2016. máj.
18.
Túszejtés a fővárosban XVII.

A történet 17. folytatása.

4.

           

Az lett volna talán stílszerű, ha a nudista szervezet ünnepségét ruhátlanul tartják, de modern kor ide vagy oda, erre még nem vitte rá a program felelőseit a lélek. A tengerpart fövenyes homokján, két sziklaszirt védelmében, a szárazföld felől takarásban alakították ki a strandot, amihez az illetékes minisztérium is jelentős összeggel hozzájárult. Valójában annyi történt, hogy egy kicsit megtisztították a környéket, építettek egy fabódét, kialakítottak napozóhelyeket (bár az igazi nudista állva napozik, mert így érik legjobban a sugarak), s az egészért leszámláztak egy tetemes summát.

            A társaság meglehetősen zárt volt, ezért is lepődtek meg az idegenen. Bár a programot természetesen meghirdették, a kitétel – megjelenés szigorúan felöltözve – a kukkolókat távol tartotta, mások meg alig érdeklődtek. Ivan Griscsuk esetlenül mozgott a terepen, de próbált úgy tenni, mint akiben komoly tervek motoszkálnak. Udvariasan végighallgatta a beszédeket, vett az üdítőkből, amiket az erre a célra ideszállított hosszú asztalokon helyeztek el, végül, mintegy véletlenül, odasodródott Robert Mink mellé.

            - A szabad testkultúrában nagy fantáziát látok – mondta bennfentesen az ukrán, akcentusát nem is próbálva elrejteni. – Főleg a turizmus területén.

            - Ön külföldi?

            - Morow állampolgár vagyok, de megvannak a kapcsolataim még a szovjet időkből – közölte sejtelmesen. – Tudok egy befektetői csoportról, akiket érdekelne ez a dolog, csak megfelelő tárgyalópartnert keresnek, aki ismeri errefelé a dörgést.

            - Miről lenne szó? Én Robert Mink vagyok, a Napimádók Morowiai Szövetségének alelnöke.

            Griscsuk meglepetést színlelt.

            - Ön lenne az? A belügyminiszter fia?

            - Hallott rólam?

            - Természetesen tájékozódtam, mielőtt idejöttem volna.

            - Ez logikus.

            Miközben beszélgettek, kezükben pohárral, az ukrán úgy irányította a lépteiket, hogy minél messzebb kerüljenek a többiektől, s egyre közelebb a sziklaszirthez, ami mögött a gépkocsik parkoltak.

            - Az öböl túlsó oldalán van egy terület, önkormányzati tulajdonban, ahová szállodát építhetnénk – fecsegett Griscsuk, s közben kortyolt az italból. – A hotel előtt kialakíthatnánk egy nudista strandot, kizárólag a vendégek részére. Ez a lehetőség idecsábíthatná a környező országokból, de talán Nyugat-Európából is az ilyesmi iránt érdeklődő turistákat. A befektetői csoportnak, amelyet képviselek, megvan az anyagi fedezete az építkezésre, de szeretnénk a szabad testkultúra itteni vezetőit is bevonni szakmai szempontból, ami természetesen anyagi haszonná konvertálható… Emellett kellene egy befolyásos személyiség, aki kapcsolatai révén elintézné, hogy az önkormányzat eladja vagy bérbe adja a kérdéses területet. Jelenleg ugyanis mereven elzárkóznak ettől.

            Robert Mink figyelmesen hallgatta. Eddig a papa jóvoltából az ölébe hullott mindig minden, ami ellen ugyan nem volt kifogása, de önbecsülését zavarta. Íme, itt a lehetőség, hogy egyszer ő maga csípjen meg valami nagy bizniszt. Griscsuk látta rajta, hogy érdemes a vasat ütnie.

            - Megnézhetnénk a területet?

            - Most? – csodálkozott Robert.

            - Minek halogassuk? Itt a kocsim, öt perc alatt átérünk az öböl túloldalára. Negyedóra múlva visszajövünk. A barátai észre sem veszik.

            A fiatalember pár másodpercig habozott, de aztán rábólintott.

