2009. jan.
04.
04.
Hunnia - 24. rész
Írta: ungvaryzsolt.hu 
NEM AZ EU DIKTÁL!
Hunnia büntetõbíróságának Ladányi Emese vezette tanácsa a Szent Korona nevében halálra ítélte a drogcsempész férfit, aki megkövülten, kirendelt védõje és egy rendõr között állva, bilincsben hallgatta végig az ítéletet.
- Ez hihetetlen! - ordított fel végül. - A huszonegyedik században, Európában halálra ítélnek valakit ilyesmiért?
A bírónõ levette a szemüvegét, végigmérte a vádlottat, aztán halkan azt mondta:
- Az a hihetetlen, hogy a huszonegyedik században anyagi haszonért sötét lelkû maffiózók fiatalok életét tegyék tönkre, mérgezzék õket. Hány élet, hány tönkretett család van egy-egy drogdíler tevékenysége mögött? - Aztán az asztalra koppantott kis fakalapácsával. - Az ítélet nem jogerõs. A bíróság visszavonul.
- Nem jogerõs? - derült fel a képe az ügyvédhez fordulva. - Ez mit jelent? Másodfok? Azt is itt tárgyalják, vagy kiadnak Magyarországnak? - kérdezte reménykedve.
- Fellebbezünk a kormányzóhoz - felelte az ügyvéd. - Õ a legfõbb bíró, joga van megkegyelmezni.
- És meg szokott kegyelmezni? - reménykedett a férfi.
- Még sosem volt rá szükség. Ez az elsõ halálos ítélet a szigeten. Hál? Istennek, elég jó a közbiztonság. Ha nem hozzák be a mocskot odakintrõl...
++++++++ ++++++++++
Molnár Zoltán, aki a belügyminiszter személyes kapacitálására végül belépett a hun titkosszolgálathoz, elsõ feladatként azt kapta - másokkal együtt -, hogy forgatókönyveket készítsenek bizonyos események bekövetkezése esetén.
- A gyors reagálás egyik legfontosabb feltétele - magyarázta Morczos -, hogy szinte minden bekövetkezõ eseményre legyen valamilyen válasz a tarsolyunkban. Ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy ezeket végre is kell hajtani, sõt számtalan olyan forgatókönyv lesz, ami bizonyára sosem valósul meg. És ez többnyire örömteli, hogy így van. De az például tûrhetetlen, hogy Magyarországnak semmilyen nemzetstratégiai válasza sem volt Csehszlovákia szétesésére, a jugoszláv polgárháborúban a magyarság mentésére; akár határmódosítással, vagy legalábbis ennek követelésével. Az a lényeg, hogy semmi ne érjen váratlanul bennünket, és minden helyzetbõl a lehetõ legtöbbet hozzuk ki. A magyar diplomácia ezt elpuskázta a Duna elterelésénél éppen úgy, mint a vasfüggöny lebontásakor meglévõ erkölcsi-politikai tekintélyünk idején, vagy mondjuk Románia EU-csatlakozásának feltétel nélküli támogatásával.
Ennek szellemében aztán a hun titkosszolgálatnál számolnak az idegen behatolás elleni védekezés lehetõségével épp úgy, mint külsõ provokációkkal, belülrõl kirobbanó (kirobbantott) polgárháborús helyzetek kezelésével, a globális tõkeérdekek semlegesítésével.
- Szükség lenne egy kulturális-hagyományõrz&# 337;, de akár rendvédelmi feladatok ellátására is képes, önkéntes alapon szervezõdõ egységre - folytatta Morczos. - Ez az itthoni feladatai mellett szót emelhetne mindig, ha a világban magyarokat a magyarságukért bántanak, diszkriminálnak. Itt elsõsorban a helyi, egyéni túlkapásokról beszélek, hiszen az állami szintre emelt magyargyûlölet ellen a magyar kormánynak kell fellépnie. - Mivel ezt kisebb gúnyos kacaj kísérte, Morczos helyesbített. - Illetve valódi magyar kormány hiányában ez is Hunniára vár.
Az új csapat egyik szellemi atyja Molnár lett, akitõl aztán az elnevezés is származott: Hun Gárda. Mint neve is jelzi, a testület testvérszervezetként tekint a szintén ekkoriban megalakuló Magyar Gárdára.
+++++++++++++++++
A füzeskei polgármester, Varga Ottó fogadóóráján Kollár Sándor, egy helybéli vállalkozó várakozott. A máskor mindig magabiztos, jókedvû, életerõs férfi most magába roskadva kuporgott, arcát tenyerébe temetve. A titkárnõt is mindig elhárította, akár kávéval, akár süteménnyel kínálta. Végre Varga befejezte az elõzõ megbeszélését. Kollár felállt, és bement a polgármester irodájába.
