2016. márc.
01.
Túszejtés a fővárosban X.

A regény folytatódik. X. rész

15.

 

Georg Birnakónak, a titkosszolgálat vezetőjének a számítógépén mindenkiről, akivel valaha találkozott – vagy úgy sejtette, találkozni fog, esetleg valamiért fontosnak ítélte meg a személyét – volt egy kis bejegyzése. Fényképpel, pár soros ismertetővel. Természetesen lényeges adatok itt nem szerepeltek, nehogy illetéktelen kezekbe kerüljön az adatbázis. Inkább csak afféle emlékeztető volt; milyen iskolákat végzett az illető, hol, milyen beosztásokban dolgozott, mit szeret enni vagy éppenséggel mitől undorodik, melyik sport érdekli; tegező viszonyban van-e vele, mire érzékeny.

            A kormányülést követően Birnako még bizalmasan beszélt Gänsével, aztán eligazítást tartott a kommandósok parancsnokának.

- Helyezze riadókészültségbe az embereit! – utasította, teljesen feleslegesen, hiszen ő is tudta, hogy a túszdráma kirobbanása óta összetartás van, és e pillanatban is gyakorlatoznak a fiúk.

Ezután a gépéről letöltötte az Orlando Chysonra vonatkozó szócikket. Közben a fejét csóválta, s próbálta a képernyőn megjelenő fényképet szuggerálni. Chyson sötét lónak számított. Évek óta benne volt a politikában, de zűrös ügyet nem sikerült róla felderíteni. Hideg, számító embernek tűnt, akit semmi más nem érdekel, csak az érvényesülés. Nőügyei sem adódtak, amiből Birnako sokáig arra gyanakodott, talán homokos az ipse, de férfiügyekre sem derült fény soha. A titkosszolgálatok főnöke emiatt tartott némiképp Chysontól. Az ilyen alak kiszámíthatatlan, ha hatalomra kerül. Gänsét már kiismerte, olykor irányítani is tudta; nem hiányzott neki egy új kormányfő új ötletekkel és új stílussal.

Bezárta az irodája ajtaját, aztán a telefonjához lépett. A képernyőről leolvasta Chyson otthoni számát, és tárcsázott. Már az első után felvették. A politikus magántelefonszámát nagyon kevesen ismerték, így Chyson tudta, hogy csak fontos ügyben kereshetik.

- Georg Birnako vagyok – hallotta a kagylóból.

- Tessék!

- A kialakult helyzetre való tekintettel úgy vélem, helyes lenne, ha tájékoztatnám Önt a dolgok állásáról.

Rövid, gyanakvó csend.

- Én nem vagyok most döntéshozó pozícióban.

- Ön a kormányzó koalíciós párt elnöke.

- Miből gondolja, hogy a kormányban ülő minisztereim nem tájékoztatnak?

- Ők csak arról tudnak beszélni, ami a kormányülésen elhangzott. Úgy vélem, mint a titkosszolgálat vezetője, kötelességem bizalmas információkat is adni Önnek.

Újabb csend. Chyson agyán átfutott, hogy Gänse mekkora bajban lehet, ha az államvédelmi hivatal igazgatója máris a leendő főnöknél kilincsel. Leereszkedő hangon mondta:

- Hallgatom.

- Természetesen személyesen…

- Ide tud jönni?

- Tíz perc múlva ott vagyok.

- Tudja, hol lakom?

Ezen mindketten nevettek.

- Nos, várom!

Éppen tíz percig tartott, amíg Birnako kiért a kertvárosba, nem messze a tótól, ahol Chyson egy viszonylag szerény külsejű házban élt. A bejáratot ezzel együtt kamera figyelte, és amikor becsöngetett, veszett csaholást hallott. Ám miután beengedték, az államvédelem vezetője hiába kereste a kutyát. Chyson megértette a másik reakcióját, és elmosolyodott.

- Magnófelvétel. Rettegek a kutyáktól. Felírhatja a jegyzetei közé – tette hozzá bátorítóan, és Birnako meghökkent. Vajon csak általánosságban tette a megjegyzést, vagy konkrétan tud a számítógépes anyagokról? Chysonnak megvolt az a képessége, hogy tárgyalópartnere fejébe lásson. Most is rögtön hozzátette: – Gondolom, egy ilyen dörzsölt titkosszolgálati tisztnek rengeteg anyaga van mindenkiről.

