Mikszáth Kálmán kényelmesen hátradőlt, és a baljában tartott paklit lassan, az előbukkanó lapokat hosszasan gusztálva, legyezőszerűen széthajtogatta. Arca derűt és elégedettséget tükrözött, de ebből senki sem vonhatott le következtetéseket, mivel a néhai író mindig jókedvűen fogadta a kártyát. Tisza Kálmán szigorúsága sem tévesztette meg az asztal körül ülőket, mert ő viszont hol mosolygott a vacak leosztásra, hol összevonta a szemöldökét, pedig kitűnő lapokat kapott. De igazi taktikusként örvendezett a jó és sopánkodott a rossz lapjáráson is.
- Az ördög bibliája! – szólt rájuk feddőn Pázmány.
- Ez csak játék, bíboros úr – tiltakozott Jókai. – Acélozza az elmét, önfegyelemre nevel és szórakoztat.
- Valójában stratégia – mondta Tisza. – A jó miniszterelnöknek tudnia kell ügyesen bánnia a lapokkal. Néha szükséges blöffölni, olykor nem minden adut kell kijátszani túl korán, és az sem mindegy, mit teszünk le a talonba.
- Felesleges időpocsékolás! Hiszen ez pusztán játék.
- A politika is csak játék! De nem mindegy, mi a cél. Mert azon dől el minden. A taktika nem más, mint eszköz, és szemünk előtt a szent cél lebeg. Itt van például a gróf úr – folytatta Mikszáth, és Batthyány Lajoshoz fordult, aki Tisza mögött kibicelt, hogy megtanulja a szabályokat. – Remek ember volt, ha szabad ezt mondanom. Becsületes, tisztességes, jót akart. Ó, de túlságosan naiv. Megbízott a gazemberekben és árulókban, azt gondolta, ők is éppen úgy jót akarnak a népnek, mint ő. Ez súlyos hiba! Mert ez személyes pusztulásán kívül az ország pusztulásához is hozzájárult.
- Én nem tudtam a tisztességet elválasztani sem az élettől, sem a politikától – mondta önérzetesen Batthyány.
- Hogyne, gróf úr – bólogatott Tisza. – Azért van Ön itt. A személyes üdvtörténetben teljes siker. De vajon a nemzet nem járt volna-e jobban, ha praktikusabban politizál? – csóválta meg a fejét, és bemondta a toutlestrois-t.
- Mi az a toutlestrois? – kérdezte Antall József.
A kártyások cinkos mosollyal összenéztek, végül Mikszáth válaszolt:
- Van a három honőr. Ezek kimagaslanak a lapok közül, eleve csak az licitálhat, akinek legalább egy a kezében van. Aki igazán ügyes, az mind a hármat meg tudja szerezni. Nem muszáj mindjárt az elején megkapni mindet, menet közben, ha kellően erősek vagyunk, szert tehetünk rájuk. Igazán hatékonyan csak az játszhat, akinek mind a három a kezében van.
Mielőtt azonban a partit végigjátszhatták volna, érkezett István király a szokásos ellenőrző körútján.
- Megint kártyáznak az urak? – érdeklődött megrovón.
- A taktikát akartuk megmutatni Batthyány grófnak.
- És mi a taktika?
- Az, felség, hogy nem elég tisztességesen játszani, a győzelemhez nem árt, ha az embernél van az összes adu.
- Ne szólítson felségnek, itt mindannyian egyenlőek vagyunk.
- Akkor miért van, hogy a szentek mégis külön előjogokat élveznek? – pattogott Petőfi.
- Mert rendnek kell lennie.
- Szép kis demokrácia – fanyalgott a költő.
Ekkor az ismert, mennydörgésszerű hang hasított bele a kávéház levegőjébe:
- Ez nem is demokrácia, hanem monarchia!
- Persze, persze – dünnyögött megszeppenten a máskor magabiztos Tisza. – Hajlamos vagyok elfelejteni, hogy azért mindig van fölöttünk valaki.
- Akinek a szemszögéből pedig – bölcselkedett Batthyány, akinek rosszul esett, hogy az imént kioktatták – nevetséges ez az egész kártyázás.
- Természetesen – helyeselt Mikszáth, s már keverte is a lapokat. – Legközelebb megcsináljuk a négy királyt – kacsintott Jókai felé.