- Hát te? - csodálkozott Varga, amiért itt látja. Eddig, ha valamit mondani akart, a vállalkozó megállította az utcán, elbeszélgettek; nem is laktak messze egymástól.
- Leülhetek?
- Persze, tessék csak! Mi történt? - Látva a férfi gondterhelt ábrázatát, gyanakodva megkérdezte: - Baj van az üzlettel?
- Nem, dehogy! Remekül megy az üzlet. - Néhány másodpercet várt, aztán megszólalt: - A múltkor beszélgettünk a gyerekrõl. Emlékszel?
- Hogyne! Mondtam, hogy nem vezet jóra, hogy tömöd a pénzzel, közben meg nem csinál semmit. Találtál neki munkát?
Kollár a fejét rázta.
- Lebukott az a drogdíler... - dünnyögte.
- És?
- Gábornak is... - Nem fejezte be, újra nekifutott. - Gábornak is szokott eladni... Ilyen izé... Kábítószert...
- Gábornak? A fiadnak?
- Igen, na! Errõl beszélek.
- És kinek még?
- Hát azt nem tudom. De... Õ nem tudja, hogy eljöttem hozzád. Nem is tudom... Én nem akarom, hogy Gábort börtönbe csukják, de...
- Börtönbe? Errõl szó sincs.
- Ezt a futárt most halálra ítélték, aztán meg...
- Gábor most hol van?
- Elküldtem Debrecenbe a nagyanyjához. Biztos, ami biztos.
Varga elkomorodott.
- Nem bízol a hunniai igazságszolgáltatásban?
- Jobb, ha a gyerek most nincs itt, amikor...
- Amikor baj van? Sándorkám, te az elsõk között lelkesedtél, amikor az önállóságról volt szó. S ahogy a legkisebb nehézség fennáll, már kivonod a fiadat az országból...
- Ez nem a legkisebb nehézség.
Varga legyintett.
- Gábort senki sem akarja bántani. De például az ügy teljes felderítéséhez szükség lehetne a vallomására. Kiderülhetne, kiket hálóztak még be, kiknek adtak el kábítószert. A többi fiatal, a többi szülõ miatt...
- Nincsenek is rendes törvények az ilyesmire. Honnan tudjam, hogy ha visszajön, nem csukják-e be?
Varga sóhajtott.
- Én nem vagyok jogász. De ki fog alakulni a megfelelõ gyakorlat. Mi alapvetõen az igazságosság, az emberiesség, a közösségi érdek szerint építjük fel az országot, a törvényeknek is ilyeneknek kell lenniük. Logikus, hogy aki kábítószert hoz be, azt a legsúlyosabban büntessük, hogy mindenkinek elvegyük a kedvét egy életre attól, hogy a gyerekeinket mérgezze. De a saját polgárainkat, a saját fiataljainkat nem fogjuk eszetlenül irtani. Szükségünk van rájuk. Rád is, Gáborra is. Beszélek Morczos Kálmánnal meg Ladányi bírónõvel. Ki kell alakítani a hivatalos jogi álláspontot ebben a kérdésben. - Felállt, barátságosan vállon veregette Kollárt, még rá is mosolygott. - Köszönöm, hogy bejöttél. Nem lesz semmi baj. Gábornak pedig orvosra volna szüksége. Meg a szüleire. Már csak ezért is vissza kell jönnie.
+++++++++++++++++++ +++
A szabadidõ hasznos, értelmes és szórakoztató eltöltésére különbözõ közösségi programok alakultak ki. Döntõen a középkorú férfiak szórakozásának számított a reformkori mintára életre hívott Nemzeti Kaszinó. Az etelvári mûvelõdési ház egyik emeleti termét rendezték be a célnak megfelelõen: kisebb asztalokkal, középen egy nagy, kerek asztallal. A sarkokban teát, kávét, ásványvizet szolgáltak fel, a falon hatalmas reprodukcióról Széchenyi István vigyázó szemei követték a kései utódokat. Itt aztán a helyi polgárok elsõsorban politizáltak - helyi ügyekrõl, no és természetesen a magyarországi ügyekrõl folyt a szó, mert ugyan nagy áldás és öröm mindenkinek, hogy Gyurcsányéktól megszabadultak, de Etelváron is (akár Székelyudvarhelyen, Kolozsváron vagy Dunaszerdahelyen) Budapestre tekintettek mint fõvárosra, ezt kár lenne tagadni -, de emellett beszélgettek napi ügyekrõl (idõjárásról, termésrõl, ásványvízrõl - a mátyáskúti Hun Harmat világsikerérõl -, a füzeskei almásról...). Terveket szõttek, vállalkozók döntöttek új befektetésekrõl. Sok szó esett a kultúráról - helyirõl és magyarországiról -, az összmagyarság gondjairól, kiemelten a népesség alakulásának tragikus fejleményeirõl. Ez ugyan hunniai szinten nem tûnt fenyegetõnek, mert az itteni elkötelezett, jelentõs számban hívõ családoknál nem volt ritkaság a három-négy-öt gyerek, de egy százezres populáció még oly kitûnõ népesedési adatai egy tizenötmilliós nemzet sorsában elhanyagolható mértékûek.
