2016. máj.
23.
Túszejtés a fővárosban XVIII.

A történet 18. része

8.

 

Gänsének csörgött a magán használatú mobilja; ennek a számát csak két-három ember ismerte. A kijelzőn Margarine arca látszott. A miniszterelnök gyorsan felvette, első pillanatban azt hitte, valóban a felesége keresi. Ám az arckép ezúttal megtévesztőnek bizonyult. Férfihang jelentkezett.

            - Ian Dexim vagyok – szólt. – Ugye nem hallgatják le a telefonját?

            Gänse homlokára verejtékcseppek ültek ki. A düh, az idegesség, a gyűlölet fojtogatta.

            - Ezt a telefont senki sem hallgatja le. Mi van a feleségemmel?

            - Jól van.

            - Hová vitték?

            - Ez egyelőre nem aktuális.

            - Mit akarnak?

            - Találkoznunk kell személyesen.

            - Találkoznunk?

            - Sajnos, ez elkerülhetetlen.

- Hol?

- A várostól északra, a Hárs-erdőben van egy turista menedékhely. Elküldöm sms-ben a gps-koordinátákat és az időpontot. Egyedül jöjjön, ha még látni akarja Margarine-t.

            - E-egyedül megyek! – Hirtelen elvesztette az önuralmát. – Ké-kérem, ne bántsák! – kiáltotta bele a készülékbe. Kattanás jelezte, hogy Dexim megszakította a vonalat.

            Griscsuk felvont szemöldökkel, és apró fejbiccentéssel kérdezte, mit szólt a nagyember.

            - Minden rendben – mosolygott Dexim. – El fog jönni.

            A két férfi a kis ház teraszáról figyelte a csöndes erdőt. Most mintha még a madárcsicsergés is alábbhagyott volna. Evelyn a szobában ült, apró lap-topján dolgozott. A foglyokra Griscsuk két embere vigyázott a pincében. Ezek nem afféle Poli-szerű amatőrök voltak. Amikor Dexim először meglátta őket, a torkára fagyott a kérdés („Mi a fenének bevonni további embereket az ügybe?”). A fickók morow nyelven árva kukkot sem értettek. Szakszerűen lökdösték be Margarine-t, a nudista Robertet és az értelmi fogyatékos Josit a pincébe. Aki látta őket, kétsége sem támadhatott: ha ők nem akarják, akkor ez a három ember innen élve nem fog távozni.

            Ma délelőtt még az a kövér ukrán is meglátogatta őket, akitől formailag Griscsuk a házat „bérelte”. Üzleti ügyeikről tárgyaltak az anyanyelvükön. Evelyn és Dexim csak azt érzékelték, hogy adott pillanatban Griscsuk szeme kidülled, kiabálni kezd, a kövér hátrál, magyarázkodik, aztán a vállát vonogatja, Griscsuk szitkozódik, elsírja magát, a kövér hátba veregeti, sóhajtozik, Griscsuk ökölbe szorított kézzel veri az asztalt.

            Miután magukra maradtak, Dexim megkockáztatta, hogy a különös jelenetről némi magyarázathoz jusson. Griscsuk addigra teljesen lehiggadt.

            - Mi volt ez? – kérdezte a vállalkozó.

            Az ukrán legyintett.

            - Kiderült, hogy a gimnáziumi túszejtők a fegyvereket az én testes barátomtól szerezték be. Ő természetesen nem tudta, mire kell. Ismerte a Dilis becenevű fickót, aki nagy valószínűséggel a kormány ügynöke volt. De hát ezt sejtettük. Csak nehéz vele szembesülni.

            - Ez legalább megerősít minket, hogy nem hibáztunk nagyot, amikor elhatároztuk az akciót.

            - Még várjuk ki, mekkorát hibáztunk – szólt közbe Evelyn, aki cikket írt az eseményekről. Eleinte tartott tőle, hogy mint emberrabló miként válik be, de tulajdonképpen élvezte a helyzetet: végre főszerepet kapott. Nem egy vacak kétperces bejelentkezésre kell várnia egész nap a lepényevő versenyen, miközben a terrortámadáshoz mást küldenek. Most ő volt itt, a terrortámadás kellős közepén, és a lap-topján remek írások születtek, amelyek bizonyították, hogy Evelyn Ladogan nem egy buta liba, hanem történelemalakító fontos személyiség.

