Termékek
| Kategória - Ungváry Zsolt könyvei | |
 | |
    | |
| Megnevezés | Banán az ikebanán |
| Szerző | Ungváry Zsolt |
| Kép |
 |
| Részletek | A cím láttán senki se gondoljon kertészeti szakkönyvre, és az ikebanák szerelmesei is inkább máshol keressék kedvenc témájukat. Ebben a kötetben ugyanis abszurd, ironikus, olykor szatirikus novellákat olvashatnak, amelyek döntõ része már megjelent különbözõ lapokban (Hitel, Tiszatáj, Napi Magyarország). Az igazolt hiányzás-ban egy megrögzött munkakerülõ azzal az ürüggyel igyekszik mulasztását igazolni, miszerint meghalt, de azután feltámadt; s mindezeket hitelt érdemlõ iratokkal bizonyítja is. A Háború-ban megismerkedünk Grisával, aki 1849-ben Magyarországon harcol a cári sereg katonájaként; nagy Petõfi-rajongó, ám a segesvári csata végén dühödten vesz üldözõbe egy alacsony, vékonycsontú magyart, akit pikájával átdöf. Az Ébredés egy diktátorról szól, akit elrabolnak, arcát plasztikai mûtéttel eltorzítják, majd egy lakótelepi ház fûtetlen lakásába helyezik. Saját rendszerének poklát kell megszenvednie mint egyszerû állampolgár, ha meg azt próbálná bizonygatni, hogy õ a rettegett vezetõ, csak kikacagják vagy leköpik. Ízelítõnek egy novella a kötetbõl: A SZAKÁLLASOK Nagy Péter cár úgy határozott, hogy hazáját, a hatalmas Oroszországot, európaivá teszi, s ezzel a jámbor orosz népet beviszi az európai népek nagy-nagy családjába. Azonban régi (és késõbbi) jó szokás szerint, errõl nem kérdezte meg az érintetteket, hanem magára vállalta ezt a kényes feladatot, s gyors ütemben hozzáfogott a végrehajtáshoz, elvégre egy emberöltõ oly rövid, s a terv igen gigantikusnak látszott. Eltöprengett dolgozószobájában, mik is legyenek az elsõ lépések. Úgy határozott, a maradiság, az oroszosság, az Európa-ellenesség egyik legszembetûnõbb jele a dús áll-szõrzet. Nosza, elrendelte hát, hogy a szakállakat le kell vágni. A bojárok húzták a szájukat, kénytelen-kelletlen metélgették férfiúi ékességüket, és borzasztóan utálták ezért Péter cárt. Szerencsére azonban a cárok életét nem mérik végtelenül, így a simaarcúak nagy patrónusa is jobblétre szenderült egy napon, s az erre kedvet érzõk ismét háborítatlanul, boldogan növeszthették barkóikat, pajeszukat, kör- és kecskeszakállukat. Az üldöztetés évei azonban nem múltak el nyom nélkül. Már a következõ cár idején beadvánnyal fordultak az államkincstárhoz; az elõzõ érában leborotváltatott szõrzetekért kártérítést igényeltek. Akadt, akit testi erõszak ért; valami narodnyik rebellisnek, forradalmárnak nevezte, mert a rendelet életbe léptetése után nem vált meg azonnal bozontjától. Az orosz adminisztráció ezeket a panaszokat általában gyorsan és határozottan rendezte, így a további századokban a festõi Szibéria szívesen látta mindazokat, akik kíváncsian kutakodtak a hajdani diszkrimináció áldozatai után. A szakáll-kérdés talán nyugvópontra is jutott volna, ha századunkban nem kap a régi szörnyû törvénytelenség számtalan tragikus következménye új színezetet. A nemzetközi emberjogi szervezetek felfigyeltek eme tûrhetetlen atrocitásra. Mert igaz ugyan, hogy Péter cár rendelete csak az oroszokra terjedt ki, de szakállasok másutt is élnek; az Egyesült Királyságban, a Francia Köztársaságban, s mindenek elõtt az Egyesült Államokban is, így közvetetten õket is súlyos sérelem érte, amiért felelõsség terheli az orosz kormányzatot mint a cári világ örökösét, a Szent Szövetséget, amelynek Oroszország a tagja volt, s ily módon a hajdani Habsburg birodalom országainak jogutódjait is, elsõsorban természetesen Magyarországot. A magyar miniszterelnök sietve bocsánatot kért a szakállasoktól. Hollywoodban elkészült egy játékfilm, amelyben a derék, dolgos, családszeretõ férfit azért hagyja el a felesége, mert hõsünk szakállat növeszt. A film több fesztiválon nagydíjat nyert, sõt hatására több országban is betiltották azokat a természettudományosnak álcázott könyveket, amelyek a szakállviselet és a majomszerûség között párhuzamot vonva alacsonyabb rendûnek bélyegezték ezen embertársainkat. Persze, szélsõséges fiatalok csoportjai válaszul mûszakállakat-sõt: bajuszokat-égettek, és a Szakállasok Lapja felháborodással számolt be egy esetrõl, amikor valakit a munkahelyén szakmai vita során kellõ érvek híján egyszerûen "leszakállasoztak". A zsilettpenge- és villanyborotva gyártó cégek rövid hezitálás után felhasználták forgalmuk élénkítésére a szakáll-ellenes propagandát, amit a másik oldal hosszas tárgyalások után olyan formában tudott elfogadni, hogy új adófajtát építettek be a pengék és borotvák árába, amelynek teljes összegét (minden eladott borotva után 15 %) a Szakáll Szövetségnek utalták át. Miután a társadalomban mind jobban teret nyert, hogy a "szakállas" szitokszóvá, megbélyegzéssé változott, kemény harccal az érintettek elérték, hogy a sajtóban, tömegtájékoztatásban és hivatalos kommünikékben kizárólag "szõrösök"-nek hívhatták õket. Sõt, késõbb kifejezetten elvárták, hogy valamennyiüknek kijárjon a nevük elé biggyesztett "Szõr" elõtag. Hosszas tárgyalások folytak a szõrösök és a kormányok képviselõi között a "Hogyan tovább?"-ról, amelyben a szõrösök nemzetközi szervezetének elnöke, az afrikai Szõr Mebunda szorgalmazta a szakáll-viselet kötelezõvé tételét. Végül az egyeztetések során-amelyben az ENSZ is részt vett-kompromisszum született: a nõket mentesítették a rendelkezés hatálya alól. Ez ellen ugyan a feminista mozgalmak tiltakoztak, de miután megkapták a tiszteletbeli szõrösök titulust, a kérdés megoldódott, s a világ vezetõ államférfiai egyéb, kisebb horderejû problémák leküzdésére fordíthatták energiájukat. (Megjelent a Napi Magyarországban, 1999. 01.30-án) |
| Feladó | ungvaryzsolt.hu |
| Oldalak száma | 170 |
| Ár | HUF 1,180.00 |
| Megtekintve |     |
| Megrendelés menete |