- A szemlélet számít! - magyarázta Tank atya, aki mindenütt megfordult. - A gyerek nem anyagi kérdés, nem is nemzeti vagy tudomisén. Pénzzel, törvénnyel azon segíteni nem lehet. Jövõbe vetett hit kell hozzá, és olyan közeg, amely értéknek tekinti a gyermeket. Ahol az a ciki, ha kevés a poronty, nem pedig az, ha sok.
A modern kornak megfelelõen beszélgettek a sportról is (nem elsõsorban a lóversenyrõl, mint Széchenyi idejében); fõleg a fociról, elvégre bármilyen vacakul is megy ez idehaza, magyar embert elsõsorban még mindig a labdarúgás érdekli. A helyi bajnokságot is elindították egyelõre öt csapattal: a három falu, továbbá Etelvár két klubjának részvételével. Élelmes vállalkozók gyártani és árusítani is kezdték a mezeket, s ma már nem ritkaság, ha az utcán egy kisfiú nem ronaldinhós trikót visel, hanem Katona Péter feliratú, az Etelvári Labdarúgó Egylet piros-fehér csíkos mezét.
A kaszinó mellett egyéb klubok, közösségek is mûködtek. Ilyen volt az etelvári és mátyáskúti baba-mama kör, vagyis a kisgyermekes anyukák heti két találkozója, ahol egy kicsit kimozdulhattak hazulról, megbeszélhették a gyereknevelés, a háztartás aktuális gondjait; kicserélhették tapasztalataikat arról, mit érdemes elolvasni, megnézni, hol lehet jó minõségû ruhákat kapni és hasonlók.
+++++++++++++++++ +++++
A drogdíler halálos ítéletével kapcsolatban nemzetközi felhördülés is lett, a pesti szabad demokraták kivitték az EU-ba a témát, ahonnan a magzatgyilkosságokon mindig lelkesen örvendezõ jogvédõk ellilult fejjel üzenték vissza, hogy ezt a barbarizmust nem tûrik, és azonnal bocsássák szabadon (!) a meghurcolt, emberi jogaiban porig alázott (!) kábítószercsempészt.
Morczos Kálmán a kormányzónál volt kihallgatáson az ügybõl kifolyólag.
- Nagy baj, hogy ezek a szadeszosok ekkora balhét kavartak - morfondírozott Székely.
- Nem baj - vélte a belügyminiszter. - Legyen egy kis füstje a dolognak. A cél úgyis az elrettentés. Így sokkal hatásosabb, mint ha csendben fellógatjuk...
- Nem errõl van szó - legyintett a kormányzó. - Azt terveztem, hogy megkegyelmezek neki és kiutasítom. Mert a cél úgyis az elrettentés, ugye. A következõt akkor ezek után minden szívfájdalom nélkül simán kivégezzük. De reméljük, nem is lesz következõ. Ha viszont a nagy felháborodás után engedem szabadon, mindenki azt fogja hinni, meghajoltam elõttük.
- Bizony, nem lenne helyes, ha gyengeséget tapasztalnának...
Székely Levente sóhajtott.
- Akkor mi legyen?
- Talán várni kellene. Most nagyon forrnak az indulatok, ebben a helyzetben bármelyik bejelentés - pro vagy kontra - rosszul sülhet el.
- Hány napot várhatok?
Morczos széttárta a karját.
- Erre nincs szabályozás. E pillanatban a kegyelmi kérvény a kormányzó elõtt van, de hogy mikor írja alá, vagy mikor tagadja meg... Nos, addig mi vigyázunk az elítéltre. Elég nehezen tûri a bezártságot; úgy vélem, bármi lesz is a döntés, az õ kedvét már elvettük egy életre attól, hogy ide még egyszer betegye a kábítószeres lábát.
- Ez képzavar volt. Milyen lehet egy kábítószeres láb?
- Hasonlít a kamatlábra.
Székely elnevette magát.
- Na, menjen, belügyminiszter úr! A kormányzó még nem döntött a kegyelmi kérvény ügyében.
