Az elõzõ rész tartalmából: Talabér – a függetlenség kivívásában szerzett érdemeiért – dísztemetést kap Hunniától.
A teniszversenyrõl visszatérõ Somfai Bencét lelkes tömeg fogadja a házuk elõtt.
Fáy letartóztatásának hírére mindenütt nagy a felhördülés; Magyarországon, Nyugat-Európában, a Közel-Keleten. A hun vezetõk próbálnak úgy tenni, mintha függetlenítenék magukat a nemzetközi nyomástól. Ez azonban egyre nehezebb.

Noha hivatalosan semmilyen kormányzati tisztséget nem töltött be, az átmenetileg a Táncsics Alapítványban regnáló elnök blogjában továbbra is úgy írt, mintha az õ véleménye számottevõ lenne Magyarországon. Ezúttal a kémkedésért letartóztatott Fáy ügyében ragadott billentyûzetet (már ha elhisszük, hogy csakugyan õ maga pötyögi be mindazt, ami a neve alatt megjelenik), s ennek ürügyén kifejtette véleményét a választásokról is.
„Na tessék, úgy alakul minden, ahogyan elõre megmondtam. Hiába bújnak egyesek jól hangzó jelszavak mögé. Szabadság, nemzet, magyar. Az ilyesmi mindig kirekesztõ, és ennek mindig tisztességes demokraták isszák meg a levét. Mert aki azt hiszi, hogy a bölcsek köve nála van, az soha nem tud élni a hatalommal, hanem csak visszaélni. A Hun-szigeten középkort játszanak egyesek. Királysággal, kormányzóval, elavult, a XX. században szemétre dobott eszmékkel. Meg lehet nézni, mennyi szenvedés, hány haláleset, mennyi nemzetközi konfliktus lett abból, hogy néhány izgága, a demokratikus választásokba beletörõdni nem tudó alak országot alapított. Ma már ott tartunk, hogy nem biztonságos belépni a Hun-szigetre, mert az embert letartóztatják, mint ezt a szegény iskolaigazgatót is, aki ugyan magának kereste a bajt, mert minek ment oda, de hát ez akkor sem módi. A magyar kormánynak követelnie kell – és nagyon helyesen követeli is -, hogy bocsássák szabadon Fáy Balázst. Az nem úgy van ám, barátaim, hogy egy kormány ütre-botra becsukja azokat, akik nem tetszenek neki. Hohó, vigyázat, emberek, nem értjük itten sokan a demokráciát. Igaz, a radikálisok nem is takargatják demokrata mázzal a diktatúrát. Királyságot álmodnak, korlátlan hatalommal, pallosjoggal, meg az elsõ éjszaka jogával. No, szép is lenne! De hát azért vannak nemzetközi szerzõdések, európai biztosítékok az ilyen túlkapások ellen, hogy a méltóságos kormányzó úr ne garázdálkodhasson csak úgy szabadon.
És ha azt gondoljátok, barátaim, hogy ez egy százezres sziget néhány lókötõ vezetõjének idióta cezaromániája pusztán, hát tévedtek. Ez csak a jéghegy csúcsa. Ez a magyar jobboldal igazi arca. Nem véletlenül mondom és írom évek óta, hogy a demokratáknak tûzzel-vassal ki kell irtani az ilyen fasisztoid szélsõséges nézeteknek még az írmagját is. Mert az nem lehet egy demokratikus, európai államban, hogy kirekesztõ, vadnacionalista nézetek, múltba révedezõ pogányok irányítsanak egy országot. És ne legyintsetek lekicsinylõen, barátaim, mert ez az elszigetelt jelenség valójában itt kopogtat, itt dörömböl mindenütt. A mi ajtónkon Budától Pestig, Battonyától Nemesmedvesig. Ha megnyerik Orbánék a választást, azt hiszitek, majd európaian és demokrataként viselkednek? Ugyan már, hát hol éltek? Elsõ dolguk lesz összebútorozni a Jobbikkal, aztán Hunniává teszik az egész országot. Ebben akartok élni? Fáy Balázsok sorsára jutni? Hát akkor csak tessék, szavazzatok a jobboldalra.”

