2008. okt.
14.
14.
Hunnia - 13.rész
Írta: ungvaryzsolt.hu 
VÁLTOZIK A KORMÁNY ÁLLÁSPONTJA
A politika - és a szolgálatába szegõdött média - tökéletesen képes arra, hogy nyilvánvaló helyzeteket is a legkülönbözõképpen tálaljon, magyarázzon. Míg a sajtószabadság hajnalán az újságírók az igazság bajnokai voltak, addig napjainkra megrendelésre a ferdítések, torzítások és hazugságok kevéssé lánglelkû lovagjai lettek. Annyit fejlõdött csak a dolog a kõnyomatosokhoz képest, hogy ma már rádióból, tévébõl, digitálisan és mûholdak segítségével folyik a manipuláció.
Reinhardt Péter, a bátor müncheni emigráns gépét a kormány utasítására nemes egyszerûséggel lelõtték. Nagy bravúr ez a honvédelem mai állapotában, hogy nem lõttek mellé, nem robbantak fel a tüzelõállásban és nem esett a fejükre az áldozat. Mindenesetre ezt a nyilvánvaló tényt, amelyet szemtanúk, fényképek, sõt egy elég rossz minõségû amatõr felvétel is bizonyított - s amit vaslogikával nem is lehetett nehéz kikövetkeztetni - a magyar kormány és udvari sajtója (vagyis a magyarországi média tetemes része) tökéletesen elhallgatta, majd letagadta, végül összemosta egyéb tényekkel. Így lett a szabadságukért küzdõ Hun-szigetieknek, a blokádot megtörve élelmiszert szállító hõs kisemberbõl félelmetes agresszor, aki talán le is bombázta volna a Duna menti településeket ("Gyanús eredetû anyagokat találtak a lezuhant gép roncsai között", hirdette a Népszabadság szalagcíme, alatta kisebb betûvel: "Szakértõk bevonásával vizsgálják, alkalmas lett volna-e a kis gép a Duna-part bombázására".)
A gép lelövését egyébként csak akkor kezdte el tárgyalni a fõsodratú média, amikor a korábbi kiadások már tele voltak azokkal a képekkel, amelyeken arcukat sállal eltakaró, Árpád-sávos zászlókba burkolódzó tüntetõk Molotov-koktélokat dobálnak az etelvári hídnál a rendet felügyelõ belbiztonsági egységekre. A kormány arra játszott - eleinte nem is kevés sikerrel -, hogy háborús állapotokat vizionáljon, amely természetesen a szélsõséges szakadárok (akik között egyesek felismerni véltek a tévéostromnál is látott "huligánokat") agressziójával kezdõdött. A gyanús hátterû és ismeretlen célú, a polgári légi közlekedést súlyosan veszélyeztetõ Reinhardt Péter pedig ebben a történetben egy olyan rettenetes veszélyforrássá vált, amelyet - különösen 2001. szeptember 11-e, a New York-i támadás fényében - likvidálni kellett. Az emberek kocsmákban, autóbuszmegállókban, a metrón és az orvosi rendelõkben megnyugodva dünnyögték: "Igenis, le kellett lõni a repülõt, mert a végén még rázuhant volna a Parlamentre." "No, az nem is lett volna nagy baj...", vélték mások. "Bár az épületért igazán kár lett volna..."
A külföldi diplomatákat és kormányokat - elsõsorban a németet - azonban nem lehetett ennyire könnyen megetetni, és az elsõ magabiztos budapesti nyilatkozatok után egyre inkább úgy festett, hogy hatalmas nemzetközi botrány lesz a kisgép lelövésébõl. Ehhez hozzájárultak azok a beszámolók, amelyeket nemzetközi tévéstábok készítettek, s a BBC-n egy színvonalas riport, amelyben - mivel a szigetre nem juthattak be - a kívül rekedt hunniaiak nyilatkoztak terveikrõl, vágyaikról, az élhetetlen Magyarországról, korrupt, hazug és dilettáns kormányáról, valamint a dicsõ történelme alapján szebb jelent és jövõt érdemlõ Kárpát-hazáról.
A magyar kormány vesztésre állt; sem agyonhallgatni, sem legyõzni, sem nevetségessé tenni nem sikerült a Hun-szigeti elszakadást.
+++++++++++++
Az események sodrában közben tartott a válságtanácskozás az etelvári városházán, ahol a megteendõ lépéseket fontolgatták.
- Szerintem - vélekedett Székely Levente - a támadással Gyurcsányék le akarták tesztelni, hogy birkák vagyunk-e, mint általában a magyarok.
