2008. nov.
16.
16.
Hunnia - 17. rész
Írta: ungvaryzsolt.hu
A TITKOSSZOLGÁLAT AKCIÓBA LÉP
A hunniai állam maga is tulajdonos - elsõsorban az önkormányzatokon keresztül - az ország vagyonában.
A nagyobb cégekben, szolgáltatókban résztulajdont szerez, és adóztatás helyett nyereség formájában veszi ki a haszon egy részét, amit aztán visszaforgat a cégekbe, illetve fedezi a kiadásait; elsõsorban az oktatás és az egészségügy területén; de például a köztisztaság biztosítására, városszépítésre nem költ ? azt egy cég végzi, amellyel a boltok, turisztikai vállalkozások, szállodák kötnek szerzõdést, hiszen nekik elemi érdekük a város tisztasága és vonzó megjelenése. (Általában az ország vezetése nagy hangsúlyt helyez arra, hogy minden területen megtalálja az egymásra utalt érdekcsoportokat, és segítse õket a megegyezésben. Ha szükséges, kölcsönnel vagy visszanemtérítendõ támogatással is beszáll; pl. az almatermelõk és az alma-feldolgozó, almalé-gyártó üzem között.)
A közmûvek (áram-, víz-, csatorna-, gázszolgáltatás) állami kézben vannak és szolid nyereséget termelnek. Bár például az energiaellátást sokan - és ebben az állam mellett Barabás Hunor vállalkozó is részt vesz, akinek ez a szakterülete - egyedileg oldják meg nap-, szél- vagy vízenergia felhasználásával. (A sziget délkeleti részét Szigetfalunál metszõ csatornán a turbinákon átfolyó Duna gyakorlatilag az egész falu áramellátását megoldja.) Most folynak a vizsgálatok a geotermikus energia kiaknázásának lehetõségeirõl; ez akár egész Hunniában megoldhatná a fûtést.
Hunnia élelmiszerbõl is képes az önellátásra. A termõföldekben az államnak (pontosabban az önkormányzatoknak, de hát az állam az önkormányzatok szövetségeként épül fel, amiként az önkormányzat is az adott település lakóinak szövetsége, ahogyan egy család is a családot alkotó egyének szövetsége) akkora résztulajdona van, amelyrõl a betakarított terméssel embargó vagy válság esetén szûkösen, de fedezni tudja a megélhetést. Ezeket a földeket kiadja megmûvelésre, de elõre rögzített áron a felét - s ha a földmûves igény tart rá, s nem kívánja piacra vinni a másik felét, akkor akár az egészet - az állam felvásárolja.
+++++++++++++ +++
A kormányzó beiktatását méltó, de nem túlzó ünnepélyességgel készült megülni a Hun-sziget népe. A koreográfia fõ része természetesen Etelváron zajlana, de az ország ideiglenes vezetõ testülete - amelybe a választások megtartásáig a kormányzó által kinevezett tagok (a négy polgármester mellett az egyes szakterületek felelõsei, a "miniszterek") tartoztak - ragaszkodott hozzá, hogy az államfõi esküt a Szent Korona elõtt tegyék le. Mivel azt jelenleg a budapesti Parlamentben õrizték, ezért engedélyt kellett kérni a magyar országgyûléstõl.
- Könyörögjünk Szili Katalinnak, hogy a Szent Korona elé járulhassunk? - dühöngött Varga Ottó.
- Szükséges az engedélyük, mégse vonulhatunk be oda, mint valami középkori várúr a kíséretével - vélte Szepesi Ernõ, a mindig óvatos mátyáskúti polgármester.
- Egy ünnepségnek megvannak a maga külsõségei, rendszabályai. Nem kockáztathatjuk a magasztos hangulatot egy esetleges botránnyal - szólt Homoki Alíz. - Képzeljék el, hogy nézne ki, amint néhány kormányõr kivezeti Hunnia kormányzóját a kupolaterembõl.
- Akkor tegye le az esküt itt, Etelváron, a korona másolata elõtt.
- Ugyan már, Ernõ, jó hogy nem a fényképe elõtt! Egy szakrális tárgynak aurája van. Éppen attól különleges, hogy tárgyiasult formájában, anyagi mivoltában létezik, eképpen a jog forrása.
- Akkor írjunk egy szép kis beadványt a magyar országgyûlésnek - egyeztek bele a tagok.
Sok köszönet azonban nem volt benne. Az országgyûlés elnökének hivatala közölte, hogy mint turistákat bármikor szívesen látja Hunnia polgárait, az általa csak per Székely úrnak nevezett kormányzót is, de ?kosztümös bohózatokhoz? nem kívánja díszletül adni a parlamentet.
