Amikor a futár megérkezett, Don Niccolo Lasciante éppen evett. Beletunkolta a virslit a mustárba, harapott hozzá a zsömlébõl, aztán sötét tekintetét az ajtóban riadtan álldogáló küldöncre emelte.
- Elhoztad a pénzt? – vakkantotta, s ültében megemelkedett, hogy kilásson a hatalmas íróasztal mögül. A futár ölében egy akváriumot tartott, csordultig tele papírpénzzel. – Megõrültél? – üvöltött a keresztapa. – Így szállítod a lóvét?
- Üvegzseb-program, Don Niccolo.
A fõnök elõjött az asztal mögül, s barátságosan meghúzogatta a futár fülét, orrát és haját.
- Csendesebben! Megszólításom: Borzasztóan Kövér Varázsló. Ne feledd, vagy parizert csinálok belõled. Mennyi?
- Ahogy kérte, nagyuram! A Messinai-szorost átívelõ híd alapozási költségei, plusz a Szicíliába közlekedõ kompok üzemanyag-utalványainak a fele.
- Nem lesz feltûnõ, hogy elloptuk?
- Alkalmaztunk kelet-európai rabszolgákat, õk eveznek heti harminc üveggyöngyért. Kicsit lassabb az átkelés, de a károsanyag kibocsátás csökkent. Fel is vettünk a környezetvédelmi minisztériumtól egy kis támogatást, az is benne van az akváriumban.
- És a híd?
- Az egyelõre csak terv. Mire megkezdõdne a kivitelezése, mi már árkon-bokron túl leszünk.
Don Niccolo átvette az akváriumot, és berakta a páncélszekrénybe. Éppen vissza akart térni a virslijéhez, amikor nyílt az ajtó, és fejükön csuklyát viselõ egyenruhások hatoltak a szobába. Pillanatok alatt elfogták és megkötözték a keresztapát.
- Bocsánat – mentegetõdzött a futár. – Én szóltam nekik. Már nem bírtam tovább az örökös hajhúzogatást.
- Na, gyerünk, kifelé! – rivallt rá a kommandósok parancsnoka a nagy emberre. – Elvisszük az akváriumot is. Te pedig elviszed a balhét.
- Egyedül? – ordított kétségbeesetten Don Niccolo. – Hiszen itt minden ajtó mögött van egy keresztapa – mutatta a szobából nyíló tucatnyi ajtót.
- Azokra is sor kerül – vigyorgott a parancsnok. – Vége van annak a világnak, amikor a sok keresztapa irányította Szicíliát. Ezentúl a nevetek: Csendes Don.