 

9.

 

Dexim a megbeszélt időpontnál bő órával előbb elfoglalta helyét a menedékhelyen. Előtte óvatosan körbejárt, de semmi sem utalt rendőrök vagy kommandósok jelenlétére. Az ösvényre néző ablakhoz ült, onnan figyelt. A csöndet csak madárcsicsergés törte meg; a vállalkozó izgalmat érzett, de félelmet nem. Sejtette, hogy Gänse nem fogja a felesége életét kockára tenni azzal, hogy őt bántani próbálja. Persze, felmerülhet annak lehetősége, hogy foglyul ejti, és kínzással igyekszik használható információkat kicsikarni belőle. Ezért a biztonság kedvéért Dexim kölcsönkapott egy fegyvert Griscsuk embereitől.

            A miniszterelnök nem késett. Reccsent az ág, Dexim egészen az ablakhoz húzódott. Gänse az úton jött, kicsit talán bizonytalan léptekkel, de nem nézett se jobbra, se balra, egyenesen az ajtóhoz ment.

            Turisták errefelé ritkán jártak, különösen hétköznap este. Gänse lenyomta a kilincset, az ajtó nyikorogva nyílt ki. A menedékház egyetlen helyiségből állt, csak egy kis vaskályha volt benne, ha a téli vándor eltévedne az erdőben, megóvja a megfagyástól; mellette néhány hasáb fát tornyoztak fel. Repedt, szúette asztal, s mellette négy szék, továbbá még egy, amelyet Dexim az ablakhoz húzott – ez jelentette a berendezést.

            Erősen szürkült, a házba lépő először csak körvonalat látott, amíg a szeme hozzászokott a sötéthez. A vállalkozó előrébb jött. Végigmérték egymást.

            - Figyelmeztetem Dexim – kezdte Gänse köszönés helyett, parancsoláshoz szokott hangon, de a másik durván félbeszakította:

            - Nincsen abban a helyzetben, hogy figyelmeztessen. Most kizárólag én diktálom a feltételeket.

            - Az ország miniszterelnöke vagyok…

            - Ennek e pillanatban az égvilágon semmi jelentősége. Maga egy aggódó férj, akinek a feleségére kipróbált bűnözők vigyáznak.

            - Kipróbált bűnözők? Ne vicceljen velem, Ian. Ismerjük egymást régóta. Nevetséges, amit tettek, azt kell mondjam, szánalmasan nevetséges…

            - Nem látom, hogy felhőtlenül kacagna.

            - Őszintén szólva döbbenten állok a történtek előtt. Logikátlan, ostoba, értelmetlen… Mi a francot akarnak?

            Dexim előhúzta a pisztolyát, s néhány türelmetlen mozdulattal jelezte Gänsének, hogy emelje fel a kezét. A férfi engedelmeskedett, Dexim mögéje lépett, megmotozta, aztán a saját fegyverét zsebre tette, és leült az egyik székre. Intett a kormányfőnek, hogy kövesse a példáját.

            - Azt hiszem, Fritz – szólt a vállalkozó csevegő hangon –, rájöttem, miért csinálták ezt az egészet.

            - Rájött? Mire?

            - A tenger alatti olaj miatt van az egész. Igaz? Kellett valami ürügy, amivel Borót elsöpörhetik, és ráteheti a kezét a lelőhelyre, eladhatja a Central Petrolnak. Ez ocsmány dolog, szinte hazaárulásnak is nevezhetném, de engem ezúttal ez hidegen hagy.

            Gänse megpróbált közbeszólni, de Dexim leintette.