- Nem kívánja? - dörgött Varga Ottó az üzenet hallatán. - Hiszen évek óta bohózatok sorozatához adják díszletül az országházat. Kosztümben vagy anélkül!
- Írjuk csak vissza nekik, hogy a Szent Korona nem az õ tulajdonuk. Az nem olyan, mint a költségvetésbõl lenyúlható pénzek, meg a privatizált vállalatok. A Korona felettük áll, a Korona a miénk, illetve mi mindannyian a Koronáé vagyunk.
- Ezt úgyse értenék. Nekik a koronáról a fogorvos jut az eszükbe.
- Akkor meg pláne nem értem, mit érdekli õket, ha mi ott rendezünk egy kis ?kosztümös bohózatot?? Mit fáj nekik a korona tekintélye, amikor az nekik csak egy tökfödõ meg micisapka?
Homoki Alíz csendet kért.
- A válaszuk elég egyértelmû. Kérdés, megrohamozzuk-e a Parlamentet, esetleg elraboljuk a Koronát, megkockáztassunk egy buta botrányt, vagy mondjunk le a tervünkrõl?
- Én azt javaslom - szólt Varga -, hogy a beiktatási szövegben rögzítsük, miszerint a kormányzó a Korona nevében gyakorolja a fõhatalmat, s ha változik a nemzetközi helyzet, késõbb is megejthetjük az eskütételt. Mátyást is csak hat évvel a tényleges trónra lépése után koronázták meg.
A felvetést a vezetõ testület elfogadta.
++++++++++++++++ ++
Homoki Alíz lánya, a tizenhét éves Lilla, az utóbbi idõben gyakran csak késõ este jött haza. A Molnár fiú udvarolt neki, akivel még a blokád napjaiban ismerkedett meg, amikor a kommandósok támadást indítottak a híd ellen. Lilla meg is sebesült, Molnár Zoli kísérte el az orvoshoz. Homoki persze nem tudott elaludni, amíg a kislány haza nem ért, de - a megállapodás értelmében - a fiatalember legkésõbb tízig mindig hazakísérte.
Egyik este azonban már tizenegy is elmúlt, és az asszony hiába fülelt az ágyában forgolódva, nem hallotta sem a kapu csapódását, sem beszédfoszlányokat. Végül nem bírta tovább, felkelt, kinyitotta az ablakot, és kibámult a sötétségbe. Az utcán nem járt senki, csak a szomszéd kutya ugatott, különben csönd volt. A Duna felõl vízszagot hozott a szél.
- Megfagyok, csukd már be az ablakot! - szólt a férje.
- Lilla még nem jött haza...
- Hány óra van?
- Tizenegy.
Erre már kipattant az ágyból a férfi is.
- Azt beszéltük meg, hogy tízig hazajön.
- Így van.
- Hová ment?
- Nem tudom. Nem voltam itthon, amikor elment hazulról.
- Biztos Zolival van. Ne aggódj!
- Hogyne aggódnék! Tizenegy óra.
- Hát hívjuk fel a mobilján.
Homoki Alíz habozott. Bár a férje nem rajongott a mobiltelefonért - a két nagyobb, a fiúk, nem is kaptak, csak akkor lett nekik, amikor már megvették maguknak -, Lillának vásároltak készüléket, hiszen mégiscsak kislány, meg aztán az összes barátnõjének és ismerõsének is volt már régóta. "Nem egészséges ez a vacak!", közölte az édesapa megfellebbezhetetlenül. "Tegyél be egy tojást a mikrosütõbe, és nézd meg, mi történik vele. Hát ezt mûveli az agyaddal!" "Neked is van. Mindenkinek van!", vágott vissza a lány. "Nekem a munkámhoz kell. Sajnos.", felelte az apa, de a következõ karácsonykor ott feküdt a mobil a fa alatt.
Homoki ennek ellenére nem szerette feleslegesen zaklatni a lányát hívásokkal, el tudta képzelni, milyen kellemetlen egy tizenhét éves lánynak, amint mondjuk romantikusan sétálgat kettesben az udvarlójával, és megcsörren (megcsörren? zenélni kezd) a telefon; az aggódó anyuka...
Most azonban elég súlyosnak ítélte meg a helyzetet, és felhívta a lányát. Ám a készülék azt jelezte, a szám átmenetileg nem kapcsolható. Rövid gondolkodás után elõkereste a helyi telefonkönyvbõl Molnárék elérhetõségét. Hosszan kicsöngött, míg egy álmos nõi hang fel nem vette.