+++++++++++++++++++++

Az európai bolhacirkusz újabb attrakciójaként a cseh elnök megzsarolta az uniót, hogy nem írja alá a kis játékpapírjukat, ha nem adják áldásukat a kirekesztõ, etnikai alapon megbélyegzõ, diszkriminatív Benes-dekrétumokra. Mivel az említett dekrétumok nem valami fontosabb náció vagy vallás, esetleg meghatározott, védendõ kisebbségek jogait csorbították, hanem csak a németekét és magyarokét, ezért az unió kegyesen megvonta a vállát. Ezt a már régtõl fogva kiherélt nemzettudatú németek tudomásul vették, a magyar kormány meg szinte még tapsolt is hozzá. Ezért Hunnia vezetése úgy érezte, hogy mint a nemzetek és államok közösségének egyenrangú tagja, kibocsát egy közleményt, amelyben elítéli a Benes-dekrétumokat, és mindazokat, akik ehhez a vállalhatatlan törvénycsomaghoz jó képet vágnak. A jegyzéket – amit eljuttattak a nemzetközi hírügynökségekhez épp úgy, mint az EU valamennyi állam- és kormányfõjéhez, továbbá parlamenti elnökéhez – Varga Ottó mint az egyetemes magyar érdekek szószólója jegyezte, de természetesen aláírta mindenki a koronatanácsból.
A tiltakozáshoz csatolt indoklásban Varga Ottó kifejti, hogy „pusztán azért, mert egyszer elvesztettünk egy háborút, nem fogunk mindig a másodosztályon utazni. Vannak egyenlõk és egyenlõbbek, amit egy hatvan éve lezárult háború vesztesei közül jelölnek ki a pökhendi gyõztesek, akiknek mindent szabad, akiknek mindenben igazuk van. Ráadásul felvetõdhet kérdésként, hogy például a létét is Hitlernek köszönhetõ, Németország mellett csaknem mindvégig kitartó, Tiso vezette Szlovákia mitõl gyõztes? Vagy az a Franciaország, amely kollaboránsként mûködött együtt a németekkel Petain marsall vezetésével? De ismerjük azt az európai rendet, amely bizonyos kérdéseket – hogy egyéb, érzékenyebb témákat ne is említsünk – feltenni sem enged. Ezzel szakítani kell, mert a szellemi elnyomás, az ideológiai diktatúra nem csak ellentétes a sokat emlegetett európai elvekkel – szólásszabadság, egyenlõség, sokféleség stb. –, hanem napi szinten avatkozik be emberek és népek életébe. A Benes dekrétumok szalonképessé tétele például közvetlenül félmilliónyi felvidéki magyar életminõségét, egyéni boldogulását, szakmai elõmenetelét veszélyezteti, közvetve pedig megaláz tizenhárommilliónyi magyart, akik pedig létszámukat tekintve Európa közepes nagyságú népei közé tartoznak. Nem igaz a „kis nép” tétel; kis nép Európában a szlovén, a szlovák, a lett, az észt, a litván, a dán, a finn; törpe nép a máltai, az izlandi, belga nemzet pedig éppenséggel nem is létezik… Kis nép a hun is, de csak létszámában, hiszen múltját, történelmi szerepét, erejét tekintve kevesen mérhetõk hozzá a mai Európából. Mint európai középhatalomnak, Magyarországnak sokkal határozottabb érdekérvényesítésre lenne szüksége. Mivel erre momentán semmi hajlandóságot nem mutat, Hunnia látja el egyelõre ezt a feladatot. Csak remélni tudjuk, hogy egyszer ismét lesz önálló, független, öntudatos és tettrekész Magyarország, amely felment minket a megszólalás alól. Addig azonban minden fórumon, minden idõpontban, minden formában tiltakozni fogunk a magyar érdekek meggyalázása ellen.”
Kelt Hunniában, az Úr 2009. esztendejében Szent András havában.