- No, ebbõl kaphattak egy kis ízelítõt... - mormogta a bajusza alatt Varga Ottó, a füzeskei polgármester. Ötven körüli, amolyan régi vágású úriember volt, nem híján némi szarkasztikus humornak. Sosem esett kétségbe, úgy vélte, a világ roppant egyszerû nyelvezetû, nyitott könyv, csak érteni kell az olvasásához.
- Az erõtõl mindenki fél. Mi magyarok azért nem visszük soha semmire - se idehaza a belsõ ellenséggel, se a külsõkkel -, mert lapítunk, meghunyászkodunk folyton. Az erõs pedig sosem gyakorol irgalmat. Mint az állatvilágban. Ahol gyengét látnak, arra lecsapnak, megfojtják, megeszik... - mondta Morczos Kálmán, a rendõrkapitány.
- Na, hát ebben is különbözni fogunk - jelentette ki Homoki Alíz. Körülnézett. - Akkor megállapodtunk abban, hogy minden körülmények között folytatjuk az ellenállást?
- Ez csak természetes - vágta rá Székely.
Felálltak, szedelõdzködni kezdtek. Székely visszakapcsolta a telefonját; az apósa készülékérõl volt egy nem fogadott hívása. Gyorsan visszahívta.
- Béla bácsi? - kérdezte aggódva. - Baj van?
- Baj? - nevetett a fõorvos. - Nincs. Már ha a leány is gyermeknek számít?
Székelynek hirtelen száraz lett a torka.
- Kislány?
- Naná, nem is nagy.
- Jól vannak?
- Mindenki jól van. Még szép! Veletek mi van?
- Mi is megvagyunk.
- Láttuk a harcot a tévében. Nem volt veszteségetek?
- Dehogy! Sõt! Most már eggyel többen vagyunk.
++++++++++++++++
A magyar kormánytagok igyekeztek magabiztosnak, erõsnek és fellengzõsnek mutatkozni, valójában roppant módon meg voltak ijedve. Gyurcsány ugyan mindig vakmerõ keménységgel nyilatkozott az ellene tüntetõkrõl, de az utcára kimenni nem mert, s ebben követték példáját kabinetjének tagjai is. Noha fennszóval eszük ágában sem volt elismerni a Hun-sziget elszakadását, maguk között hajlottak rá, végiggondolva ennek esetleges elõnyeit is. (Mert a gondolkodás általában nem erõssége a szocialistának, de ha a hatalom megszerzésérõl vagy megtartásáról, a belpolitikai taktikázásról, a túlélésrõl vagy pénzrõl van szó, meglepõ fürgeséggel és hatékonysággal jár az agyuk.)
- Nézzük, mit nyerhetünk vele - töprengtek haszonelvûen. - Október 23-a után most nem lenne szerencsés újabb utcai harcok folyamatos képeivel szórakoztatni a nagyvilágot, meg magunkat. Kis balhé jó, mert félelmet lehet kelteni törzsszavazóink zsigereiben. Nagy és elhúzódó balhé viszont gázos, mert azt a képzetet kelti, hogy alkalmatlanok vagyunk rendet tartani az országban.
- Vagy éppenséggel kiprovokálhatja a rendpárti szimpatizánsainkból, hogy most aztán számoljunk le az izgága huligánokkal, a kutyaúristenit! - csapott összezárt bal öklével a jobb tenyerébe Szanyi Tibor.
- Pontosan ezt tettük október 23-án. Láthatták, hogy kapnak a pofájukra, ha ugrálnak. Sõt akkor is, ha nem.
- Ettõl csak a mérsékelt polgárok tojnak be, azok meg egyébként sem állnak oda barikádot építeni. A vadabb fickóknak viszont olaj a tûzre az ilyen fellépés. Amellett folyamatosan napirenden tartja azt a kérdést, hogy mi volt Õszödön, miért nem kormányzunk, miért lõjük ki a tüntetõk szemét, és miért van egy egész szigetnek annyira tele velünk a töke, hogy még az országtól is el akarnak szakadni.
- Kérem, itt nõk is vannak - jegyezte meg az eldurvuló hangnemre Szili Katalin, de formálisan kiröhögték.
- Én úgy vélem - mondta Gyurcsány az állát simogatva, és eltöprengõ arcot vágva, ahogyan a tükör elõtt gyakorolni szokta -, hogy ez a függetlenségi kísérlet teljes kudarcra van ítélve. Még mi is marha nehezen boldogulunk az ország irányításával, pedig képzett politikusok, tapasztalt öreg rókák vagyunk. Igaz? Na, ezek a hunok be fognak fuccsolni, ráadásul egy kis blokáddal, némi titkosszolgálati beavatkozással bármikor az összeomlásba kergethetjük õket. Percek alatt. A kezünkben van a lélegeztetõgép kulcsa. Tehát adhatunk nekik egy kis szuszt, mielõtt végleg beléjük fojtjuk. Amellett ideológiát is keríthetünk hozzá.
