar ember fõként ellenzékbõl szeret és tud politizálni, az elmúlt ötszáz évnyi ellenzékiség nem maradt nyom nélkül; a hatalommal igazából nem tudnak mit kezdeni.
Sokan éppen a kormányzó iránti lojalitásból maradtak otthon, mert Székely Levente üzenetébõl azt olvasták ki, hogy még ez a leghelyesebb magatartás. A kormányzó késõbb persze cáfolta, hogy ilyesmire buzdított volna bárkit is, de az a fásultság, amivel beharangozta a választási lehetõségeket, elriasztotta a híveit.
A küzdelmet ugyanazok döntötték el, akik Magyarországon is eldöntötték a választásokat. A bizonytalankodók, a pillanatnyi hangulatuknak engedõk, a félmûveltek, az okoskodók. Akikre nem hatott a kormányzó távolságtartó pesszimizmusa, akik elég tájékozottnak tartották magukat ahhoz, hogy éljenek szavazati jogukkal, de hiányzott belõlük az éleslátás, hogy a független jelzõ mögött megsejtsék a valódi függéseket. Így az ötvenöt éves Szigeti Norbertre, a korábbi gazdasági középvezetõre, jelenlegi adótanácsadóra, a rejtélyes hátterû globális pénztõke néhány gátlástalan figurája által megkörnyékezett férfira adták voksukat. A felszínesen értékelõk még örültek is, hogy lám, milyen okosan döntött Mátyáskút, amikor nem lökték a falut egyik nagy párt kezébe sem, hanem a nép egyszerû, független gyermekére bízták az irányítást.

+++++++++++++++++++++

Magyarországon ezalatt bohózatba illõ körülmények között próbálták megtalálni a váratlanul lemondott Gyurcsány utódát. Természetesen nem igazi bolsevik lett volna, ha normálisan lemond, és hatalmát a köztársasági elnöknek visszaadva, elõrehozott választásokon a népre bízza a döntést. Ennél rafináltabbak a kommunisták, akik ha egyszer megkaparintották a hatalmat, még sosem adták ki a kezükbõl önként és vér nélkül. (A ’89-90-es rendszerváltozás ne tévesszen meg senkit, ugyanis nem a hatalmat, hanem csak a csõdtömeget adták át, abban bízva – nem is reménytelenül -, hogy az elsõ adandó alkalommal gazdasági-, kapcsolati-, média- és kulturális hatalmuk mellé visszaszerezzék a politikait is.)
Némi átveréses szakasz után – amikor rég levitézlett, gazdasági szakembernek hazudott kalandorok, köztörvényes bûnözõk és jelentéktelen pártkatonák után – megtalálták az ideális jelöltet egy libatolvaj személyében.
Lehel és barátai a fejüket verték a falba.
- Hihetetlen, hogy megint nem sikerül elzavarni õket.
- Miért, te bíztál benne? – kérdezte némi malíciával Barnabás, akit a történelem avatott ismerõjeként nem ért meglepetésként az események ilyetén fordulata. Meglátása szerint (amit nehéz lenne cáfolni) mindig a lehetõ legrosszabb forgatókönyv valósul meg. Igaza van ugyan Marxnak meg Hegelnek, hogy a történelem egyfajta spirálként visszatér önmagába, de nem felfelé, hanem lefelé halad. Mindig az az érzésünk, hogy ezt már megéltük, ezeket a pofákat már láttuk, de egyre élhetetlenebb a világ, és egyre pofátlanabbak az alakok.
- Igen, bíztam – vágta oda Lehel, az örök optimista. – Azt gondoltam, most tényleg kimegy egymillió ember az utcára, és addig ott is marad, amíg ezek végleg el nem tûnnek a fenébe.
- Ezek? Kik azok az ezek?
- Akik negyedszer is padlóra vitték az országot, és még mindig a képünkbe hazudják saját demokratikus, haladó mivoltukat, amikor pedig csak a leghitványabb hazaáruló gazemberek.