            - Mehetünk.

            Griscsuk már korábban felmérte, mekkora ellenállásra számíthat Robert részéről – nem taksálta sokra a cingár férfit -, így aztán amikor a poros, elhagyatott földúton a sziklák takarásába értek, ahová a partról nem láthatott oda senki, megállt az autóval. Pisztolyt nyomott a nudista oldalába.

            - Kiszállás!

            Robert arca megrökönyödést fejezett ki, de ijedten engedelmeskedett. Az ukrán felnyitotta a csomagtartót, belökte a dermedt férfit, eligazgatta a kilógó lábakat, rácsapta a tetejét, és visszaugrott a sofőrülésre. Az egész nem tartott tovább egy percnél. A műszerfalon az óra 12,15-öt mutatott.

 

 

5.

 

- Nézze, Ian, nekem délután fontos programom van, nem sejtettem, hogy ilyen messzire megyünk – mondta határozottan Margarine, és hátranyúlt a kis táskájához, amiből kivette a mobilját. – Felhívom a férjemet, hogy egy kicsit késni…

            Dexim egyszerűen kivette a nő kezéből a telefont, és zsebre vágta. Margarine annyira megdöbbent, hogy másodpercekig szóhoz sem jutott.

            - Mindjárt megérkezünk – szólt idegesen a vállalkozó. – Bírja ki addig!

            - Ez az egész úgy fest – méltatlankodott az asszony, de ügyelt rá, hogy kimértségét megőrizze -, mintha el akarna rabolni. Figyelmeztetem, ez nem játék.

            - Pontosan. Elrabolom. Éppen ez a szándékom.

            - Viccel?

            - Úgy nézek ki?

            - De hát miért tenne ilyet? Ennek semmi értelme…

            Közben beértek a fák közé. Margarine sose hitte volna, hogy ebben a kis országban ilyen elhagyatott vidékek léteznek.

            - Régen katonai terület volt – magyarázta Dexim, mintha olvasna a nő gondolataiban. – A szovjet időkben. Most nincs gazdája. Mint semminek… Mert a vezetőink nem a nép javáért dolgoznak.

            - Ugyan, Ian, ilyen kifejezésekkel „a nép javáért dolgozni” utoljára a…

            - Ne szakítson félbe, kérem! A férjének az lett volna a feladata, hogy addig tárgyaljon a túszejtőkkel, amíg ki nem engedik a foglyokat. De meg sem kísérelte…

            - Honnan tudhatja maga, mit kísérelt meg…

            - Ne szakítson félbe, már kértem! Öt ártatlan, derék embert dobott oda a saját politikai céljaiért, az olajért, a pénzért…

            - Nem erről…

            - Kussoljon már, a szentségit, Margarine, hát nem érti, hogy maga most túsz?!

            - Túsz vagyok?

            - El van rabolva. És ne nyúlkáljon az ajtó felé, mert ha ki is tudna ugrani, szépen visszatolatok magáért, megkötözöm, és bedobom a csomagtartóba…

            - De hiszen maga… Ian, maga nem bűnöző…

            - Nem hát.

            - De ez bűncselekmény. Ennek a vége börtön, afelől ne legyen kétsége.

            - Nem lesz börtön. Feltéve, ha a férje igényt tart magára. No meg Birnako az öccsére és Mink a fiára…

            - Úgy érti, őket is…

            - Büntetlenséget fogunk cserébe kérni. Cserébe azért, hogy elengedjük magukat. Különben végzünk a túszokkal. Ahogyan a mi szeretteinkkel végeztek.

            - És ha megígérik a büntetlenséget, elengednek bennünket?

            - El.

            - De akkor… Akkor mi értelme ennek az egésznek?

            Dexim felsóhajtott, mint aki azon bosszankodik, mennyire nehéz a nők felfogása. Rá is pillantott Gänse feleségére, aki megállapította, hogy a tekintetében nem lát sem haragot, sem gyűlöletet, sem vérszomjat. Ez megnyugtatta, és egyelőre letett arról a tervéről, hogy hirtelen áthajol a férfi válla felett, és eltekeri a kormányt.