- Ideológiát? Ahhoz, hogy jó képet vágunk egy csomó fasiszta gyerekes játszadozásához?
- Jó képrõl nincs szó. De fel tudjuk mutatni a megosztó jobboldalt. Ez régi szövegünk, és a népek mindig megkajolják: el tudsz képzelni ennél megosztóbb gondolatot, mint hogy nem bírnak egy országban maradni a többiekkel, pusztán azért, mert õk másra szavaztak?
- Ez igen. Ezt bármikor meglobogtathatjuk - helyeselt Lendvai Ildikó. - Ha bármit ugat a Fidesz, hogy árokásás, megosztás, satöbbi, akkor rámutatunk a Hun-szigetre: "Igen? Megosztás? Hát talán mi szakadtunk ki az országból? Mi dobtuk el a nemzeti színeket? Mi üzentünk hadat Magyarországnak?"
- Jó, jó, nem kell így belelkesedni. Ráadásul ott se lesz Kánaán. Lesz egy alternatíva, amit meg tudunk mutatni a lakosságnak: mást akartok kormányra? Hát tessék! Nézzétek meg ezeket Hunnia Királyságban! Azok se jutnak többre. Mert nem fognak, arra mérget vehettek.
- Vagy ha mégis jutnának, hát teszünk róla, hogy ne jussanak... - egészítette ki Lendvai Ildikó.
- Hát persze.
- Majd gondolhatják az emberek - folytatta a frakcióvezetõ asszony -, hogy "Hülye ugyan a Gyurcsány, de más se csinálná jobban..."
A miniszterelnök arca megrezzent a "hülye ugyan a Gyurcsány" szókapcsolatra, de nem reagált rá.
- Ráadásul - látta meg a helyzetben rejlõ lehetõséget Szekeres - valójában Hunniát sem fideszesek irányítják. Mert egy szigetet sem bízna rájuk senki jó szívvel.
- Amellett a következõ választásra százezer jobbos szavazót kivonunk a forgalomból.
- Na és minden baklövésüket felerõsítjük, szétcincáljuk és a hazai ellenzék orra alá dörgöljük.
- Vagyis tárgyaljunk velük? - kérdezte Lamperth Mónika, aki eddig csak kapkodta a fejét az ötletbörzén.
- Ezekkel? Tárgyalni? Ugyan már! - tiltakozott Gyurcsány. - Iderendeljük a vezetõjüket, kap egy feljegyzést a feltételeinkrõl, aztán visszasündöröghet a szigetére.
++++++++++++++
Eközben a szigeten - ahol mit sem tudhattak a vezetõ kormánypárt szándékaiban bekövetkezõ változásokról - még tartott a bizonytalanság a jövõt illetõen. Illetve afelõl senkinek sem volt kétsége, hogy kitartanak a végsõkig, és nem fognak szégyenszemre könyörögni a szocialistáknak a blokád feloldásáért. "Legfeljebb kitörünk, mint Zrínyi!", mondta Barabás Hunor, az erdélyi vállalkozó, akit ráadásul már a honvágy is gyötört, hiszen a családja, üzleti ügyei miatt rég haza kellett volna mennie. Arra azért maradt energiája, hogy telefonon odaszervezzen néhány élelmiszerrel megrakott kamiont az etelvári hídhoz, hátha be tudnak jutni. S valóban - immár a magyar kormány módosult álláspontja jeleként - a rendõrök (gondos átvizsgálás és megalázó szekatúra után) átengedtek két teherautónyi rakományt. Jellemzõen a szigeten elõször bizalmatlanul fogadták a sofõröket, az ellenség ügynökének vélve õket, s a kamionok rakományát bizalmatlanul méregetve, nem afféle trójai falóként csempésznek-e be rajtuk In-Kal-os verõlegényeket. Szerencsére Barabás Hunor mindenkit megnyugtatott, hogy az õ szállítmányai érkeztek, és a helyi polgárõrök segítségével - a korábbi gyakorlatnak megfelelõen - szétosztották az árut.
Akadtak persze olyanok is, akikben a nehézségek - minden elszántság dacára - némi kishitûséget is szültek. Szepesi Ernõ, Mátyáskút polgármestere például a helyi plébánossal, a minden átgázoló elsöprõ lendülete miatt "Tank"-nak becézett Károly atyával beszélgetett a kialakult helyzetrõl. Szepesi, aki tisztelte az atyát és elismerte az egyház erõfeszítéseit, de õ maga nem volt hívõ, szemrehányóan kérte számon a plébánoson az igazságtalanságokat.