+++++++++++++++++++++++

Hunniában az államforma kiválasztásakor fel sem merült, hogy a királyságon kívül más mellett döntsenek, hiszen a magyarság – leszámítva a XX. századi, a történelmét kisiklató és zsákutcába vezetõ bolsevista idõket – mindig is monarchikus rendszerben élt. Tekintve, hogy a köztársaság elõször az ország megcsonkítását, másodszor egy sötét kommunista diktatúrát eredményezett, harmadszorra pedig a totális társadalmi-gazdasági-erkölcsi káoszt hozta el, épelméjû ember sok jót errõl elmondani nem tud. Újabban mintha már Magyarországon is egyre többen pedzegetnék, hogy a válságból a kiutat az isteni renden alapuló királysághoz való visszatérés jelenthetné. Amint egy Úr van az égben, úgy egy úr legyen a Földön is. A gond csak az, hogy az uralkodó csak szakrális személy lehet, aki hatalmát kizárólag nemzete érdekében használhatja, mert annak nem sok értelme volna, hogy az eddigi lopásokat ugyanazok végezzék, csak éppen koronával a fejükön.
Az az érv, hogy anakronizmus lenne a visszatérés a királysághoz, nem állja meg a helyét, hiszen Európában számtalan országban ez az államforma, és sem Belgiumban, sem Norvégiában, sem Spanyolországban nem gondolja senki, hogy ez anakronizmus lenne. Nagy-Britanniáról nem is szólva. Akadnak országok, ahol folyamatos a monarchia, másutt köztársasági epizódok szakították meg, akár hosszú évtizedekre, mégis helyreállt a rend. A probléma abban áll – s ezt a legvadabb royalisták is belátják -, hogy pillanatnyilag nincsen alkalmas személy, aki betölthetné a trónt. Paprikajancsit, átmeneti uralkodót választani nevetséges volna. Az egyszerû többségi szavazásnak végképp semmi értelme, mert még képes, és egy Gyurcsány vagy Medgyessy-szerû alakot emelne pajzsra a többség. Akit persze idõvel ledöntene, mert ugyan ki emlékszik ma már a szeretve rajongott européer Medgyessyre, a pufajkás Hornra, és ki kedveli még egyáltalán a ripacskodó, hazug Fletót? Márpedig egy király népszerûsége nem lehet kérészéletû, és nem lehet négyévente lecserélni.
Így aztán a kérdést pillanatnyilag jegelik. Hunniában sem tudtak dûlõre jutni, ezért választottak átmenetileg kormányzót. Mert dinasztiáink közül a Habsburgok itt vannak ugyan (még az egyik párt EP-listájára is jutott belõlük), de igazán kár lenne õket önként visszahozni, amikor végre sikerült megszabadulnunk tõlük. A Turul nemzetség leszármazottairól nemigen tudunk, kölcsönvenni valamelyik európai uralkodócsaládtól egy díszkirályt botorság lenne.

