2008. dec.
12.
12.
Hunnia - 21. rész
Írta: ungvaryzsolt.hu 
RENDNEK KELL LENNI
Az etelvári Attila Király Gimnáziumot korábban, a kommunista érában, negyvenkét évig Király Attila Gimnáziumnak hívták. Király Attila a munkásmozgalom helyi mártírja volt, akit a nyilasok 1944 decemberében a Dunába lõttek.
Legalábbis a legendárium szerint, amit gondosan építgettek az elõzõ rendszerben. Valójában - amint ez a megtorlástól immár nem félõ szemtanúk elmondásából 1990 után kiderült - az említett fiatalember karácsony este (mint katonaszökevény) részegen bóklászott a Duna parton, és egész egyszerûen belezuhant a jeges folyóba. A helyi csendõrparancsnok húzta ki, de már nem tudták újjáéleszteni. Késõbb - mivel a fagyott földbe nem tudták eltemetni - csakugyan a vízbe dobták, afféle matróztemetésként. Rokonok, barátok nemigen sírtak utána. Viszont a zûrzavaros körülményekbõl, a holttestet vízbe dobó csendõrparancsnok embertelen tettébõl könnyedén fölrajzolták a fasiszta kilengést és ártatlan áldozatát.
Az Attila Király Gimnázium önkormányzati fenntartású intézmény volt, de szellemiségét, oktatói karát és a diákság valamint szüleinek indíttatását nézve - Bordó Kornél igazgató definíciója szerint - klerikál-nacionalistának számított. Amikor ezt az önmeghatározást meghallotta, egy pesti újságíró - ez még abban az idõben történt, amikor Hunnia nem szakadt el a bolsevizálódó Magyarországtól - harci riadót fújt a fõvárosi szerkesztõségeknek, s az egész liberál-anarcho-kozmopolita befolyásolási övezetnek. Cikkek tucatjai, televíziós riportok és elemzõk okoskodásai születtek az esetrõl, jellemzõen sem Bordó Kornélt, sem az akkori fideszes polgármestert nem kérdezte senki. Két szülõ nyilatkozott felháborodottan, hogy micsoda soviniszta reakció emészti az iskolát, de róluk kiderült, hogy a két legproblémásabb, legrosszabbul tanuló gyermek szülei, akik nem is Etelváron laknak, csak ide járatják a kölköket, mivel a megye összes iskolájából már el lettek tanácsolva.
- Mi ebben a furcsa? - kérdezett vissza Bordó Kornél, amikor végre a Demokrata õt is meginterjúvolta. ? A Krisztus-i elvek, a keresztény befogadó szeretet és a nemzet iránti elkötelezettség hat át itt mindenkit; a falakat, a falakon a dekorációt, a tanárokat, a diákokat, mindent. Az egyházi iskolák színvonalas oktató-nevelõ munkáját ötvözzük a hazájukért tenni kész emberek lendületével.
A történelem és magyar irodalom oktatása a legutóbbi idõkig - tiszteletben tartva a minisztérium elõírásait - a hivatalos magyar tankönyvekbõl történt, de az önállósodás megteremtette a lehetõséget arra is, hogy ezt a két lényeges, de politikától mind a mai napig áthatott és befolyásolt tárgyat is végre nemzeti szellemben tanítsák. Rovásírás-körök, kirándulások az elcsatolt területekre, elhallgatott vagy méltatlanul feledésre ítélt írók, költõk, történészek emlékének ápolása, munkásságuk megismerése; ebben már korábban is úttörõ munkát végzett az Attila Király Gimnázium. A jövõ tanévtõl kezdve azonban - felmenõ rendszerben - bevezetik az új tankönyv-családokat, amelyek a hiteles magyar történelmet kutató történészek tollából születnek. Mivel a felsõoktatás kiépítése hosszasabb - és teljes körûen meg sem valósítható - feladat, ezért a hunniai diákok a késõbbiekben is valószínûleg magyarországi, esetleg az elcsatolt területeken lévõ vagy nyugat-európai egyetemeken fognak tanulni, ezért - hogy ne kerüljenek hátrányba - az igazság mellett a felvételinél elvárt adatokat is megtanítják nekik.
- Nem sérül ettõl a pszichéjük? - vetette fel valaki aggódva, amit Bordó Kornél lakonikusan úgy cáfolt meg, hogy:
- Annak idején nekünk is mást mondtak otthon, mint az iskolában. Megtanultuk a tananyagot, levizsgáztunk belõle, de pontosan tudtuk, mi az, ami hazugság. És nem sérült tõle a pszichénk.