            - Rafináltan csinálták, a saját emberüket építették be azok közé a nyomorult balmák hazafiak közé, akik azt hitték, a saját függetlenségükért harcolnak. Játszottak az emberekkel. Mint általában a politikusok. Megölték azt a három szerencsétlent, plusz a saját emberüket is, hogy ne dumáljon. Már ez is disznóság, de hát ezek a fickók maguk keresték a bajt. Ám elkövettek egy jóvátehetetlen aljasságot is. Feláldoztak ártatlan túszokat, hogy a felháborodás minél nagyobb legyen, hogy az ócska stiklijüket elrejtsék egy szörnyű mészárlás mögé. Ki fog beszélni az olajvállalatról, szerződésekről, amikor fiatal életeket, háromgyerekes anyát gyászol a nemzet? Újra csak játszottak az emberekkel. Emberek életével. Köztük az unokaöcsémével…

            - Nem tudtam, hogy a maga unokaöccse…

            - Kussoljon! Ennek nincs jelentősége. Az állam arra való, hogy megvédje a polgárait. Nem arra, hogy elpusztítsa őket.

- Az állam egy személytelen, bürokratikus gépezet…

            - A döntéseket mégis emberek hozzák. Olyanok, mint maga, Birnako, Mink és a többiek. Azt mondták, nem tárgyalnak terroristákkal. Valójában egyáltalán nem akartak tárgyalni, mert a forgatókönyv szerint meg kellett halnia a terroristáknak, és lehetőleg a túszoknak is. Mert a demokrácia álcája néha veszélyesebb a diktatúránál. Egy diktátor mondhatja: nekem kell az olaj, kell a kenőpénz, kell a hatalom, ezért ezt és ezt teszem, kinek mi köze hozzá, ha nem tetszik, elvitetem. Aki azonban őrizni próbálja a demokrácia látszatát, sokkal nehezebben jut hozzá a pénzéhez. Trükkökkel, látszatokkal, áttételekkel kell indokokat gyártani a cselekedeteihez.

            - Egy ország vezetése nem olyan egyszerű, mint…

            - Leszarom, milyen bonyolult az ország vezetése! – vágott újra a szavába Dexim. – Minden élet egyformán fontos, és nem lehet senkit feláldozni nagyobb tervek oltárán. Ehhez maga nem kapott felhatalmazást sem a parlamenttől, sem a választóktól, sem a Jóistentől.

            - Mit akarnak voltaképpen?

            - Annak beismerését, hogy magát sem elvek vezérlik, kizárólag a saját haszna. Próbálna abban a szerepben tetszelegni, hogy nem szennyezi be a kezét a terroristákkal meg hasonló marhaságok. Valójában azért dobta oda a túszokat, mert semmi köze nem volt hozzájuk. De abban a pillanatban, ha érintetté válik, mindjárt másképpen gondolkodik erről. Így van? Hiszen a gimnáziumba egyszer sem ment el, még valamelyik miniszterét vagy sameszát sem küldte oda tárgyalni az unokaöcsém életének megmentése érdekében. A saját felesége miatt viszont személyesen eljött. Nem államférfi maga, hanem egy szarházi, önző alak, aki hatalomhoz jutott, és a hazája népét az alattvalóinak, a rabszolgáinak, a háziállatainak hiszi.

            - Maga beteg, Dexim… Háziállat… Ostobaság!

            - Most nem az a fejezet van, hogy maga minősíti az én tetteimet. Jelenleg én vagyok nyerő pozícióban.

            - Mit akar?

            - Egy megállapodást, ami biztosítja számunkra a büntetlenséget.

            - És?

            - Semmi és. Ennyi. A morow kormány garantálja a büntetlenséget, és mi visszaadjuk a túszokat.

            - Ez nem így működik. A bíróságok függetlenek a végrehajtó hatalomtól. Én nem adhatok büntetlenséget.

            - A parlament megteheti. A köztársasági elnök adhat kegyelmet. Meg lehet találni ennek a módját, és biztos vagyok benne, hogy meg is találják. Maga, Birnako, Mink, meg a pártjuk, kormányuk, parlamentjük… Lássanak hozzá.