- Ez a munkám – hárította el a témát Birnako.

- Nem az állam ellenségeinek figyelése a munkája?

- Sosem lehet tudni, kiből lesz az állam ellensége…

- És mi történik, ha az válik ellenséggé, akinek az ellenségre kellene figyelnie?

- Az nem fordulhat elő.

Még mindig az ajtóban álltak, Chyson csak most invitálta beljebb a vendégét.

- Megkínálhatom egy pohár ásványvízzel. Sajnos, olyan hirtelen ütött rajtam, hogy nem tudtam felkészülni nagyobb választékkal.

- Nem buliba jöttem.

- De azért leül, ugye? – mutatta a fotelt. A háttérben még mindig szólt a tévé. Chyson nem kapcsolta ki, csak levette a hangot.

Birnako helyet foglalt. Kicsit mélynek bizonyult a fotel, eszébe jutott, milyen nehezen fog majd innen kikászálódni, s előre bosszankodott, hogy Chyson ebbe a megalázó pozícióba csalogatta. A kisebbik koalíciós párt elnöke elégedetten vizsgálta a titkosszolgálati főnök kétségbeesett arcát. Szeretett apró győzelmeket aratni. Ezzel azonban gyakran szerzett ellenségeket. Sokak szerint ez is hozzájárult, hogy mostanáig sosem sikerült a legfőbb hatalom közelébe férkőznie.

- Az ásványvizet elfogadom – szólt Birnako. Chyson kénytelen volt kimenni a konyhába, ezalatt Birnako nagy nehezen feltápászkodott. Jól sejtette, úgy görgött elő a fotelből, mint egy rongybaba. De mire a házigazda visszatért, már állt, és éppen a könyvespolcot fürkészte. Chyson átnyújtotta a poharat.

- Jó hideg.

Birnako felhajtotta – egyáltalán nem kívánta az italt –, krákogott.

- A kialakult, feszült politikai helyzet miatt jöttem – kezdett bele Birnako.

- Sejtettem, hogy nem az ásványvizem miatt.

A szellemeskedést ezúttal eleresztette a füle mellett.

- Mint az ország biztonságáért felelős személy, úgy vélem, nagyon kényes pillanatokat élünk meg. Ha a politikai szereplők nem az ország és a nemzet érdekének megfelelően viselkednek, annak beláthatatlan következményei lehetnek.

- Ebben egyet értünk.

- A balmák terrorizmus az egyik legégetőbb, legveszélyesebb problémánk.

- Bocsánat, hogy félbeszakítom, de elég régen vagyok benne a morow közéletben, és soha semmilyen jelét nem láttam a balmák terrorizmus létének. Őszintén szólva döbbenten állok az események előtt, és mostanáig azt hittem, a kormány is.

- Minket természetesen nem ért váratlanul az, ami történt. A titkosszolgálatoknak eddig is tucatnyi információja volt balmák terrorista sejtekről. Ezt a négy emberrablót is ismerjük.

- Akkor miért nem akadályozták meg? Arról nem kaptak fülest, mi készül?

- Csak annyit tudtunk, hogy előbb-utóbb várható lesz ilyesmi.

- És én erről miért nem tudtam?

- Mert ez államtitok. A titkosszolgálat nem köteles sajtótájékoztatót tartani az információiról. Nevetséges volna. A miniszterelnök természetesen tudott róla.

Chyson megvakarta az arcát, és jól megfontoltan elhelyezett egy támadó mondatot:

- Lehet, hogy rövidesen én leszek a miniszterelnök.

Birnako nem jött zavarba.

- Most már maga is tudja.

- Úgy értsem, azért hívott fel… – Megrázta a fejét, de aztán befejezte, amit elkezdett. – Úgy értsem, maga készül a hatalomváltásra, és ezért…

- Én nem készülök semmire – vágott gyorsan a másik szavába, mielőtt akár hűségnyilatkozatot, akár elhatárolódást kellene tennie. – Én csak azt mondom, hogy a kormányzó pártok közötti feszültség vagy hatalmi harc nem vezethet oda, hogy emiatt az ország biztonsága és területi egysége veszélybe kerüljön.

- Természetesen én is úgy látom, hogy le kell számolni a terroristákkal, és nem szabad velük egyezkedni…

- Ezt minden józan politikai erő így látja – bólogatott Birnako. – És nem lenne szerencsés, ha hatalmi ambícióit a kaotikus helyzet nyújtotta esélyekre építené. Most az a legfontosabb, hogy a túszügy megoldódjon, és a későbbiekben se jusson eszébe senkinek, hogy ilyen módszerekkel próbáljon nyomást gyakorolni a kormányra.

