2008. aug.
08.
08.
Hunnia - 3.rész
Írta: ungvaryzsolt.hu 
AZ ELSÕ REAKCIÓK
Hunnia Sziget Királyság függetlenségének, Magyarországtól történõ elszakadásának október 23-ai deklarációja kissé elsikkadt az ugyanazon nap délután és este történt budapesti események mellett. Az ország lakosságának jobbik fele dermedt döbbenettel és felháborodással vette újra tudomásul, hogy a hatvan év alatt semmit sem változó bolsevik mentalitás bármikor lecsaphat; védtelen embereket verhetnek önmagukból kivetkõzött, azonosító nélküli, rendõrnek látszó lények. Sokan dünnyögték odahaza, szûk családi körben - a bátrabbak egy kicsit tágabb baráti körben -, hogy a legjobb volna elmenni innen.
-De miért mi? Menjenek el õk! - jött a válasz. Az egyetlen logikus lépést Hun-sziget polgárai tették meg; maradtak is, és mentek is.
A Hun-sziget elszakadási szándékáról a többség természetesen nem tudott. (A többség általában semmi lényegesrõl nem tud, amirõl tud, arról is pontatlanul. Kizárólag azt képesek visszamondani, amit uraik a szájukba rágnak vagy beléjük vernek.) Az egyik kereskedelmi televízió felmérése szerint a magyarországi lakosságnak mindössze 15 %-a hallott arról, hogy a Hun-szigeten valami történt, s ezeknek is csak nagyjából a fele tudta, hogy valami "ellenzéki balhéról" van szó. (A népesség 23 %-a a Hun-sziget létérõl sem tudott, azt gondolták, ez olyan, mint a nyári Sziget-fesztivál, csak valami "magyarkodó formában".) A gagyitévén egy helyszíni riportot is sugároztak; egy szõkére festett, fülében hatalmas karikákat viselõ, vastag ajkú újságírónõ megkérdezett néhány helybéli járókelõt Etelváron, mit tudnak az önállóságról. Még az erõsen megvágott riport tanúsága szerint is többen melegebb éghajlatra küldték vagy egyszerûen levegõnek nézték az újságírót és az operatõrt; akadtak, akik nagyon bután néztek és csak a vállukat vonogatták. A stáb elzarándokolt a sziget legkisebb településére, Szigetfaluba, ahol egy népes cigánycsalád vállalta a nyilatkozatot. A családfõ elmondása szerint az egészet csak azért csinálják a gádzsók, hogy ne kelljen fizetni a segílyt.
-Megpróbáltunk bejutni a városházára is - búgta a mikrofonba a festett szõke Etelvár fõterén állva, háta mögött a Városháza piros-fehér-zölddel és Árpád-sávos zászlóval fellobogózott épülete -, de a polgármesterasszony nem kíván szóba állni velünk.
-Csodáljátok? - hallatszott egy utcai járókelõ hangja. - Hiszen akkor is hazudtok, ha kérdeztek. Minden hír, minden tudósítás és minden kommentár eleve el van torzítva?
-Íme - lehelte a mikrofonba a festett szõke -, ilyen ellenszenv és szélsõséges elutasítás mellett kellett végeznünk a munkánkat a hun-szigeti Egerváron. Stúdió.
-Etelvár, te liba! - hallatszott még a távolból, mielõtt lekavarták volna a hangot.
Ezt a riportot leszámítva inkább csak gúnyos megjegyzések hangzottak el; (pl. a Heti Hetes címû mûsorban "Ezek a mélymagyalok a végén hadat üzennek Oloszolszágnak meg Kínának a hun ölökség miatt, s ide csatolják a telületüket. Akkol majd jön az ezelhatszázmillió munkavállaló, hogy fogja azokat eltaltani az olszág?"), illetve akadtak felháborodott emberek, akik betelefonáltak Bolgár György mûsorába: "Ha bárki büntetlenül elszakadna, megtagadná a törvényeket, senki sem fizetne adót, hogyan kapnék akkor én nyugdíjat? Amit a szocializmusban felépítettünk, azt most hunok meg Árpád-sávos tudomisénkik szétlopkodnák? Minek van rendõrségünk meg hadseregünk? Menjenek oda, verjék le a lázadókat, és vegyék el a kedvüket ettõl a disznóságtól!" Hasonló stílusban közölt egy olvasói levelet a 168 óra és egy vezércikket a Népszava. Máskülönben csönd volt a balliberális sajtóban.
A nemzetinek, konzervatívnak, jobboldalinak nevezett média higgadtabban, tényszerûbben számolt be a történtekrõl. A szeptember-októberi eseményekrõl testközelbõl közvetítõ, s ezért népszerûsége csúcsán lévõ Hír TV-ben Székely Levente, a függetlenségiek szóvivõje és Homoki Alíz, Etelvár polgármestere is nyilatkozott. Elmondták, miért látják kilátástalannak a belsõ küzdelmet, s mivel nem kívánják hátralévõ életüket is bolsevik mentalitású, nemzetáruló kormányzat alatt leélni, ezért kezükbe veszik saját és gyermekeik sorsát.
-Elegünk van abból, amit hatvan éve hallunk-mondunk: "Nekünk még rossz, de majd talán a gyerekeinknek jó lesz." - kezdte Homoki Alíz. - Nem! Nem lesz jó, ha minden így marad. Mi már nem bízunk a politikusokban - a mieinkben sem -, a külföldi segítségben, a józan észben, a cserearányok javulásában és más maszlagban. Mi csak magunkban bízunk. Úgy érezzük, megvan hozzá a jogunk, hogy olyan országban éljünk, amilyenben szeretnénk, s ebben ne akadályozzanak meg azok, akik ostobaságuk, önzésük, rosszindulatuk vagy gonoszságuk miatt rendszeresen tolvaj, hazaáruló gazembereket szabadítanak ránk.