++++++++++++++++++++++

Immár harmadik alkalommal, szinte hagyományként rendezték a szigeten a Függetlenség Kupa teniszversenyt. Az elsõ kiírásban Forrai Bendegúz, a színész, legyõzte Tank atyát, a mátyáskúti plébánost, késõbb egyre színvonalasabbá vált a verseny. Profik természetesen nem indulhattak, de a sok ügyes, az etelvári pályákon edzõdött fiatal keményen megküzdött a gyõzelemért. A kupát Somfai Bence, az immár világhíres játékos adta át, aki legutóbb egy komoly nemzetközi versenyen a négy közé jutott, s így számtalan tévécsatornán közvetítették, amint jellegzetes, piros-fehér csíkozású trikójában dicsõséget szerez a hun névnek.
- Kellenek az ilyen közösségi élmények – lelkendezett Tank atya, aki – Sic transit gloria mundi – már az elsõ fordulóban búcsúzott; az egyik ministránsa verte meg, miután jól megfuttatta a sportos papot. – Ha van példa, van minta, amire felnézzenek a gyerekek, maguk is képesek lesznek eredményeket elérni. Így mûködik ez kicsiben – egy családban, egy osztályban, egy hittanos közösségben – és így mûködik nagyban, akár országosan is. Ahol a vezetõk korruptak, hazugok, gazemberek, ott a lakosságtól sem várhatunk jót. Évtizedek és gyönyörû példák kellenek ahhoz, hogy a magyarság kiheverje ezt a bitang bandát, amelyik évek óta az orránál fogva vezeti.
- Már ha lesznek jobbak, lesznek mások – tette hozzá tamáskodva Forrai, aki három fordulóban is továbbjutott, mígnem a végsõ gyõztestõl kikapott.
- Örökké nem vezethetnek ökör módjára egy nemzetet.
- Már miért ne? Ha birka a nép, hát birkaként is bánnak velük.
- Meglátjuk – zárta le Tank atya a vitát. – Most örüljünk és ne bosszankodjunk. És ne foglalkozzunk folyton Gyurcsányokkal, szocialistákkal meg liberálisokkal. Arról volt szó, ha kiválunk, hát megszabadulunk ettõl a nyomasztó gondtól…
De persze mindannyian tudták, hogy ezt a gondot soha, egyetlen magyar sem rázhatja le magáról. Amint lerázza, és nem törõdik többé vele, már el is veszítette az identitását.

+++++++++++++++++++++++

Fáy Balázshoz két ügyvéd is érkezett. Egyikük egyenesen az Egyesült Államokból, és elsõ lendületével kis híján átgázolt az egész hunniai jogi apparátuson. Végül egy bíró felvilágosította, hogy nem egy gyarmatra érkezett, nem a fejlõdõ világba, még csak nem is a saját cégéhez, hanem egy független országba, amelynek törvényei, hagyományai, vezetõi vannak. Hiába hozta a rafinált jogász tarsolyában az egész nyugati világ felhördülésérõl tanúskodó újságcikkeket, jogértelmezéseket és nagyhatalmú politikusok ajánlásait, Ladányi bírónõ lehûtötte a kedélyeket.
- Itt nem számít az erõ sem fizikai, sem átvitt értelemben. A jog számít egyedül. Fáy bíróság elé fog állni, ahol kémkedéssel vádolják. Önnek meglesz a lehetõsége a tárgyalóteremben kifejteni a védelem érveit, amit a bíróság mérlegelni fog. De ha még egyszer megpróbál politikai vagy bármilyen nyomást gyakorolni az ítéletre, megvonom Öntõl a lehetõséget, és kitiltatom Hunniából.
- Na azt próbálja meg! – nevetett az ügyvéd.
- Ne kívánja, hogy erre sor kerüljön – felelte a bírónõ.
A rendõrség közben, részben a Talabér Gergõ hagyatékában talált iratokra, részben a Fáy kihallgatásain elhangzottakra, részben pedig Forrai feleségének tanúvallomására alapozva, bevitte Málnási Györgyöt is, aki ugyancsak alaposan gyanúsítható a Talabér elleni merényletben való részvétellel. Málnásiról mindenki tudta, hogy a Sziklavíz alkalmazásában áll, s mivel egyre egyértelmûbben derült ki, hogy a Sziklavíz Kft. törvénytelen eszközöktõl sem visszariadva próbál gazdasági és politikai befolyást szerezni a szigeten, ezért szükségessé vált Málnási szabad mozgásának a korlátozása. Õérte nem mozdultak meg akkora erõk, mint Fáyért, de érezhetõ volt az újabb felszisszenés megfelelõ irányokból: nocsak, ezek a hunok ujjat húznak olyan erõkkel, amelyekkel nem szokás ujjat húzni. Nagy bajuk lesz még ebbõl…