Chyson elnevette magát.

- Gänse küldte a nyakamra, igaz?

Birnako mosolygott.

- Ugyan már, pártelnök úr! Csak nem gondolja, hogy a titkosszolgálatok a kormányfők szolgálóleányai?

- Én úgy képzeltem, hogy a titkosszolgálatok nem válhatnak önjáróvá, és lojálisak a mindenkori miniszterelnökhöz.

- Mi az ország érdekeihez vagyunk lojálisak.

- De ki dönti el, mi az ország érdeke? Nem a szavazópolgárok, akik megválasztanak valakit, s ezzel kezébe adják a döntést?…

Olyan hamisan csengett, hogy hirtelen abbahagyta. Vágott egy grimaszt, amit Birnako gúnyos vigyorral fogadott.

- Engem nem küldött senki – folytatta Birnako. – Mindössze azt szeretném elérni, hogy a túszügy ne torkolljon kormányválságba, és a koalíciós partner ne próbálja felhasználni saját céljaira a helyzetet. Felhívom a figyelmét, hogy az ön pártja által delegált miniszterek ma délelőtt korlátlan felhatalmazást adtak Gänsének a túszdráma megoldása érdekében.

Chyson méregbe jött.

- Gänse alkalmatlan arra, hogy egy ilyen kényes helyzetet megoldjon. Anyámasszony hunyorgó katonája! – vágta oda, mert régóta tervezte, hogy ezt hangosan is kimondja. Úgy tervezte, ebből szállóigét csinál; felkapja a sajtó, és Gänsét előbb-utóbb belefojtják ebbe. Birnakónak azonban nem tetszett, a fejét csóválta. Ez tovább dühítette Chysont, és olyat is kimondott, amit nem akart. – Hacsak… Hacsak nem Gänse áll az egész akció mögött. Ezzel akarja elterelni a figyelmet a saját gyengeségéről. Láttunk már hasonlót. Bush és az ikertornyok… A balmákok a kutyát se érdekeltek eddig…

Birnako fürkésző tekintettel figyelt. Vajon Chyson csak blöfföl, vagy tud valamit? Az igazi okot bizonyára nem sejti, mert arról nem beszélt. Chyson annyira hiú, hogy a saját hatalmi ambícióin nem lát túl. Birnako megnyugodott.

- Peches dolog ez a túszügy – mondta hangosan. – Nem értem, mi haszna származhatna ebből Gänsének.

Chyson nevetett:

- Szerencsére semmi. Mert annyira ostoba, hogy ebből nem jöhet ki jól. Ha a túszokkal valami baj történik, a morow közvélemény esik neki. Ha túl elnéző a terroristákkal, akkor is. Ha lemészárolja a terroristákat vagy példát statuál velük, akkor meg a balmákok hördülnek fel, és jön Boró a vicces kis szónoklataival. – Hosszasan az államvédelmi hivatal igazgatójára nézett. – Ha Gänse áll a támadás mögött, akkor megásta a saját sírját.

Birnako joviálisan mosolygott. Semmit sem lehetett leolvasni az arcáról.

- Nem vagyok hajlandó Gänse szemével nézni a világot – folytatta Chyson. – Ha nem képes ezt a szituációt megoldani, az felveti az alkalmatlanságának a kérdését. Mivel előrehozott választást senki sem akar, a parlament fog új miniszterelnököt választani. S ebben az esetben csak egyetlen esélyes jelölt maradt…

Birnako az ajtó felé indult. Nem egészen úgy alakult a beszélgetés, ahogyan tervezte. De az erőviszonyokat azért mindenképpen Chyson orra alá akarta dörgölni.

- A titkosszolgálatokat egyetlen kormányfő sem kerülheti meg – szólt könnyedén. – A miniszterelnökök jönnek-mennek…

Lenyomta a kilincset. Felharsant a kutyaugatás. Chyson csak annyit dünnyögött:

- Majd meglátjuk.

 

16.

 

Órák óta nem változott semmi a gimnázium alagsori helyiségében. Dilis időnként megpróbált telefonálni, de sem a rendőrkapitány, sem a miniszterelnök nem vette fel.

