2018. nov.
22.
Történelmi filmtervek

Az utóbbi időben felélénkült a magyar történelmi filmek szükségességéről szóló vita. Én 2014-ben a Demokrata Jobbszél rovatában már felvetettem ezt a problémát, javasoltam is néhány filmtervet (volna még bőven ötletem), csak a történeti hűség kedvéért az alábbiakban közlöm azokat az írásokat, amik 2014 nyarán jelentek meg.

Nyugat-Európa nagy múltú (vagy legalábbis magát annak tartó) országai remekül értenek ahhoz, hogy történelmük jeles és érdekes eseményeiről filmeket csináljanak, s azokkal megismertessék a világot is. (Ez hatványozottan igaz az amerikaiakra, akikkel pedig összesen annyi történt, hogy néha lelőtték egy elnöküket, rabszolgákat tartottak, illetve belekontárkodtak az európaiak polgárháborújába.) A kontinensen az angolok és franciák járnak élen e témában, előfordult, hogy a különböző magyar csatornákon egy hét alatt háromszor fejezték le Boleyn Annát.

De Richelieu-ről és a 4 muskétásról is többet tudunk, mint Bakócz Tamásról vagy Tomori Pálról. Hány filmet kellett végignéznünk az angol íjászról, Robin Hoodról, míg a legalább olyan kvalitású magyar íjászokról (pl. Bulcsúról) mit se hall az átlagember.

Az első Orbán-kormány idején történt némi kísérlet a múlt nagyjátékfilmes bemutatására, de a Hídemberen (hát, istenem…) kívül nem készült semmi, ráadásul pont a Reformkorról eddig is volt bőven anyag.

A teljesség igénye nélkül a következő hetekben néhány rövid szinopszissal bemutatnám, milyen hollywoodi kincsesbányát rejt a históriánk. A költségekről meg csak annyit, hogy a nemzettudat erősödésében, az idegenforgalom megélénkülésében, országimázsban visszahozhatja az árát. Nem is beszélve arról, hogy a diákokat el lehet vinni a moziba, a dvd-ket megvásárolhatják oktatási intézmények és magánszemélyek, leadhatják a tévék... A 4-es metró árából (azt is kiköhögtük, pedig semmi értelme) 100 ilyen filmet is le lehet forgatni.

Kezdésnek ott van Attila és a hunok. Ehhez meg is van az irodalmi alapanyag, Gárdonyinak A láthatatlan embere. Gyönyörű szerelmi történet, látványos csaták, temetés a Tisza medrébe, majd a sírra alázúduló víztömeg. Itt vannak nekünk Kassai lovasíjászai mint statiszták; sehol másutt nem ismerik úgy a hunok gondolkodását, külsejét, harcmodorát, mint nálunk (persze szakértőként nem az Akadémia finnugrászait kell felkérni).

 

A történelmünket feldolgozó filmfolyam következő része a honfoglalás előtti időkről szólna. Tudjuk, hogy a magyar őstörténetben az elmúlt 150 évben olyan ál-utakra tévedtünk, amelyből talán éppen nagysikerű filmek által lehetne kikeveredni, de ehhez politikai akarat, kutató munka és sok egyéb szükséges, ezért ezt most én hanyagolnám. A nagy dilemmára azonban – vajon merre keressük őseinket, kik is az őseink – van egy roppant egyszerű válasz: középkori krónikáink és a világ egyaránt szkítáknak tartott minket. Tehát meg kell nézni, miket írnak a szkítákról (erről bőven van anyag Hérodotosztól kezdve a kínaiakig), és az a mi őstörténetünk.

A honfoglalás előzményei ugyancsak izgalmasak. Emese és Ügyek szerelme, a csodálatos, jövendölő álom, a turul, amely a családnak a nevet adja. Majd a hét törzs szövetsége, vérszerződés (ld. ugyanezt a szkítáknál, de Máté evangéliuma is éppen úgy írja le ember és Isten vérszerződését, mint Anonymus a vezérekét). Aztán maga a honfoglalás mint katonai akció lebonyolítása; remek csatajelenetekkel, Álmos és a bizánci követek tárgyalásával, intrikákkal – a bolgár fronton Levente elárulása a bizánciak által - , végül az egész lezárása a szeri gyűléssel, ami voltaképpen egy óriási Te Deum. Padányi Viktor Dentu-Magyaria című könyve szolgálhatna a forgatókönyv alapanyagául.

A Honfoglalás a magyar história szempontjából talán a legfontosabb, évezredeket meghatározó esemény, hetente készülhetne róla film, színdarab és regény, az sem volna túlzás. Az európai történelem is más lenne enélkül: 962-ben miattunk kénytelenek összefogni, s alakul meg a Német-római Császárság, rányomva bélyegét majd ezer éven át a kontinensre.

Az államalapításról kézenfekvő volna az István, a királyból egy látványos, igazi hollywoodi produkció, románkori templombelsőkkel, statiszták ezreivel végrehajtott koronázással, véres csatajelenetekkel, de sajnos amióta Szörényi Levente elmondta, hogy ő voltaképpen nem is így gondolta, csekély ennek az esélye. Úgyhogy a jövő héten egy másik Szent István szinopszissal jövök.