A testnevelést ugyancsak kiemelten kezelik, az órarendi heti három torna óra mellett délutánonként kézi- és kosárlabda, valamint futballedzések vannak. Az oktatás hatékonysága érdekében a fegyelem fontos szempont, amelyben - hála a szülõk aktív együttmûködésének - a gimnázium jelentõs eredményeket ért el, különösen összehasonlítva a Hunnián kívüli mai közállapotokkal.
++++++++++ +++++++
A kormányzó fogadta a Székely Nemzeti Tanács küldöttségét, amelyet üzletemberek (köztük a találkozó létrejöttében legtöbbet segédkezõ Barabás Hunor) is elkísértek. A tanácskozás meghitt, baráti légkörben zajlott, a vendéglátók megmutatták a hely nevezetességeit, beszéltek terveikrõl, az energiaellátásról (gyakorlatilag helyi forrásokból - termálvíz, nap- és vízienergia - sikerült megoldani a sziget önellátását), a legnagyobb hangsúlyt azonban a függetlenség, az autonómia témakör kapta. A látogatók nem titkolt célja volt a tapasztalatszerzés; kisebb földrajzi egységek politikai-közigazgatási mûködtetése, illetve az önállóság kivívásának feltételei, módozatai. Áttekintettek nemzetközi példákat, a csaknem mindenütt fizikai erõszakkal is járó függetlenségi törekvésekrõl. Ilyen volt az ír, a baszk vagy a dél-tiroli helyzet, ez utóbbi modellként is szolgálhat egy késõbbi székelyföldi függetlenséghez. Koszovó helyzete egy kicsit más, õk azonban már egészen közel kerültek a teljes elszakadáshoz. (Történetünk ezen szakasza 2007 elsõ felében zajlik.)
A találkozó végül egy közös nyilatkozat kiadásával és együttmûködési szerzõdés aláírásával zárult. Elõbbiben a felek hitet tettek a szabadság, a függetlenség, a nemzetek önrendelkezése mellett; kinyilvánították, hogy a politikusoknak mindenkor az általuk vezetett közösség érdekeit kell nézniük, s nem állhatnak idegen hatalmak zsoldjába (ez nem is burkolt fricska volt a budapesti kormány felé). Az együttmûködési megállapodásban csak egy fél mondat utalt arra, hogy Hunnia Sziget Királyság szükség esetén és lehetõségeihez mérten támogatja Székelyföld autonómiáját; egyébként a szerzõdés fõleg turisztikai és kulturális területekrõl szólt, például cserediákok kölcsönös üdültetésérõl.
- Bár egyszer volna egy ilyen kormány Pesten! - sóhajtott a székelyföldi delegáció vezetõje, a miniszterelnöktõl búcsúzkodva.
- A magyar kormányok újabban annyira mernek kicsik lenni, hogy lassan ki se látszanak a szlovákok és a románok mögül.
- Ezért is különösen fontos az Önök nagyszerû kezdeményezése.
- Reméljük, nem maradunk meg rezervátumnak, hanem hosszú távon mind többen fordítanak hátat a bolsevik uralomnak, és hozzák létre a maguk kis szigeteit. S a végén, mint Boldog Özséb látomásában, ezek a kis lángnyelvek egyesülhetnek ismét a Kárpátok gyûrûjében.
- Adja az Isten! - búcsúztak a vendégek.
A kormányzó a Reinhardt Péter hídig kísérte õket, ahonnan a küldöttség a Duna bal partja irányába távozott. Székely Levente még bosszankodva látta, amint az egyébként éjjel-nappal odaát járõrözõ magyarországi rendõrautó megállítja és igazoltatja õket.
- Emiatt még panasszal fogok élni a budapesti kormánynál - dühöngött a kormányzó. - Folyamatos kontroll alatt tartják, kik jönnek és mennek. Ez ellentétes az államközi szerzõdésünkkel.
- Láttál már szerzõdést, amit Gyurcsányék betartottak volna? - kérdezte malíciózusan Homoki Alíz.
- Mert mindenki mindent tudomásul vesz. Ne félj, ha egy kicsit a körmükre néznének, nem volnának ilyen nagylegények. Még ma jegyzéket intézünk a magyar kormányhoz.
+++++++++++++++ ++++
A küldöttség vezetõje Angliából érkezett, egy mukkot sem tudott magyarul, de mindenben õ rendelkezett, s a másik négy szerepe jószerivel az egyetértésre és a fordításra korlátozódott. Varga Ottó, a füzeskei polgármester valamennyire tudott angolul - bár õ még az iskolában az oroszt tanulta kötelezõ jelleggel -, de úgy tett, mintha nem értene semmit. Részint büszkeségbõl - ha már idejön ez a majom és körülugráltatja magát, azért ne higgye, hogy a primitív, kifacsart szájmozgással elõadott beszédét mindenütt megértik -, részint azért, mert így óvatlanabbul beszéltek elõtte angolul, s helyzeti elõnybe került velük szemben.