            - Legalábbis te ezt mondod! – vágta oda dühösen Poli. – Add csak ide azt a mobilt!

            - Miért adnám oda?

            - Add oda neki! – szólt közbe Kappan. Három fegyver csöve irányult Dilisre.

            - Ez rossz vicc, fiúk. Így bukta lesz belőle. Minden csoportos akció lényege a résztvevők közötti összhang. Ha ez megbomlik, biztos a kudarc.

            - Add ide a telefont! – ismételte meg Poli.

            - Ne fogjatok rám fegyvert, mert azt nehezen viselem.

            Egymásra néztek, és leengedték a géppisztolyokat. A túszok kíváncsian figyeltek.

            - Tessék!

            Dilis átdobta a készüléket Polinak, aki jobb kezébe markolta a fegyverét, közben baljával a gombokon pötyögött. Felhívta az utoljára hívott számot.

            „Előfizető nem kapcsolható!”, közölte a gépi hang. Poli kihangosította.

            - Milyen számot hívogattál te? – kiáltott rá dühösen Dilisre. – Melyiken lehet Gänsét elérni?

            Egymás után próbálkozott a legutóbb hívott számokkal, de nem volt szerencséje.

            - Kitörölted?

            - Miről beszélsz?

            Kappan éles fejhangon közbevágott:

            - Nagyon furcsán alakulnak a dolgok. Az az érzésem, mintha manipulálnának bennünket.

            - Ki a csuda akarna téged manipulálni? – szólt gúnyosan Dilis.

            - A Dexim-fiút mindenképpen itt akartad tartani, igaz? Kellett egy nagy név. Megértem. De honnan tudtad, ki ő?

            - Mert nem vagyok akkora marha, mint ti. Persze, hogy kellettek értékes túszok. Így nagyobb a paláver.

            - De nekünk azt hazudtad, véletlen az egész.

            - Az akció sikere érdekében muszáj volt elhallgatnom ezt-azt…

            - És még mit hallgattál el? – kérdezte Tom.

            - Engem az is érdekelne, ki informál téged? – kérdezte Poli, s ezúttal újra három fegyver csöve meredt rá. Mivel négyszögben ültek, Dilisnek esélye sem lehetett; ha valamelyikükre tüzet nyit, a másik kettő azonnal lelövi. – Ki irányít?

            - Megvesztél? – vont vállat sértődötten. A túszok rémülten figyeltek, Paula behúzta a nyakát, aztán összegömbölyödött a földön. A fiúknak is kiszáradt a szája. Ha a fejük fölött tűzharc alakul ki az elrablóik között, abban ők is odaveszhetnek. – Ki irányítana? – folytatta Dilis. – El tudod képzelni, hogy hagyom magam bárkitől is irányítani? Így ismertél meg?

            - Nem is ismerünk – mondta Tom. – Eljöttél hozzánk, hogy szervezzünk valami jó kis akciót a balmák függetlenségért.

            - Így van. Ti pedig kapva kaptatok rajta.

            - Honnan hallottál rólunk?

            - Nem emlékszel? Hiszen bemutattalak titeket Vered Dorbertnek.

            - Na és Vered Dorbert honnan hallott rólunk?

            - Mit tudom én? Nekem ő szólt, hogy itt vannak ezek a ragyogó legények.

            - Furcsállom – szólt eltöprengve Poli -, hogy mennyire megnyugodtál, amióta Gänsével beszéltél.

            - És mennyire nem ambicionálsz egy újabb beszélgetést – tette hozzá Tom.

            - Te tudod, mi fog következni, igaz? – kérdezte Poli.

            - Honnan tudnám?

            Poli felállt, odament Dilishez, és az ölébe dobta a telefont. Közben kibiztosította és egy gyors rántással csőre töltötte a géppisztolyt.

            - Hívd fel Gänsét! Azonnal!

            Dilis baljába fogta a készüléket, de jobbját a saját fegyverén nyugtatta.

            - Nézd csak – tolta a kijelzőt Poli orra elé –, itt ez az utolsó bejövő hívás. Ugyanis ők hívtak legutóbb. Tessék!

            Megnyomta a gombot, kihangosította. Tízszer csöngött, de nem történt semmi.

            - Nem veszik fel – szólt egy bocsánatkérő mosollyal Dilis, de volt valami pimaszul idegesítő az arcában, amitől Poli elvesztette a fejét.