-Mi ezeket az embereket - folytatta Székely - nemlétezõnek tekintjük. A mi szempontunkból õk érdektelenek. Nem akarunk velük foglalkozni. Csinálják, amit akarnak, de minket hagyjanak békén. Ezért például egyáltalán nem nyilatkozunk semelyik baloldali orgánumnak, s ahogy hidegen hagy bennünket, mit mond Malawi vagy Burundi miniszterelnöke, ugyanúgy érdektelen Gyurcsány Ferenc is.
-Természetesen - vette vissza a szót Homoki Alíz - az elszakadás technikai részleteinek lebonyolítása miatt szükség lesz bizonyos egyeztetésre a magyar kormánnyal, de nem akarunk belemenni alkudozásokba, hosszas huzavonába. Kész helyzetet akarunk teremteni.
-És mi lesz, ha egyszerûen nem állnak szóba Önökkel?
-Hunnia önálló ország lesz mindenképpen, a saját életünket magunk fogjuk megszervezni, és ha nem kell ehhez Gyurcsány Ferenccel vagy képviselõjével beszélni, az csak örömünkre fog szolgálni.
-Nem félnek retorzióktól?
-Kitõl?
-Rendõrségtõl, APEH-tõl?
-Milyen rendõrségrõl beszél?
-A Magyar Köztársaság rendõrségérõl.
-Mi nem vagyunk a Magyar Köztársaság alattvalói. Nekünk saját rendõrségünk van, saját hivatalaink.
-Mi történik, ha a népszavazáson a többség mégis elutasítja a függetlenséget?
-Ha így történne, s kiderülne, hogy a legelszántabb magyarok között sincs ötvenezer - kb. ennyi igen szavazat szükséges az érvényességhez -, akkor nincs is értelme végigcsinálni. Akkor nincs szükség önálló Hunniára, akkor lemegyünk a pincébe, keresünk egy erõs gerendát és felkötjük magunkat. De - emelte fel az ujját mosolyogva, mielõtt a riporter közbe vághatna - nem is gondolunk ilyesmire. Hun-sziget eredeti lakosságának jelentõs része is nemzeti-konzervatív érzelmû, s az utóbbi hónapok több tízezres letelepedõi pedig valamennyien azért jöttek hozzánk, mert normális, élhetõ, igazán magyar országban kívánnak élni.
A jobboldali írott sajtóban a legbõvebb beszámolót a Nemzetõr készítette az eseményekrõl, és egyedüliként közölték a függetlenségi kiáltvány teljes szövegét.
+++++++++++++++++ ++++++++
A magyar miniszterelnök fülére szorított mobillal fel-alá sétált a szobájában, miközben figyelmét megosztotta a telefon túlsó végén lévõ felesége (aki valamilyen társasági esemény elõkészületeirõl számolt be, s pergõ nyelvvel szidta a különféle alkalmazottakat, akik vagy lassan vagy trehányul dolgoznak) és a belpolitikai eseményekkel kapcsolatos gondolatai között. Az elmúlt hetek zûrös történései dacára Gyurcsánynak jó kedve volt. Szerette, ha pörög az élet, szerette, ha van tennivaló, még akkor is, ha ezek látszólag népszerûtlen, nehéz feladatok. Az õszödi beszéd kirobbanása után politikai ellenfelei temetni kezdték, azt hitték, karrierje ezzel derékba tört. Lárifári! Hiszen most kezdõdik igazán. Végre tiszta helyzet van, sikerült teljesen világosan ketté osztani az országot barátokra és ellenségekre. Most aztán gyerünk, leszámolni az ellenségekkel, erõt mutatni a barátok elõtt, s biztosabb lesz a pozíciója, mint valaha. Bizalmi szavazást kért maga ellen - hiszen tudta, hogy a kormánypárti képviselõk saját túlélésük érdekében felsorakoznak mögéje -, és amikor ezt a bizalmat száz százalékosan megkapta, máris cinkosává avatta az egész pártot a szabad demokratákkal együtt. Jók és rosszak. Fehérek és feketék. Barátok és ellenségek. Innentõl kezdve egyszerû az élet.
Gyurcsányról már akkor lehetett tudni, hogy bármire képes, amikor elõdjét és mentorát, a kicsit szerencsétlen, enyhén gyengeelméjû Medgyessyt gátlás nélkül eltávolította a hatalomból, hogy a helyére ülhessen. Sokan persze nem ismerték fel benne ezt a korlátlan hatalomvágyat, amely csaknem teljesen független az ideológiáktól. Aki és ami jól fizet, amellé kell állni. Régen az állampárt, a KISZ volt a nyerõ. Gyurcsány ma is jól ismerte azokat az erõket, csoportokat, személyeket, amelyek és akik mögött a pénz volt, s akiknek szükségük volt valakire, hogy az érdekeiknek megfelelõen tevékenykedjen. Gyurcsánynak pedig - nagyrészt gyerekkori traumáinak következtében - szüksége volt a hatalomra, az elismerésre, a "jelentõs ember" nimbuszára.
A képlet egyszerû, s most, hogy kitört a vihar, még egyszerûbb. Minden államférfi vágya egy jó kis háború. Hát most itt a háború! A miniszterelnöknek olyan jó kedve kerekedett, hogy mindenbe beleegyezett, amit a felesége javasolt.
