Ő, akit most nem nevezünk nevén, betolta a szobába a bankjegyekkel teli két utazóládát. A társaság tagjainak mohón csillant fel a szeme. A megbízó azonban dühösen közölte, mennyire elégedetlen velük, nem intéztek el semmit. Valaki megjegyezte, hogy hát itt van a Sargentini-jelentés.

– Az nem a ti érdemetek, hanem az enyém – legyintett az idegen.

– Én megszavaztam – jelentkezett buzgón Újhelyi.

– Még szép. Az a baj, hogy mind kretének vagytok. Csak volna legalább egy tehetséges emberem!

– Én tehetséges vagyok! – ajánlkozott Bernadett, de Szanyi letorkollta:

– Te nő vagy, Berni, még nem fejlődött ki az agyad. Hallgassuk meg inkább Bencét, mit tud erre mondani.

– CÖF – felelte Bence öntudatosan. A megbízó a körmét rágta kínjában, hát még amikor beindult az ötletbörze. Frappáns javaslatok születtek: obstrukció, tüntetés, sztrájk. A módszerben is megegyeztek, úgy foglalták össze: hazudni orrba, hazudni szájba, hazudni minden hullámhosszon.

– A kormány a gyerekeket nyomatja – mondta undorral Vadai –, azt kéne bemutatni, mennyire utálatosak, nyálasak, beszariak kicsinek, később szemtelenek, nem csinálnak semmit, csak viszik a pénzt.

– Ezzel vigyázzunk, mert az a néhány tüntető pont ezekből a léhűtő egyetemistákból kerül ki, ne vesszünk össze velük. Mit gondolsz, Bence?

– CÖF, CÖF.

– Kitűzhetnénk valami szép célt – ábrándozott Tóth Bertalan. – Hirdessünk harcot az alkohol ellen!

– Nana – fenyegette meg tréfásan mutatóujjával Gyurcsány. – Ne vesd el a sulykot, karón varjú nem terem.

– Képesek vagytok bármire? – kérdezte a megbízó lesújtva, és végignézett szövetségesein. Kunhalmi folyamatosan vihogott, Gyurcsány ide-oda kígyózott, Szanyi az asztalt verte cipője sarkával, Szél drámaian bejelentette, hogy őt Orbán becsukatja, Juhász Péter sípolt, Szabó Tímea bábozott. Tordai szelfiket készített, de kiverték a kezéből a telefont, mert ez mégsem nyilvános esemény. Erre szomorúan leült a sarokba.

– CÖF, CÖF – pityeregte.