- Azt árulja el nekem, atya, ha a világot a Jóisten olyan okosan és jóakaratúan rendezte be, meg vigyáz is rá, hát hogy a fenébe lehetnek hatalmon ilyen Gyurcsány-szerû véglények. Miért nem csapja õket agyon az Isten nyila, még ha rendszeresen bérmálkoznak is?...
Károly atya mély, öblös hangon felnevetett, és még barátságos-bíztatóan meg is veregette a polgármester vállát.
- Az Isten nem köt üzleteket, Ernõkém! Nem zsidó az, hogy alkudozzon, adjon-vegyen, kamatot számoljon, profitot termeljen vagy nyereségrészesedést fizessen.
- Na de csak bõszíti az embert az égbekiáltó igazságtalanság! Nem is ez a Gyurcsány, mert ez csak egy aprócska lábjegyzet ebben a mocskos, rendszerváltott történelmünkben. De ott volt például Rákosi. Elélt valami nyolcvan évig. A druszám, az a Rákosihoz foghatóan gazember Gerõ kilencven fölött patkolt el. Hogy Kádárról, Clemenceauról, Churchillrõl meg más kártékony figurákról ne is beszéljek...
Károly atya jóságosan mosolygott, mint apa, amikor tudatlan kamaszfiát felvilágosítja.
- Az Isten nem földi években gondolkodik, Ernõkém! Pláne nem földi javakban! A pénz, a vagyon, a hatalom az önmagában nem kincs. Az semmi. Elporlik, elenyészik, elvész, ellopják. Az anyagi javaknak az ad értelmet, ha a személyiség fejlõdését segítik, ha a köz javára fordítják. Az Úr mindannyiunkat üdvösségre hívott meg, nem miniszterelnökségre.
- Akkor nem is érdemes tenni semmit? Felesleges küszködni ebben a kis földi életben? Kár volt kikiáltani a függetlenséget is?
- Már hogyne volna értelme küszködni! A földi élet elõkészület. Bemelegítés az örök életre. Edzenünk kell magunkat, hogy amikor átlépünk a mennyek kapuján, ne szoruljunk be, mint teve a tû fokába. Szabad akaratot kaptunk, tálentumokat, amivel sáfárkodni kell. Ez a mi dolgunk; kincseket gyûjtünk minden nap. De nem az OTP-ben, nem a telken, nem a Nomentánában, a Motimban vagy a kádkõgyártásban, hanem a mennyben. Oda tesszük be a tálentumokat, s ott kamatozik nekünk. Ott vár minket a bankbetét, nem a Postabanknál. Azt mondod, igazságtalan, hogy ennek a Gyurcsánynak ekkora vagyona van meg hatalma. Hát vagyon ez? Hatalom ez? Lehet, a mennyei bankban nincs neki egy petákja se. Hát melyik ér többet? Nem, barátom, nincs itt igazságtalanság. Csak ezek láthatatlan bankbetétek, amelyeket nekünk kell összegyûjtögetnünk. Ezt várja tõlünk az Úr, különben mindjárt csecsemõként magához venne mindannyiunkat, s megkímélne ettõl a földi léttõl. Lehet - tette hozzá, kezét atyaian a polgármester vállára téve -, azért élnek a gazemberek sokáig, mert lassan gyûlik a mennyei kincsük, és az Úr idõt akar nekik adni, hogy valamennyit mégis összekaparjanak. Mert, bármilyen hihetetlen, az Isten ezeket is szereti. Rákosinak lassan gyûlt. Kaszap Istvánnak vagy Szent Imrének gyorsan.
++++++++++++++++++
A csak lassan letisztuló képet alaposan összezavarta, hogy a Fidesz néhány vezetõ politikusa - többek között Pokorni, Deutsch és Rogán - azt pedzegették nyilatkozataikban, suttogó propagandával és ködös gyanúsítgatásokkal, hogy az egész Hunnia valójában MSZP-s provokáció a megerõsödött polgári oldal lejáratására, a kialakuló új többség megosztására. A Heti Válasz hosszú cikket írt - megszólaltatva politikai elemzõket -, amelyben bebizonyítják, hogy a Hun-sziget elszakadása voltaképpen a szocialista kormány malmára hajtja a vizet.
Na, lett erre aztán felhördülés Etelváron!