Az angol, valamint magyarországi képviselõjük, s a többi samesz - "vállalkozó", "marketing-menedzser", "infrastrukturális beruházó" - arról gyõzködték a falu elsõ emberét, hogy a település melletti, Etelvár felé esõ lakatlan területen engedélyezze egy multinacionális nagyáruház megtelepedését.
Statisztikáka t toltak Varga elé; ezeken beszámoltak a fejlõdésrõl, amely feltétlenül ráköszönt azokra a helységre, ahol kellõen bátor, intelligens, mûvelt és európai a polgármester ahhoz, hogy belássa: már csak épp egy hipermarket hiányzott a boldogsághoz.
- Infrastrukturális fejlesztéseket is hozna a cég megtelepedése - magyarázta az egyik samesz. - Kibõvítenénk az országutat kétszer két sávosra, lehajtóval az áruház felé.
- A jelenlegi forgalmat tökéletesen kiszolgálja a meglévõ úthálózat - hárította el Varga mosolyogva a javaslatot.
- Most még talán. De micsoda élénkülés lesz, ha megnyitunk. Azt már nem bírná el a régi aszfalt...
- Ezért nem is tervezzük ilyen hiper izé létesítését.
- Az áruházat nem Önök létesítenék, hanem mi. Munkahelyeket teremtenénk, s megfelelõ adókedvezmények esetén akár hosszú távú gyümölcsözõ együttmûködésre is sor kerülhet.
- Ez - vette át a szót a magyarországi képviselet vezetõje - egyaránt hasznos lenne nekünk, a falunak és... Nos hát, Önnek is.
- Nekem? Ritkán járok én hiper izébe vásárolni.
- Nem így gondoltuk a hasznot - mosolygott sejtelmesen a képviselõ, miközben az angol rezzenéstelen arccal ült, mintha itt sem lenne.
- Hát hogyan? - kérdezett vissza Varga Ottó provokatív hangsúllyal, amitõl kicsit meg is szeppent a vendég.
- Bizonyára szükség lenne odahaza egy emeletráépítésre... Vagy az autót lecserélni jobbra. Ilyesmiben segíthetnénk...
- Autókat is forgalmaznak? Sokoldalú hiper izé.
- Mi közvetlenül nem forgalmazzuk az autókat. Mi csak jót akarunk az embereknek, hogy ne kelljen messzire menniük bevásárolni, mindent megkapjanak, épp úgy, mint az unió többi polgára... Ebben segíthetne Ön nekünk, s cserébe mi is segítenénk anyagi gondjain...
- Nincsenek anyagi természetû gondjaim. Lelki gondjaim vannak inkább, mert azt látom, hogy a hazámat sehonnai bitangok ellopták, lepusztították, átjátszották profithajhász gazembereknek. Azért, mert sikerült leválnunk errõl a romlott hazáról, még fáj nekem az a borzalmas pusztulás, ami ott végbe megy. Mert mi itt magyarok vagyunk, Hunniában is. De! - emelte fel az ujját, és lírai hangról keményre váltott: - Nem vagyunk akkora birkák, mint Abszurdisztánban ragadt egykori honfitársaink. Munkahelyteremtésrõl beszél? Azt nevezi így, ha beültetünk tíz helybéli asszonyt tizenhat órára a pénztárgép mögé, hogy trombózist kapjanak meg meszesedést? Fiataljaink a lejárt szavatosságú, hamisított, génmanipulált áruikat pakolják naphosszat a polcokra? Ez a nagy munkahelyteremtés? Ez rabszolgaképzõ! És hány munkahelyet tesznek tönkre az olcsó, poshadt vackukkal? Miért adjak én adókedvezményt valami milliárdos jöttmentnek, aki belerondít egy undorító betonkolosszust a fasorunk hangulatába? Vagy kivágnák a fáinkat, hogy elférjen a hodályuk? Mi támogassuk a multit? Eltévesztettétek a házszámot, öcsiboci! Amíg én vagyok a falu elsõ embere, addig a lakosság megoldja az élelmiszerellátást a két helybéli boltból és az etelvári piacról.
- Nem tudom, jól meggondolta-e... - szólt fenyegetõ hangsúllyal a képviselõ.
- Nem. Engem az ösztöneim vezérelnek. De még sosem hagytak cserben. Jöjjenek, mutatom az utat.
