Termékek
Kategória - Ungváry Zsolt könyvei
logo
Vissza  Nyomtatás  ajánlja az oldalt egy barátjának    
Megnevezés Jobb szelek fújnak 
Szerző Ungváry Zsolt 
Kép
Részletek A szerző a Demokratában futó Jobbszél sorozatából az elmúlt 4 évből 56 darabot válogatott össze a kötetbe, továbbá megtalálható 17 szatirikus tárcanovella a Magyar Hírlapban napvilágot látott Mennyei kávéház rovatból.

Nyelvtörvény
(Mennyei kávéház)

Eduard Benes az örökkévalóságba belemerevedett derékkal folytatta a fölmosást a hangulatos kis kávéház teraszán, míg odabent a magyar történelem jeles alakjai kortyolgatták a kapucsinójukat. A földi hírekhez azonban a néhai csehszlovák politikus is hozzájuthatott, s mivel neki már úgyis mindegy volt, gonoszkodva megjegyezte, amikor Rákóczi Ferenc lába alatt sikálta fényesre a követ:
- Na, a kassai sírboltban aligha beszélhetne ilyen hangosan magyarul…
A fejedelem szánakozó mosolyt vetett rá:
- Buta maga, Eduard, egy halott nem beszél semmilyen nyelven.
- Nagyon jól tudják, mire gondolok! Hiába iszogatják itt pökhendin a kapucsinót, Szlovákiában nem kívánatos a maguk vartyogó nyelve!
Mátyás király előre hajolt, úgy kérdezte a mind hevesebben törölgető Benest.
- Mi fán terem az a Szlovákia?
- Játsszák csak az eszüket, játsszák! – kiáltotta be odakintről Ceausescu, akinek mára a hét vezér csizmájának kipucolása jutott. – Mindig a magyarokkal van a baj. Ki kellett volna őket telepíteni mind egy szálig, mint a szudétanémeteket, vagy az erdélyi szászokat. Azokat én eladtam… - tette hozzá elmélázva.
- Nem is a kávézóasztalnál kortyolgatod a kapucsinót, hanem itt suvickolod Töhötöm csizmáját – mondta neki a felesége lehangoltan.
- Elena, neked lövésed sincs a politikáról…
- Én nem hencegnék ezzel a törvénnyel a helyedben – feddte meg Benest Bessenyei György. – Annyit mondok: Minden nemzet a maga nyelvén lett tudós, de idegenen sohasem.
- Ezen a magyar hablatyoláson… - ellenkezett volna Benes, de a gonosz gondolatokat dörgő hang szakította félbe: „Dolgozz és vezekelj!”, mire gyors ütemben folytatta a sikamikát.
Arany János azonban, ki komótosan pipázgatott a pitvarban, nem állhatta meg szó nélkül.
- Hablaty? No halld meg, Eduárd! „A radványi sötét erdőben/ Halva találták Bárczi Benőt…” vagy „Ég a napmelegtől a kopár szík sarja…” vagy „Könnye se perdűl, jajja se hallik, / Csak odakap, hol fészkel az agy: / Iszonyu az, mi oda nyilallik!... / Döbbenet által a szív ere fagy: / Lyányom, ez ifjú gyilkosa vagy!”…
- Vagy akár azt is idézhetnéd, imádott Jankóm – szólt Petőfi kissé félre tolva Aranyt -, hogy „Még nyílnak a völgyben a kerti virágok, / Még zöldel a nyárfa az ablak előtt, / De látod amottan a téli világot? / Már hó takará el a bérci tetőt.” vagy „A Kárpátoktul le az Al-Dunáig/ Egy bősz üvöltés, egy vad zivatar!…” vagy „Elhull a virág, eliramlik az élet...”
- „A szellőzködő, lágy melegben tapsikolnak a jázminok” – egészítette ki József Attila, és akkor Weöres Sándor még szóhoz sem jutott.
- Bravó, bravó, poéta urak – dicsérte meg őket Széchenyi -, de megnézhetjük akár azt is, hogy a mi „világ” szavunk jelenti a világosságot, fényt, vagyis a szellemet (miként Hitel-Világ-Stádium trilógiámban), s jelenti mind az anyagot, vagyis a teremtett világot. Én vagyok a világ világa, mondja a mi urunk, Jézus Krisztus. Németül például ez úgy hangzanék: Ich bin das Licht der Welt.
- Mely nyelv merne versenyezni véled? – kérdezte hetykén Petőfi.
- Ezt a nyelvet akarják betiltani? – csóválta Arany a fejét. – Amiben ennyi pátosz, ennyi dallam, ennyi őserő…
- S megannyi pajzánság – nevetett Balassi, s olvasta, mert a költemény csak az ő halála után jelent meg: - „Tudhatta, közöttünk nem vala gát…” Nos, János bácsi, ez a „vala gát” lágyan pajzán, nem olyan brutálisan vad, mint a „vértóba száll”…
- Ne bácsizz engem, öcsém, fiatalabb vagyok nálad kétszázhatvanhárom évvel!
Kádár, akiben a líra iránt kevés fogékonyság élt, s most azzal vezekelt, hogy csakugyan kétkezi munkát kellett végeznie (miután napközben megjavította a poéták írógépét, délutánonként felszolgált a mennyei kávéházban), a „János bácsi”-ra felkapta a fejét, és úgy érezte, ő is hozzászólhat.
- Csehszlovákiában én is jártam. Tankkal is.
- Csehszlovákia már nincs is – mondta Antall József.
- Miért, volt? – csodálkozott Rákóczi.
- Kádár megint elvesztette a fejét – vigyorgott Hunyadi László némi együttérzéssel.
- Uram – emelte a központi nagy fényesség felé Pázmány Péter a kezét, mivel kezdte már unni ezt a céltalan szószaporítást. – Te mit gondolsz erről a tót nyelvtörvényről? Én sem alapíthatnék egyetemet Nagyszombatban, csak Trnavában?
Dörgő szózat hangzott erre:
- Apcsel kettő, hat.
Hamar, szalajtották volna Grósz Károlyt, hogy hozzon egy Bibliát, de Pázmány leintette; ő fejből, immáron színről-színre tudta az Igét:
- „Amikor ez a zúgás támadt, nagy tömeg verődött össze. Nagy volt a megdöbbenés, mert mindenki a saját nyelvén hallotta, amint beszéltek.”
- Világos az Úr véleménye – bólogatott Arany. – Mindenkinek Istentől nyert joga az anyanyelvén szólni.
- Nem lehetne tenni is valamit? – kérdezte Mátyás a praktikusabb Szent Pétertől, mert szép az isteni kinyilatkoztatás, de nem írja felül a pozsonyi parlamentet.
Szent Péter vállat vont.
- Az Úr szabad akaratot adott – felelte. – Még azt is eltűrte, hogy a fiát keresztre feszítsék, vagy hogy egyesek a kommunistákra szavazzanak. Ez nem a mi hatáskörünk. Persze, imádkozni mindig lehet. Van itt valamelyik részlegben egy angol fickó, az szokta mondogatni: bízzatok Istenben, de azért tartsátok szárazon a puskaport!
 
Feladó Ungváry Zsolt  
Oldalak száma 138 
Email  
Ár HUF 1,600.00 
Megtekintve 1127 
Megrendelés menete