            - Be akarjuk bizonyítani a világnak, a hazai közvéleménynek, mindenkinek, hogy a mi tetves politikusaink csak akkor legénykednek, ha nem a saját szeretteikről van szó. Hallani akarom Gänse szájából, hogy „nem tárgyalunk terroristákkal”, hadd röpítsenek golyót a túszok fejébe. De ilyen nem lesz. Mert Gänse, Birnako és a többi disznó meg fogja azt tenni magukért, amit az átlag polgárért nem. Csak ezúttal ráfaragtak. Mert én nem vagyok átlag polgár. És majd megismeri Ivan Griscsuk barátunkat. No, ő aztán tényleg nem átlag polgár.

            - A miniszterelnök nem tehet ilyen ígéretet… - szólt bátortalanul Margarine.

            - Nem? Majd meglátjuk. Mindenesetre drukkoljon, hogy megtegye. Én is drukkolok. Mert piszok nehéz lesz meghúzni a ravaszt. És személy szerint sajnálni is fogom. Lehet, hogy furcsán hangzik, de alapvetően kedvelem magát, Margarine. Nos, meg is érkeztünk.

            Kis tisztáshoz értek, ahol egy furgon várakozott a fák árnyékában.

 

6.

 

Josi már tíz perce folyamatosan sikított. Befogta a fülét, két karját a fejére szorította, bekucorodott a sarokba, az ajtónak támaszkodva – amit Evelyn nagy bölcsen bezárt – és ha néhány pillanatra abbahagyta az artikulálatlan üvöltést, akkor azt kiabálta, hogy forduljanak vissza. Evelyn nehezen tűrte, eleinte próbálta nyugtatgatni, később már ő is ordibált. Erre aztán a férfi hirtelen abbahagyta a sikoltozást, összegömbölyödött, és csendesen sírdogált. Így érkeztek meg a tisztásra.

            Griscsuk éppen bedobta az alélt nudistát a furgon hátsó, zárt dobozába, és Deximmel közösen – udvarias határozottsággal – Margarine-t is betuszkolták, majd rájuk zárták az ajtót.

            - Ez borzasztó volt – szállt ki az újságírónő az autóból könnyes szemmel. – Kegyetlenség, amit művelünk.

            - Egy kis kocsikázás nem árt meg a fiatalúrnak – legyintett Griscsuk, aki nem sok megértést tanúsított az áldozatok irányába. – Jöjjön, öregem, átszállás! – kapacitálta Josit, aki nem volt hajlandó pozíciót váltani, így végül ketten ragadták meg, s ebben az összegömbölyödött testtartásban helyezték el a nyöszörgő nudista, és a méltóságát őrző, a történteket most már rezignált belenyugvással követő miniszterelnök-feleség mellé.

            - Faroljanak be oda a kocsikkal – mutatott a fák között egy szűk járatot az ukrán. A másik kettő szót fogadott, Dexim a sajátján kívül Griscsukét is oda parkolta. Az ukrán rádobott a három autóra egy álcahálót, amit a furgon első üléséről szedett ki.

            - Előbb-utóbb megtalálják őket – vélte Dexim.

            - Utóbb. De addigra már nem lesznek itt. Éjszaka elvisszük őket valahová jó messzire, és ott hagyjuk, három különböző városban. Lopott mindegyik. A rendszámuk is – tette gyorsan hozzá, látva Evelyn megdöbbenését. – Ez most ilyen játék – vigyorgott.

            A furgont Griscsuk vezette, a már korábban megszemlélt házhoz hajtottak. Útközben nem találkoztak emberi jelenlétnek semmi nyomával.

            - Akkor sincs baj, ha turistacsoportok tévednek erre – magyarázta lelkesen az ukrán. – A hangszigetelt pincéből semmi zaj sem szűrődik ki. De az sem tragédia, ha kiszagolnák, hogy itt vagyunk. Nem mernek rajtunk ütni, mert féltik a rokonaik szaros életét… - Ezt már fogcsikorgatva, dühösen tette hozzá. – Nem kockáztatnak meg egy olyan mészárlást, mint a gimnáziumnál. Házinyúlra nem lőnek… Van ilyen mondás?