- Tessék! Molnár lakás.
- Bocsánat a késõi zavarásért, Homoki Alíz vagyok. Zoltánt keresem.
- A férjemet? - csodálkozott.
- Nem, a fiát. A kislányomnak, Lillának udvarol.
- Jaj, persze, persze, polgármesterasszony. Bocsánat, még félig alszom. Mindjárt felkeltem.
- Otthon van?
- Igen, hogyne. Már lefeküdt.
- Azért mégis beszélnék vele, ha lehet.
Hosszabb szünet után jött Zoli, aki eleinte roppant tisztelettudóan, majd mind idegesebben magyarázta, hogy ma nem is találkozott Lillával. Õ délután öt óta otthon van, utoljára fél hét körül beszélt Lillával telefonon, illetve hétkor még küldött egy sms-t, aminek a tartalma abszolút magánjellegû.
- Baj van! - állapította meg Homoki Alíz, miközben a férje kétségbeesetten járkált fel-alá a szobában. - Beszélek Morczossal.
Az etelvári rendõrkapitány - immár Hunnia belügyminisztere - még bent volt az irodájában. Családja nem volt, minden energiáját és idejét a munkájának szentelte, s amióta megkapta Hunnia rendvédelme megszervezésének feladatát, a kövér, kopasz, ötvenes férfi szinte megszépült a boldogságtól.
- Nem tudunk sem balesetrõl, sem bûncselekményrõl - mondta. - Nyugodjon meg, polgármesterasszony, az biztos, hogy hagyományos baj nem érte a kislányt.
- Mit ért azon, kapitány úr, hogy "hagyományos"?
- Hát - folytatta zavartalanul Morczos, akinek nem lévén gyermeke, inkább szakmai, mint szülõi szemmel nézte az esetet - nem gázolta el autó, nem esett össze az utcán, nem verték meg, ilyenek.
- És ha a Dunába dobták? - sikította Homoki Alíz.
- Ez nincs kizárva - ismerte el a rendõrtiszt. - De utánanézünk. Mozgósítom a fiúkat; átfésüljük a szigetet, sõt, amennyire lehet, a Duna partot is. Amint megtudok valamit, jelentést teszek.
++++++++++++++++
A kislány azonban nem került elõ. Igaz, annak sem akadtak nyomára, hogy a Dunába esett volna vagy a szigeten lenne. Mintha kámforrá változott volna.
Homoki Alíz eközben minden követ megmozgatott, hogy bizonyosságot szerezzen Lilla sorsáról, még akkor is, ha ez tragikus lenne. Székely Levente, a megválasztott, de még be nem iktatott kormányzó többször is felkereste az etelvári polgármesterasszonyt. Megvitatták az ügy esetleges politikai vonatkozásait, de nem jutottak eredményre.
Miközben a sziget lakossága részvéttel figyelte az eseményeket, egy új történés borzolta a kedélyeket, és háttérbe szorította a lányáért aggódó anya kálváriáját. Fleisch Pétert, a három fõs szabad demokrata kontingens helyi tagját ismeretlenek bántalmazták az utcán.
Néhány ember furcsállotta, hogy a kitûnõ közbiztonság dacára pár napon belül egy eltûnés és egy utcai erõszak is elõfordul. Morczos Kálmán is a gyanakvók között volt. Vizsgálatot rendelt el, ami nem pusztán a Fleisch elleni erõszakra, hanem a liberális politikus kapcsolataira, életkörülményeire is kiterjedt.
Érdekes volt, hogy a bántalmazott férfihoz elõbb érkezett meg Budapestrõl az egyik kereskedelmi tévé forgatócsoportja, mint a kétszáz méterre lévõ õrsrõl a helyi rendõrök. Amikor az etelvári õrmester a riasztás helyszínére ért, egy vérzõ homlokú, véres és szakadt ruhában álló férfit látott, amint egy kamera elõtt hosszasan ecseteli a brutális támadást. Noha még a földön is szabályos vértócsák éktelenkedtek, a sértett nem tûnt úgy, hogy komolyabb baja lenne. Szemtanú nem volt, csak egy véres vascsõ maradt a helyszínen, amit Fleisch többször is felmutatott a kamerának.
Hiába ajánlkoztak az etelvári rendõrök, hogy elviszik, a sebesült politikus nem volt hajlandó a helyi kórházba menni, hanem - a tévések kocsijával! - elhagyta a szigetet.