+++++++++++++++++
A korábbi magyar-hunniai megállapodást értelmezve Hunnia bevezette a hun igazolványt, amely a sziget polgárainak védettséget jelent a magyarországi rendõrségi túlkapásokkal szemben. Aki ezt felmutatja, az mentesül - hacsak nem nyilvánvaló köztörvényes bûntény megakadályozásáról vagy annak megtorlásáról van szó - a rendõrségi eljárás alól. Noha Székely Leventének nem voltak illúziói - és az utóbbi hónapok tapasztalatai alapján nyilvánvaló volt, hogy a magyar rendõrség sem saját állampolgárait, sem másokat nem kímél, ha politikai megrendelés alapján jár el -, azért legalább formálisan megpróbálták kivonni Hunnia polgárait az ávós módszerek elszenvedése alól. (Ezúttal a kormányzó nem fenyegetõzhetett mondjuk azzal, hogy hasonló kegyetlenséggel járnak el a magyar állampolgárokkal szemben, ha hun polgárt atrocitás ér, mert erre a budapesti hatalom valószínûleg cinikus mosollyal csak annyit felelne: Tessék! A saját polgárainkat mi is szívesen verjük agyba-fõbe, nem vagyunk irigyek vagy féltékenyek, másoknak is készséggel megengedjük, hogy verjék õket.)
+++++++++++++++
Szigetfalu a sziget déli csücskén, a Dunából leválasztott üzemi csatorna mentén helyezkedett el, közvetlenül az erõmû tõszomszédságában. Így dél és kelet felõl a Duna határolta, észak-nyugat felé pedig egyetlen út kötötte össze a külvilággal, amely Mátyáskútra vezetett. Itt, a falu szélén lakott néhány cigány család, akik korábban döntõen segélyekbõl éltek, ám a falu polgármestere a választások óta közmunkához kötötte a segélyek folyósítását. Eleinte a magyarországi média próbált ebbõl országos ügyet kreálni, de mivel a függetlenségrõl szóló megállapodás óta ez hun belügynek számított, a mindenütt rasszizmust vizionálók kerestek maguknak odahaza témát. Az önkormányzat az erõmû üzemeltetése, a mederkotrás körül mindig tudott megfelelõ és tisztességes munkát adni, a kezdeti ellenszegülés után mind többen kerekedtek fel reggelente, és elsétáltak vagy elbicikliztek az üzemi csatornához, ahol kiosztották számukra az aznapi feladatokat.
Egyik este születésnapot tartottak a faluhoz legközelebb esõ házban, ami zenéléssel, mulatozással kezdõdött, ám ahogy haladt elõre az éjszaka, a jókedv, tánc, kiabálás, dajdajozás nem hogy csökkent volna, hanem mind magasabbra csapott.
A szomszédos ház ura, Sándor, még éjfél körül átment szólni, hogy kicsit csendesebben vigadjanak, amit meg is ígértek neki, öt percig valóban csökkent is a zaj, ám aztán annál hevesebben csapott fel ismét. A kettõvel arrébb lévõ ház gazdája, Feri bácsi sem bírta, átment Sándorékhoz.
- Én ettõl megõrülök, Sanyikám! Már a fejemre húztam a párnát, bedugaszoltam a fülemet vattával... Reggel korán kéne munkába menjek, de egy hunyást nem aludtam még, s lassan három óra.
- Kihívom a rendõröket - határozott Sándor.
- Eszedbe ne jusson! Mi lesz, ha jön haza este egyedül valamelyik srácod, aztán esetleg rajta kérik számon...
Sándor elnevette magát.
- Csak nem félsz, Feri bátyám?
- Miért, te nem félsz?
- Mitõl?
- Hát én félek.
- Mert még mindig magyarországi a lelked meg a gondolkodásod. Ebben az országban törvények vannak és rend. És van rendõrség, amelyik ezekre vigyáz. Ha látják az emberek, hogy megvannak a keretek, amiket be kell tartani, akkor betartják. Ha nem látják, akkor addig feszegetik a kereteket, amíg hagyják nekik.
Elõvette a mobilját, és felhívta az etelvári kapitányságot. Tíz perc múlva kint volt a járõrkocsi. Nem is kérdezõsködtek sokat, a zene hangjai szinte a mátyáskúti palackozóig hallatszottak, a hajnalban kivilágított ház, a kertben dohányzó, iszogató emberek nyomán gyorsan megértették, mi a probléma.
A két rendõr belépett a házba. Eleinte nehezen ismerték meg õket, a sûrû füstben, a túláradó jókedvben nemigen tûntek fel az idegenek.
- Ki a házigazda? - kérdezték egy aránylag józannak látszó vendégtõl, aki kicsit megszeppenve mutatta az irányt.
- Szép jó hajnalt kívánunk! - tisztelgett a rendõr. - Mi ez a zenebona?
A ház ura intett a zenészeknek, mire csönd lett. A beszélgetésfoszlányok csak lassabban haltak el, de egy perc múlva a légy zümmögését is meg lehetett volna hallani.
- Születésnapot tartunk - felelt.
- Kicsit elhúzódott - szólt a rendõr.
- Nem figyeltük az órát.