Petõfi is a Habsburgok malmára hajtotta a vizet, igaz-e? Mert csakugyan, ha nincs forradalom, hát nem lett volna alkalma Ferenc Jóskának leverni. A pesti srácok az oroszok malmára hajtották a vizet, mert alkalmat teremtettek nekik az erõdemonstrációra és a beavatkozásra. Rákóczi valójában Lipót császár ügynöke volt, Hunyadi pedig direkt taktikából csak azért nyert Nándorfehérvárnál, mert így tudta elõkészíteni a késõbbi százötven éves török uralmat. Ezeknek a fideszeseknek az az álmuk, hogy mindenki ücsörögjön odahaza, sose csináljon semmit, s majd a problémák megoldódnak. Az Isten is mondhatta volna a Teremtésnél: inkább nem csinálok semmit, hátha elõbb-utóbb összeáll magától az anyag galaxisokká, napokká, bolygókká, a sejtek növényekké, állatokká és emberekké, s azokból majd valami különös mutációval érdekes lények lesznek. Az egyikbõl maszopos, a másikból fideszes...
A gép lelövését egyébként csak akkor kezdte el tárgyalni a fõsodratú média, amikor a korábbi kiadások már tele voltak azokkal a képekkel, amelyeken arcukat sállal eltakaró, Árpád-sávos zászlókba burkolódzó tüntetõk Molotov-koktélokat dobálnak az etelvári hídnál a rendet felügyelõ belbiztonsági egységekre. A kormány arra játszott - eleinte nem is kevés sikerrel -, hogy háborús állapotokat vizionáljon, amely természetesen a szélsõséges szakadárok (akik között egyesek felismerni véltek a tévéostromnál is látott "huligánokat") agressziójával kezdõdött. A gyanús hátterû és ismeretlen célú, a polgári légi közlekedést súlyosan veszélyeztetõ Reinhardt Péter pedig ebben a történetben egy olyan rettenetes veszélyforrássá vált, amelyet - különösen 2001. szeptember 11-e, a New York-i támadás fényében - likvidálni kellett. Az emberek kocsmákban, autóbuszmegállókban, a metrón és az orvosi rendelõkben megnyugodva dünnyögték: "Igenis, le kellett lõni a repülõt, mert a végén még rázuhant volna a Parlamentre." "No, az nem is lett volna nagy baj...", vélték mások. "Bár az épületért igazán kár lett volna..."
A külföldi diplomatákat és kormányokat - elsõsorban a németet - azonban nem lehetett ennyire könnyen megetetni, és az elsõ magabiztos budapesti nyilatkozatok után egyre inkább úgy festett, hogy hatalmas nemzetközi botrány lesz a kisgép lelövésébõl. Ehhez hozzájárultak azok a beszámolók, amelyeket nemzetközi tévéstábok készítettek, s a BBC-n egy színvonalas riport, amelyben - mivel a szigetre nem juthattak be - a kívül rekedt hunniaiak nyilatkoztak terveikrõl, vágyaikról, az élhetetlen Magyarországról, korrupt, hazug és dilettáns kormányáról, valamint a dicsõ történelme alapján szebb jelent és jövõt érdemlõ Kárpát-hazáról.
A magyar kormány vesztésre állt; sem agyonhallgatni, sem legyõzni, sem nevetségessé tenni nem sikerült a Hun-szigeti elszakadást.
+++++++++++++
Az események sodrában közben tartott a válságtanácskozás az etelvári városházán, ahol a megteendõ lépéseket fontolgatták.
- Szerintem - vélekedett Székely Levente - a támadással Gyurcsányék le akarták tesztelni, hogy birkák vagyunk-e, mint általában a magyarok.
- No, ebbõl kaphattak egy kis ízelítõt... - mormogta a bajusza alatt Varga Ottó, a füzeskei polgármester. Ötven körüli, amolyan régi vágású úriember volt, nem híján némi szarkasztikus humornak. Sosem esett kétségbe, úgy vélte, a világ roppant egyszerû nyelvezetû, nyitott könyv, csak érteni kell az olvasásához.
- Az erõtõl mindenki fél. Mi magyarok azért nem visszük soha semmire - se idehaza a belsõ ellenséggel, se a külsõkkel -, mert lapítunk, meghunyászkodunk folyton. Az erõs pedig sosem gyakorol irgalmat. Mint az állatvilágban. Ahol gyengét látnak, arra lecsapnak, megfojtják, megeszik... - mondta Morczos Kálmán, a rendõrkapitány.
- Na, hát ebben is különbözni fogunk - jelentette ki Homoki Alíz. Körülnézett. - Akkor megállapodtunk abban, hogy minden körülmények között folytatjuk az ellenállást?