            - Van, de mást jelent – szólalt meg Evelyn, aki középen, a két ülés között gubbasztott, és minden huppanónál beverte a fejét a plafonba.

 

7.

 

Amikor a miniszterelnökségre megérkezett az e-mail, Gänse már sejtette, hogy valami baj van. Margarine ugyanis estére sem került elő, a telefonját nem vette fel, üzenetet nem hagyott. A legutolsó információ szerint – ami Alfredtól, a testőrtől származott – háromnegyed tizenkettő körül elhajtott Ian Deximmel. Ezért nem okozott különösebb meglepetést, hogy az e-mailt Dexim írta alá. A tartalma annál inkább. Gänse azonnal felhívta Birnakót, aki „még nem nézte meg az üzeneteit”, mert jelenleg abban az intézetben van, ahol az öccsét kezelik, ugyanis az igazgató délután felhívta azzal a furcsa információval, hogy Josi eltűnt.

            Az e-mailt ugyanakkor öt különböző újság, illetve televíziós társaság is megkapta, azonos tartalommal:

            „Tudatom a morowiai közvéleménnyel, hogy ma délután túszul ejtettem az ország miniszterelnökének a feleségét, a belügyminiszter fiát és a titkosszolgálatok főnökének öccsét. Célom, hogy a politikusok ráébredjenek, mit jelent az, ha valakinek a rokona ilyen helyzetbe kerül. Ez fejleszti az empatikus képességeiket. Vajon ilyenkor is azt mondják-e: nem tárgyalunk terroristákkal!; mint tették azt a gimnáziumi túszejtés idején, amikor három ártatlan állampolgár esett ennek a szemléletnek az áldozatául. Engem nem érdekel sem a balmák autonómia, sem a tengerfenéken talált olaj. Az ellen vagyok, hogy a politikusok játszmái miatt ártatlan emberek haljanak meg. A politikusok azért vannak, hogy szolgálják a népet, nem azért, hogy felhasználják. Nincs megértés. Miniszterelnöki rokon ugyanannyit ér, mint az én rokonom. Ha a kommandósok a nyomunkra jutnak, kivégezzük a túszokat. Ne erőszakoskodjanak a többi hozzátartozóval, egyébként sem tudnak semmit!

Szükségesnek tartom még egyszer hangsúlyozni: tettemet nem aktuálpolitikai vagy gazdasági, még kevésbé autonomista törekvések motiválták. Célom valamennyi politikus és az egész morow társadalom figyelmének felhívása, hogy senki – sem választott, sem önjelölt vezető – nem jogosult arra, hogy játékszernek tekintse a népet, amelyet rábíztak. Valamint annak a már világtörténelemben több alkalommal kinyilvánított, de komolyan soha nem vett tételnek az igazolása, miszerint minden ember egyenlőnek született, s eszerint is kell bánni velük.

Ian Dexim, vállalkozó, az ozergradi túszejtés egyik áldozatának nagybátyja.”

            A bombasztikus hír azonban egyelőre nem robbant. A kormány ugyanis semmit sem reagált a médiumok megkeresésére, nem adott ki semmilyen közleményt, és az ügyben valamennyi érintett elérhetetlennek bizonyult. Emiatt néhányan hajlottak arra, hogy kacsának véljék az egészet, és Dexim hiába csüngött az erdőmélyi ház biztos menedékében az interneten, egyetlen orgánum sem közölte a levelet. A vállalkozó megtehette volna, hogy ő maga teszi fel valamelyik közösségi oldalra, de az annyira amatőr és hiteltelen lenne, hogy nem érdemes kockáztatni.