- Legközelebb figyeljék! Most gyerünk, mindenki menjen haza, feküdjenek le. Nem akarunk még egyszer kijönni.
- Bocsánatot kérünk, õrmester úr! - mondta a házigazda.
A két rendõr határozott, de nem sietõs léptekkel távozott. A vendégsereg bambán nézett utánuk.
- Hallottátok! Záróra! - kiáltotta a házigazda.
Kihörpintették még a maradék italokat, aztán távoztak.
Sándor elégedetten figyelte a háza teraszáról.
- Látja, Feri bácsi - mondta a szomszédnak -, ahol rend van, ott rend van.
Az Attila Király Gimnázium önkormányzati fenntartású intézmény volt, de szellemiségét, oktatói karát és a diákság valamint szüleinek indíttatását nézve - Bordó Kornél igazgató definíciója szerint - klerikál-nacionalistának számított. Amikor ezt az önmeghatározást meghallotta, egy pesti újságíró - ez még abban az idõben történt, amikor Hunnia nem szakadt el a bolsevizálódó Magyarországtól - harci riadót fújt a fõvárosi szerkesztõségeknek, s az egész liberál-anarcho-kozmopolita befolyásolási övezetnek. Cikkek tucatjai, televíziós riportok és elemzõk okoskodásai születtek az esetrõl, jellemzõen sem Bordó Kornélt, sem az akkori fideszes polgármestert nem kérdezte senki. Két szülõ nyilatkozott felháborodottan, hogy micsoda soviniszta reakció emészti az iskolát, de róluk kiderült, hogy a két legproblémásabb, legrosszabbul tanuló gyermek szülei, akik nem is Etelváron laknak, csak ide járatják a kölköket, mivel a megye összes iskolájából már el lettek tanácsolva.
- Mi ebben a furcsa? - kérdezett vissza Bordó Kornél, amikor végre a Demokrata õt is meginterjúvolta. ? A Krisztus-i elvek, a keresztény befogadó szeretet és a nemzet iránti elkötelezettség hat át itt mindenkit; a falakat, a falakon a dekorációt, a tanárokat, a diákokat, mindent. Az egyházi iskolák színvonalas oktató-nevelõ munkáját ötvözzük a hazájukért tenni kész emberek lendületével.
A történelem és magyar irodalom oktatása a legutóbbi idõkig - tiszteletben tartva a minisztérium elõírásait - a hivatalos magyar tankönyvekbõl történt, de az önállósodás megteremtette a lehetõséget arra is, hogy ezt a két lényeges, de politikától mind a mai napig áthatott és befolyásolt tárgyat is végre nemzeti szellemben tanítsák. Rovásírás-körök, kirándulások az elcsatolt területekre, elhallgatott vagy méltatlanul feledésre ítélt írók, költõk, történészek emlékének ápolása, munkásságuk megismerése; ebben már korábban is úttörõ munkát végzett az Attila Király Gimnázium. A jövõ tanévtõl kezdve azonban - felmenõ rendszerben - bevezetik az új tankönyv-családokat, amelyek a hiteles magyar történelmet kutató történészek tollából születnek. Mivel a felsõoktatás kiépítése hosszasabb - és teljes körûen meg sem valósítható - feladat, ezért a hunniai diákok a késõbbiekben is valószínûleg magyarországi, esetleg az elcsatolt területeken lévõ vagy nyugat-európai egyetemeken fognak tanulni, ezért - hogy ne kerüljenek hátrányba - az igazság mellett a felvételinél elvárt adatokat is megtanítják nekik.
- Nem sérül ettõl a pszichéjük? - vetette fel valaki aggódva, amit Bordó Kornél lakonikusan úgy cáfolt meg, hogy:
- Annak idején nekünk is mást mondtak otthon, mint az iskolában. Megtanultuk a tananyagot, levizsgáztunk belõle, de pontosan tudtuk, mi az, ami hazugság. És nem sérült tõle a pszichénk.
A testnevelést ugyancsak kiemelten kezelik, az órarendi heti három torna óra mellett délutánonként kézi- és kosárlabda, valamint futballedzések vannak. Az oktatás hatékonysága érdekében a fegyelem fontos szempont, amelyben - hála a szülõk aktív együttmûködésének - a gimnázium jelentõs eredményeket ért el, különösen összehasonlítva a Hunnián kívüli mai közállapotokkal.