Másnap hatalmas visszhangot vetett a magyarországi médiában a történet. A bemutatott képek alapján a baloldali sajtó hörgött, fasisztákat, gyilkosokat emlegetett, akik fizikailag megsemmisítik a más nézeten lévõket. "Ilyen az, ha a radikális jobboldal országot épít!", zengte a Népszabadság. "A hunok nem tudják megvédeni polgáraikat. Nem is akarják?", tette fel a kérdést az ATV.
A közvélemény-kutatók hamarjában készített felmérései szerint a magyar lakosság 63 %-a veszélyesnek tartja a hun-szigeti önállóságot, 52 %-a kifejezetten fél egy esetleges támadástól. A megkérdezettek szerint Székely Levente nagyjából olyan mértékben fenyegeti a világbékét, mint Bush elnök, és jobban, mint Putyin. 68 % szerint sürgõsen fel kell számolni Hunnia önállóságát, és 43 % ezt akár katonai úton sem tartaná túlzottnak.
- Tessék! - mutatta Szepesi Ernõ, a mátyáskúti polgármester a pesti lapokat. - A vérünket akarják!
- Elképzelem - vigyorgott Morczos Kálmán -, amint a négy falu összefog, és lerohanja Magyarországot, kardélre hányja valamennyi gagyi-tévé nézõjét, és lemészárolja a Népszabadság egyre csökkenõ olvasótáborát.
- Amilyen a magyar hadsereg, meg is tehetnénk - vélte Varga Ottó.
A Fleisch-féle botrány mellett - kisebb terjedelemben - a Homoki lány eltûnésével is foglalkozott a magyarországi média. Bemutatták Molnár Zoltánt, a szélsõséges, indulatos fiatalembert, és különös barátait, akik Nagy-Magyarországot ábrázoló pólókat viselnek, Kárpátia koncertekre járnak. Hosszasan írtak Molnár és Lilla kapcsolatáról (még közös fotóval is tudták illusztrálni a cikket), továbbá napvilágot látott egy olyan fénykép is, ami még a blokád idején készült: Molnár Zoltán eltorzult arccal, kezében vascsõvel hadonászik, a háttérben a tömeg, amely árpád-sávos zászlókat lenget. Maga a tömény szélsõség! Nem kizárt, sugallja a cikk, hogy ez az agresszív fiatalember - talán szerelmi csalódásában - végzett a lánnyal. Esetleg bezárva tartja valahol, és perverz vágyait éli ki rajta. (Ezen több bulvárlap hosszasan elcsámcsogott, még számítógépes grafikákkal illusztrálta is.)
++++++++++++++++
A hunniai elhárításnak sikerült megfelelõ mennyiségû adatot összegyûjtenie Fleischrõl. Ebbõl kiderült, hogy a férfi nem szokott éjszaka az utcán mászkálni; általában alig hagyta el az otthonát, este pedig gyakorlatilag soha. Kórházi forrásokból az is biztosnak látszott, hogy semmilyen komolyabb baja nem történt, néhány kisebb, felszíni sérülés érte csak. Felmerült a Nemzetbiztonsági Hivatallal való kapcsolata is, amit különös módon éppen a szolgálat erõsített meg, amikor egy tisztje felkereste Morczost, és felelõsségre vonta, amiért Fleischrõl adatgyûjtést folytatnak.
- Ez hun belügy - hárította el a fõkapitány.
- Ez ennél bonyolultabb. Nemzetközi szervezetek is aggodalmukat fejezték ki a Fleischsel történtek miatt. Magyarország, amelybe beékelõdik az Önök enklávéja, nagy kockázatot vállal az ilyesmik miatt! Kérdés, meddig tarthatjuk be a szerzõdés ránk vonatkozó pontjait.
- Én már kinõttem abból, hogy féljek a fenyegetéseiktõl.
- Ezek nem fenyegetések. Én csak megemlítettem, hogy Önök nem tudnak vigyázni a polgáraikra. Az egyiket megverik a nyílt utcán, a másikat elrabolják...
Morczos elkomorult.
- Felszólítom, hogy az ebben az ügyben tudomásukra jutott adatokat osszák meg velünk.
- Ez is hun belügy, nem? Oldják meg, fõkapitány úr! De lássa, hogy nekem is van szívem. A kislány elrablásának ügyében esetleg felvehetné velünk a kapcsolatot az édesanya.
- Én képviselem Hunniában a rendõrséget.
- Ez nem rendõrségi ügy, fõkapitány úr. Ez politikai ügy. A polgármesterasszony pedig politikus. Ha jól tudom, a második számú ember ebben a... ebben az enklávéban.