            A rendőrség ezzel együtt megkapta Minktől, a belügyminisztertől a megfelelő utasításokat, és a három elkövetőt szinte percek alatt beazonosították. Dexim és Evelyn a saját nevén szerepelt az akcióban, a nudisták személyleírása alapján is gyorsan rájöttek, ki lehetett az a személy, aki Robert Minket elcsalta. A rendőröktől persze annyi kiszivárgott, amennyi elég lehetett volna valami kis szenzációhoz, de a közszolgálati adó Gänse beleegyezése nélkül nem mert lépni, a többiekhez pedig nem jutottak el információk. Egy magánlap tudósítójának sikerült néhány nudistával beszélnie, akik beszámoltak Robert furcsa eltűnéséről, de önmagában az, hogy néhány órája nem hallatott magáról, még nem bizonyította, hogy valami szörnyűséges összeesküvés áldozata lett volna.

            A fogyatékosokkal foglalkozó intézetbe és a miniszterelnöki rezidenciára senkit sem engedtek be, de önmagában az, hogy nincs hír még nem hír.

            Eközben a parlamentben a késő estébe nyúlóan tartott az ülés, amelyen több oldalról is, igen élesen bírálták a kormányt, Gänse tehát – már csak a látszat őrzése miatt is – idegessége dacára elfoglalta bársonyszékét az ország házában.

            A balmák képviselők szokatlan vehemenciával estek neki a belügyminiszternek a tüntetések brutális felszámolása, és a tervezett, kifejezetten megszálló jellegű erődemonstráció miatt. Ez ugyan járt némi kiabálással, és igen durva jelzőkkel, továbbá azzal, hogy Gänsét Sztálinhoz és Hitlerhez hasonlították, de ehhez egyrészt hozzászoktak már a függetlenségét elnyert Morowia korábbi kormányai alatt is, másrészt a balmákok felháborodása nem találkozott a többi képviselő rokonszenvével. A legvadabb támadások nem a balmákok, még csak nem is az ellenzék részéről érték (ezeket is könnyedén leszerelhette, hiszen megnyugtató többséggel rendelkezett), hanem a koalíciós partnertől, Orlando Chyson pártjából.

            Miközben a miniszterelnök feszülten a felső ajkát rágcsálta, és a mobiltelefonján próbált sms-t küldeni Birnakónak, hátha valami friss információhoz juthat tőle, azonnali kérdésre jelentkezett a magabiztos képpel, hátradőlve figyelő Chyson mögött ülő honatya. Egy dossziét tartott a kezében, amit színpadiasan körbemutatott.

            - Tisztelt elnök úr – fordult a pulpituson, körmét piszkáló házelnök felé -, miniszterelnök úr, képviselőtársaim! Mindannyian tudjuk, hazánk számára mekkora jelentőséggel bír a morowiai kontinentális lemez meghosszabbítása alatt, a tengerfenéken feltárt olajmező.

            - A balmák olaj! – kiáltott közbe egy balmák képviselő, de durván lepisszegték.

            - Ennek kitermelése, képviselőtársaim, komoly üzlet, nem véletlen, hogy nagy külföldi cégek legyeskednek körülöttünk. És ez így van jól, hiszen csak így tudjuk a legmegfelelőbb ajánlatot, a hazánk számára legelőnyösebb szerződést elfogadni és megkötni.

            - Úgy van! – hangzott több felől.

            - Nos, jelen pillanatban, és ez szintén nem titok, noha az ilyesmiről azért az érdekeltek szeretnek az utolsó percig hallgatni, tehát jelenleg úgy tűnik, a kormány a Central Petrol ajánlatát fogja elfogadni.

            Gänse türelmetlenül fordult hátra, de nem az interpelláló képviselőre, hanem Chysonra nézett, akinek önelégült feje láttán veszélyt érzett.

            - A kezemben van egy irat – folytatta a képviselő -, mely szerint a fúrások megkezdése után a Central Petrol szakértői díj címén hihetetlenül nagy összeget fizetett ki egy Cipruson bejegyzett cégnek. Nyolc számjegyű összegről beszélünk. Euróban. Ez a cég soha semmi más tevékenységet nem végzett, mint hogy írt erről a lelőhelyről egy szakvéleményt, majd megszűnt. Természetesen ennek a cégnek voltak tulajdonosai. Öt százalékban egy bizonyos Walter Moss. Az ő személye mellesleg felveti az összeférhetetlenség gyanúját, mert a fia a Central Petrol alelnökének üzlettársa egy másik vállalkozásban. De minket, itt, Ozergradban, a Morow Köztársaság parlamentjében nem ez érdekel elsősorban.

