2019. júl.
28.
Korral jár...

Az írás megjelent a Képmás 2019. júliusi számában.

Számos civilizációban kialakult az a nézet, hogy a korral együtt jár a bölcsesség. Ebből születtek az olyan testületek, mint a spártai Vének Tanácsa vagy akár a szenátus Rómában, aminek elnevezése ugyancsak az öregségre utal, bár hallatán mi már a szenilis szóra asszociálunk először. Természetesen logikus, hogy a több megélt esztendő szükségszerűen több tapasztalattal jár, még ha az információk begyűjtése és raktározása nem is azonos az okossággal. Ez tehát nem ilyen egyszerű, amit mi sem bizonyít jobban, mint a rengeteg híres találmány, művészi alkotás, innováció, amik fiatal emberekhez (vagy nagy tudósok-művészek fiatal korához) kötődnek.

A korral ugyancsak összefüggő szellemi leépülésből fakadó hanyatlás idővel meghaladja a gazdagabb tapasztalatokból eredő előnyt. Bizonyos pozíciókhoz óhatatlanul el kell érni egy megfelelő kort. Igazán magas beosztásokban (főleg a politikában) ritkán találunk huszonéveseket; amerikai elnökök, szovjet pártfőtitkárok bőven ötven, hatvan, sőt hetven felett léptek hivatalba. (A kivételek itt is erősítik a szabályt, Kennedy vagy akár Putyin ötven alatt is karizmatikus, komoly vezető tudott lenni; de gondolhatunk akár Orbán Viktorra, aki 35 évesen lett először miniszterelnök.)

Ismert szituáció, hogy valamilyen összejövetelen, ünnepségen felkérnek valakit néhány gondolat, köszöntés elmondására. Ilyenkor előtérbe kerül a kor és a tekintély közötti összefüggés, és nem a közösség aktív tagjai közül kerül ki a szónok, hanem a hajdani nagy tiszteletű vezető, professzor, címek és kitüntetések birtokosa szónokolhat. Magam is tanúja voltam például egy plébániai ünnepségen, ahol megannyi friss, okos pap és világi hívő között a régen nyugalmazott, hajdan megkérdőjelezhetetlen tekintélyű, közmegbecsülésnek örvendő férfiú beszélhetett. Kicsit összefüggéstelenül, a szavakat keresve, rendezett gondolatok nélkül. A jelen lévők közül valószínűleg bárki nívósabb, komolyabb, szórakoztatóbb formában élhetett volna a lehetőséggel, ám pozíciója egyelőre nem engedte. S amikorra majd elér oda, hogy őt kérik fel hasonló szituációban, már nem fogja tudni ugyanezt a szintet hozni, s a hallgatóság soraiban ott gubbasztanak az aktuális fiatalok telve ötlettel, mondanivalóval, sziporkákkal.

Az ideiglenes pályaelhagyással járó kieső évek dacára én is elértem a kort, amikor az életpályamodell szerint megszereztem a pedagógus 2 fokozatot. A jól sikerült minősítő vizsga utáni következő alkalommal vittem egy kis süteményt az osztálynak, és körbeadtam a tálat. Közben természetesen rendes menetében folyt az óra, s egyszer csak látom, hogy az egyik fiú ütemesen rág. „Jó étvágyat!”, szóltam rá kicsit gúnyosan, hogy hát mégis a fegyelem… Ő döbbenten nézett, és ekkor én is rájöttem, hogy pár perccel korábban én magam kínáltam a sütit… Volt annyi lélekjelenlétem, hogy valami poénnal elkentem a dolgot, de nem merek belegondolni, mi történhet, ha mesterpedagógus leszek…