- Ez csak természetes - vágta rá Székely.
Felálltak, szedelõdzködni kezdtek. Székely visszakapcsolta a telefonját; az apósa készülékérõl volt egy nem fogadott hívása. Gyorsan visszahívta.
- Béla bácsi? - kérdezte aggódva. - Baj van?
- Baj? - nevetett a fõorvos. - Nincs. Már ha a leány is gyermeknek számít?
Székelynek hirtelen száraz lett a torka.
- Kislány?
- Naná, nem is nagy.
- Jól vannak?
- Mindenki jól van. Még szép! Veletek mi van?
- Mi is megvagyunk.
- Láttuk a harcot a tévében. Nem volt veszteségetek?
- Dehogy! Sõt! Most már eggyel többen vagyunk.
++++++++++++++++
A magyar kormánytagok igyekeztek magabiztosnak, erõsnek és fellengzõsnek mutatkozni, valójában roppant módon meg voltak ijedve. Gyurcsány ugyan mindig vakmerõ keménységgel nyilatkozott az ellene tüntetõkrõl, de az utcára kimenni nem mert, s ebben követték példáját kabinetjének tagjai is. Noha fennszóval eszük ágában sem volt elismerni a Hun-sziget elszakadását, maguk között hajlottak rá, végiggondolva ennek esetleges elõnyeit is. (Mert a gondolkodás általában nem erõssége a szocialistának, de ha a hatalom megszerzésérõl vagy megtartásáról, a belpolitikai taktikázásról, a túlélésrõl vagy pénzrõl van szó, meglepõ fürgeséggel és hatékonysággal jár az agyuk.)
- Nézzük, mit nyerhetünk vele - töprengtek haszonelvûen. - Október 23-a után most nem lenne szerencsés újabb utcai harcok folyamatos képeivel szórakoztatni a nagyvilágot, meg magunkat. Kis balhé jó, mert félelmet lehet kelteni törzsszavazóink zsigereiben. Nagy és elhúzódó balhé viszont gázos, mert azt a képzetet kelti, hogy alkalmatlanok vagyunk rendet tartani az országban.
- Vagy éppenséggel kiprovokálhatja a rendpárti szimpatizánsainkból, hogy most aztán számoljunk le az izgága huligánokkal, a kutyaúristenit! - csapott összezárt bal öklével a jobb tenyerébe Szanyi Tibor.
- Pontosan ezt tettük október 23-án. Láthatták, hogy kapnak a pofájukra, ha ugrálnak. Sõt akkor is, ha nem.
- Ettõl csak a mérsékelt polgárok tojnak be, azok meg egyébként sem állnak oda barikádot építeni. A vadabb fickóknak viszont olaj a tûzre az ilyen fellépés. Amellett folyamatosan napirenden tartja azt a kérdést, hogy mi volt Õszödön, miért nem kormányzunk, miért lõjük ki a tüntetõk szemét, és miért van egy egész szigetnek annyira tele velünk a töke, hogy még az országtól is el akarnak szakadni.
- Kérem, itt nõk is vannak - jegyezte meg az eldurvuló hangnemre Szili Katalin, de formálisan kiröhögték.
- Én úgy vélem - mondta Gyurcsány az állát simogatva, és eltöprengõ arcot vágva, ahogyan a tükör elõtt gyakorolni szokta -, hogy ez a függetlenségi kísérlet teljes kudarcra van ítélve. Még mi is marha nehezen boldogulunk az ország irányításával, pedig képzett politikusok, tapasztalt öreg rókák vagyunk. Igaz? Na, ezek a hunok be fognak fuccsolni, ráadásul egy kis blokáddal, némi titkosszolgálati beavatkozással bármikor az összeomlásba kergethetjük õket. Percek alatt. A kezünkben van a lélegeztetõgép kulcsa. Tehát adhatunk nekik egy kis szuszt, mielõtt végleg beléjük fojtjuk. Amellett ideológiát is keríthetünk hozzá.
- Ideológiát? Ahhoz, hogy jó képet vágunk egy csomó fasiszta gyerekes játszadozásához?
- Jó képrõl nincs szó. De fel tudjuk mutatni a megosztó jobboldalt. Ez régi szövegünk, és a népek mindig megkajolják: el tudsz képzelni ennél megosztóbb gondolatot, mint hogy nem bírnak egy országban maradni a többiekkel, pusztán azért, mert õk másra szavaztak?
- Ez igen. Ezt bármikor meglobogtathatjuk - helyeselt Lendvai Ildikó. - Ha bármit ugat a Fidesz, hogy árokásás, megosztás, satöbbi, akkor rámutatunk a Hun-szigetre: "Igen? Megosztás? Hát talán mi szakadtunk ki az országból? Mi dobtuk el a nemzeti színeket? Mi üzentünk hadat Magyarországnak?"