            Gänse meglazította ingén a legfelső gombot, és feszültsége hányingerrel és hascsikarással társult. Falfehér volt a rosszulléttől, de egyelőre minden szempár a felszólalót figyelte.

            - Bennünket az érdekel, tisztelt képviselőtársaim, vajon kik osztoznak a maradék 95 %-on. Nos, nem fogják kitalálni. – Újra magasba emelte a dossziéját. – Sikerült megszereznünk a hiteles cégbejegyzést Larnacából. A két érintett két honfitársunk. Egyiküket úgy hívják, Georg Birnako. Ő jelenleg a titkosszolgálatok vezetője, mint az közismert. Másikuk pedig… - Szünetet kellett tartania, mert Birnako neve hallatán izgatott mozgolódás támadt mindenütt, csak Chyson ült rendíthetetlen nyugalommal. – A másik – kiabálta, túlharsogva a morajt – egy bizonyos Fritz Gänse, aki, ha minden igaz, azonos hazánk miniszterelnökével…

            Az utolsó szavakat már elnyelte az ellenzéki oldalról, valamint Chyson pártjának soraiból kirobbanó felhördülés, méltatlankodás zaja.

            Gänse, aki percek óta számított már erre a végkifejletre, közben kapott egy sms-t Birnakótól, miszerint az egyik kereskedelmi televízió bemondta az emberrablás hírét, és megszólaltatott több nudistát, sőt a fogyatékosokat gondozó intézmény egyik ápolóját, valamint Margarine fodrászát, aki szerint az asszony nem ment el a megbeszélt időpontra, és nem is jelentkezett, ami példátlan.

            A miniszterelnök sápadtan állt fel, kezét felemelte, hogy szót kapjon, de a kiabálás még azután is csak nehezen ült el, hogy az elnök felszólította az illő magatartásra a képviselőket.

            - Tisztelt Országgyűlés. S-Súlyos vádak hangzottak el e k-késői órában, amik olyan váratlanul értek, hogy e percben csa-csak annyit felelhetnék: ezek ostoba, légből kapott vádak, amelyek…

            Újabb zajongás támadt, a balmákok csekély létszámukat meghazudtoló hangerővel túlharsogtak mindenkit: „Korrupt disznók! Ellopják az olajunkat!”

            Az elnök csöngetett, Gänse folytatta:

            - S-sajnos azonban ebben a pi-pillanatban más, ennél sokkal döb-döbbenetesebb dolog is a tudomásomra jutott. Terroristák foglyul ejtették a feleségemet, és hogy ezzel mi lehet a céljuk…

            Előbb hirtelen csönd, majd akkora üvöltözés támadt, hogy Gänse nem tudta befejezni.

            - Ezt találta ki? – ordította magából kikelve valaki.

            - Micsoda trükk ez? – tódították mások.

            - A balmákok! – sivították Gänse pártjából, és a maroknyi balmák képviselő felé fordulva rázták az öklüket. Chyson olyan meglepett és ostoba képet vágott, amitől – a nap folyamán először – egy pillanatra Gänsét jó érzés járta át.

            Az elnök, kihasználva az előtte lévő mikrofon adta lehetőséget – s egyszersmind mindenki másét kikapcsolva – magához ragadta a kezdeményezést.

            - A történtekre való tekintettel a mai ülést bezárom. A parlamentet csütörtök reggel nyolc órára hívom össze.

            Csöngetett, majd demonstratíven kivonult a teremből. A képviselők még morgolódtak, lökdösődtek, de Gänse gyorsan kisietett. Szinte szaladt a lépcsőn, és bevágta magát a közben előállt szolgálati autó hátsó ülésére.