++++++++++++++++++ ++
A Mátyáskút és Füzeske között elterülõ, kétszáz hektáros almás nagy részt a helybéliek tulajdonában volt. Aki számított - és az is, aki nem; de hát Hunniában mindenki számít, mert minden polgár egyformán fontos - vásárolt magának legalább jelképesen néhány fát. Még a kormányzónak, vagy például Forrai Bendegúz színmûvésznek is volt egy csekély résztulajdona. Emellett az önkormányzat és az állam is bizonyos százalékot birtokolt.
A fõagronómus körbevezette a küldöttséget a gyümölcsösben. Magyarázott a bio-módszerekrõl, termésátlagokról; az alma feldolgozásáról. Egy részét étkezési almaként értékesítik - az EU-ba is exportálnak belõle -, nagyobb részét feldolgozzák ivólénak. A helyi fogyasztás igen jelentõs - Hunniában a helyi ásványvíz és a helyi almalé számít az elsõdleges italnak -, de ebbõl is jut bõven külpiacokra.
- Hektáronként százötven mázsa körüli, vagy annál is jobb terméseredményt tudunk elérni - magyarázta az agronómus. - A bruttó érték eléri a háromszázmillió magyar forintnak megfelelõ összeget. Ez egymillió-kétszázezer euró - tette hozzá a delegáció külföldi tagjaira való tekintettel, akiknek angolra fordították a szavait. - Ez persze csak fiktív bevétel, hiszen a jelentõs rész egybõl a feldolgozóba kerül. Így viszont az almalé tényleges anyagköltségét csökkenti.
- És a feldolgozó kinek a tulajdonában van?
- A feldolgozó valójában az almáskert tulajdonában van. Tehát akik az almást birtokolják, azok a feldolgozó tulajdonosai is. Így a teljes vertikum ugyanannak a körnek a kezében marad. A közösségi tulajdonosok (állam, önkormányzat) a kiadások utáni hasznukat beépítik a költségvetésükbe, a többi tulajdonos pedig osztalék formájában felveszi. De sokan - mint például a kormányzó úr, vagy Forrai mûvész úr is - bent hagyják, és azt további fejlesztésekre lehet fordítani.
- Milyen fejlesztésekre gondol?
- Jelenleg az almalégyártás kapacitását növeljük. Mivel a saját almásunk nem tud elegendõ alapanyagot szolgáltatni, átvesszük magyarországi termelõktõl az ott eladhatatlan vagy csak nagyon nyomott áron értékesíthetõ gyümölcsüket. Sokan már eleve meg se próbálkoznak a multikkal, hanem velünk kötnek szerzõdést.
++++++++++ +++++++++
Külön EU-s bizottságot hívtak életre Brüsszelben, amely Etelvárra kívánt jönni, hogy tájékozódjon a drogfutár ítéletével, fogva tartásának körülményeivel és a hunniai emberi jogokkal kapcsolatban.
- Na, ezt nem! - csapott az asztalra a kormányzó, amikor a hivatalos levelet megkapta. Homoki Alíz és Varga Ottó helyeselt neki, csak a mátyáskúti polgármester, a mindig óvatos Szepesi Ernõ intette higgadtságra Székelyt.
- Azért hiba lenne ujjat húzni az EU-val. Nagyon ingatag alapokon áll ez a mi függetlenségünk. Hogy egészen precízek legyünk, az Európai Unió el sem ismerte.
- Sok minden van a világon, amit az Európai Unió nem ismer el, de attól még köszöni szépen, megvan - mondta Varga Ottó.
- Ezt kár elviccelni, Ottó! - sértõdött meg Szepesi.
- Nem szabad õket beengedni - vélte Homoki -, mert az precedenst teremtene, és azon vennénk észre magunkat, hogy ki-be járnak a delegációk, és még azt is ellenõrzik, hogyan vesszük a levegõt. Éppen ettõl akartuk magunkat megkímélni.
- Egyetértek - bólintott a kormányzó. - De viszont nem nagyon tudjuk megakadályozni, ha mégis ide jönnek. Küldjem ki a rendõreinket a hídhoz, hogy ha egy nagy bazi fekete kocsit látnak EU-s zászlóval közelíteni, állítsák meg, és tolják bele a Dunába?
- Még jó, hogy nem azt mondtad: lõjék bele a Dunába...
- Elébe kell menni az eseményeknek - folytatta a kormányzó - és kihozni belõle a maximumot. Arra gondoltam (de ehhez mindenképpen szeretném a beleegyezéseteket megnyerni), hogy a dílernek kegyelmet adok, gyorsan kiutasítjuk a szigetrõl, ezzel okafogyottá válik az EU-s küldöttség útja. Bejelentjük, hogy errõl a továbbiakban senkivel sem tárgyalunk, és teszek egy külön nyilatkozatot, miszerint ilyen ügyben utoljára adtam kegyelmet. A következõ drogcsempészt tehát lelkifurdalás nélkül, mielõtt az EU annyit mondhatna: kakukk, már ki is végezzük.