A belsõ telefon jelzett. Gyurcsány letette a mobilt az asztalra, amíg a titkárnõjével beszélt.
-Igen?
-Megérkeze tt az õrnagy úr.
-Küldje be!
-...és teljesen természetes, hogy ehhez a sárga kosztüm... - mondta éppen Klára asszony, amikor a férje hirtelen félbe szakította.
-Az tökéletes lesz, drágám! Le kell tennem, mert tárgyalásom kezdõdik. Édesanyádat csókoltatom.
Magas, vékony férfi lépett a szobába, baljában kis aktatáska. Az õszi, borongós idõ dacára napszemüveget viselt.
-Jelentkezem! - szólt.
-Foglaljon helyet, õrnagy úr - kezet nyújtott a nemzetbiztonsági hivatal tisztjének. - Mit szeretne inni?
-Köszönöm, semmit.
Leült a dohányzóasztalka melletti fotelbe, táskáját az ölébe fektette. A miniszterelnök odaült vele szemben. A tiszt elõszedett egy vaskos dossziét, néhány iratot, fényképet külön rakott és Gyurcsány elé csúsztatta. Közben beszámolt az október 23-ai rendbontásokról, külön kiemelte a rendõrség és az elhárítás szerepét. Gyurcsány figyelmesen hallgatta, idõnként bólogatott.
-Talán annak a nyüzüge képviselõnek a megverésével egy kicsit messzire mentek a szolgálatok? - vélte az õrnagy.
Gyurcsány hevesen ellenkezett; karjai magasba lendültek, s úgy gesztikulált, mintha színpadi nagyjelenetét játszaná:
-Ugyan már! Az volt az egyik legsikeresebb akció az egészben. Ha azt látják az emberek, hogy még egy képviselõ sincs biztonságban, pláne nem mernek ugrálni. Képzelje, õrnagy úr a jelenetet: azt mondja a tróger odahaza a feleségének: "Kimegyek az Orbánra tüntetni!" "Mész a fenét mész, te böhönye! Hát megvernek!" "Ugyan, miért vernének?" "Hát még azt a fideszest is megverték, mutatta a tévé, csupa vér volt." Húha, gondolja erre a tróger, tényleg, én csak Kalifaszi Guszti vagyok. Hogyne vernének meg a zsaruk, ha még a Révész Máriuszt is megverték. Így aztán otthon marad a seggén, és nem megy ki tüntetni. Van még valami érdekes?
Az õrnagy kotorászott a táskájában, s néhány fényképet adott át. Jelentõs tömeg látszott a fotókon, a háttérben színpadon szónok beszél, mögötte egy épület, amelyen magyar- és Árpád-sávos zászló leng.
-A Hun-szigeti balhé.
Gyurcsány megvakarta az állát, aztán bólintott. Természetesen voltak elõzetes információi errõl, de nem szentelt neki különösebb figyelmet, dacára annak, hogy a titkosszolgálatok folyamatosan jelentettek róla.
-Sokféle hõzöngésrõl hallani - legyintett Gyurcsány. Ráadásul, de ezt nem mondta ki hangosan, a szeptemberi zavargások, az elsöprõ erejû, október elsejei önkormányzati vereség elterelte a figyelmet az ilyen vicces mellékszálakról, mint hogy a Duna egy kis szigetén néhány település önálló országot alapít. - Nevetséges.
Az õrnagy nem tartotta annak.
-Huszonharmadikán, körülbelül húszezer helyi lakos jelenlétében felolvastak egy kvázi függetlenségi nyilatkozatot...
-Olyan nyilatkozatokat is olvasgatnak, hogy én nem vagyok legitim, mondjak le, írjanak ki új választásokat meg hasonlók. Ezeket magukat roppant fontosnak érzõ mandrók tucatjai írják alá, mégse lesz belõle semmi. Amíg a parlamenti többség mögöttem áll, addig ezek hiába ugrálnak. Magyarországon demokrácia van - kacsintott vigyorogva. - Azt tudom erre mondani, amit a tüntetésekre is. Majd megunják és hazamennek. Néha egy kicsit odacsapunk nekik, hogy gyorsabban menjenek haza. Modanám, hogy óvatosan csapjunk, ne legyen belõle gáz, de láthatja, õrnagy úr, amikor keményen csaptunk, mint huszonharmadikán, abból se lett semmi.
-Egyelõre?
Gyu rcsány elõredõlt a széken, és gyanakodva vizsgálgatta a tiszt arcát.
-Vegye már le azt a szemüveget! - A tiszt levette, kicsit hunyorogva pillantott a miniszterelnökre. - Mit ért azon, hogy egyelõre?
-Semmit. Egyelõre, azt értem. Nem hinném, hogy a jobboldali értelmiség, a nemzeti középosztály ezt lenyelje. Vannak olyan fellebbezési fórumok, vannak jogszabályok, törvények, nemzetközi egyezmények...
-Õrnagy úr kinek drukkol? - kérdezte Gyurcsány kicsit megbántva, és újra hátradõlt. Hosszú lábait keresztbe fektette egymáson, s közben felül lévõ balját hintáztatta.
-Ez nem drukkolás kérdése. Próbálom lefedezni magunkat...
-Ez politika. Itt az a fedezés, ha a kormány Önök mögött áll. Kaphatnak hideget-meleget, amíg én megvédem a céget, addig biztonságban vannak. Úgy kell csinálni, hogy meg legyek elégedve. Szeretnének egy kitüntetést? Például Gergényi úrnak?