- Negyedszer? – csodálkozott Zsombor, aki viszont inkább a jelenben élt, és nem a történelmi tapasztalat, hanem a pillanatnyi tettek alapján ítélt. (Ezek alapján egyébként pont úgy rühellte a kommunistákat és liberálisnak hazudott segédcsapatukat, mint Barnabás, aki évszázados tapasztalatok esszenciájából alkotta meg értékítéletét.)
- Legalább – bólogatott Barnabás. – Elõször 1918-19-ben. Kommün, bolsevizmus, terror, Trianon. Aztán 1945, illetve pontosabban ’47 után; kommunizmus, szovjet megszállás, diktatúra, félelem, megtorlás, csõd. Harmadszor Kádárék: legvidámabb barakk, kicsi vagy kocsi, internacionalizmus, kaparj kurta, gulyásleves, Trabant, hétvégi telek, kussolás, kölcsönök, jövõ felélése, hazugságok, újabb csõd. Most negyedszer a Medgyessy-Gyurcsány vonal. Antimagyarizmus, kótya-vetye, szabadrablás, antifasiszta akciók, december 5-e, könnygáz, gumilövedék, kordon és a végén Gordon. Õ még nem akasztat nyíltan, mint Szamuely, kivárja, amíg a tönkretett gazdák magukat akasztják fel.
A fiatalok szomorúan néztek össze. Nekik most kezdõdik még csak a felnõtt életük – ebben a világban?
- Ez a nép nem is érdemel jobbat Gyurcsánynál meg Bajnainál… - dünnyögte Barnabás.
- Mindenki utálja õket – vélte Zsombor. – Nézzétek meg a közvélemény-kutatásokat.
- Akkor hol vannak? Lapulnak odahaza?
- Nem közvélemény-kutatást kell nyerni, elvtársak – vigyorgott Lehel.
- Igazuk van a hun-szigetieknek – mondta némi kivárás után Barnabás. – Ki kell innen vonulni.
- Hova? Ahogy Zrínyi javasolta, menjünk el Dél-Amerikába?
- Vagy Madagaszkárra. Az jó nagy, ráadásul sziget, nem kell a szomszédainkkal hadakozni.
- Jó, de a szocialista szavazók meg a szadeszosok maradjanak itthon.
- Azt már nem! – kiáltotta magából kikelve Lehel, aki sosem volt eléggé fogékony a viccelõdésre. – Éppen ezt akarják. Megszabadulni tõlünk, és egyedül bitorolni az országot. Hát én azt mondom, mindenki az õ malmukra hajtja a vizet, aki elmegy. A hunok is.
- Na, ehhez mit szólna Molnár Zoli barátunk?
- Biztos megmagyarázná, miért neki van igaza. Ehhez ért a magyar ember: bármit is csinál – vagy nem csinál – remekül meg tudja magyarázni, miért cselekedett helyesen…

++++++++++++++++++++++

Gombás Mátyás, a mátyáskúti katolikus általános iskola matematikatanára éppen három gyereket korrepetált, amikor kopogtak (bár inkább nevezhetnénk dörömbölésnek), s belépett (berontott) Tank atya, a helyi plébános, aki ebben a minõségében fenntartója is volt az intézménynek. Néhány hete megpróbálta rábeszélni Gombást a polgármester-választáson való indulásra, de – ami egy évezredben csak egyszer esett meg vele (egyszer még a másodikban, és most ez, a harmadikban) – visszautasították a kérését.
Szeme szikrát szórt, s öblös hangján mindjárt bele is kezdett volna mondókájába, de meglátva a papirosok fölé görnyedõ kicsiket, visszafogta magát.
- Gyere ki egy percre, tanár úr! – sziszegte, s elõre ment a folyosóra.
- Fejezzétek be egyedül, mindjárt ellenõrizzük – mondta Gombás, és követte az atyát. A folyosón aztán már nem fogta vissza magát a pap:
- Hát errõl beszélek! – süvöltötte. – Mert a magyar keresztény meghátrál. Nem vállal közéleti szerepet. Mert beéri a vasárnapi keresztény imádságos arcával. Hát hétköznap is keresztények vagyunk, feladatunk van, misszióban élünk minden percben!