Székely javaslatát - Szepesi tartózkodása mellett - megszavazták.
A bírónõ levette a szemüvegét, végigmérte a vádlottat, aztán halkan azt mondta:
- Az a hihetetlen, hogy a huszonegyedik században anyagi haszonért sötét lelkû maffiózók fiatalok életét tegyék tönkre, mérgezzék õket. Hány élet, hány tönkretett család van egy-egy drogdíler tevékenysége mögött? - Aztán az asztalra koppantott kis fakalapácsával. - Az ítélet nem jogerõs. A bíróság visszavonul.
- Nem jogerõs? - derült fel a képe az ügyvédhez fordulva. - Ez mit jelent? Másodfok? Azt is itt tárgyalják, vagy kiadnak Magyarországnak? - kérdezte reménykedve.
- Fellebbezünk a kormányzóhoz - felelte az ügyvéd. - Õ a legfõbb bíró, joga van megkegyelmezni.
- És meg szokott kegyelmezni? - reménykedett a férfi.
- Még sosem volt rá szükség. Ez az elsõ halálos ítélet a szigeten. Hál? Istennek, elég jó a közbiztonság. Ha nem hozzák be a mocskot odakintrõl...
++++++++ ++++++++++
Molnár Zoltán, aki a belügyminiszter személyes kapacitálására végül belépett a hun titkosszolgálathoz, elsõ feladatként azt kapta - másokkal együtt -, hogy forgatókönyveket készítsenek bizonyos események bekövetkezése esetén.
- A gyors reagálás egyik legfontosabb feltétele - magyarázta Morczos -, hogy szinte minden bekövetkezõ eseményre legyen valamilyen válasz a tarsolyunkban. Ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy ezeket végre is kell hajtani, sõt számtalan olyan forgatókönyv lesz, ami bizonyára sosem valósul meg. És ez többnyire örömteli, hogy így van. De az például tûrhetetlen, hogy Magyarországnak semmilyen nemzetstratégiai válasza sem volt Csehszlovákia szétesésére, a jugoszláv polgárháborúban a magyarság mentésére; akár határmódosítással, vagy legalábbis ennek követelésével. Az a lényeg, hogy semmi ne érjen váratlanul bennünket, és minden helyzetbõl a lehetõ legtöbbet hozzuk ki. A magyar diplomácia ezt elpuskázta a Duna elterelésénél éppen úgy, mint a vasfüggöny lebontásakor meglévõ erkölcsi-politikai tekintélyünk idején, vagy mondjuk Románia EU-csatlakozásának feltétel nélküli támogatásával.
Ennek szellemében aztán a hun titkosszolgálatnál számolnak az idegen behatolás elleni védekezés lehetõségével épp úgy, mint külsõ provokációkkal, belülrõl kirobbanó (kirobbantott) polgárháborús helyzetek kezelésével, a globális tõkeérdekek semlegesítésével.
- Szükség lenne egy kulturális-hagyományõrz&# 337;, de akár rendvédelmi feladatok ellátására is képes, önkéntes alapon szervezõdõ egységre - folytatta Morczos. - Ez az itthoni feladatai mellett szót emelhetne mindig, ha a világban magyarokat a magyarságukért bántanak, diszkriminálnak. Itt elsõsorban a helyi, egyéni túlkapásokról beszélek, hiszen az állami szintre emelt magyargyûlölet ellen a magyar kormánynak kell fellépnie. - Mivel ezt kisebb gúnyos kacaj kísérte, Morczos helyesbített. - Illetve valódi magyar kormány hiányában ez is Hunniára vár.
Az új csapat egyik szellemi atyja Molnár lett, akitõl aztán az elnevezés is származott: Hun Gárda. Mint neve is jelzi, a testület testvérszervezetként tekint a szintén ekkoriban megalakuló Magyar Gárdára.
+++++++++++++++++
A füzeskei polgármester, Varga Ottó fogadóóráján Kollár Sándor, egy helybéli vállalkozó várakozott. A máskor mindig magabiztos, jókedvû, életerõs férfi most magába roskadva kuporgott, arcát tenyerébe temetve. A titkárnõt is mindig elhárította, akár kávéval, akár süteménnyel kínálta. Végre Varga befejezte az elõzõ megbeszélését. Kollár felállt, és bement a polgármester irodájába.
- Hát te? - csodálkozott Varga, amiért itt látja. Eddig, ha valamit mondani akart, a vállalkozó megállította az utcán, elbeszélgettek; nem is laktak messze egymástól.