-Az mindenesetre nagy legitimációt adna az akciónak... A felhördülés is nagy lenne...
-Felhördülés! - kapta fel a miniszterelnök a fejét. - Öregem, már bocsánat, hogy így mondom, engem minden fellépésemen kifütyül egy fasiszta csoportocska. Olyanokat szólnak be, hogy érzékenyebb legény a talpáig belepirulna... Gyûlöljenek, ám féljenek! Ezt valami politikus vagy király vagy ilyesmi mondta. A hatalom nem szerelem kérdése. Egyébként pedig: miféle jobboldali értelmiségrõl beszél? Az egyik részük meg van véve, s úgy fütyül, ahogyan mi akarjuk. Olvasta a Debreczeni-könyvet rólam? - Elégedetten vigyorgott. - A másik részük tehetségtelen, a harmadik meg fasiszta lapokban hõzöng, mint valami gyerekek. Inkább - tette hozzá eltöprengve és az állát vakargatta - inkább az a kérdés, nem a Fidesz keze van-e ebben a mulatságos hun izében is?
Az õrnagy a jegyzetei között lapozgatott, a vállát vonogatta.
-Nem látunk erre utaló nyomot. Hacsak azt nem, hogy az elszakadást bejelentõ Székely Levente maga is fideszes volt valamikor.
-Nocsak?
-De már kilépett.
-Taktika.
-Régen kilépett. Csak pár évig volt tag. Lelkesedés az Orbán-korban...
-Azért a kapcsolatai csak megmaradtak?
-Felszínesen.
Gyurcsány teátrálisan sóhajtott, felállt, tett két kört a szobában, aztán megállt az asztal mellett. Most úgy magasodott a nemzetbiztonsági tiszt fölé, mint egy óriás. Élvezte az ilyen szituációkat.
-Van anyaguk errõl a Székelyrõl?
-Persze - húzott elõ egy gémkapoccsal összetûzött brosúrát. Gyurcsány kézbe vette, belelapozgatott. A fényképeknél hosszasabban elidõzött, hümmögött. Az õrnagy közben sorolta: - 1966-ban született. Eredetileg mérnök, de jó ideje építési vállalkozóként dolgozik.
-Nocsak? - mosolygott a miniszterelnök. - Vajon az APEH-hel minden oké?
-Utána fogunk nézni. Van egy budai lakásuk és nyaralójuk Mátyáskúton.
-Hol a túróban van ez a Mátyáskút?
-A Hun-szigeten.
-Ja! Így érnek össze a szálak?
-Két fia van, tíz és hat évesek. Most várják a harmadikat.
-Mindet egy anyától? Bravó!
-A felesége Ludányi Mariann. Nyelvtanár; otthoni tanítványok, de gimnáziumban is tanít egy ideje, bár ebben a tanévben már a pici miatt nem dolgozott... Az apja...
-Vagyis a mi szempontunkból az após! - emelte Gyurcsány a mutatóujját.
-Igen, az após Ludányi fõorvos úr, felkapott nõgyógyász. Kórház, magánrendelõ, szülések... A Hun-szigeti nyaralót tõlük kapták a fiatalok, lényegében nászajándékba... Van, aki ügyesen tud nõsülni... - rápillantott a miniszterelnökre, hirtelen zavartan elhallgatott, krákogott. Gyurcsány szeme idegesen rebbent a szemüveg mögött. - Bocsánat - habogta a tiszt. - Nem úgy gondoltam. - Gyorsan témát váltott. - Kifejezetten kompromittáló adatot nem találtunk, de egy mélyebb vizsgálat biztosan felszínre hozna valamit. Nincsen hibátlan ember. Az apja 56 után ült, de ma már ezzel nem nagyon tudunk mit kezdeni. 2002 után Székely megszervezte a Libényi János polgári kört. Gyûléseket tartottak, tiltakozó akciókat szerveztek, meg kultúrprogramot? Meghívtak valami jobbos potentátot, szidták a rendszert, ittak valamit és hazamentek. Nem veszélyes. A mátyáskúti szomszédság jórészt ezekbõl a polgári körösökbõl kerül ki.
-Ez elég tudatos szervezkedésnek hangzik. És ki az a Libényi János?
-Dunántúli szabólegény volt. Meg akarta ölni Ferenc Jóskát.
-És?
-Mit és?
-Mit tett ezen kívül?
-Semmit. Megkísérelt egy merényletet, elfogták, felakasztották.
-És róla nevezte el a polgári kört?
-Igen.
Gyurcsány újra az állát vakargatta. Visszaült a helyére, elõredõlt, hanyagul a könyökére támaszkodott, s szinte konspiratívan kérdezte:
-Nem tudnánk valahogy befûzni ezt a Székelyt?
-Mire gondol, miniszterelnök úr?
-Terhes a felesége...
Az õrnagy csodálkozva kapta fel a fejét.
-És?
-Ilyenkor a férfiembert könnyebb lépre csalni - duruzsolt affektálva. - Nem mindenki olyan ragaszkodó típus, mint én.
-Kidolgozzunk ezzel kapcsolatban valamit?
-Szabad kezet kap.
-Titkosszolgálati akció? Állítsunk rá egy nõt? - Az õrnagynak nem tetszett a dolog. - Inkább a rendõrség léphetne.
-Mit? - tárta szét Gyurcsány a karját. - Fogassam el Székelyt ezért a nevetséges nyilatkozatért? Vagy a polgármestereket? Milyen jogcímen? Abból csak mindenféle ügyvédi huzavona lenne. Semmi látszat, semmi eredmény. Amikor dõl a vér a fószer nyakából a gumilövedéktõl... Az igen! Az látszat. De egy letartóztatás, ráadásul értelmes indok nélkül? Ugyan!