Morczosnak arcizma sem rándult. Fél órával késõbb jelentést tett Homoki Alíznak:
- A kislány él. Ez jó hír. Úgy fest, a nemzetbiztonságiak tudtával vagy felbujtására rabolták el. Ez nem tudom, jó-e vagy sem. Talán jobb, mintha köztörvényes bûnözõk markában lenne.
Homoki Alíz, az anya, osztotta ezt a nézetet. De Homoki Alíz, a politikus aggódott.
- Hát igen - mondta ki Morczos hangosan a polgármesterasszony gondolatait. - Ez súlyos támadás Hunnia függetlensége ellen. Önt megpróbálják majd megzsarolni...
A közmûvek (áram-, víz-, csatorna-, gázszolgáltatás) állami kézben vannak és szolid nyereséget termelnek. Bár például az energiaellátást sokan - és ebben az állam mellett Barabás Hunor vállalkozó is részt vesz, akinek ez a szakterülete - egyedileg oldják meg nap-, szél- vagy vízenergia felhasználásával. (A sziget délkeleti részét Szigetfalunál metszõ csatornán a turbinákon átfolyó Duna gyakorlatilag az egész falu áramellátását megoldja.) Most folynak a vizsgálatok a geotermikus energia kiaknázásának lehetõségeirõl; ez akár egész Hunniában megoldhatná a fûtést.
Hunnia élelmiszerbõl is képes az önellátásra. A termõföldekben az államnak (pontosabban az önkormányzatoknak, de hát az állam az önkormányzatok szövetségeként épül fel, amiként az önkormányzat is az adott település lakóinak szövetsége, ahogyan egy család is a családot alkotó egyének szövetsége) akkora résztulajdona van, amelyrõl a betakarított terméssel embargó vagy válság esetén szûkösen, de fedezni tudja a megélhetést. Ezeket a földeket kiadja megmûvelésre, de elõre rögzített áron a felét - s ha a földmûves igény tart rá, s nem kívánja piacra vinni a másik felét, akkor akár az egészet - az állam felvásárolja.
+++++++++++++ +++
A kormányzó beiktatását méltó, de nem túlzó ünnepélyességgel készült megülni a Hun-sziget népe. A koreográfia fõ része természetesen Etelváron zajlana, de az ország ideiglenes vezetõ testülete - amelybe a választások megtartásáig a kormányzó által kinevezett tagok (a négy polgármester mellett az egyes szakterületek felelõsei, a "miniszterek") tartoztak - ragaszkodott hozzá, hogy az államfõi esküt a Szent Korona elõtt tegyék le. Mivel azt jelenleg a budapesti Parlamentben õrizték, ezért engedélyt kellett kérni a magyar országgyûléstõl.
- Könyörögjünk Szili Katalinnak, hogy a Szent Korona elé járulhassunk? - dühöngött Varga Ottó.
- Szükséges az engedélyük, mégse vonulhatunk be oda, mint valami középkori várúr a kíséretével - vélte Szepesi Ernõ, a mindig óvatos mátyáskúti polgármester.
- Egy ünnepségnek megvannak a maga külsõségei, rendszabályai. Nem kockáztathatjuk a magasztos hangulatot egy esetleges botránnyal - szólt Homoki Alíz. - Képzeljék el, hogy nézne ki, amint néhány kormányõr kivezeti Hunnia kormányzóját a kupolaterembõl.
- Akkor tegye le az esküt itt, Etelváron, a korona másolata elõtt.
- Ugyan már, Ernõ, jó hogy nem a fényképe elõtt! Egy szakrális tárgynak aurája van. Éppen attól különleges, hogy tárgyiasult formájában, anyagi mivoltában létezik, eképpen a jog forrása.
- Akkor írjunk egy szép kis beadványt a magyar országgyûlésnek - egyeztek bele a tagok.
Sok köszönet azonban nem volt benne. Az országgyûlés elnökének hivatala közölte, hogy mint turistákat bármikor szívesen látja Hunnia polgárait, az általa csak per Székely úrnak nevezett kormányzót is, de ?kosztümös bohózatokhoz? nem kívánja díszletül adni a parlamentet.
- Nem kívánja? - dörgött Varga Ottó az üzenet hallatán. - Hiszen évek óta bohózatok sorozatához adják díszletül az országházat. Kosztümben vagy anélkül!
- Írjuk csak vissza nekik, hogy a Szent Korona nem az õ tulajdonuk. Az nem olyan, mint a költségvetésbõl lenyúlható pénzek, meg a privatizált vállalatok. A Korona felettük áll, a Korona a miénk, illetve mi mindannyian a Koronáé vagyunk.