            - Ennek így semmi értelme. Elrabolnak valakit, aztán visszaadják, ha nem csukják be ezért magukat…

            - Van értelme. Világossá válna mindenki számára, hogy amit idegen emberekért, egyszerű állampolgárokért a politikusok nem tettek meg, azt megteszik a saját szeretteikért. Kompromisszumot kötnek, tárgyalnak a terroristákkal, átírják, ha kell, az alkotmányt…

            - És ha ezt megígérem, visszakapom a feleségemet?

            - Ha készül erről valamiféle hivatalos irat, szerződés, ígérvény, akkor természetesen…

            - Ennyi az egész?

            - Ennyi.

            Gänse felállt.

            - Beszélnem kell néhány emberrel. Akármit is gondol, Morowiában nem én döntök egyszemélyben mindenről. Sőt! De látok rá esélyt, hogy meg tudjunk állapodni.

            - Én is így látom – mosolygott elégedetten Dexim.

            A miniszterelnök az ajtóban állt, kezét a kilincsen nyugtatva. De még nem indult.

            - Amikor megkaptam az emailt, intézkedni akartam, hogy a maga folyószámláit fagyasszák be… De kiderült, hogy előző nap minden mozdítható vagyonát különböző ciprusi és kajmán-szigeteki számlákra utaltatta…

            Dexim vigyorgott.

            - Nem bíztam magukban. S lám, jól tettem.

            - És most? Most bízik? Mi van, ha száz méterre innen várnak magára a kommandósok?

            - Semmi. Ha nem térek vissza a búvóhelyre egy meghatározott időpontig, kivégzik a túszokat.

            - Blöfföl.

            - Eszem ágában sincs. Mint ahogy akkor is végzünk velük, ha bárki idegen felbukkanna a hely közelében, ahol őrizzük őket.

            - És ha csak elfognám magát, és ki akarnám cserélni a túszokra?

            - Senki nem adna értem egy fél túszt sem. Nem a feleségem vagy a rokonaim vigyáznak a maga feleségére. Ugyanolyan érzéketlenek lennének, mint amilyen érzéketlen maga volt a gimnáziumban fogva tartottak iránt. Nyugodjon meg, habozás nélkül kinyírják a nejét, a nudistát meg a fogyatékost, ha én nem térek vissza.

            Gänse bólintott. Kilépett, és megindult az ösvényen. Jó száz méter után, amikor a fák közötti kis út elkanyarodott, egy dombhajlás mögött terepszínű gyakorlóruhába öltözött kommandósok várták.

            - Mi a parancs? – lépett a vezetőjük tisztelegve Gänse elé.

            - Menjenek haza – felelte a miniszterelnök.

 

10.

 

Az egyik ozergradi politikai hetilapban kétoldalas publicisztika jelent meg, aminek jelentőségét az adta, hogy szerzője Evelyn Ladogan volt, aki saját bevallása (és a rendőrség sem megerősíteni, sem cáfolni nem kívánó kommentárja szerint) egyike volt azoknak, akik a miniszterelnök feleségének elrablásában részt vettek. Evelynt korábbról ismerhették az állami televízió nézői, egy-egy riportban láthatták, sőt az egyik áldozat férjével készült interjúja is adásba ment. Azóta azonban eltűnt a képernyőről.

            A cikkben a szerző szembeállítja a túszokat kíméletlenül feláldozó Gänsét az olajspekuláns, saját felesége esetében kevésbé eltökélt kormányfővel. Látszólag ugyanaz az ember. De mit üzen nekünk ezzel? A válasz egyértelmű: nem minden emberélet egyformán értékes, ugyanis vannak egyenlőbbek. Egy háromgyerekes anyát odadobtak, a gyermektelen Margarine-ért viszont hajlandó megegyezni a terroristákkal. Ladogan utal rá, hogy folytak egyeztetések a miniszterelnökkel, míg a gimnáziumi terroristákkal nem beszéltek.