++++++++++ +++++++
A kormányzó fogadta a Székely Nemzeti Tanács küldöttségét, amelyet üzletemberek (köztük a találkozó létrejöttében legtöbbet segédkezõ Barabás Hunor) is elkísértek. A tanácskozás meghitt, baráti légkörben zajlott, a vendéglátók megmutatták a hely nevezetességeit, beszéltek terveikrõl, az energiaellátásról (gyakorlatilag helyi forrásokból - termálvíz, nap- és vízienergia - sikerült megoldani a sziget önellátását), a legnagyobb hangsúlyt azonban a függetlenség, az autonómia témakör kapta. A látogatók nem titkolt célja volt a tapasztalatszerzés; kisebb földrajzi egységek politikai-közigazgatási mûködtetése, illetve az önállóság kivívásának feltételei, módozatai. Áttekintettek nemzetközi példákat, a csaknem mindenütt fizikai erõszakkal is járó függetlenségi törekvésekrõl. Ilyen volt az ír, a baszk vagy a dél-tiroli helyzet, ez utóbbi modellként is szolgálhat egy késõbbi székelyföldi függetlenséghez. Koszovó helyzete egy kicsit más, õk azonban már egészen közel kerültek a teljes elszakadáshoz. (Történetünk ezen szakasza 2007 elsõ felében zajlik.)
A találkozó végül egy közös nyilatkozat kiadásával és együttmûködési szerzõdés aláírásával zárult. Elõbbiben a felek hitet tettek a szabadság, a függetlenség, a nemzetek önrendelkezése mellett; kinyilvánították, hogy a politikusoknak mindenkor az általuk vezetett közösség érdekeit kell nézniük, s nem állhatnak idegen hatalmak zsoldjába (ez nem is burkolt fricska volt a budapesti kormány felé). Az együttmûködési megállapodásban csak egy fél mondat utalt arra, hogy Hunnia Sziget Királyság szükség esetén és lehetõségeihez mérten támogatja Székelyföld autonómiáját; egyébként a szerzõdés fõleg turisztikai és kulturális területekrõl szólt, például cserediákok kölcsönös üdültetésérõl.
- Bár egyszer volna egy ilyen kormány Pesten! - sóhajtott a székelyföldi delegáció vezetõje, a miniszterelnöktõl búcsúzkodva.
- A magyar kormányok újabban annyira mernek kicsik lenni, hogy lassan ki se látszanak a szlovákok és a románok mögül.
- Ezért is különösen fontos az Önök nagyszerû kezdeményezése.
- Reméljük, nem maradunk meg rezervátumnak, hanem hosszú távon mind többen fordítanak hátat a bolsevik uralomnak, és hozzák létre a maguk kis szigeteit. S a végén, mint Boldog Özséb látomásában, ezek a kis lángnyelvek egyesülhetnek ismét a Kárpátok gyûrûjében.
- Adja az Isten! - búcsúztak a vendégek.
A kormányzó a Reinhardt Péter hídig kísérte õket, ahonnan a küldöttség a Duna bal partja irányába távozott. Székely Levente még bosszankodva látta, amint az egyébként éjjel-nappal odaát járõrözõ magyarországi rendõrautó megállítja és igazoltatja õket.
- Emiatt még panasszal fogok élni a budapesti kormánynál - dühöngött a kormányzó. - Folyamatos kontroll alatt tartják, kik jönnek és mennek. Ez ellentétes az államközi szerzõdésünkkel.
- Láttál már szerzõdést, amit Gyurcsányék betartottak volna? - kérdezte malíciózusan Homoki Alíz.
- Mert mindenki mindent tudomásul vesz. Ne félj, ha egy kicsit a körmükre néznének, nem volnának ilyen nagylegények. Még ma jegyzéket intézünk a magyar kormányhoz.
+++++++++++++++ ++++
A küldöttség vezetõje Angliából érkezett, egy mukkot sem tudott magyarul, de mindenben õ rendelkezett, s a másik négy szerepe jószerivel az egyetértésre és a fordításra korlátozódott. Varga Ottó, a füzeskei polgármester valamennyire tudott angolul - bár õ még az iskolában az oroszt tanulta kötelezõ jelleggel -, de úgy tett, mintha nem értene semmit. Részint büszkeségbõl - ha már idejön ez a majom és körülugráltatja magát, azért ne higgye, hogy a primitív, kifacsart szájmozgással elõadott beszédét mindenütt megértik -, részint azért, mert így óvatlanabbul beszéltek elõtte angolul, s helyzeti elõnybe került velük szemben.
Az angol, valamint magyarországi képviselõjük, s a többi samesz - "vállalkozó", "marketing-menedzser", "infrastrukturális beruházó" - arról gyõzködték a falu elsõ emberét, hogy a település melletti, Etelvár felé esõ lakatlan területen engedélyezze egy multinacionális nagyáruház megtelepedését.
Statisztikáka t toltak Varga elé; ezeken beszámoltak a fejlõdésrõl, amely feltétlenül ráköszönt azokra a helységre, ahol kellõen bátor, intelligens, mûvelt és európai a polgármester ahhoz, hogy belássa: már csak épp egy hipermarket hiányzott a boldogsághoz.