            - Nem? Akkor lelövünk valakit, és kilökjük a hulláját! Utána majd felveszik!

            Az ablakhoz lépett, kitárta, és egy sorozatot kieresztett a levegőbe. Amikor Poli távozásával a közvetlen veszély megszűnt, Dilis megpróbálta visszaszerezni iménti pozícióját, és a géppisztolya után nyúlt. A mozdulatot az egyébként is pattanásig feszült helyzetben Kappan félreértette, és támadó szándékot vélt belőle kiolvasni, ezért rálőtt Dilisre.

            Paula felsikoltott, és levetette magát a földre. Marie, akinek a feje fölött ment el a lövedék, Petr ölébe rejtette az arcát. Dilis leejtette a fegyvert a földre, és csodálkozva szorította a kezét a hasára. Ahogy elvette onnan, a tenyere csupa vér volt.

            Wilhelm eszmélt elsőként, és a gazdátlan fegyver után kapott. Addigra azonban már Tom is ott termett, és fejbe rúgta a portást, aki elejtette a géppisztolyt, és vérző orral elterült a földön. Poli üvöltött:

            - Mindenki meghibbant? Kappan, mi az Isten nyilát csinálsz?

            - Istent ebbe ne keverd bele!

            - Lelőtted, te marha!

            - Mindannyiunkat le fognak lőni – közölte lakonikusan Tom.

            - De előbb én lövöm le a portást – fordult most Wilhelmhez. – Mit akart? Egyedül harcolni hármunk ellen? Hát senki sem érti, hogy ez egy túszejtés? Itt halottak lehetnek! Ez nem játék!

            Dilisnek komoly fájdalmai voltak, végigfeküdt a padon, lábát a székre téve, és káromkodott.

            - Hívjatok orvost! – kiáltotta.

            - Na persze! – ordította Poli. – Kikiabálunk az ablakon, hogy az egyik terrorista megsebesült, és sürgősen kórházba kell szállítani. A túszok jól vannak, köszönik szépen, az egyik az előbb kis híján átvette az irányítást, de Tom szerencsére fejbe rúgta.

            - Ha nem kerülök kórházba, meghalok – nyögte Dilis, és szinte szánalomra méltó volt kiszolgáltatott helyzetében.

            - Ezt úgysem úsztad volna meg élve! Vagy a kommandósok lőnek agyon, vagy a bíróság ítél halálra…

            - Nincs is halálos ítélet – szólt közbe Wilhelm, akit ezúttal Poli ütött meg visszakézből. Most már Marie is csatlakozott a zokogó Paulához. A portás kiköpte egy fogát, dagadt arcát tapogatta, és úgy festett, végre visszavonulót fúj.

            - Ott a telefon, Poli – hörögte Dilis. – Hívd a mentőket!

            - Te ugratsz engem, ugye? Ideáll egy rohamkocsi a bejárathoz… De inkább egy kommandósokkal megrakott rendőrautó… Innen vagy a hullaszállító visz el, vagy diadalmenetben vonulunk ki pálmaágak között. Más variáció nincsen.

            Dilis megemelkedett kissé. A ruháján egyre nőtt a vörös folt.

            - Gyere ide, Poli! Elmondok valamit.

            - Mondjad!

            - Csak neked! A túszok ne hallják!

            A három barát összenézett. Tom a vállát vonogatta.

            - Nem vonulhatunk mindannyian félre – sipította Kappan. – Hallgasd meg, mit akar meggyónni. Addig mi figyelünk a túszokra.

            Poli bólintott. Odalépett a padhoz, amelyen Dilis feküdt.

            - Tartsd ide a füledet! – suttogta a sebesült terrorista. Olyan halkan beszélt, hogy a terem túlsó sarkaiban lévő társai épp úgy nem hallhatták, mint a középen kucorgó túszok. – Az egész egy kamu. Szó sincs itt autonómiáról, meg tárgyalásokról.

            - Tessék?

            - Ne üvölts! Ez titkos. Ha a túszok meghallják, elfecsegik miután kimennek…

            - Lehet, hogy senki sem megy ki innen.

