Az Országos Bírói Tanács tagjai megtorpantak a Szabadság téri kordon előtt, az amerikai
nagykövetségnek a lezárt utcák között megbúvó épületénél. Miután átestek a fémdetektoros vizsgálaton, a
motozáson és a személyi azonosításon, a belépés előtti utolsó ellenőrzésnek is meg kellett felelni.
– Jelszó? – dörrent az őr, és kibiztosított géppisztolyát sorozatlövésre állította.
– A bírói függetlenség szent! – zúgták kórusban. A fegyveres bólintott. Intett, hogy tovább mehetnek.
A nagykövet már a lépcső tetejéről, kitárt karral üdvözölte őket, a férfiakat jól meg is ölelgette. Kis
szobába mentek; a kerekasztal mellett elkészültek a fotók, névsorolvasás és jegyzetelés után kezdődhetett
az érdemi munka.
– Önök – kezdte mosolyogva a nagykövet – nem hazaárulók attól, hogy egy másik ország nagykövetét
tájékoztatják, és meghallgatják a kéréseit. Kérem, ismételjék el!
– Nem vagyunk hazaárulók – nyilatkozták öntudatosan.
A diplomata egyesével megveregette a vállukat, és cukorkát adott nekik.
– Különösen te vagy nagyon tökös – hízelgett egyiküknek. – Két és fél év letöltendőre ítéltél 2006-ban
egy lázadót, holott az ügyészség is csak egy évet kért rá. Százakat helyeztettél előzetes letartóztatásba
azokban a vészterhes napokban, kizárólag rendőri állítások alapján. Akkor még érvényesült a jog ebben az
országban, nem úgy, mint manapság. Szörnyű, amikor diktatúrákban a végrehajtó hatalom megpróbál
beleszólni az igazságszolgáltatás működésébe. Felfoghatatlan, hogy politikusok visszaélnek a
pozíciójukkal. Nem is értem, Magyarországon ez elfogadható? Nálunk, Amerikában, elképzelhetetlen az
efféle törvénytelenség. Egy bíró mindig független, igaz? – fenyegetően körülnézett. Bólogattak. – Az
OBT tagjaiban – folytatta – fel sem merülhet, hogy bárki, hangsúlyozom bárki nyomást gyakoroljon
rájuk. Nos – zárta le a fogadást –, majd megírom a követség hivatalos oldalán, hogy fontos beszélgetést
folytattunk az OBT függetlenségének előmozdításáról. Ugyanis első a függetlenség.