A cikk hatására természetesen egyre többen fordultak szembe Gänsével, és hiába próbálta a közszolgálati csatorna elbagatellizálni a kérdést, hiába mutatott be seregnyi kompromittáló adatot Evelynről (még a diákkori szerelmeit is előszedték, azt sugallva, hogy egy kis sértett ribancról van szó), a közhangulat egyre negatívabban ítélt a miniszterelnökről, miközben az emberrablók iránt már-már szimpátia ébredt.

            Gänse a parlamentben próbálta magyarázni a helyzetet. A dolog készületlenül érte, fogalma sem volt, miért szellőztették meg Deximék a titkos tárgyalások tényét. Egyszerűen képtelen volt az ő fejükkel gondolkodni, s az ilyesmi sok politikus bukását hozta már el.

            - A két esetet nem lehet összemosni – kezdte a miniszterelnök, s a levezető elnöknek folyamatos csöngetéssel és rendreutasításokkal kellett biztosítani a beszéd zavartalanságát, ami a bekiabálások, sőt ütemes dobolások miatt gyakorlatilag lehetetlennek bizonyult. – A gimnáziumi túszejtés egy terrortámadás volt az ország területi integritása ellen. Nem alkudozhattunk. Ezúttal azonban a személyem elleni…

            - Három embert raboltak el! – harsogott valaki.

            - Így van. A személyem, és a kormányom elleni bosszúhadjáratról van szó. Ez nem politikai ügy. Nem nemzetbiztonsági, nem titkosszolgálati kérdés, mint a balmák ügyben…

            - A balmákok is épp olyan állampolgárok, mint a maga felesége! – kiabáltak a balmák képviselők közül.

            - A szerződésről beszéljen a Central Petrollal!

            Az ülésteremben kaotikus állapotok uralkodtak. Gänse vörös arccal leült, a pártja frakcióvezetőjének a pillantását kereste, de ő tüntetően máshová nézett. Gänse ösztöne nagy veszélyt szimatolt.

            - Ügyrendi kérdésben szót kér Polar Mehis – jelentette be az elnök. Ő volt Chyson pártjának, a koalíciós partnernek az egyik meghatározó személyisége. Nagydarab, szakállas, erőteljes egyéniség. Ahogy felállt a székéről – amit kifejezetten az ő méreteire gyártottak, eltérve az egyforma ülésektől –, mindenki érezte, hogy jelentős esemény készülődik. Még a be nem avatott balmákok is abbahagyták szokásos csivitelésüket, amivel általában a parlamenti munkát kísérték.

            - Köszönöm a szót, elnök úr. Az elmúlt napokban történtek, és az imént hallottak egyaránt arról győzhettek meg mindannyiunkat, hogy a kormány többé nem ura a helyzetnek. De nem azért, mert koalíciós feszültség keletkezett volna, vagy valamilyen természeti csapás miatt bénult volna meg a végrehajtó hatalom. Nem, tisztelt elnök úr, tisztelt képviselőtársaim, a helyzet sokkal egyszerűbb: egy alkalmatlan ember, egy korrupt, sértett, az államférfiúi magasságba felemelkedni képtelen férfi tölti be jelenleg a kormányfői posztot. Hazánk elemi érdeke, hogy ezt a zavaros helyzetet mielőbb megoldjuk. Alkotmányunk tizenhetedik paragrafusának bé pontja első bekezdése a következőképpen rendelkezik: - Olvassa. – „Ha a miniszterelnök nyilvánvalóan alkalmatlanná válik posztja betöltésére, esetleg ebben egészségi állapota vagy valamely egyéb kényszerítő körülmény akadályozza, továbbá ha tettei miatt súlyos bizalomvesztést szenved el, akkor az országgyűlés háromnegyedes többséggel azonnali hatállyal leválthatja. Egyszersmind egyszerű, azaz ötven százalék plusz egy fős többséggel új miniszterelnököt választhat, aki a kormány felállásáig ügyvezetőként irányíthatja az országot.” Javaslom az elnök úrnak, hogy az alkotmány tizenhetedik paragrafus bé pontja alapján rendelje el a szavazást.