- Infrastrukturális fejlesztéseket is hozna a cég megtelepedése - magyarázta az egyik samesz. - Kibõvítenénk az országutat kétszer két sávosra, lehajtóval az áruház felé.
- A jelenlegi forgalmat tökéletesen kiszolgálja a meglévõ úthálózat - hárította el Varga mosolyogva a javaslatot.
- Most még talán. De micsoda élénkülés lesz, ha megnyitunk. Azt már nem bírná el a régi aszfalt...
- Ezért nem is tervezzük ilyen hiper izé létesítését.
- Az áruházat nem Önök létesítenék, hanem mi. Munkahelyeket teremtenénk, s megfelelõ adókedvezmények esetén akár hosszú távú gyümölcsözõ együttmûködésre is sor kerülhet.
- Ez - vette át a szót a magyarországi képviselet vezetõje - egyaránt hasznos lenne nekünk, a falunak és... Nos hát, Önnek is.
- Nekem? Ritkán járok én hiper izébe vásárolni.
- Nem így gondoltuk a hasznot - mosolygott sejtelmesen a képviselõ, miközben az angol rezzenéstelen arccal ült, mintha itt sem lenne.
- Hát hogyan? - kérdezett vissza Varga Ottó provokatív hangsúllyal, amitõl kicsit meg is szeppent a vendég.
- Bizonyára szükség lenne odahaza egy emeletráépítésre... Vagy az autót lecserélni jobbra. Ilyesmiben segíthetnénk...
- Autókat is forgalmaznak? Sokoldalú hiper izé.
- Mi közvetlenül nem forgalmazzuk az autókat. Mi csak jót akarunk az embereknek, hogy ne kelljen messzire menniük bevásárolni, mindent megkapjanak, épp úgy, mint az unió többi polgára... Ebben segíthetne Ön nekünk, s cserébe mi is segítenénk anyagi gondjain...
- Nincsenek anyagi természetû gondjaim. Lelki gondjaim vannak inkább, mert azt látom, hogy a hazámat sehonnai bitangok ellopták, lepusztították, átjátszották profithajhász gazembereknek. Azért, mert sikerült leválnunk errõl a romlott hazáról, még fáj nekem az a borzalmas pusztulás, ami ott végbe megy. Mert mi itt magyarok vagyunk, Hunniában is. De! - emelte fel az ujját, és lírai hangról keményre váltott: - Nem vagyunk akkora birkák, mint Abszurdisztánban ragadt egykori honfitársaink. Munkahelyteremtésrõl beszél? Azt nevezi így, ha beültetünk tíz helybéli asszonyt tizenhat órára a pénztárgép mögé, hogy trombózist kapjanak meg meszesedést? Fiataljaink a lejárt szavatosságú, hamisított, génmanipulált áruikat pakolják naphosszat a polcokra? Ez a nagy munkahelyteremtés? Ez rabszolgaképzõ! És hány munkahelyet tesznek tönkre az olcsó, poshadt vackukkal? Miért adjak én adókedvezményt valami milliárdos jöttmentnek, aki belerondít egy undorító betonkolosszust a fasorunk hangulatába? Vagy kivágnák a fáinkat, hogy elférjen a hodályuk? Mi támogassuk a multit? Eltévesztettétek a házszámot, öcsiboci! Amíg én vagyok a falu elsõ embere, addig a lakosság megoldja az élelmiszerellátást a két helybéli boltból és az etelvári piacról.
- Nem tudom, jól meggondolta-e... - szólt fenyegetõ hangsúllyal a képviselõ.
- Nem. Engem az ösztöneim vezérelnek. De még sosem hagytak cserben. Jöjjenek, mutatom az utat.
+++++++++++++++++
A korábbi magyar-hunniai megállapodást értelmezve Hunnia bevezette a hun igazolványt, amely a sziget polgárainak védettséget jelent a magyarországi rendõrségi túlkapásokkal szemben. Aki ezt felmutatja, az mentesül - hacsak nem nyilvánvaló köztörvényes bûntény megakadályozásáról vagy annak megtorlásáról van szó - a rendõrségi eljárás alól. Noha Székely Leventének nem voltak illúziói - és az utóbbi hónapok tapasztalatai alapján nyilvánvaló volt, hogy a magyar rendõrség sem saját állampolgárait, sem másokat nem kímél, ha politikai megrendelés alapján jár el -, azért legalább formálisan megpróbálták kivonni Hunnia polgárait az ávós módszerek elszenvedése alól. (Ezúttal a kormányzó nem fenyegetõzhetett mondjuk azzal, hogy hasonló kegyetlenséggel járnak el a magyar állampolgárokkal szemben, ha hun polgárt atrocitás ér, mert erre a budapesti hatalom valószínûleg cinikus mosollyal csak annyit felelne: Tessék! A saját polgárainkat mi is szívesen verjük agyba-fõbe, nem vagyunk irigyek vagy féltékenyek, másoknak is készséggel megengedjük, hogy verjék õket.)