- Ezt úgyse értenék. Nekik a koronáról a fogorvos jut az eszükbe.
- Akkor meg pláne nem értem, mit érdekli õket, ha mi ott rendezünk egy kis ?kosztümös bohózatot?? Mit fáj nekik a korona tekintélye, amikor az nekik csak egy tökfödõ meg micisapka?
Homoki Alíz csendet kért.
- A válaszuk elég egyértelmû. Kérdés, megrohamozzuk-e a Parlamentet, esetleg elraboljuk a Koronát, megkockáztassunk egy buta botrányt, vagy mondjunk le a tervünkrõl?
- Én azt javaslom - szólt Varga -, hogy a beiktatási szövegben rögzítsük, miszerint a kormányzó a Korona nevében gyakorolja a fõhatalmat, s ha változik a nemzetközi helyzet, késõbb is megejthetjük az eskütételt. Mátyást is csak hat évvel a tényleges trónra lépése után koronázták meg.
A felvetést a vezetõ testület elfogadta.
++++++++++++++++ ++
Homoki Alíz lánya, a tizenhét éves Lilla, az utóbbi idõben gyakran csak késõ este jött haza. A Molnár fiú udvarolt neki, akivel még a blokád napjaiban ismerkedett meg, amikor a kommandósok támadást indítottak a híd ellen. Lilla meg is sebesült, Molnár Zoli kísérte el az orvoshoz. Homoki persze nem tudott elaludni, amíg a kislány haza nem ért, de - a megállapodás értelmében - a fiatalember legkésõbb tízig mindig hazakísérte.
Egyik este azonban már tizenegy is elmúlt, és az asszony hiába fülelt az ágyában forgolódva, nem hallotta sem a kapu csapódását, sem beszédfoszlányokat. Végül nem bírta tovább, felkelt, kinyitotta az ablakot, és kibámult a sötétségbe. Az utcán nem járt senki, csak a szomszéd kutya ugatott, különben csönd volt. A Duna felõl vízszagot hozott a szél.
- Megfagyok, csukd már be az ablakot! - szólt a férje.
- Lilla még nem jött haza...
- Hány óra van?
- Tizenegy.
Erre már kipattant az ágyból a férfi is.
- Azt beszéltük meg, hogy tízig hazajön.
- Így van.
- Hová ment?
- Nem tudom. Nem voltam itthon, amikor elment hazulról.
- Biztos Zolival van. Ne aggódj!
- Hogyne aggódnék! Tizenegy óra.
- Hát hívjuk fel a mobilján.
Homoki Alíz habozott. Bár a férje nem rajongott a mobiltelefonért - a két nagyobb, a fiúk, nem is kaptak, csak akkor lett nekik, amikor már megvették maguknak -, Lillának vásároltak készüléket, hiszen mégiscsak kislány, meg aztán az összes barátnõjének és ismerõsének is volt már régóta. "Nem egészséges ez a vacak!", közölte az édesapa megfellebbezhetetlenül. "Tegyél be egy tojást a mikrosütõbe, és nézd meg, mi történik vele. Hát ezt mûveli az agyaddal!" "Neked is van. Mindenkinek van!", vágott vissza a lány. "Nekem a munkámhoz kell. Sajnos.", felelte az apa, de a következõ karácsonykor ott feküdt a mobil a fa alatt.
Homoki ennek ellenére nem szerette feleslegesen zaklatni a lányát hívásokkal, el tudta képzelni, milyen kellemetlen egy tizenhét éves lánynak, amint mondjuk romantikusan sétálgat kettesben az udvarlójával, és megcsörren (megcsörren? zenélni kezd) a telefon; az aggódó anyuka...
Most azonban elég súlyosnak ítélte meg a helyzetet, és felhívta a lányát. Ám a készülék azt jelezte, a szám átmenetileg nem kapcsolható. Rövid gondolkodás után elõkereste a helyi telefonkönyvbõl Molnárék elérhetõségét. Hosszan kicsöngött, míg egy álmos nõi hang fel nem vette.
- Tessék! Molnár lakás.
- Bocsánat a késõi zavarásért, Homoki Alíz vagyok. Zoltánt keresem.
- A férjemet? - csodálkozott.
- Nem, a fiát. A kislányomnak, Lillának udvarol.
- Jaj, persze, persze, polgármesterasszony. Bocsánat, még félig alszom. Mindjárt felkeltem.
- Otthon van?
- Igen, hogyne. Már lefeküdt.
- Azért mégis beszélnék vele, ha lehet.