- Leülhetek?
- Persze, tessék csak! Mi történt? - Látva a férfi gondterhelt ábrázatát, gyanakodva megkérdezte: - Baj van az üzlettel?
- Nem, dehogy! Remekül megy az üzlet. - Néhány másodpercet várt, aztán megszólalt: - A múltkor beszélgettünk a gyerekrõl. Emlékszel?
- Hogyne! Mondtam, hogy nem vezet jóra, hogy tömöd a pénzzel, közben meg nem csinál semmit. Találtál neki munkát?
Kollár a fejét rázta.
- Lebukott az a drogdíler... - dünnyögte.
- És?
- Gábornak is... - Nem fejezte be, újra nekifutott. - Gábornak is szokott eladni... Ilyen izé... Kábítószert...
- Gábornak? A fiadnak?
- Igen, na! Errõl beszélek.
- És kinek még?
- Hát azt nem tudom. De... Õ nem tudja, hogy eljöttem hozzád. Nem is tudom... Én nem akarom, hogy Gábort börtönbe csukják, de...
- Börtönbe? Errõl szó sincs.
- Ezt a futárt most halálra ítélték, aztán meg...
- Gábor most hol van?
- Elküldtem Debrecenbe a nagyanyjához. Biztos, ami biztos.
Varga elkomorodott.
- Nem bízol a hunniai igazságszolgáltatásban?
- Jobb, ha a gyerek most nincs itt, amikor...
- Amikor baj van? Sándorkám, te az elsõk között lelkesedtél, amikor az önállóságról volt szó. S ahogy a legkisebb nehézség fennáll, már kivonod a fiadat az országból...
- Ez nem a legkisebb nehézség.
Varga legyintett.
- Gábort senki sem akarja bántani. De például az ügy teljes felderítéséhez szükség lehetne a vallomására. Kiderülhetne, kiket hálóztak még be, kiknek adtak el kábítószert. A többi fiatal, a többi szülõ miatt...
- Nincsenek is rendes törvények az ilyesmire. Honnan tudjam, hogy ha visszajön, nem csukják-e be?
Varga sóhajtott.
- Én nem vagyok jogász. De ki fog alakulni a megfelelõ gyakorlat. Mi alapvetõen az igazságosság, az emberiesség, a közösségi érdek szerint építjük fel az országot, a törvényeknek is ilyeneknek kell lenniük. Logikus, hogy aki kábítószert hoz be, azt a legsúlyosabban büntessük, hogy mindenkinek elvegyük a kedvét egy életre attól, hogy a gyerekeinket mérgezze. De a saját polgárainkat, a saját fiataljainkat nem fogjuk eszetlenül irtani. Szükségünk van rájuk. Rád is, Gáborra is. Beszélek Morczos Kálmánnal meg Ladányi bírónõvel. Ki kell alakítani a hivatalos jogi álláspontot ebben a kérdésben. - Felállt, barátságosan vállon veregette Kollárt, még rá is mosolygott. - Köszönöm, hogy bejöttél. Nem lesz semmi baj. Gábornak pedig orvosra volna szüksége. Meg a szüleire. Már csak ezért is vissza kell jönnie.
+++++++++++++++++++ +++
A szabadidõ hasznos, értelmes és szórakoztató eltöltésére különbözõ közösségi programok alakultak ki. Döntõen a középkorú férfiak szórakozásának számított a reformkori mintára életre hívott Nemzeti Kaszinó. Az etelvári mûvelõdési ház egyik emeleti termét rendezték be a célnak megfelelõen: kisebb asztalokkal, középen egy nagy, kerek asztallal. A sarkokban teát, kávét, ásványvizet szolgáltak fel, a falon hatalmas reprodukcióról Széchenyi István vigyázó szemei követték a kései utódokat. Itt aztán a helyi polgárok elsõsorban politizáltak - helyi ügyekrõl, no és természetesen a magyarországi ügyekrõl folyt a szó, mert ugyan nagy áldás és öröm mindenkinek, hogy Gyurcsányéktól megszabadultak, de Etelváron is (akár Székelyudvarhelyen, Kolozsváron vagy Dunaszerdahelyen) Budapestre tekintettek mint fõvárosra, ezt kár lenne tagadni -, de emellett beszélgettek napi ügyekrõl (idõjárásról, termésrõl, ásványvízrõl - a mátyáskúti Hun Harmat világsikerérõl -, a füzeskei almásról...). Terveket szõttek, vállalkozók döntöttek új befektetésekrõl. Sok szó esett a kultúráról - helyirõl és magyarországiról -, az összmagyarság gondjairól, kiemelten a népesség alakulásának tragikus fejleményeirõl. Ez ugyan hunniai szinten nem tûnt fenyegetõnek, mert az itteni elkötelezett, jelentõs számban hívõ családoknál nem volt ritkaság a három-négy-öt gyerek, de egy százezres populáció még oly kitûnõ népesedési adatai egy tizenötmilliós nemzet sorsában elhanyagolható mértékûek.