 

(A magyar történelem filmre kívánkozó sztorijaiból a következő: Regnum Marianum.)

Az esztergomi palota egyik termében haldoklik a király. Az ágy mellett lobogó gyertyák vibráló fénye a falakra rajzolja a látogató árnyékát. Gellért püspök gyóntatja Istvánt. Az uralkodó magányról panaszkodik, családi tragédiáit sorolja, aggódik az ország miatt. „A koronának van örököse”, nyugtatja a püspök, István próbál feltámaszkodni, kétségbeesetten néz az ajtó felé.

Odakint, a folyosón Orseolo Péter, a kijelölt utód ellenőrzi a katonáit, akik vigyázzák (őrzik?) a szobát. „Quando morirá il re?”, kérdezi. „Hoffentlich bald!”, felel valaki.

– Imre készen állt a feladatra, de megölték – jajdul a király.

Visszamegyünk az időben: Imrének magyarázza apja a jó király ismérveit. „Magyarország hatalmas és erős, de ügyesen kell vezetni. Ha lesz elszánt királya, menni fog, ha anarchiába süllyed, akkor elpusztul.” Snitt. Imrét várják vissza a vadászatról, de csak egy lovas érkezik a gyászhírrel. Gizella zokog, István próbálja vigasztalni: „Szegény feleségem. Szegény Magyarország.”

Később András tesz szemrehányást a királynak: „Gyengeséget mutattál. Miért nem kérted számon a németeken Imrét?” „Neked is lett volna okod megölni, ahogy apádnak is! Magatoknak akarjátok a trónt.” „Hiszen nem én öröklök! Mert kedvesebb neked az idegen, mint a Turul nembeli vér. Aztán csodálkozunk, ha odajutunk, hogy megölik a magyar király fiát!”

Ismét a sötét szoba. Gellért: „Gyalázatos beszéd. András azóta külföldre menekült, bizonyítva bűnösségét.”

– Az apját megvakították – szól István.

– Te vakíttattad meg – mondja Gellért. – Pogány volt!

– Mindketten tudjuk, hogy nem igaz.

Végül Gellért fel akarja oldozni: „Isten megbocsátja vétkeid.” István dühösen felemelkedik: „Te oldozol fel engem?” Gellért kimegy. A folyosón Péter eléje áll: „Mi a helyzet?” „Az Úr rövidesen hazahívja.” Péter mosolyogva int a katonáinak: „Feküdjetek le!”

A beteg király felkel, átbotorkál a kápolnába. Letérdel az oltárhoz, és felajánlja az országot Szűz Máriának.

 

 

Egy újabb javaslat az ötlethiányukban képregényhősökből filmeket farigcsáló hollywoodiaknak:

András és Levente, a két Turul nembeli herceg száműzetésben él a Kijevi Ruszban, Bölcs Jaroszláv idején. Követek érkeznek hozzájuk hazájukból. „A nyugatról jött idegenek tönkre teszik az országot”, panaszkodnak. „A trónbitorló Péter irtja a magyart, István királynak nem volt igaza. Gyertek haza rendet tenni!” Anasztázia, András felesége könyörög: „Maradj, mi dolgod ott, ahonnan elkergettek?” „Az a mi örökségünk. Jog és kötelesség szerint. Nyergeltetek.”

Eközben a Békés megyei Vata vezetésével lázadás tör ki. „Nekünk nem kell a sajátunk helyett a nyugatiak haragvó és harácsoló Istene!” A felkelők templomokat gyújtanak fel. A dézsmaszedőket megölik. „Előírják, mikor és hogyan imádjuk az Istent”, dühöngenek. „A saját hazánkban!” „Vért akarunk! Péter vérét!” „Nem lehet a törvényes király ellen menni! Rendnek lennie kell!” „A Vérszerződéskor kimondatott, hogy vezér felettünk csak a Turul nemzetségből lehet. Más urat nem fogadunk el.” Több idegen papot is meggyilkolnak. A legvérmesebbek győzködik a többieket: „Most kell tőlük végleg megszabadulnunk, hogy többé ne csaphassanak be bennünket. Soha ne higgyünk nekik! Pusztítsuk el a hivatalt viselő németeket és taljánokat, ne parancsolhassanak a magyarnak!”

„Igaz a hír? András átlépte a határt?” A kémek jelentése megbízható. Vata és emberei elindulnak, hogy a pesti révnél találkozzanak az új királlyal.

Gellért, a csanádi püspök, hosszú ideje aktív részese a történéseknek. Most Székesfehérvárról indul ő is a pesti rév felé. „Péter bukott ember. Ha András szembefordul az egyházzal, Magyarország elveszett.” Útközben misét mondanak. „Ma a vértanúság kegyelme vár ránk”, szól a püspök. A Kelenhegyhez érve Vata emberei rajtuk ütnek, Gellérttel végeznek. Szekere legurul a sziklákon, a háttérben felsejlenek egy szobor kontúrjai, kezében kereszttel a Duna fölé magasodva. A Megváltó áldását vagy a hódítók igáját tartja?, de ez már egy másik forgatókönyv.