-Idézzük be õket. S ha nem jönnek, az már jogcím az elõvezetésükre...
Gyurc sá ny gondolkodott.
-Inkább próbáljuk ki azt a titkosszolgálati akciót, amirõl beszéltem. - Sejtelmesen vigyorgott. - Az ilyesmi roppant izgalmas.
A Hun-sziget elszakadási szándékáról a többség természetesen nem tudott. (A többség általában semmi lényegesrõl nem tud, amirõl tud, arról is pontatlanul. Kizárólag azt képesek visszamondani, amit uraik a szájukba rágnak vagy beléjük vernek.) Az egyik kereskedelmi televízió felmérése szerint a magyarországi lakosságnak mindössze 15 %-a hallott arról, hogy a Hun-szigeten valami történt, s ezeknek is csak nagyjából a fele tudta, hogy valami "ellenzéki balhéról" van szó. (A népesség 23 %-a a Hun-sziget létérõl sem tudott, azt gondolták, ez olyan, mint a nyári Sziget-fesztivál, csak valami "magyarkodó formában".) A gagyitévén egy helyszíni riportot is sugároztak; egy szõkére festett, fülében hatalmas karikákat viselõ, vastag ajkú újságírónõ megkérdezett néhány helybéli járókelõt Etelváron, mit tudnak az önállóságról. Még az erõsen megvágott riport tanúsága szerint is többen melegebb éghajlatra küldték vagy egyszerûen levegõnek nézték az újságírót és az operatõrt; akadtak, akik nagyon bután néztek és csak a vállukat vonogatták. A stáb elzarándokolt a sziget legkisebb településére, Szigetfaluba, ahol egy népes cigánycsalád vállalta a nyilatkozatot. A családfõ elmondása szerint az egészet csak azért csinálják a gádzsók, hogy ne kelljen fizetni a segílyt.
-Megpróbáltunk bejutni a városházára is - búgta a mikrofonba a festett szõke Etelvár fõterén állva, háta mögött a Városháza piros-fehér-zölddel és Árpád-sávos zászlóval fellobogózott épülete -, de a polgármesterasszony nem kíván szóba állni velünk.
-Csodáljátok? - hallatszott egy utcai járókelõ hangja. - Hiszen akkor is hazudtok, ha kérdeztek. Minden hír, minden tudósítás és minden kommentár eleve el van torzítva?
-Íme - lehelte a mikrofonba a festett szõke -, ilyen ellenszenv és szélsõséges elutasítás mellett kellett végeznünk a munkánkat a hun-szigeti Egerváron. Stúdió.
-Etelvár, te liba! - hallatszott még a távolból, mielõtt lekavarták volna a hangot.
Ezt a riportot leszámítva inkább csak gúnyos megjegyzések hangzottak el; (pl. a Heti Hetes címû mûsorban "Ezek a mélymagyalok a végén hadat üzennek Oloszolszágnak meg Kínának a hun ölökség miatt, s ide csatolják a telületüket. Akkol majd jön az ezelhatszázmillió munkavállaló, hogy fogja azokat eltaltani az olszág?"), illetve akadtak felháborodott emberek, akik betelefonáltak Bolgár György mûsorába: "Ha bárki büntetlenül elszakadna, megtagadná a törvényeket, senki sem fizetne adót, hogyan kapnék akkor én nyugdíjat? Amit a szocializmusban felépítettünk, azt most hunok meg Árpád-sávos tudomisénkik szétlopkodnák? Minek van rendõrségünk meg hadseregünk? Menjenek oda, verjék le a lázadókat, és vegyék el a kedvüket ettõl a disznóságtól!" Hasonló stílusban közölt egy olvasói levelet a 168 óra és egy vezércikket a Népszava. Máskülönben csönd volt a balliberális sajtóban.
A nemzetinek, konzervatívnak, jobboldalinak nevezett média higgadtabban, tényszerûbben számolt be a történtekrõl. A szeptember-októberi eseményekrõl testközelbõl közvetítõ, s ezért népszerûsége csúcsán lévõ Hír TV-ben Székely Levente, a függetlenségiek szóvivõje és Homoki Alíz, Etelvár polgármestere is nyilatkozott. Elmondták, miért látják kilátástalannak a belsõ küzdelmet, s mivel nem kívánják hátralévõ életüket is bolsevik mentalitású, nemzetáruló kormányzat alatt leélni, ezért kezükbe veszik saját és gyermekeik sorsát.
-Elegünk van abból, amit hatvan éve hallunk-mondunk: "Nekünk még rossz, de majd talán a gyerekeinknek jó lesz." - kezdte Homoki Alíz. - Nem! Nem lesz jó, ha minden így marad. Mi már nem bízunk a politikusokban - a mieinkben sem -, a külföldi segítségben, a józan észben, a cserearányok javulásában és más maszlagban. Mi csak magunkban bízunk. Úgy érezzük, megvan hozzá a jogunk, hogy olyan országban éljünk, amilyenben szeretnénk, s ebben ne akadályozzanak meg azok, akik ostobaságuk, önzésük, rosszindulatuk vagy gonoszságuk miatt rendszeresen tolvaj, hazaáruló gazembereket szabadítanak ránk.