            Gänse maga elé meredt a földre. Érdekes módon e pillanatban nem a bársonyszéke miatt aggódott, hanem a feleségéért. Ha elveszíti a hatalmát, vajon milyen eszköz marad a kezében, hogy visszaszerezze az asszonyt? Kinek lesz annyira fontos Margarine élete, hogy mindent megtegyen a kiszabadításáért?

            Az elnök kihúzta magát, és a fontos pillanathoz illően megköszörülte a torkát.

            - Megkérem a tisztelt országgyűlést, szavazzon, megalapozottnak tartják-e a Fritz Gänse alkalmatlanságáról szóló beterjesztést, és az alkotmány tizenhetedik paragrafus bé pontja alapján megfosztják-e miniszterelnöki tisztségétől.

            Ahogy várható volt, az ellenzékiek valamennyien az igen gombot nyomták, különös is lett volna, ha a regnáló kormányfő mellett szavaznak. A balmákok eleve mindig a fennálló hatalommal szemben foglaltak állást, a koalíciós pártok tagjai közül Chyson emberei is mind az igent nyomták. Ez azonban még kevés lett volna a háromnegyedes többséghez, ám a kialakult helyzetben Gänse hívei közül is sokan vállalhatatlannak ítélték őt.

            - Kimondom a határozatot – jelentette be az elnök. – Az országgyűlés megvonta a bizalmat Fritz Gänse úrtól.

            Ismét Mehis kért szót, s ezúttal Orlando Chysont javasolta miniszterelnöknek. Ehhez az egyszerű többséget már biztosítani tudták a koalíciós pártok. Itt szinte egyöntetűen mellette voksoltak Gänse párttársai is, hiszen nekik sem állt érdekükben a parlament feloszlatása és egy bizonytalan kimenetelű választáson való megmérettetés.

            Az ülésteremben felcsattant a taps, Chyson felállt, hajlongott jobbra-balra, s egy sunyi oldalvigyorgással megtisztelte Gänsét is. Az immár ex-kormányfő felpattant, és kirohant a teremből. Öt perc alatt veszítette el a hatalmát. Ilyesmi még nem fordult elő a függetlenné vált Morowia történelmében.

 

11.

 

Orlando Chyson szíve szerint szóba sem állt volna Gänsével, ám az átadás-átvétel, az ügyek zökkenőmentes folytatása érdekében ezt nem lehetett elkerülni. Gänsének hasonló érzései voltak, ráadásul őt az sem érdekelte különösebben, eligazodik-e Chyson a rászakadó problémák között. Jelen pillanatban az ország sorsánál sokkal jobban izgatta a felesége sorsa, és tulajdonképpen emiatt kerített sort a lehető leghamarabb a nemkívánatos találkozóra. Mindezek fényében a tárgyalás feszült légkörben zajlott. Néhány érdektelen téma (gazdasági- és pénzügyi mutatók, külpolitika, államközi szerződések) után Gänse rátért arra, amiért jött.

            - A túszejtéssel kapcsolatban szeretnék néhány fontos dolgot megbeszélni – mondta, miután fél percben elintézték a Nemzeti Bank inflációs elképzeléseiről, az államkötvények kibocsátásáról és a valutaárfolyamok várható változásaiból adódó negatív folyamatokról kialakított álláspont megvitatását.

            - Miféle túszejtés? – kérdezte angyali mosollyal Chyson.

            - A miniszterelnök feleségének elrablása…

            - Nem is vagyok nős… – legyintett nagyvonalúan Chyson. Gänsében a pimasz arrogancia láttán túlcsordult az indulat. Közel állt hozzá, hogy megüsse utódját, ám tudta, ez nem vinné közelebb a megoldáshoz, és gyakorlott politikusként maradt benne annyi önmérséklet, hogy nem ragadtatta magát tettlegességre.