Hosszabb szünet után jött Zoli, aki eleinte roppant tisztelettudóan, majd mind idegesebben magyarázta, hogy ma nem is találkozott Lillával. Õ délután öt óta otthon van, utoljára fél hét körül beszélt Lillával telefonon, illetve hétkor még küldött egy sms-t, aminek a tartalma abszolút magánjellegû.
- Baj van! - állapította meg Homoki Alíz, miközben a férje kétségbeesetten járkált fel-alá a szobában. - Beszélek Morczossal.
Az etelvári rendõrkapitány - immár Hunnia belügyminisztere - még bent volt az irodájában. Családja nem volt, minden energiáját és idejét a munkájának szentelte, s amióta megkapta Hunnia rendvédelme megszervezésének feladatát, a kövér, kopasz, ötvenes férfi szinte megszépült a boldogságtól.
- Nem tudunk sem balesetrõl, sem bûncselekményrõl - mondta. - Nyugodjon meg, polgármesterasszony, az biztos, hogy hagyományos baj nem érte a kislányt.
- Mit ért azon, kapitány úr, hogy "hagyományos"?
- Hát - folytatta zavartalanul Morczos, akinek nem lévén gyermeke, inkább szakmai, mint szülõi szemmel nézte az esetet - nem gázolta el autó, nem esett össze az utcán, nem verték meg, ilyenek.
- És ha a Dunába dobták? - sikította Homoki Alíz.
- Ez nincs kizárva - ismerte el a rendõrtiszt. - De utánanézünk. Mozgósítom a fiúkat; átfésüljük a szigetet, sõt, amennyire lehet, a Duna partot is. Amint megtudok valamit, jelentést teszek.
++++++++++++++++
A kislány azonban nem került elõ. Igaz, annak sem akadtak nyomára, hogy a Dunába esett volna vagy a szigeten lenne. Mintha kámforrá változott volna.
Homoki Alíz eközben minden követ megmozgatott, hogy bizonyosságot szerezzen Lilla sorsáról, még akkor is, ha ez tragikus lenne. Székely Levente, a megválasztott, de még be nem iktatott kormányzó többször is felkereste az etelvári polgármesterasszonyt. Megvitatták az ügy esetleges politikai vonatkozásait, de nem jutottak eredményre.
Miközben a sziget lakossága részvéttel figyelte az eseményeket, egy új történés borzolta a kedélyeket, és háttérbe szorította a lányáért aggódó anya kálváriáját. Fleisch Pétert, a három fõs szabad demokrata kontingens helyi tagját ismeretlenek bántalmazták az utcán.
Néhány ember furcsállotta, hogy a kitûnõ közbiztonság dacára pár napon belül egy eltûnés és egy utcai erõszak is elõfordul. Morczos Kálmán is a gyanakvók között volt. Vizsgálatot rendelt el, ami nem pusztán a Fleisch elleni erõszakra, hanem a liberális politikus kapcsolataira, életkörülményeire is kiterjedt.
Érdekes volt, hogy a bántalmazott férfihoz elõbb érkezett meg Budapestrõl az egyik kereskedelmi tévé forgatócsoportja, mint a kétszáz méterre lévõ õrsrõl a helyi rendõrök. Amikor az etelvári õrmester a riasztás helyszínére ért, egy vérzõ homlokú, véres és szakadt ruhában álló férfit látott, amint egy kamera elõtt hosszasan ecseteli a brutális támadást. Noha még a földön is szabályos vértócsák éktelenkedtek, a sértett nem tûnt úgy, hogy komolyabb baja lenne. Szemtanú nem volt, csak egy véres vascsõ maradt a helyszínen, amit Fleisch többször is felmutatott a kamerának.
Hiába ajánlkoztak az etelvári rendõrök, hogy elviszik, a sebesült politikus nem volt hajlandó a helyi kórházba menni, hanem - a tévések kocsijával! - elhagyta a szigetet.
Másnap hatalmas visszhangot vetett a magyarországi médiában a történet. A bemutatott képek alapján a baloldali sajtó hörgött, fasisztákat, gyilkosokat emlegetett, akik fizikailag megsemmisítik a más nézeten lévõket. "Ilyen az, ha a radikális jobboldal országot épít!", zengte a Népszabadság. "A hunok nem tudják megvédeni polgáraikat. Nem is akarják?", tette fel a kérdést az ATV.
A közvélemény-kutatók hamarjában készített felmérései szerint a magyar lakosság 63 %-a veszélyesnek tartja a hun-szigeti önállóságot, 52 %-a kifejezetten fél egy esetleges támadástól. A megkérdezettek szerint Székely Levente nagyjából olyan mértékben fenyegeti a világbékét, mint Bush elnök, és jobban, mint Putyin. 68 % szerint sürgõsen fel kell számolni Hunnia önállóságát, és 43 % ezt akár katonai úton sem tartaná túlzottnak.