- Jó, jó, nem kell így belelkesedni. Ráadásul ott se lesz Kánaán. Lesz egy alternatíva, amit meg tudunk mutatni a lakosságnak: mást akartok kormányra? Hát tessék! Nézzétek meg ezeket Hunnia Királyságban! Azok se jutnak többre. Mert nem fognak, arra mérget vehettek.
- Vagy ha mégis jutnának, hát teszünk róla, hogy ne jussanak... - egészítette ki Lendvai Ildikó.
- Hát persze.
- Majd gondolhatják az emberek - folytatta a frakcióvezetõ asszony -, hogy "Hülye ugyan a Gyurcsány, de más se csinálná jobban..."
A miniszterelnök arca megrezzent a "hülye ugyan a Gyurcsány" szókapcsolatra, de nem reagált rá.
- Ráadásul - látta meg a helyzetben rejlõ lehetõséget Szekeres - valójában Hunniát sem fideszesek irányítják. Mert egy szigetet sem bízna rájuk senki jó szívvel.
- Amellett a következõ választásra százezer jobbos szavazót kivonunk a forgalomból.
- Na és minden baklövésüket felerõsítjük, szétcincáljuk és a hazai ellenzék orra alá dörgöljük.
- Vagyis tárgyaljunk velük? - kérdezte Lamperth Mónika, aki eddig csak kapkodta a fejét az ötletbörzén.
- Ezekkel? Tárgyalni? Ugyan már! - tiltakozott Gyurcsány. - Iderendeljük a vezetõjüket, kap egy feljegyzést a feltételeinkrõl, aztán visszasündöröghet a szigetére.
++++++++++++++
Eközben a szigeten - ahol mit sem tudhattak a vezetõ kormánypárt szándékaiban bekövetkezõ változásokról - még tartott a bizonytalanság a jövõt illetõen. Illetve afelõl senkinek sem volt kétsége, hogy kitartanak a végsõkig, és nem fognak szégyenszemre könyörögni a szocialistáknak a blokád feloldásáért. "Legfeljebb kitörünk, mint Zrínyi!", mondta Barabás Hunor, az erdélyi vállalkozó, akit ráadásul már a honvágy is gyötört, hiszen a családja, üzleti ügyei miatt rég haza kellett volna mennie. Arra azért maradt energiája, hogy telefonon odaszervezzen néhány élelmiszerrel megrakott kamiont az etelvári hídhoz, hátha be tudnak jutni. S valóban - immár a magyar kormány módosult álláspontja jeleként - a rendõrök (gondos átvizsgálás és megalázó szekatúra után) átengedtek két teherautónyi rakományt. Jellemzõen a szigeten elõször bizalmatlanul fogadták a sofõröket, az ellenség ügynökének vélve õket, s a kamionok rakományát bizalmatlanul méregetve, nem afféle trójai falóként csempésznek-e be rajtuk In-Kal-os verõlegényeket. Szerencsére Barabás Hunor mindenkit megnyugtatott, hogy az õ szállítmányai érkeztek, és a helyi polgárõrök segítségével - a korábbi gyakorlatnak megfelelõen - szétosztották az árut.
Akadtak persze olyanok is, akikben a nehézségek - minden elszántság dacára - némi kishitûséget is szültek. Szepesi Ernõ, Mátyáskút polgármestere például a helyi plébánossal, a minden átgázoló elsöprõ lendülete miatt "Tank"-nak becézett Károly atyával beszélgetett a kialakult helyzetrõl. Szepesi, aki tisztelte az atyát és elismerte az egyház erõfeszítéseit, de õ maga nem volt hívõ, szemrehányóan kérte számon a plébánoson az igazságtalanságokat.
- Azt árulja el nekem, atya, ha a világot a Jóisten olyan okosan és jóakaratúan rendezte be, meg vigyáz is rá, hát hogy a fenébe lehetnek hatalmon ilyen Gyurcsány-szerû véglények. Miért nem csapja õket agyon az Isten nyila, még ha rendszeresen bérmálkoznak is?...
Károly atya mély, öblös hangon felnevetett, és még barátságos-bíztatóan meg is veregette a polgármester vállát.
- Az Isten nem köt üzleteket, Ernõkém! Nem zsidó az, hogy alkudozzon, adjon-vegyen, kamatot számoljon, profitot termeljen vagy nyereségrészesedést fizessen.