            - Az én feleségemről b-beszélek. Továbbá a b-belügyminiszter fiáról. És az államvédelem v-vezetőjének…

            - Én ezt nem érzem annyira fontos kérdésnek, hogy itt kellene erről szót ejtenünk. Nem tartom országos jelentőségű ügynek egy volt kormányfő nejét, egy nudistát és egy értelmi fogyatékost. De mivel látom, hogy ez Önnek ennyire fontos – emelte meg a hangját, mert érezte ellenfelében az ölni vágyást, és miután kettesben voltak, segítségre nem számíthatott –, nem bánom, beszéljünk róla. Utasítani fogom az országos rendőrfőkapitányt, hogy kezelje kiemelten az esetet, és tegyen meg mindent a bűnelkövetők személyének tisztázása és az áldozatok kiszabadítása érdekében.

            Gänse krákogott. Érezte a gúnyt, de mivel a szavak jelentésében nem találhatott kivetnivalót, nem volt rá oka, hogy a tervezett sértett dühvel reagáljon.

            - Elő van készítve egy megállapodás… - kezdte bizonytalanul. – A túszejtők hajlanának rá, hogy büntetlenség esetén…

            Chyson tágra meresztette a szemét.

            - Hajlanának rá? Honnan tudja?

            - Tárgyaltam az egyik…

            - Tárgyalt a terroristákkal? Hogyan? Milyen alapon?… - Chyson látszólag levegőért kapkodott szörnyű felháborodásában. – Én azt gondolom, egy morow miniszterelnök sosem tárgyalhat terroristákkal. Legalábbis amíg én töltöm be ezt a posztot, ehhez ragaszkodni fogok.

            -A f-feleségemről van szó, és az eset nyilvánvalóan összefügg a gimnáziumi túszejtéskor kifejtett határozott fellépésünkkel…

            - Annál inkább. Nézze, Fritz – váltott hirtelen atyaira a hangja, ami Gänsét még az iménti pökhendiségnél is jobban irritálta. – Nem engedhetünk ebben a kérdésben. Nem tárgyalhatunk terroristákkal. Képzelje el, ha ezentúl bárkinek valami problémája lesz a kormánnyal, teszem azt egy kis adóhátralék, vagy a gyerekét nem veszik fel az egyetemre, csak elrabol egy miniszterfeleséget és kész. Már el is van intézve. – Megcsóválta a fejét. – Egyetlen kiutat látok. Hozzáértő rendőrségünk kikutatja a gazemberek búvóhelyét, s amint azt az Ön idejében is tették, a kommandósok szakszerű rajtaütéssel kiszabadítják a túszokat.

            - És ha közben megölik a feleségemet?

            Chyson együtt érzően sóhajtott.

            - Szörnyű lenne. De képzelje el, Fritz, naponta hányan halnak meg autóbalesetben. Hányan fulladnak a tengerbe. Most olvastam, hogy egy fürdőző a gumimatracával túl közel ment egy kirándulókat szállító hajóhoz, a hajócsavar elkapta… Borzalmas. Rengeteg borzalom történik a világban. Nem tudunk mindenen segíteni. Én csak egy miniszterelnök vagyok, Fritz, nem az Isten. De amit miniszterelnökként tehetek, azt meg fogom tenni.

            - És ha rábízná Birnakóra…

            - Sajnos, Georg Birnakót kénytelen voltam leváltani a posztjáról. De ne aggódjon, az új vezető mindent meg fog tenni a túszok kiszabadítása érdekében.

            - Mindenki tudja, ki rabolta el Margarine-t és a többieket – kiáltotta dühösen Gänse. – A rendőrségen mégsem látszik az igyekezet…

            Chyson szinte barátian tette a másik férfi vállára a kezét.

            - Ezen már ne aggódjon, Fritz! Az én kormányom, az én belügyminiszterem, az én rendőrségem gondja.

- De az én feleségem! Mint egyszerű morow állampolgárnak is joga van a védelemre, akárcsak a másik kettőnek! A morow kormánynak kutya kötelessége megvédeni mindannyiukat!

- Megvédeni? De hiszen maga volt a miniszterelnök, amikor elrabolták őket.  – Chyson méltatlankodva csóválta a fejét, közben látványosan az órájára nézett. – Most egy ennél sokkal fontosabb tárgyalásra kell mennem. Azt hiszem Fritz, kitalál innen. Végtére is egy darabig a maga irodája volt.