            - Dehogynem! Ez az egész Gänse akciója. A morowoké. Ürügyet akarnak a tengerparti területek státusának rendezéséhez. Gondolom, az olaj miatt. Ez az ő dolguk. Vered Dorbert az ő ügynökük. Félrevezeti azt a nagyokos Borót. Nem lesz itt semmi hősködés, semmi önállóság. Bejönnek a kommandósok, mi megadjuk magunkat. A túszokat elengedjük, titeket becsuknak néhány évre, én meg a tanúvédelmi programban eltűnök. Ahogy eddig mindig. Gänse megdicsőül, megtartja a miniszterelnöki székét, a balmákok kapnak egy taslit és nem ugrálnak, mert a morow közvélemény nem fog örülni, ha terroristákkal tárgyalnak. Érted, ugye? Ez csak színjáték. Mit gondolsz, miért ilyen nyugodt a morow kormány? Kész van a forgatókönyv. Csak az nem volt benne, hogy én meghaljak… Érted, Poli? Nem akarok meghalni! Adjátok meg magatokat, és hívjatok orvost, mert semmi kedvem elpatkolni…

            Poli merev arccal hallgatta. Időnként a társai felé nézett, akik komoly képpel továbbra is sakkban tartották a túszokat. Játék ez is? Mint a Gänse fényképére kilőtt nyílvesszők?

            - Hallod? – kiáltotta Dilis; arcát elborította a verejték. – Gyerünk, Poli, ne hagyj megdögleni!

 

17.

 

Birnako alig ért vissza az irodájába, már üzenet várta a miniszterelnöktől, hogy azonnal keresse meg. „Azonnal…”, mosolygott az államvédelem vezetője. Általában nem hordott magával mobiltelefont, hogy ne lehessen túl könnyen elérni. Ha neki volt szüksége valakire, az persze más eset.

            Átsétált a két háztömbnyire lévő kormányépületbe. Gyalog ment fel az emeletre, emiatt egy kicsit lihegett is, amikor bekopogott Gänséhez. Így legalább úgy tűnhetett, hogy sietett. Gänse igen sötét képpel állt az irodája közepén.

            - Cs-csakhogy! Hol a fenében kódorgott?

            - Ellenőriztem néhány dolgot.

            - Ellenőrzött? Micsodát?

            - Titkos dolgokat – szólt sejtelmesen.

            - Ne játssza nekem a CIA-t, Georg! Az államvédelem a kormány alá van rendelve. Én magának a főnöke vagyok.

            - Ismerem az alkotmányt.

            - Alkotmány? L-leszarom az alkotmányt! Ha én bukok, velem bukik maga is.

            - Erre azért nem vennék mérget.

            - Még egy ilyen megjegyzés, és leváltom.

            Birnako nem jött zavarba.

            - És továbbviszi a túszügyet egyedül? Hiszen egy csomó adattal nincs is tisztában.

            - Amennyit tudok, azzal bíróság elé állítom, mint a pinty.

            - Csak sajnos ott fog ülni mellettem.

            Gänse mély lélegzetet vett.

            - Na jó. Ezt hagyjuk. Ideges vagyok. Mi a következő lépés?

            - Úgy vélem, megérett a helyzet a támadásra.

            - Máris?

            - Mire várnánk? Az emberrablókkal nem tárgyalunk, tovább feszíteni a húrt már inkább visszaütne… Megvan a felhatalmazásunk a teljes kormánytól…

            - Idegesít a Madison lány.

            - Idegesíti? Egy jelentéktelen kis bakfis.

            - Az apja nagyon népszerű. Hogyan fordulhatott elő, hogy ő is…

            - Véletlen volt.

            - Véletlen?

            - Teljességgel. Nem értem, Petr Dexim miatt nem aggódott ennyire.

            - Deximet a kutya se ismeri.

            - De a nagybátyja nagyon gazdag.

            - Senki sem hullajt könnyeket, ha a gazdagok csemetéivel baj van. Az emberek utálják a gazdagokat. Viszont nem baj, ha a túlzott befolyással bíró vállalkozóink látják, hogy lám, lám, még egy Deximnek sincs akkora hatalma, hogy a kormányt ugráltassa. Az emberek is szembesülhetnek vele: nekünk legfontosabb az ország érdeke. Nem tárgyalunk terroristákkal még a gazdagok kedvéért sem. Nincs mutyi, mindenki egyenlő.

            - Dexim meggyűlöl minket.

            - Dexim a balmákokat fogja meggyűlölni. És ez sem tragédia.

            - Na és Madison? Ő se szegény.

