2019. febr.
07.
Düh (Jobbszél)

A Momentum elnöke mindig is híres volt arról, hogy kezét a társadalom ütőerén tartva a közösség legapróbb rezdüléseit is mindig pontosan elemezte. Így sikerült megállapítania, hogy az emberek nagyon dühösek, és ebből előbb-utóbb felkelés lesz a kormány ellen, amit egy törpe kisebbség választott meg. Kiállt tehát Fekete-Győr egy kisasztallal a Március 15. térre, hogy aláírásokat gyűjtsön a dühös emberektől. Éppen jött is arra valaki a korzón, és amikor felismerte a fiatalembert, odalépett hozzá. F. Gy. nagyon megörült neki.

– Ugye maga elképesztően dühös? – kérdezte tőle.

– Igen – felelte a férfi, és csakugyan, a szeme mintha kezdett volna vérben forogni. – Roppant dühös vagyok, és nem kevesen érzünk így.

– Hát ez remek! – lelkesedett a momentumos, és odatolta az ívet. – Itt kell aláírni. Már heten leszünk dühösek, ha csatlakozik hozzánk. Ha nem számítom magamat, Donáth Annát, Hajnal Mikit, magamat, Annát és Mikit, akkor maga lehet az első, aki aláírja. Látom, már iszonyú dühös.

– Csakhogy én rátok vagyok dühös. Végre ötvenéves fejjel normális országban élhetnék, olyan anyagi biztonságban, mint korábban soha, erre jöttök, és szét akartok verni mindent. Már akkor irtó pipa voltam, amikor megfúrtátok az olimpiát, most meg randalíroztok karácsonykor és kétszázan gyártjátok a vágóképeket a külföldi híradókba, hogy káoszt mutassatok. Nektek semmi nem jó, ami magyar, ezért egy kis Petőfi-idézetet körmölnék a papírodra:

„Hollók vagytok ti, undok éhes hollók, / De a magyar még nem halotti test, / Nem, istenemre nem! s hajnalt magának / Az égre a ti véretekkel fest. / Legyen tehát ugy, mint ti akartátok, / Élet-halálra ki a síkra hát, / Ne légyen béke, míg a magyar földön / A napvilág egy ellenséget lát, / Ne légyen béke, míg rossz szívetekből / A vér utósó cseppje nem csorog…”

– Látod – veregette meg Fegyőr vállát, mert közben jobb kedve lett –, ilyeneket mi is tudunk…