2026. nov.
09.
Masculum et feminam creavit eos

Vannak úgynevezett női regények. Általában szerelemről, romantikáról vagy kifejezetten női témákról szólnak.

Ez egy férfi regény.

 
A könyv megrendelhető az ungvaryzsoltkukacfreemail.hu címen. 
146. oldal, 3000 Ft.

 

A Parlament épületétől nem messze kis cukrászda bújt meg egy sarokházban. Nem voltak különösebben finom süteményeik, a kávéjuk is alig érte el az átlagost, de a jó fekvésnek köszönhetően sok képviselő és más politikus, üzletemberek és művészek fordultak meg itt, rövid találkozókat és megbeszéléseket lefolytatni.

            A sarokban, félhomályban lévő kerek asztalkához azok ültek, akik szerettek volna kicsit rejtve maradni. Ezúttal Martin Haben, a legkisebb kormánypárt elnöke. Ő az, aki előző nap a szavazáskor lemaradt a külügyminiszteri posztról, miután több ellenzéki képviselőnő példátlan módon megszavazta a kormány összetételét. Beszélgetőtársa egy Fritz nevű ellenzéki képviselő volt.

            – Gondolom, szintén bosszús az eredmény miatt – kezdte Martin, noha pontosan tudta a számítógépes névjegyzék alapján, miként voksolt a másik.

            – Persze! Elképesztő! Ellenzéki szavazatokkal alakult meg a kormány. Ilyen még a mi fura demokráciánkban sem fordult elő soha.

            – Na, hát ki lehetne javítani.

            – Mire gondol?


            – Biztos lesz a közeljövőben olyan törvényjavaslat, amelyiknek feltétlenül át kell mennie. Itt van a kórházi ellátással kapcsolatos körzetesítés módosító indítványa, ha ezt nem fogadják el, betegek maradnak ellátatlanul. Az pedig, ugye, elképzelhetetlen.

            – Hát igen – bólintott Fritz, és kíváncsian várta, hova akar kilyukadni a másik.

            – Nos, elképzelhető, hogy néhányan a frakciómból nem fogják megszavazni. Erre a nagyobb kormánypártok elkezdenek minket győzködni, hogy mégis fogadjuk el, és azt a feltételt fogjuk szabni…

            – Mit hozhatok? – állt meg egy fiatal pincérlány az asztalnál.

            Martin kizökkent, zavartan pillantott a nőre.

            – Mit is… Valami édeset. Mint maga…

            Ahogy kimondta, már tudta, hogy retteneteset hibázott, de annyira lekötötte a gondolatait az ügy, hogy szinte nem is figyelt rá, mit beszél.

            A pincérnő szó nélkül sarkon fordult, és elsietett.

            – Most mi lesz? – kérdezte Fritz, hangjában némi aggódással.

            – Balhé – szólt lakonikusan Martin.

            Nem tévedett. A lány egy marcona, középkorú asszonysággal tért vissza.

            – Az üzletvezető vagyok – mutatkozott be, név nélkül, csak a funkcióval. – A kollegina verbális zaklatást jelentett. Köteles vagyok kihívni a rendőrséget. Addig maradjanak a helyükön.

            Martin Haben a zsebében kotorászott, és egy igazolványt húzott elő.

            – Nézze, országgyűlési képviselő vagyok, mentelmi jogom van. Ne szórakozzunk itt rendőrökkel. Bocsánatot kérek a hölgytől, és kérem, küldjön egy férfi pincért.

            Rövid tanakodás után elfogadták a bocsánatkérést, és fél perc múlva hosszú haját copfban összefogó, festett körmű fiatalember lépett hozzájuk.

            – Maga a férfi pincér? – sóhajtott Martin. – Hozzon két krémest és két eszpresszót.

            A pincér bólintott, s miközben távolodott, félhangosan motyogta maga elé: „Két krémes, két presszókávé, hatos asztal. Két krémes, két presszó, hatos…”

            – Szóval – kérdezte Fritz türelmetlenül –, milyen feltételt fognak szabni a koalíciós partnereiknek?

            – Hogy szavaztassuk meg a Házat újra a miniszterek névsoráról. Mi ellene fogunk szavazni, győzze meg az ellenzéki képviselőket, hogy ők is szavazzanak ellene. Akkor az Alkotmánybírósághoz kerül az ügy, és ott ki fogják mondani remélhetőleg, hogy a több női miniszter ellentétes az antidiszkriminációs törvénnyel…

            – Megpróbálhatjuk. De mit kapunk mi cserébe?

            – Hogy mit? Kormányválságot. Kell ennél jobb az ellenzéknek?

            – Meglátom, mit tehetek. Itt jön a kávénk.

            – Két krémes, két kapucsínó – tette le a pincér eléjük a rendelést. A képviselők összenéztek, egyszerre csóválták meg a fejüket, de nem szóltak.