            - Ő sportoló. Ő nemzeti ikon. Elődöntős volt a Roland Garroson. Én is drukkoltam neki. Na jó, Agassi hülyére verte. De Madison népszerű. Ez sajnos így van. Az emberek utálják a gazdagokat, de szeretik a sportolókat. Ki érti? A politikusokat is utálják.

            - Az attól függ. A balmákok rajonganak Boróért.

            - Mert sebezhetetlennek hiszik. Erősnek. Ha elbukik, csalódni fognak benne.

            - Hacsak nem csinálunk belőle mártírt.

            - Nem mártírt kell belőle csinálni, hanem szánalmas, jelentéktelen, haszonleső kis mitugrászt, aki terroristákat küld a gyerekeinkre. – Birnako arcába nézett, a hangját akaratlanul is lehalkította. – Megvan az a felvétel?

            - Melyik?

            - Ahol megbízza Dorbertet az akció előkészítésével.

            - Minden anyag megvan, amit Dorbert rögzített.

            Gänse sokat várt a következő kérdés előtt. Sejtette a választ, de erről eddig nem esett szó közöttük.

            - Milyen utasítást kapott Dilis az akció megindítása esetére?

            Birnako a zsebéből kivett egy apró, fekete szerkentyűt, valamit bekapcsolt rajta, aztán letette az asztalra.

            - Mi a fene ez? – kérdezte Gänse.

            - Különböző frekvenciákon rezgéseket bocsát ki. Ha véletlenül le akarna hallgatni.

            - Ugyan már, Georg. Hiszen maga itt a titkos ügynök kettőnk közül. – A fülére szorította a kezét. – Milyen kellemetlenül sípol.

            - Mit is kérdezett az előbb?

            - Milyen utasítást kapott Dilis az akció megindítása esetére? – ismételte meg a miniszterelnök, szemrehányó pillantásokat lövellve a kis szerkezetre.

            - Azt, hogy végezzen a túszokkal.

            - Az összessel?

            - Nem akartunk tanúkat.

            - A többi terroristának ez nem lesz furcsa?

            - Miért lenne? Hiszen ők maguk fenyegetőztek vele, hogy lemészárolják őket, ha akcióba kezdünk. Még segíteni is fognak Dilisnek.

            - Nem lehetne valahogy megakadályozni, hogy a Madison lány…

            - Úgy érti, hívjam fel Dilist? Ez felborítaná az eredeti tervet, miszerint nem tárgyalunk velük. Különben is, így alighanem lebuktatnánk. Ez a hajó már elment.

            Kopogtak, de a választ meg sem várva belépett a belügyminiszter. Gänse és Birnako tekintete összevillant. Az államvédelmis hátrébb lépett, mint aki éppen indulni készül.

            - Kupaktanács? – kérdezte enyhe féltékenységgel a hangjában Mink.

            - Egyeztettünk a támadásról.

            - Támadás? Máris?

            - Ott voltál a kormányülésen, igaz? Úgy döntöttünk, hogy beküldjük a kommandósokat.

            - Erre a döntésre nem emlékszem. De majd megnézem a jegyzőkönyvet.

            - Teljes felhatalmazást kaptam a miniszterektől. Még Chyson embereinek sem volt ellenvetése. Nincs más megoldás, be kell törnünk.

            - Áldozatok lesznek.

            - Nem lehet megúszni az áldozatokat. Ha leállunk velük tárgyalni, ha gyengeséget mutatunk, hosszú távon sokkal több áldozat lesz.

            - Nehogy polgárháborúvá fajuljon a dolog – aggodalmaskodott Mink.

            - Ugyan már! A balmákoknak semmiféle fegyveres ereje nincs.

            A belügyminiszter dühösen nézett Birnakóra.

            - Úgy emlékszem, terrorista sejtekről sem tudtunk, aztán tessék.

            - Ezek nem terrorista sejtek. Ez három Zorró. Izgága, romantikus gyerekek.

            - Három? Nem négyen vannak?

            Birnako Gänsére nézett, aki alig láthatóan, épp csak megmozdította a fejét. Vízszintesen.

            - A negyedikről nem tudunk semmit – felelte az államvédelmi hivatal vezetője.

            - Akkor ő a hunyó. Ki tudja, milyen szervezetet tart a kezében.

            - Semmilyet – rázta a fejét Birnako. – Nincsenek balmák terroristák.

            - Be kell vinni Borót, és kihallgatni – mondta keményen Mink. – Megyek, és intézkedem.

            - N-nem jó ötlet – fogta meg Gänse a minisztere karját.