-Mi ezeket az embereket - folytatta Székely - nemlétezõnek tekintjük. A mi szempontunkból õk érdektelenek. Nem akarunk velük foglalkozni. Csinálják, amit akarnak, de minket hagyjanak békén. Ezért például egyáltalán nem nyilatkozunk semelyik baloldali orgánumnak, s ahogy hidegen hagy bennünket, mit mond Malawi vagy Burundi miniszterelnöke, ugyanúgy érdektelen Gyurcsány Ferenc is.
-Természetesen - vette vissza a szót Homoki Alíz - az elszakadás technikai részleteinek lebonyolítása miatt szükség lesz bizonyos egyeztetésre a magyar kormánnyal, de nem akarunk belemenni alkudozásokba, hosszas huzavonába. Kész helyzetet akarunk teremteni.
-És mi lesz, ha egyszerûen nem állnak szóba Önökkel?
-Hunnia önálló ország lesz mindenképpen, a saját életünket magunk fogjuk megszervezni, és ha nem kell ehhez Gyurcsány Ferenccel vagy képviselõjével beszélni, az csak örömünkre fog szolgálni.
-Nem félnek retorzióktól?
-Kitõl?
-Rendõrségtõl, APEH-tõl?
-Milyen rendõrségrõl beszél?
-A Magyar Köztársaság rendõrségérõl.
-Mi nem vagyunk a Magyar Köztársaság alattvalói. Nekünk saját rendõrségünk van, saját hivatalaink.
-Mi történik, ha a népszavazáson a többség mégis elutasítja a függetlenséget?
-Ha így történne, s kiderülne, hogy a legelszántabb magyarok között sincs ötvenezer - kb. ennyi igen szavazat szükséges az érvényességhez -, akkor nincs is értelme végigcsinálni. Akkor nincs szükség önálló Hunniára, akkor lemegyünk a pincébe, keresünk egy erõs gerendát és felkötjük magunkat. De - emelte fel az ujját mosolyogva, mielõtt a riporter közbe vághatna - nem is gondolunk ilyesmire. Hun-sziget eredeti lakosságának jelentõs része is nemzeti-konzervatív érzelmû, s az utóbbi hónapok több tízezres letelepedõi pedig valamennyien azért jöttek hozzánk, mert normális, élhetõ, igazán magyar országban kívánnak élni.
A jobboldali írott sajtóban a legbõvebb beszámolót a Nemzetõr készítette az eseményekrõl, és egyedüliként közölték a függetlenségi kiáltvány teljes szövegét.
+++++++++++++++++ ++++++++
A magyar miniszterelnök fülére szorított mobillal fel-alá sétált a szobájában, miközben figyelmét megosztotta a telefon túlsó végén lévõ felesége (aki valamilyen társasági esemény elõkészületeirõl számolt be, s pergõ nyelvvel szidta a különféle alkalmazottakat, akik vagy lassan vagy trehányul dolgoznak) és a belpolitikai eseményekkel kapcsolatos gondolatai között. Az elmúlt hetek zûrös történései dacára Gyurcsánynak jó kedve volt. Szerette, ha pörög az élet, szerette, ha van tennivaló, még akkor is, ha ezek látszólag népszerûtlen, nehéz feladatok. Az õszödi beszéd kirobbanása után politikai ellenfelei temetni kezdték, azt hitték, karrierje ezzel derékba tört. Lárifári! Hiszen most kezdõdik igazán. Végre tiszta helyzet van, sikerült teljesen világosan ketté osztani az országot barátokra és ellenségekre. Most aztán gyerünk, leszámolni az ellenségekkel, erõt mutatni a barátok elõtt, s biztosabb lesz a pozíciója, mint valaha. Bizalmi szavazást kért maga ellen - hiszen tudta, hogy a kormánypárti képviselõk saját túlélésük érdekében felsorakoznak mögéje -, és amikor ezt a bizalmat száz százalékosan megkapta, máris cinkosává avatta az egész pártot a szabad demokratákkal együtt. Jók és rosszak. Fehérek és feketék. Barátok és ellenségek. Innentõl kezdve egyszerû az élet.
Gyurcsányról már akkor lehetett tudni, hogy bármire képes, amikor elõdjét és mentorát, a kicsit szerencsétlen, enyhén gyengeelméjû Medgyessyt gátlás nélkül eltávolította a hatalomból, hogy a helyére ülhessen. Sokan persze nem ismerték fel benne ezt a korlátlan hatalomvágyat, amely csaknem teljesen független az ideológiáktól. Aki és ami jól fizet, amellé kell állni. Régen az állampárt, a KISZ volt a nyerõ. Gyurcsány ma is jól ismerte azokat az erõket, csoportokat, személyeket, amelyek és akik mögött a pénz volt, s akiknek szükségük volt valakire, hogy az érdekeiknek megfelelõen tevékenykedjen. Gyurcsánynak pedig - nagyrészt gyerekkori traumáinak következtében - szüksége volt a hatalomra, az elismerésre, a "jelentõs ember" nimbuszára.
A képlet egyszerû, s most, hogy kitört a vihar, még egyszerûbb. Minden államférfi vágya egy jó kis háború. Hát most itt a háború! A miniszterelnöknek olyan jó kedve kerekedett, hogy mindenbe beleegyezett, amit a felesége javasolt.
A belsõ telefon jelzett. Gyurcsány letette a mobilt az asztalra, amíg a titkárnõjével beszélt.
-Igen?
-Megérkeze tt az õrnagy úr.
-Küldje be!
-...és teljesen természetes, hogy ehhez a sárga kosztüm... - mondta éppen Klára asszony, amikor a férje hirtelen félbe szakította.
-Az tökéletes lesz, drágám! Le kell tennem, mert tárgyalásom kezdõdik. Édesanyádat csókoltatom.