A matematikatanár ismerte jól a plébános felfokozott hangulatait, örökös belsõ tüzét, a próféták csillapíthatatlan szenvedélyességét, ezért nem sértõdött meg a támadás miatt, csak csendesen annyit kérdezett:
- Mi a gond, Károly atya?
- Gond? Olvasol újságot, Mátyás fiam? Nézed a helyi tévét? Beszélsz emberekkel? Tudod, ki lesz a polgármestered holnaptól?
- Tudom. Az a független. Szigetinek hívják.
- „Szigetinek hívják” – affektált gúnyosan az atya. – Ennyit tudtok. Mi a neve. Holnap eladja az ásványvizünket, holnapután a házunkat, aztán a gyerekeidet, a végén téged is. Te meg annyit dünnyögsz: „Szigetinek hívják”. Hát miért belõle lett a polgármester?
- Biztos azért, mert rá szavaztak a legtöbben.
- De miért? Miért rá? Mert normális jelölt el sem indult. A politika, a közélet magától nem fordul jó irányba. Mikor tanuljuk már meg végre? Azt hittem, ezt Hunniában értik. Olyanok vagytok, mintha még mindig Magyarországon élnétek! Turáni átok, sorscsapás, globális összeesküvés! Errõl beszéltek, de ha tenni kéne…
- Károly atya, nekem huszonhat órám van hetente. Szervezem a versenyeket, a továbbképzést, korrepetálok, négy gyereket nevelek…
- Kibúvók! Mindenre találhatunk mentséget. De hozzám ne jöjjön senki panaszra, ha majd elveszik az egyháztól az iskolát. Vagy idegenek zsebébe folyik a mátyáskúti ásványvíz haszna. Ha majd az összeset kitermelik, és eladják külföldre, mi meg vehetjük drága pénzért, ha egyáltalán kapunk belõle, vagy csak szennyvizet mérnek ki nekünk húszforintos Tesco gazdaságos palackokban… Mert ez van, ha a rendes emberek háttérbe húzódnak! Jönnek ezek a szerencselovagok, akik nem a közösségért akarnak tenni, hanem pusztán a hatalmat gyakorolni. Bármi áron, bárkinek a javára, aki megfizeti. – Mély levegõt vett, s mint vátesz fejezte be: - Ha baj lesz, ti is éppen olyan vétkesek vagytok, mint Szigeti vagy más mameluk, aki beáll a Sátán szolgálatába.
Miután mérgét kiadta, dühösen sarkon fordult és elviharzott, mert még egy temetése és egy miséje volt mára, amellett, hogy öttõl-hatig gyóntatott, vacsorára pedig a kormányzóhoz volt hivatalos.

++++++++++++++++++++++++

Hivatalosan nem hívták válságtanácskozásnak, de gyakorlatilag ezzel a céllal jött létre az etelvári városházán az a gyûlés, amelyen a kormányzó mellett Homoki Alíz, Varga Ottó, Morczos Kálmán valamint Károly atya is megjelent.
Már a vacsora elfogyasztása is feszült légkörben zajlott, csak Varga Ottó szellemességei oldották pillanatokra a hangulatot. Az étkezés befejezése után átvonultak egy kisebb terembe, ahol Székely Levente röviden vázolta a problémát: Mátyáskúton minden bizonnyal olyan jelölt szerezte meg a polgármesteri széket, aki nem tekinthetõ a hunniai függetlenség biztos hívének, személyes motivációi nem ismertek, a mögötte álló befektetõi csoportokban pedig egyenesen ellenséges szándék gyanítható.
- Nagy kérdés, hogy akkor most mi legyen? – vetette fel a kormányzó. – Ügyeljünk a formalitásra és tiszteljük saját törvényeinket, vagy egyszerûen érvénytelenítsük Szigeti megválasztását?
- Az emberi törvény csak írott szó. Ha ellentétes a közösség érdekével, át kell rajta lépni – vélte Károly atya. – Nekünk nem papirosokkal, törvénykönyvekkel, jogi csûrcsavarokkal kell elszámolnunk, hanem a ránk bízott lelkekkel. Világos, hogy Szigeti kinevezése kárára lenne Mátyáskút lakosságának, de talán az egész szabad államnak.