            - Boró elhatárolódott – tette hozzá Birnako. – Kiadott egy nyilatkozatot, amelyben elítéli a terrorizmus minden formáját. Ha ezek után bevisszük, olajat öntünk a tűzre.

            - Én azért csak… Mi a fene ez a sípolás? Megőrjíti az embert…

            - Én nem hallok semmit – csodálkozott Gänse.

            Mink a fülére szorította a kezét.

            - Kezdek belecsavarodni ebbe az ügybe.

            - Ugyan már, Paucha! Nem a te fiaidat rabolták el – veregette vállon Gänse. – Rollót persze nem is lenne könnyű, gondolom, a szolgálatok védik.

            - Nem jobban, mint azt a beosztása indokolja – szólt önérzetesen Mink.

            - Rolló? Ugye nem ő az, aki a nudista telepek ügyében…

            - Szabad testkultúra. Németül így mondják. Nem, az Robert, a kisebbik. Megkaphatnám a terroristák anyagát? Már úgy értem, azokét, akikről van…

            - Nincsen nálam – vetette oda foghegyről Birnako.

            - És a miniszterelnök úrnál?

            - A leglényegesebbeket össze tudom foglalni – mondta válasz helyett Birnako, Gänsét nem is engedte megszólalni. – Két évre visszamenőleg mindent tudunk róluk.

            - Nem egészen értem… – csóválta a fejét Mink, és tekintete ide-oda járt a másik kettő arca között; Gänsén a szokásos feszültség látszott, Birnakóéról pedig semmit sem lehetett leolvasni. – Ha két éve sejtjük, hogy mire készülnek…

            - Nem sejtettük. Elmondtam már. A titkosszolgálat természetesen szemmel tartott néhány furcsa balmák fickót, de egyiküknél sem merült fel komolyan a terrorizmus veszélye. Annyi történt mindössze, hogy összejártak a Kappan becenevű barátuknál, süteményt ettek, amit az anyuka készített, és a hátsó udvarban nyilakat lövöldöztek a regnáló morow miniszterelnök portréjára.

            - Szép kis szórakozás… – dünnyögte Mink.

            - A Poli nevezetű egyszer felírta Igrán néhány házfalra, hogy „Morowok menjetek haza!”, a nagybátyja pedig, aki futballbíró volt, a búcsúmeccsén gólt rúgott egy ozergradi csapatnak.

            - Tessék?

            - Kapásból bevarrta a léc alá a lasztit. Én nem láttam, nincs róla filmfelvétel, de bőséges szóbeli legenda őrzi az emlékét. A fickó azóta nemzeti hős a balmákoknál.

            - Nemzeti hős?

            - Nem kell fizetnie bizonyos kocsmákban, ha betér egy sörre.

            - Ezek a mi terroristáink? A falfirkáló, a képre nyilazó meg a futballista?

            - Bíró. Futballbíró.

            - Azt mondta, gólt rúgott…

            Birnako fáradtan sóhajtott.

            - Gólt rúgott.

            - A bíró?

            - Ez benne a…

            - Befejeznék végre? – kiáltott fel Gänse, ugyanis csörgött a telefon. A vonalas, ami a miniszterelnök személyes irodai készüléke volt. Birnako egy pillantást vetett a kijelzőre. Felismerte a számot.

            - A terroristák.

            - Úgy érti?… – A belügyminiszter közelebb lépett, és úgy nézte a telefont, mintha mindjárt kiugrana belőle néhány emberrabló.

            Gänse határozottan elindult, és a kagyló után nyúlt. Birnako megfogta a karját, és megrázta a fejét. A szemük összevillant. Mink jelenlétében nem hozhatták szóba a Madison lány ügyét. Az eddig az eseményekkel sodródó, s ettől némiképp feszült belügyminiszter ezúttal durván rászólt a miniszterelnökre:

            - Arról volt szó, hogy nem tárgyalunk velük!

            Gänse még mindig hezitált. Szokatlan volt számára, hogy Mink így merjen vele beszélni, és megdöbbent, Birnako milyen acélos erővel fogja a karját. Közben a készülék elhallgatott.

            - Rendben van – bólintott Gänse. – Szóljon, Georg, a kommandósok parancsnokának. Az akció elindítása előtt beszélni akarok vele.

FOLYTATÁS:

http://ungvaryzsolt.hu/news.php?extend.503.3