- A szemlélet számít! - magyarázta Tank atya, aki mindenütt megfordult. - A gyerek nem anyagi kérdés, nem is nemzeti vagy tudomisén. Pénzzel, törvénnyel azon segíteni nem lehet. Jövõbe vetett hit kell hozzá, és olyan közeg, amely értéknek tekinti a gyermeket. Ahol az a ciki, ha kevés a poronty, nem pedig az, ha sok.
A modern kornak megfelelõen beszélgettek a sportról is (nem elsõsorban a lóversenyrõl, mint Széchenyi idejében); fõleg a fociról, elvégre bármilyen vacakul is megy ez idehaza, magyar embert elsõsorban még mindig a labdarúgás érdekli. A helyi bajnokságot is elindították egyelõre öt csapattal: a három falu, továbbá Etelvár két klubjának részvételével. Élelmes vállalkozók gyártani és árusítani is kezdték a mezeket, s ma már nem ritkaság, ha az utcán egy kisfiú nem ronaldinhós trikót visel, hanem Katona Péter feliratú, az Etelvári Labdarúgó Egylet piros-fehér csíkos mezét.
A kaszinó mellett egyéb klubok, közösségek is mûködtek. Ilyen volt az etelvári és mátyáskúti baba-mama kör, vagyis a kisgyermekes anyukák heti két találkozója, ahol egy kicsit kimozdulhattak hazulról, megbeszélhették a gyereknevelés, a háztartás aktuális gondjait; kicserélhették tapasztalataikat arról, mit érdemes elolvasni, megnézni, hol lehet jó minõségû ruhákat kapni és hasonlók.
+++++++++++++++++ +++++
A drogdíler halálos ítéletével kapcsolatban nemzetközi felhördülés is lett, a pesti szabad demokraták kivitték az EU-ba a témát, ahonnan a magzatgyilkosságokon mindig lelkesen örvendezõ jogvédõk ellilult fejjel üzenték vissza, hogy ezt a barbarizmust nem tûrik, és azonnal bocsássák szabadon (!) a meghurcolt, emberi jogaiban porig alázott (!) kábítószercsempészt.
Morczos Kálmán a kormányzónál volt kihallgatáson az ügybõl kifolyólag.
- Nagy baj, hogy ezek a szadeszosok ekkora balhét kavartak - morfondírozott Székely.
- Nem baj - vélte a belügyminiszter. - Legyen egy kis füstje a dolognak. A cél úgyis az elrettentés. Így sokkal hatásosabb, mint ha csendben fellógatjuk...
- Nem errõl van szó - legyintett a kormányzó. - Azt terveztem, hogy megkegyelmezek neki és kiutasítom. Mert a cél úgyis az elrettentés, ugye. A következõt akkor ezek után minden szívfájdalom nélkül simán kivégezzük. De reméljük, nem is lesz következõ. Ha viszont a nagy felháborodás után engedem szabadon, mindenki azt fogja hinni, meghajoltam elõttük.
- Bizony, nem lenne helyes, ha gyengeséget tapasztalnának...
Székely Levente sóhajtott.
- Akkor mi legyen?
- Talán várni kellene. Most nagyon forrnak az indulatok, ebben a helyzetben bármelyik bejelentés - pro vagy kontra - rosszul sülhet el.
- Hány napot várhatok?
Morczos széttárta a karját.
- Erre nincs szabályozás. E pillanatban a kegyelmi kérvény a kormányzó elõtt van, de hogy mikor írja alá, vagy mikor tagadja meg... Nos, addig mi vigyázunk az elítéltre. Elég nehezen tûri a bezártságot; úgy vélem, bármi lesz is a döntés, az õ kedvét már elvettük egy életre attól, hogy ide még egyszer betegye a kábítószeres lábát.
- Ez képzavar volt. Milyen lehet egy kábítószeres láb?
- Hasonlít a kamatlábra.
Székely elnevette magát.
- Na, menjen, belügyminiszter úr! A kormányzó még nem döntött a kegyelmi kérvény ügyében.
++++++++++++++++++ ++
A Mátyáskút és Füzeske között elterülõ, kétszáz hektáros almás nagy részt a helybéliek tulajdonában volt. Aki számított - és az is, aki nem; de hát Hunniában mindenki számít, mert minden polgár egyformán fontos - vásárolt magának legalább jelképesen néhány fát. Még a kormányzónak, vagy például Forrai Bendegúz színmûvésznek is volt egy csekély résztulajdona. Emellett az önkormányzat és az állam is bizonyos százalékot birtokolt.