- Tessék! - mutatta Szepesi Ernõ, a mátyáskúti polgármester a pesti lapokat. - A vérünket akarják!
- Elképzelem - vigyorgott Morczos Kálmán -, amint a négy falu összefog, és lerohanja Magyarországot, kardélre hányja valamennyi gagyi-tévé nézõjét, és lemészárolja a Népszabadság egyre csökkenõ olvasótáborát.
- Amilyen a magyar hadsereg, meg is tehetnénk - vélte Varga Ottó.
A Fleisch-féle botrány mellett - kisebb terjedelemben - a Homoki lány eltûnésével is foglalkozott a magyarországi média. Bemutatták Molnár Zoltánt, a szélsõséges, indulatos fiatalembert, és különös barátait, akik Nagy-Magyarországot ábrázoló pólókat viselnek, Kárpátia koncertekre járnak. Hosszasan írtak Molnár és Lilla kapcsolatáról (még közös fotóval is tudták illusztrálni a cikket), továbbá napvilágot látott egy olyan fénykép is, ami még a blokád idején készült: Molnár Zoltán eltorzult arccal, kezében vascsõvel hadonászik, a háttérben a tömeg, amely árpád-sávos zászlókat lenget. Maga a tömény szélsõség! Nem kizárt, sugallja a cikk, hogy ez az agresszív fiatalember - talán szerelmi csalódásában - végzett a lánnyal. Esetleg bezárva tartja valahol, és perverz vágyait éli ki rajta. (Ezen több bulvárlap hosszasan elcsámcsogott, még számítógépes grafikákkal illusztrálta is.)
++++++++++++++++
A hunniai elhárításnak sikerült megfelelõ mennyiségû adatot összegyûjtenie Fleischrõl. Ebbõl kiderült, hogy a férfi nem szokott éjszaka az utcán mászkálni; általában alig hagyta el az otthonát, este pedig gyakorlatilag soha. Kórházi forrásokból az is biztosnak látszott, hogy semmilyen komolyabb baja nem történt, néhány kisebb, felszíni sérülés érte csak. Felmerült a Nemzetbiztonsági Hivatallal való kapcsolata is, amit különös módon éppen a szolgálat erõsített meg, amikor egy tisztje felkereste Morczost, és felelõsségre vonta, amiért Fleischrõl adatgyûjtést folytatnak.
- Ez hun belügy - hárította el a fõkapitány.
- Ez ennél bonyolultabb. Nemzetközi szervezetek is aggodalmukat fejezték ki a Fleischsel történtek miatt. Magyarország, amelybe beékelõdik az Önök enklávéja, nagy kockázatot vállal az ilyesmik miatt! Kérdés, meddig tarthatjuk be a szerzõdés ránk vonatkozó pontjait.
- Én már kinõttem abból, hogy féljek a fenyegetéseiktõl.
- Ezek nem fenyegetések. Én csak megemlítettem, hogy Önök nem tudnak vigyázni a polgáraikra. Az egyiket megverik a nyílt utcán, a másikat elrabolják...
Morczos elkomorult.
- Felszólítom, hogy az ebben az ügyben tudomásukra jutott adatokat osszák meg velünk.
- Ez is hun belügy, nem? Oldják meg, fõkapitány úr! De lássa, hogy nekem is van szívem. A kislány elrablásának ügyében esetleg felvehetné velünk a kapcsolatot az édesanya.
- Én képviselem Hunniában a rendõrséget.
- Ez nem rendõrségi ügy, fõkapitány úr. Ez politikai ügy. A polgármesterasszony pedig politikus. Ha jól tudom, a második számú ember ebben a... ebben az enklávéban.
Morczosnak arcizma sem rándult. Fél órával késõbb jelentést tett Homoki Alíznak:
- A kislány él. Ez jó hír. Úgy fest, a nemzetbiztonságiak tudtával vagy felbujtására rabolták el. Ez nem tudom, jó-e vagy sem. Talán jobb, mintha köztörvényes bûnözõk markában lenne.
Homoki Alíz, az anya, osztotta ezt a nézetet. De Homoki Alíz, a politikus aggódott.
- Hát igen - mondta ki Morczos hangosan a polgármesterasszony gondolatait. - Ez súlyos támadás Hunnia függetlensége ellen. Önt megpróbálják majd megzsarolni...