- Azért bohócot mégse csinálhatunk magunkból – jegyezte meg Varga Ottó. – Szigetit megválasztották. Adjunk legalább esélyt neki. Ha mi magunk kérdõjelezzük meg a saját játékszabályainkat, holnap az egész rendszert joggal vonják kétségbe. Akkor pedig anarchia jön, káosz, és összeomlik Hunnia.
- Gyurcsányt is az emberek választották.
- Puccsal került hatalomra…
- 2004-ben igen. De aztán 2006-ban megválasztották. Demokratikusan. Ennyit érnek ezek a demokratikus izék. Ha a demokráciával tönkre tesszük az országot, akkor nem kérek belõle. Gyurcsányról is pontosan tudta minden értelmes ember, hogy pusztulásba viszi az országot. Szigetivel is ez lesz. Nem kellene kivárnunk, hogy Magyarország sorsára jussunk. Inkább vállaljuk fel az antidemokrata szerepet, mintsem végignézzük az ország összeomlását.
- Kishitûek vagytok – mondta Homoki Alíz. – Ennyire gyengének érzitek Hunniát, ennyire nem bíztok magatokban meg a nemzetben, hogy egyetlen embertõl így megijedtetek? Szép is lenne, ha Szigeti megdöntené egymaga a hun függetlenséget. Akkor az a függetlenség fabatkát sem ér.
- Nem egymaga, ezt te is nagyon jól tudod, Alíz. Szigeti mögött azok a nemzetközi csoportok állnak, amelyek döntöttek már be Hunniánál nagyobb államokat is. Hogy mást ne mondjak, a szomszédos, tízmillió lakosú és kilencvenháromezer négyzetkilométeres Magyarországot is. Ott találtak hozzá egy Gyurcsányt, itt találtak hozzá egy Szigetit. Mind a kettõ vacak, jelentéktelen stróman. Nem is tõlük félek. Hanem a valódi ellenségtõl. Amelyik sosem mutatja nyíltan az arcát, de tudjuk, érezzük, tapasztaljuk, hogy tevékenykedik.
- Ez maga a Sátán! – helyeselt Tank atya. – Rombolja a hitet, az erkölcsöt, a bizalmat, az erõt, a reményt. Kiöli a szeretetet, mert örökös feszültségeket szít. Hazudik, hazudik és hazudik!
- Úgy látszik – bólogatott a kormányzó -, bennünk, magyarokban valami genetikai program mûködik, ami szerint mindig hiszünk annak, aki hazudik, aki ellenünkre van. Aki azt állítja, hogy a javunkat akarja, miközben a javainkra fáj a foga. Aki pedig valóban jót akar, azt mindig elveszejtik. Mentségünkre szolgál, hogy utólag azért általában szobrot emelünk neki.
- Ezek elméletek – szólt Varga. – Csatlakozom Alízhoz: ha töröljük a választás eredményét, teljesen hiteltelenné válik az egész rendszer. Nevetségessé tesszük magunkat, s nem csak azt ismerjük el, hogy ostoba diktátorok vagyunk – még ostobább és még nagyobb diktátorok, mint azok, akik miatt kiszakadtunk Magyarországból –, de a gyengeségünket is beismerjük. Megrettenünk egy senkitõl, egy ilyen adószakértõ mókustól…
Székely Levente feltette szavazásra a kérdést:
- Ki mondja azt, hogy semmisítsük meg a választást, és írjunk ki újat?
- És ha újat írsz ki, ki fog indulni? És ha akkor is Szigeti nyer?
- Azzal legalább idõt nyerünk. Tehát, ki szavaz az eredmény megsemmisítésére?
A kormányzó és Tank atya jelentkeztek, bár – s ezt mindannyian tudták – az atyának semmilyen formai jogköre nem volt, Székely azért hívta meg, mert az érintett település legbefolyásosabb emberének számított.
- Ki mondja azt, hogy iktassuk be Szigetit?
Varga Ottó és Homoki Alíz jelentkeztek, majd kis szünet után Morczos is. Székely kelletlenül bólintott.
- Akkor hát minden megy tovább a törvényes kerékvágásban.