A fõagronómus körbevezette a küldöttséget a gyümölcsösben. Magyarázott a bio-módszerekrõl, termésátlagokról; az alma feldolgozásáról. Egy részét étkezési almaként értékesítik - az EU-ba is exportálnak belõle -, nagyobb részét feldolgozzák ivólénak. A helyi fogyasztás igen jelentõs - Hunniában a helyi ásványvíz és a helyi almalé számít az elsõdleges italnak -, de ebbõl is jut bõven külpiacokra.
- Hektáronként százötven mázsa körüli, vagy annál is jobb terméseredményt tudunk elérni - magyarázta az agronómus. - A bruttó érték eléri a háromszázmillió magyar forintnak megfelelõ összeget. Ez egymillió-kétszázezer euró - tette hozzá a delegáció külföldi tagjaira való tekintettel, akiknek angolra fordították a szavait. - Ez persze csak fiktív bevétel, hiszen a jelentõs rész egybõl a feldolgozóba kerül. Így viszont az almalé tényleges anyagköltségét csökkenti.
- És a feldolgozó kinek a tulajdonában van?
- A feldolgozó valójában az almáskert tulajdonában van. Tehát akik az almást birtokolják, azok a feldolgozó tulajdonosai is. Így a teljes vertikum ugyanannak a körnek a kezében marad. A közösségi tulajdonosok (állam, önkormányzat) a kiadások utáni hasznukat beépítik a költségvetésükbe, a többi tulajdonos pedig osztalék formájában felveszi. De sokan - mint például a kormányzó úr, vagy Forrai mûvész úr is - bent hagyják, és azt további fejlesztésekre lehet fordítani.
- Milyen fejlesztésekre gondol?
- Jelenleg az almalégyártás kapacitását növeljük. Mivel a saját almásunk nem tud elegendõ alapanyagot szolgáltatni, átvesszük magyarországi termelõktõl az ott eladhatatlan vagy csak nagyon nyomott áron értékesíthetõ gyümölcsüket. Sokan már eleve meg se próbálkoznak a multikkal, hanem velünk kötnek szerzõdést.
++++++++++ +++++++++
Külön EU-s bizottságot hívtak életre Brüsszelben, amely Etelvárra kívánt jönni, hogy tájékozódjon a drogfutár ítéletével, fogva tartásának körülményeivel és a hunniai emberi jogokkal kapcsolatban.
- Na, ezt nem! - csapott az asztalra a kormányzó, amikor a hivatalos levelet megkapta. Homoki Alíz és Varga Ottó helyeselt neki, csak a mátyáskúti polgármester, a mindig óvatos Szepesi Ernõ intette higgadtságra Székelyt.
- Azért hiba lenne ujjat húzni az EU-val. Nagyon ingatag alapokon áll ez a mi függetlenségünk. Hogy egészen precízek legyünk, az Európai Unió el sem ismerte.
- Sok minden van a világon, amit az Európai Unió nem ismer el, de attól még köszöni szépen, megvan - mondta Varga Ottó.
- Ezt kár elviccelni, Ottó! - sértõdött meg Szepesi.
- Nem szabad õket beengedni - vélte Homoki -, mert az precedenst teremtene, és azon vennénk észre magunkat, hogy ki-be járnak a delegációk, és még azt is ellenõrzik, hogyan vesszük a levegõt. Éppen ettõl akartuk magunkat megkímélni.
- Egyetértek - bólintott a kormányzó. - De viszont nem nagyon tudjuk megakadályozni, ha mégis ide jönnek. Küldjem ki a rendõreinket a hídhoz, hogy ha egy nagy bazi fekete kocsit látnak EU-s zászlóval közelíteni, állítsák meg, és tolják bele a Dunába?
- Még jó, hogy nem azt mondtad: lõjék bele a Dunába...
- Elébe kell menni az eseményeknek - folytatta a kormányzó - és kihozni belõle a maximumot. Arra gondoltam (de ehhez mindenképpen szeretném a beleegyezéseteket megnyerni), hogy a dílernek kegyelmet adok, gyorsan kiutasítjuk a szigetrõl, ezzel okafogyottá válik az EU-s küldöttség útja. Bejelentjük, hogy errõl a továbbiakban senkivel sem tárgyalunk, és teszek egy külön nyilatkozatot, miszerint ilyen ügyben utoljára adtam kegyelmet. A következõ drogcsempészt tehát lelkifurdalás nélkül, mielõtt az EU annyit mondhatna: kakukk, már ki is végezzük.
Székely javaslatát - Szepesi tartózkodása mellett - megszavazták.