+++++++++++++++
Szigetfalu a sziget déli csücskén, a Dunából leválasztott üzemi csatorna mentén helyezkedett el, közvetlenül az erõmû tõszomszédságában. Így dél és kelet felõl a Duna határolta, észak-nyugat felé pedig egyetlen út kötötte össze a külvilággal, amely Mátyáskútra vezetett. Itt, a falu szélén lakott néhány cigány család, akik korábban döntõen segélyekbõl éltek, ám a falu polgármestere a választások óta közmunkához kötötte a segélyek folyósítását. Eleinte a magyarországi média próbált ebbõl országos ügyet kreálni, de mivel a függetlenségrõl szóló megállapodás óta ez hun belügynek számított, a mindenütt rasszizmust vizionálók kerestek maguknak odahaza témát. Az önkormányzat az erõmû üzemeltetése, a mederkotrás körül mindig tudott megfelelõ és tisztességes munkát adni, a kezdeti ellenszegülés után mind többen kerekedtek fel reggelente, és elsétáltak vagy elbicikliztek az üzemi csatornához, ahol kiosztották számukra az aznapi feladatokat.
Egyik este születésnapot tartottak a faluhoz legközelebb esõ házban, ami zenéléssel, mulatozással kezdõdött, ám ahogy haladt elõre az éjszaka, a jókedv, tánc, kiabálás, dajdajozás nem hogy csökkent volna, hanem mind magasabbra csapott.
A szomszédos ház ura, Sándor, még éjfél körül átment szólni, hogy kicsit csendesebben vigadjanak, amit meg is ígértek neki, öt percig valóban csökkent is a zaj, ám aztán annál hevesebben csapott fel ismét. A kettõvel arrébb lévõ ház gazdája, Feri bácsi sem bírta, átment Sándorékhoz.
- Én ettõl megõrülök, Sanyikám! Már a fejemre húztam a párnát, bedugaszoltam a fülemet vattával... Reggel korán kéne munkába menjek, de egy hunyást nem aludtam még, s lassan három óra.
- Kihívom a rendõröket - határozott Sándor.
- Eszedbe ne jusson! Mi lesz, ha jön haza este egyedül valamelyik srácod, aztán esetleg rajta kérik számon...
Sándor elnevette magát.
- Csak nem félsz, Feri bátyám?
- Miért, te nem félsz?
- Mitõl?
- Hát én félek.
- Mert még mindig magyarországi a lelked meg a gondolkodásod. Ebben az országban törvények vannak és rend. És van rendõrség, amelyik ezekre vigyáz. Ha látják az emberek, hogy megvannak a keretek, amiket be kell tartani, akkor betartják. Ha nem látják, akkor addig feszegetik a kereteket, amíg hagyják nekik.
Elõvette a mobilját, és felhívta az etelvári kapitányságot. Tíz perc múlva kint volt a járõrkocsi. Nem is kérdezõsködtek sokat, a zene hangjai szinte a mátyáskúti palackozóig hallatszottak, a hajnalban kivilágított ház, a kertben dohányzó, iszogató emberek nyomán gyorsan megértették, mi a probléma.
A két rendõr belépett a házba. Eleinte nehezen ismerték meg õket, a sûrû füstben, a túláradó jókedvben nemigen tûntek fel az idegenek.
- Ki a házigazda? - kérdezték egy aránylag józannak látszó vendégtõl, aki kicsit megszeppenve mutatta az irányt.
- Szép jó hajnalt kívánunk! - tisztelgett a rendõr. - Mi ez a zenebona?
A ház ura intett a zenészeknek, mire csönd lett. A beszélgetésfoszlányok csak lassabban haltak el, de egy perc múlva a légy zümmögését is meg lehetett volna hallani.
- Születésnapot tartunk - felelt.
- Kicsit elhúzódott - szólt a rendõr.
- Nem figyeltük az órát.
- Legközelebb figyeljék! Most gyerünk, mindenki menjen haza, feküdjenek le. Nem akarunk még egyszer kijönni.
- Bocsánatot kérünk, õrmester úr! - mondta a házigazda.
A két rendõr határozott, de nem sietõs léptekkel távozott. A vendégsereg bambán nézett utánuk.
- Hallottátok! Záróra! - kiáltotta a házigazda.
Kihörpintették még a maradék italokat, aztán távoztak.
Sándor elégedetten figyelte a háza teraszáról.
- Látja, Feri bácsi - mondta a szomszédnak -, ahol rend van, ott rend van.