- Na de csak bõszíti az embert az égbekiáltó igazságtalanság! Nem is ez a Gyurcsány, mert ez csak egy aprócska lábjegyzet ebben a mocskos, rendszerváltott történelmünkben. De ott volt például Rákosi. Elélt valami nyolcvan évig. A druszám, az a Rákosihoz foghatóan gazember Gerõ kilencven fölött patkolt el. Hogy Kádárról, Clemenceauról, Churchillrõl meg más kártékony figurákról ne is beszéljek...
Károly atya jóságosan mosolygott, mint apa, amikor tudatlan kamaszfiát felvilágosítja.
- Az Isten nem földi években gondolkodik, Ernõkém! Pláne nem földi javakban! A pénz, a vagyon, a hatalom az önmagában nem kincs. Az semmi. Elporlik, elenyészik, elvész, ellopják. Az anyagi javaknak az ad értelmet, ha a személyiség fejlõdését segítik, ha a köz javára fordítják. Az Úr mindannyiunkat üdvösségre hívott meg, nem miniszterelnökségre.
- Akkor nem is érdemes tenni semmit? Felesleges küszködni ebben a kis földi életben? Kár volt kikiáltani a függetlenséget is?
- Már hogyne volna értelme küszködni! A földi élet elõkészület. Bemelegítés az örök életre. Edzenünk kell magunkat, hogy amikor átlépünk a mennyek kapuján, ne szoruljunk be, mint teve a tû fokába. Szabad akaratot kaptunk, tálentumokat, amivel sáfárkodni kell. Ez a mi dolgunk; kincseket gyûjtünk minden nap. De nem az OTP-ben, nem a telken, nem a Nomentánában, a Motimban vagy a kádkõgyártásban, hanem a mennyben. Oda tesszük be a tálentumokat, s ott kamatozik nekünk. Ott vár minket a bankbetét, nem a Postabanknál. Azt mondod, igazságtalan, hogy ennek a Gyurcsánynak ekkora vagyona van meg hatalma. Hát vagyon ez? Hatalom ez? Lehet, a mennyei bankban nincs neki egy petákja se. Hát melyik ér többet? Nem, barátom, nincs itt igazságtalanság. Csak ezek láthatatlan bankbetétek, amelyeket nekünk kell összegyûjtögetnünk. Ezt várja tõlünk az Úr, különben mindjárt csecsemõként magához venne mindannyiunkat, s megkímélne ettõl a földi léttõl. Lehet - tette hozzá, kezét atyaian a polgármester vállára téve -, azért élnek a gazemberek sokáig, mert lassan gyûlik a mennyei kincsük, és az Úr idõt akar nekik adni, hogy valamennyit mégis összekaparjanak. Mert, bármilyen hihetetlen, az Isten ezeket is szereti. Rákosinak lassan gyûlt. Kaszap Istvánnak vagy Szent Imrének gyorsan.
++++++++++++++++++
A csak lassan letisztuló képet alaposan összezavarta, hogy a Fidesz néhány vezetõ politikusa - többek között Pokorni, Deutsch és Rogán - azt pedzegették nyilatkozataikban, suttogó propagandával és ködös gyanúsítgatásokkal, hogy az egész Hunnia valójában MSZP-s provokáció a megerõsödött polgári oldal lejáratására, a kialakuló új többség megosztására. A Heti Válasz hosszú cikket írt - megszólaltatva politikai elemzõket -, amelyben bebizonyítják, hogy a Hun-sziget elszakadása voltaképpen a szocialista kormány malmára hajtja a vizet.
Na, lett erre aztán felhördülés Etelváron!
Petõfi is a Habsburgok malmára hajtotta a vizet, igaz-e? Mert csakugyan, ha nincs forradalom, hát nem lett volna alkalma Ferenc Jóskának leverni. A pesti srácok az oroszok malmára hajtották a vizet, mert alkalmat teremtettek nekik az erõdemonstrációra és a beavatkozásra. Rákóczi valójában Lipót császár ügynöke volt, Hunyadi pedig direkt taktikából csak azért nyert Nándorfehérvárnál, mert így tudta elõkészíteni a késõbbi százötven éves török uralmat. Ezeknek a fideszeseknek az az álmuk, hogy mindenki ücsörögjön odahaza, sose csináljon semmit, s majd a problémák megoldódnak. Az Isten is mondhatta volna a Teremtésnél: inkább nem csinálok semmit, hátha elõbb-utóbb összeáll magától az anyag galaxisokká, napokká, bolygókká, a sejtek növényekké, állatokká és emberekké, s azokból majd valami különös mutációval érdekes lények lesznek. Az egyikbõl maszopos, a másikból fideszes...