Magas, vékony férfi lépett a szobába, baljában kis aktatáska. Az õszi, borongós idõ dacára napszemüveget viselt.
-Jelentkezem! - szólt.
-Foglaljon helyet, õrnagy úr - kezet nyújtott a nemzetbiztonsági hivatal tisztjének. - Mit szeretne inni?
-Köszönöm, semmit.
Leült a dohányzóasztalka melletti fotelbe, táskáját az ölébe fektette. A miniszterelnök odaült vele szemben. A tiszt elõszedett egy vaskos dossziét, néhány iratot, fényképet külön rakott és Gyurcsány elé csúsztatta. Közben beszámolt az október 23-ai rendbontásokról, külön kiemelte a rendõrség és az elhárítás szerepét. Gyurcsány figyelmesen hallgatta, idõnként bólogatott.
-Talán annak a nyüzüge képviselõnek a megverésével egy kicsit messzire mentek a szolgálatok? - vélte az õrnagy.
Gyurcsány hevesen ellenkezett; karjai magasba lendültek, s úgy gesztikulált, mintha színpadi nagyjelenetét játszaná:
-Ugyan már! Az volt az egyik legsikeresebb akció az egészben. Ha azt látják az emberek, hogy még egy képviselõ sincs biztonságban, pláne nem mernek ugrálni. Képzelje, õrnagy úr a jelenetet: azt mondja a tróger odahaza a feleségének: "Kimegyek az Orbánra tüntetni!" "Mész a fenét mész, te böhönye! Hát megvernek!" "Ugyan, miért vernének?" "Hát még azt a fideszest is megverték, mutatta a tévé, csupa vér volt." Húha, gondolja erre a tróger, tényleg, én csak Kalifaszi Guszti vagyok. Hogyne vernének meg a zsaruk, ha még a Révész Máriuszt is megverték. Így aztán otthon marad a seggén, és nem megy ki tüntetni. Van még valami érdekes?
Az õrnagy kotorászott a táskájában, s néhány fényképet adott át. Jelentõs tömeg látszott a fotókon, a háttérben színpadon szónok beszél, mögötte egy épület, amelyen magyar- és Árpád-sávos zászló leng.
-A Hun-szigeti balhé.
Gyurcsány megvakarta az állát, aztán bólintott. Természetesen voltak elõzetes információi errõl, de nem szentelt neki különösebb figyelmet, dacára annak, hogy a titkosszolgálatok folyamatosan jelentettek róla.
-Sokféle hõzöngésrõl hallani - legyintett Gyurcsány. Ráadásul, de ezt nem mondta ki hangosan, a szeptemberi zavargások, az elsöprõ erejû, október elsejei önkormányzati vereség elterelte a figyelmet az ilyen vicces mellékszálakról, mint hogy a Duna egy kis szigetén néhány település önálló országot alapít. - Nevetséges.
Az õrnagy nem tartotta annak.
-Huszonharmadikán, körülbelül húszezer helyi lakos jelenlétében felolvastak egy kvázi függetlenségi nyilatkozatot...
-Olyan nyilatkozatokat is olvasgatnak, hogy én nem vagyok legitim, mondjak le, írjanak ki új választásokat meg hasonlók. Ezeket magukat roppant fontosnak érzõ mandrók tucatjai írják alá, mégse lesz belõle semmi. Amíg a parlamenti többség mögöttem áll, addig ezek hiába ugrálnak. Magyarországon demokrácia van - kacsintott vigyorogva. - Azt tudom erre mondani, amit a tüntetésekre is. Majd megunják és hazamennek. Néha egy kicsit odacsapunk nekik, hogy gyorsabban menjenek haza. Modanám, hogy óvatosan csapjunk, ne legyen belõle gáz, de láthatja, õrnagy úr, amikor keményen csaptunk, mint huszonharmadikán, abból se lett semmi.
-Egyelõre?
Gyu rcsány elõredõlt a széken, és gyanakodva vizsgálgatta a tiszt arcát.
-Vegye már le azt a szemüveget! - A tiszt levette, kicsit hunyorogva pillantott a miniszterelnökre. - Mit ért azon, hogy egyelõre?
-Semmit. Egyelõre, azt értem. Nem hinném, hogy a jobboldali értelmiség, a nemzeti középosztály ezt lenyelje. Vannak olyan fellebbezési fórumok, vannak jogszabályok, törvények, nemzetközi egyezmények...
-Õrnagy úr kinek drukkol? - kérdezte Gyurcsány kicsit megbántva, és újra hátradõlt. Hosszú lábait keresztbe fektette egymáson, s közben felül lévõ balját hintáztatta.
-Ez nem drukkolás kérdése. Próbálom lefedezni magunkat...
-Ez politika. Itt az a fedezés, ha a kormány Önök mögött áll. Kaphatnak hideget-meleget, amíg én megvédem a céget, addig biztonságban vannak. Úgy kell csinálni, hogy meg legyek elégedve. Szeretnének egy kitüntetést? Például Gergényi úrnak?
-Az mindenesetre nagy legitimációt adna az akciónak... A felhördülés is nagy lenne...