+++++++++++++++++++++

A Fidesz elnöke fáradtan dörzsölte meg a halántékát. Kortyolt a gyümölcslébõl, aztán maga elé húzta a papírjait.
- Essünk túl rajta!
Navracsics úgy tett, mintha nem tudná, ki következik. Szórakozottan lapozgatott a listában.
- Molnár Oszkár jön – közölte fahangon. – Jelenleg is képviselõ, a helyi alapszervezet támogatja…
- Nem lehet – legyintett Orbán. – Ezt már megbeszéltük százszor. Ezután a gumikalapácsos terhes romás beszéd után…
- A választókerületében népszerû. Az ottaniak…
- Nem érdekelnek az ottaniak. Nekem egy támadhatatlan kormánypárti frakciót kell felépítenem. Nem fér bele Molnár. Ezt mindketten tudjuk.
- Úgyis támadni fognak, ezt is mindketten tudjuk…
- Nem nyitok vitát. Molnár nem indulhat el képviselõjelöltként a Fidesz színeiben. Megtarthatja a polgármesterségét, ha meghúzza magát eztán.
- És ha elindul ellenünk függetlenként?
- Akkor megvonjuk tõle a polgármesteri támogatásunkat is.
- Na és ha függetlenként polgármester is lesz?
Orbán összevonta a szemöldökét, amitõl a homlokán összefutottak a függõleges ráncok.
- Nekünk jó fiút kell mutatni.
- Ki felé?
- Azok felé, akiken múlik a kormányzóképességünk.
- A választópolgárokra gondolsz?
- Viccelsz velem, Tibor? Ne csináld ezt, ma még rengeteg a dolog.
- Ezzel a lépéssel elveszíthetjük az ottani szavazóinkat.
- Az ördögöt veszítjük el. Néhány hõzöngõ radikálist legfeljebb. Azok meg úgyis a Jobbikra szavaznak. De az smafu. Azt kell sugallni, kiabálni, sulykolni, hogy nincsen alternatíva. Csak mi tudjuk leváltani a szocikat, és aki nem áll be mögénk, az az ellenség malmára hajtja a vizet. És az ellenség malmában õrölnek az ilyen Molnárok. Te, ez egész jó poén. Szóljál, hogy majd süssem el valahol. Ellenség malmára hajtja… Malomban a molnár. Molnár Oszkár. Marha jó. Na, lássuk a medvét.
A jelölt bejött, leült a kijelölt helyre. Arcán érdeklõdés, és némi ború. Valamit azért sejthetett, hiszen megfelelõ csatornákon megüzenték neki, hogy ebbõl még baj lesz. A múltkor beszélt Navracsiccsal is négyszemközt, kénytelen-kelletlen ki is adtak egy meaculpázó nyilatkozatot, de sokan már akkor tudták, hogy a végéhez közeledik a képviselõi pályafutás.
Néhány rövid, semmitmondó bevezetõ kérdés után Orbán a lényegre tért:
- Az ilyen populista, a szélsõségeseknek tetszõ kijelentésekre nem lehet kormányzati munkát alapozni.
- Miért, azt csak a megalkuvásra lehet? – kérdezett vissza Molnár, aki már sejtette, hogy nem terem itt ma neki babér. – Ha elfogadjuk az elpusztításunkra szõtt terveket azért, hogy mi juthassunk hatalomra, mert mi jobbak vagyunk; akkor mitõl vagyunk jobbak?
- Nincs duma – szólt az elnök bosszúsan. – Nem kockáztatom a gyõzelmet néhány nagyszájú miatt.
- Nem neked kell a hátad tartanod Borsodban nap mint nap…
- Nekem kell a hátam tartanom mindenkinek a hülyeségéért. Gondolom, te is tudod, milyen törékeny helyzetben lesz a magyar kormány, ha végigtekintesz a nemzetközi konstelláción… Nem engedhetek magamnak támadási felületet, mert kicsinálnak percek alatt.
- Ha viszont teljesen behódolunk, akkor olyanok leszünk, mint az MSZP. Akkor meg mi a fenének? – legyintett Molnár.