-Felhördülés! - kapta fel a miniszterelnök a fejét. - Öregem, már bocsánat, hogy így mondom, engem minden fellépésemen kifütyül egy fasiszta csoportocska. Olyanokat szólnak be, hogy érzékenyebb legény a talpáig belepirulna... Gyûlöljenek, ám féljenek! Ezt valami politikus vagy király vagy ilyesmi mondta. A hatalom nem szerelem kérdése. Egyébként pedig: miféle jobboldali értelmiségrõl beszél? Az egyik részük meg van véve, s úgy fütyül, ahogyan mi akarjuk. Olvasta a Debreczeni-könyvet rólam? - Elégedetten vigyorgott. - A másik részük tehetségtelen, a harmadik meg fasiszta lapokban hõzöng, mint valami gyerekek. Inkább - tette hozzá eltöprengve és az állát vakargatta - inkább az a kérdés, nem a Fidesz keze van-e ebben a mulatságos hun izében is?
Az õrnagy a jegyzetei között lapozgatott, a vállát vonogatta.
-Nem látunk erre utaló nyomot. Hacsak azt nem, hogy az elszakadást bejelentõ Székely Levente maga is fideszes volt valamikor.
-Nocsak?
-De már kilépett.
-Taktika.
-Régen kilépett. Csak pár évig volt tag. Lelkesedés az Orbán-korban...
-Azért a kapcsolatai csak megmaradtak?
-Felszínesen.
Gyurcsány teátrálisan sóhajtott, felállt, tett két kört a szobában, aztán megállt az asztal mellett. Most úgy magasodott a nemzetbiztonsági tiszt fölé, mint egy óriás. Élvezte az ilyen szituációkat.
-Van anyaguk errõl a Székelyrõl?
-Persze - húzott elõ egy gémkapoccsal összetûzött brosúrát. Gyurcsány kézbe vette, belelapozgatott. A fényképeknél hosszasabban elidõzött, hümmögött. Az õrnagy közben sorolta: - 1966-ban született. Eredetileg mérnök, de jó ideje építési vállalkozóként dolgozik.
-Nocsak? - mosolygott a miniszterelnök. - Vajon az APEH-hel minden oké?
-Utána fogunk nézni. Van egy budai lakásuk és nyaralójuk Mátyáskúton.
-Hol a túróban van ez a Mátyáskút?
-A Hun-szigeten.
-Ja! Így érnek össze a szálak?
-Két fia van, tíz és hat évesek. Most várják a harmadikat.
-Mindet egy anyától? Bravó!
-A felesége Ludányi Mariann. Nyelvtanár; otthoni tanítványok, de gimnáziumban is tanít egy ideje, bár ebben a tanévben már a pici miatt nem dolgozott... Az apja...
-Vagyis a mi szempontunkból az após! - emelte Gyurcsány a mutatóujját.
-Igen, az após Ludányi fõorvos úr, felkapott nõgyógyász. Kórház, magánrendelõ, szülések... A Hun-szigeti nyaralót tõlük kapták a fiatalok, lényegében nászajándékba... Van, aki ügyesen tud nõsülni... - rápillantott a miniszterelnökre, hirtelen zavartan elhallgatott, krákogott. Gyurcsány szeme idegesen rebbent a szemüveg mögött. - Bocsánat - habogta a tiszt. - Nem úgy gondoltam. - Gyorsan témát váltott. - Kifejezetten kompromittáló adatot nem találtunk, de egy mélyebb vizsgálat biztosan felszínre hozna valamit. Nincsen hibátlan ember. Az apja 56 után ült, de ma már ezzel nem nagyon tudunk mit kezdeni. 2002 után Székely megszervezte a Libényi János polgári kört. Gyûléseket tartottak, tiltakozó akciókat szerveztek, meg kultúrprogramot? Meghívtak valami jobbos potentátot, szidták a rendszert, ittak valamit és hazamentek. Nem veszélyes. A mátyáskúti szomszédság jórészt ezekbõl a polgári körösökbõl kerül ki.
-Ez elég tudatos szervezkedésnek hangzik. És ki az a Libényi János?
-Dunántúli szabólegény volt. Meg akarta ölni Ferenc Jóskát.
-És?
-Mit és?
-Mit tett ezen kívül?
-Semmit. Megkísérelt egy merényletet, elfogták, felakasztották.
-És róla nevezte el a polgári kört?
-Igen.
Gyurcsány újra az állát vakargatta. Visszaült a helyére, elõredõlt, hanyagul a könyökére támaszkodott, s szinte konspiratívan kérdezte:
-Nem tudnánk valahogy befûzni ezt a Székelyt?
-Mire gondol, miniszterelnök úr?
-Terhes a felesége...
Az õrnagy csodálkozva kapta fel a fejét.
-És?
-Ilyenkor a férfiembert könnyebb lépre csalni - duruzsolt affektálva. - Nem mindenki olyan ragaszkodó típus, mint én.
-Kidolgozzunk ezzel kapcsolatban valamit?
-Szabad kezet kap.
-Titkosszolgálati akció? Állítsunk rá egy nõt? - Az õrnagynak nem tetszett a dolog. - Inkább a rendõrség léphetne.
-Mit? - tárta szét Gyurcsány a karját. - Fogassam el Székelyt ezért a nevetséges nyilatkozatért? Vagy a polgármestereket? Milyen jogcímen? Abból csak mindenféle ügyvédi huzavona lenne. Semmi látszat, semmi eredmény. Amikor dõl a vér a fószer nyakából a gumilövedéktõl... Az igen! Az látszat. De egy letartóztatás, ráadásul értelmes indok nélkül? Ugyan!
-Idézzük be õket. S ha nem jönnek, az már jogcím az elõvezetésükre...
Gyurc sá ny gondolkodott.
-Inkább próbáljuk ki azt a titkosszolgálati akciót, amirõl beszéltem. - Sejtelmesen vigyorgott. - Az ilyesmi roppant izgalmas.